have a break.

Nyuszibabák!
Sajnos rossz hírt hoztam. Úgy döntöttem, jegelem a sztorit egy időre.
Mint az utolsó fejezet közzétételének időpontja is mutatja, nem tudok rendesen frissíteni. A nyáron már biztosan nem lesz új rész, és nem tudom, hogy alakul a jövő évem. Nem ígérek semmit, de az biztos, hogy a sztorit egyszer be fogom fejezni :)

Puszik egy időre.
Sá-Pickwick

Wolfpack Emotions 32.

Drágaságaim!
Átléptük a 12 ezer látogatót!! Nagyonnagyonnagyon köszönöm! ennek tiszteletére új dizi lesz, még ma :)
Végre elkészültem a 32. fejezettel, köszönöm a türelmeteket! A képet érdemes figyelembe venni ;)
jó olvasást! ;)


32. Levendula



Hideg. Egy. Kettő. Három. Négy... Az esőcseppek kopognak az orromon. Nem, nem akarok felkelni! Mélyet szippantok a levegőből. Ismerős illatok. La Push. A fűben fekszem, a ház előtt. Melanie háza előtt. Bal kezem felől hívogató, meleg fény csalogat, jobbról a hideg, jég kék, végtelen óceán akar elnyelni. Nagy dilemma, most mit tegyek? Lassan felnyitom a szemem. Az ég fekete, a csillagokat esőfelhők takarják. A cseppek még alig hullnak alá belőlük. Hol van Ő? Hol van bárki is? És mit csinálok én? Alicia rugdal belülről. Szinte hallom, ahogy választ követel. Hirtelen forróságot érzek, és Jacob hajol fölém. Vízcseppek esnek rám a hajából. Egy erős férfit látok, aki mégis kisfiú még. Hatalmas tenyerét hasamra fekteti, érzi Alicia vibrálását, és elmosolyodik. Fejét a nyakamba hajtja, és mélyet sóhajt. Meglódul a vérem, a szívverésem a szokottnál is jobban felgyorsul. Jacob lapátkeze végigsimít az oldalamon.
- Régóta várom, hogy végre visszagyere. - súgja a fülembe.
- Nem hiszek neked! - támadok rá hirtelen. Ellököm magamtól, és felülök. Nagy küszködés árán kinyitom a szemem. Mindössze egy méternyire gubbaszt tőlem, mégis most van a legtávolabb, soha nem éreztem még így. Az eső rázendít, mi csak nézünk egymásra. Kezemet a hasamra teszem, majd Jake szemébe nézek. Pupillái kitágulnak, szája meglepett O-t formáz, szemöldöke egekig szalad. Hátrálni kezd.
- Jake! - szalad ki Nessie az erdőből. Mögötte Bella, és egy kisfiú. A kisfiú szakasztott olyan, mint egy vámpír, Jacob vonásaival. Nincs kétségem. Egy pillanat alatt kámforrá válnak. Egyedül maradok, visszafekszem a fűbe. Óriási villám cikázik át az égen, megvilágítva Melanie házát. Az ablakban ott áll a kisfiú, engem néz. A hátamra fordulok, és érzem, ahogy a cseppek apró tűszúrásokként hatnak rám, mintha valaki tüzes vassal piszkálna. Egy. Kettő. Három. Négy... Az esőcseppek kopognak az orromon.






Mikor felébredtem, a párnám könnyes volt. A hajnali derengés fénye beszűrődött a sötétítő alatt, így hát felugrottam, gyorsan elrendeztem az ágyamat, és a fürdőszobába mentem. Megálltam a tükör előtt. Tanultam anyutól egy jó megoldást, hogyan deríthetem ki, milyen súlyosak a problémáim.
„Állj meg a tükör előtt, és számolj vissza tíztől! Ha végig a saját szemedbe tudsz nézni, nincs olyan komoly baj. Viszont ha nem... Nos, akkor azonnal hívj fel!”
Össze kellett szednem magam kicsit. Kifésültem a hajam, hideg vízben megmostam az arcom, és felöltöztem. Tegnap kellemes estét töltöttünk el Erickkel és a barátaival, finom volt a vacsora, és kedvesek voltak az emberek. Miután hazaértünk hosszan zuhanyoztam, és a hajamat is megmostam. Mi lesz velem? Nem tudom kiverni a fejemből azt az álmot. Végül csak sikerült rávennem magam, hogy álljak oda a tükör elé.
Tíz. Kilenc. Nyolc. Hét. Hat. Öt. A fenébe... Most meg miért sírok? Ajj. Ki kell mennem a szabadba.
Sietős, ám csendes léptekkel indultam végig a folyosón, le a lépcsőn, egyenesen át a nappalin. Halkan nyitottam ki az erkélyajtót, és kékesszürke fényben találtam magam. Ehhez lélekerősítő kell! Csináltam magamnak egy hatalmas bögrényi tejszínhabos kakaót, és úgy indultam le a partra ismét. Mezítláb voltam, egy farmersortot és egy sárga pólót viseltem, hajamat lazán lófarokba fogtam. Leültem a homokba, egészen közel a hullámokhoz, és szabad folyást engedtem a gondolataimnak.
Ahogy a vizet kémleltem, eszembe jutott a „búcsúbulim”. Amikor láttam saját magamat lezuhanni a szikláról... Mikor valaki utánam ugrott. Összeráncolt szemöldökkel küzdöttem pár percig, hogy eszembe jussanak a részletek. Aztán kezdtek beugrani a dolgok... Michael ért el elsőnek, alig érzékeltem a jelenlétét. Aztán egy másik kar ragadott meg. Mintha áramütés érte volna a bőröm. Akkor nem gondoltam rá, hogy ki lehet... Most már tudom, hogy Ő volt az. Az őrangyalom. Kihúzott a partra. Igen, a légzését hallgattam, amíg ki nem értünk a partra. Michael és Ő lefektettek a homokba. Ő a fejemet fogta, hajából az arcomba estek a vízcseppek. Mintha hisztérikus rohamot kapott volna.
- Ne halj meg, ne hagyj itt, kérlek! Kérlek, Anna! Kéééérleeek!
- Lassul a szívverése! - kiáltott Michael kétségbeesetten. A mellkasomat pumpálta, öklendeztem fel a vizet, de kiköpni nem tudtam, visszanyeltem mind. Éreztem, ahogy egyre nehezebben kapok levegőt.
- Ne! - kiáltotta A hang, ami számomra a legkedvesebb és leggyűlöltebb volt egyszerre. Felnéztem rá, egyenesen a szemeibe. Így visszagondolva alaposan megborzongtam a kétségbeesett pillantása láttán.
- Szeretlek... - nyögtem, majd elájultam.
Ez az egy szó, mintha a szívemet tépték volna ki. Bárcsak ne jutott volna eszembe... Bár csak jelenthetek neki valamit, ha ilyen hisztéria tört rá, nem?! Awh...



- Anna? Te vagy az? Anna Wanamaker? - kérdezte valaki a hátam mögül. Elsőre fel sem fogtam, hogy valaki szólongat. Mélyen a saját gondolataimban jártam. Mikor kicsit észhez tértem, lassan az idegenre emeltem a tekintetem, és a bögre kihullott a kezemből. A kakaó lassan tört utat magának a homokban.




(JAKE)

- Apa! Megjöttem! - szeltem át két lépéssel a jól ismert előszobát. Itthon voltam, régóta először. Az elmúlt napok eseménytelenül teltek, kint voltam az erdőben, Michael-lel lógtam valahol, és időm nagy részében Rá gondoltam.
- Apa! - szólongattam ismét. Épp kezdtem pánikba esni, mikor megláttam, hogy szobája erkélyének ajtaja nyitva áll, ő pedig kint pipázgat a kellemes nyári napsütésben.
- Fiam! - derült fel az arca, mikor meglátott.
- Heló, Apa! - veregettem meg a vállát, mikor odaléptem hozzá.
- Rég jártál erre. Gyere, ülj le. Hogy vagy mostanában? - kérdezgetett. Elmosolyodtam, örültem, hogy boldog.
- Nem jól, apa. Csak ténfergek össze vissza, nem igazán tudom, mihez kezdjek most... - sóhajtottam. - Szerinted visszajön még?
- A szellemek bíznak benne, hogy helyes döntéseket hoz. Jacob, Anna élete hamarosan gyökerestül megváltozik. Már most is nagy a változás, de -ha jól vettem ki- karácsony tájékán alaposan meg fog lepni mindannyiunkat. - szorította meg a kezem Apa. Sokszor csinált ilyet, beszélgetett a szellemekkel, Anya hogyléte felől érdeklődött mindig. Úgy látszik, most Annára is kitért.
- Nem érdemeltem meg, hogy szeressen, Apa. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Bezzeg most, hogy már elhagyott... Minden részemnek, minden sejtemnek hiányzik. De amikor Nessie-re vigyázok, csak akkor jut eszembe Anna, mikor Ness felhozza. Aztán mindig bűntudatom támad miatta.
- Fiam. Ne rágódj. Majd ha újra látod, minden tisztázódik.
- Azt mondod karácsonykor meglep minket? Eljön?
- Hát nem hinném, hogy a szülei hagynák, hogy kihagyja a szeretet ünnepét... Tudod milyenek, egy igazi család. - mosolyodott el gyengéden.

Még sokáig beszélgettünk, közben főztem vacsorát, és mikor már nagyon fáradt voltam, lefeküdtem aludni. Apa azt mondta, még egyet töm a pipáján. Furcsa érzések törtek fel belőlem, mikor benyitottam a szobámba. Ott volt az ágy, szépen bevetve, még Anna húzta át az ágyneműt, egyedül aludt benne utoljára, annak is már három hete... Lassan léptem az ágyhoz, és rádőltem, mint egy zsák. A fejemet a párnájába fúrtam, és olyan erősen éreztem az illatát, mintha csak most kelt volna fel róla. Képek kezdtek ugrálni a szemem előtt. Az első szeretkezésünk. Amikor előbújt selymes, fehér bundája. Minden éjjel, mikor itt várt. A csata után is, amit a Kaliforniai vámpírok ellen vívtunk. Aggódott értem, szeretett, és óvni akart mindentől. Akkor sírtam utoljára, mikor Anya meghalt. De -férfi büszkeség ide vagy oda- be kell vallanom, legördült egy könnycsepp az arcomon. Bal kezemet ökölbe szorítottam, és fejbe vertem magam, mintha ezzel vissza tudnék hozni mindent. Felugrottam ás belerúgtam az ágyba. A támla hangos reccsenéssel jelezte nemtetszését, de nem tört el szerencsére, csak megrepedt. Legszívesebben törtem-zúztam volna. Ez persze nem igaz, mert Annával akartam lenni... Ha itt lenne, és úgy várna rám mint akkor! Csak egy bugyi volt rajta, általában csak azt viselt alvás közben. Hosszú, szőke haja gubancosan lógott a sok turkálástól, érzékien keretezte csodálatos, aggódó arcát. Szemeiből sütött a féltés és a határtalan szeretet. A vékonyabb takarót tekerte magára, felhúzott térdekkel ült az ágy közepén, tekintete néha az ablak felé rebbent, engem várt. Nem hiába, hisz napokig voltam távol tőle. Mindenem fájt, sáros és véres voltam. Mikor bemásztam az ablakon, Anna azonnal odaugrott, besegített a fürdőszobába, megfürdetett, és szeretett. Mindig, minden mozdulatában éreztem. Mikor a szertartáson lezuhant a szikláról... Önkéntelen cselekedet volt, hogy én is ugrottam. Amint láttam, hogy magatehetetlenül közelít a vízhez, muszáj volt tennem valamit. Michael és én egyszerre értük el. Michael hagyta, hogy kihúzzam őt, kipréseltünk minden vizet a tüdejéből. Erről még Ő sem tud... Fogalma sincs, hogy ott voltam. Fogalma sincs, hogy a karjaimban tartottam és könyörögtem, hogy ne haljon meg. Csak az öccse tud róla, úgy adta be a tömegnek, hogy Ő húzta ki. Megkértem, hogy hallgassa el a jelenlétemet. Ha kiderülne, hogy végigasszisztáltam a dolgot, mindenki ferdén nézne rám. Összetörtem a szívét, elvettem tőle a legfontosabb dolgot az életében, a szeretetemet. Nagyképűen hangzik, de nem az. Belém vésődött. Hatalmas sebet ejtettem rajta azáltal, hogy szakítottunk. A fürdő felé vettem az irányt, és közben sorozatban rohamoztak a képek... Ezek durvábbak voltak. Odaléptem a csaphoz és megmostam az arcom. A szemem megakadt egy tubuson. Méghozzá egy levendula illatú samponon. Még félig volt, és amúgy se lett volna szívem kidobni. Levetkőztem és beálltam a kádba. Megnyitottam a vizet és csak folyattam magamra. Majd mikor láttam, mennyi víz megy így kárba, inkább leültem, és a dugót is bedugtam. Kezembe vettem a levendulás sampont, és felnyitottam a tetejét. Az orromhoz emeltem és kicsit megnyomtam, hogy érezzem az illatát. Pontosan olyan volt, mint Annáé... Emlékszem, hogy imádta a levendulát. A tusfürdője is levendulás volt, az ajakbalzsamról és az öblítőről ne is beszéljünk. A fenti házba, ahol kevesebb időt töltöttünk, mint terveztem, még mindig ott van az a rengeteg szárított levendulacsokor, amit fellógatott. Részben ezért is jöttem ide haza, és nem oda... Nem bírnék egyedül megmaradni ott.
Fogtam a sampont, és nyomtam egy keveset a tenyerembe. Tovább szaglásztam. Kicsit idiótának éreztem magam, de nem érdekelt különösebben. Véletlenül túl közel hajoltam és belelógott az orrom a hideg trutyiba, amitől kissé megborzongtam. Gondolkodás nélkül kentem a fejemre a maradékot, miután lemostam az orrom. Az illat egyre intenzívebb lett, és éreztem, hogy nemsokára eljön a pont, amikor nem bírom már tovább.



- Érzed? - kapta fel a fejét Paul hirtelen. Teste megfeszült, majdhogynem morogni kezdett.
- Mit? - kotortam arrébb pár levelet az útból. A délutáni napfény halványan átszűrődött a fák lombjain, és megvilágították a kis tisztást, ahol megálltunk. Ketten voltunk kint, Sam küldött minket futni egy ellenőrző kört. Pontosan láttam Paul fejében, hogy mire gondol.
- Anna... ez az Ő illata. Levendula! - szaglászott körbe a bokrokon, mire egyenesen odaért az orra hozzám. - Te vele voltál? - visított fel a fejében egy hang.
- Ugyan! Csak... megtaláltam a samponját. - vallottam be szégyenkezve. Pár percig csend volt.
- Nekem is hiányzik, nagyon... De Tanja azt mondta, karácsonyra akkor is hazarángatja, ha mozgásképtelenné kell tennie hozzá a saját lányát. - kuncogott. Láttam a fejében, ahogy Tanjával ül Wanamaker-ék verandáján, és hosszan beszélgetnek. A részletekbe azonban nem ment bele. - Mihez kezdenél, ha visszajönne?
- Gondolod, tudnék tenni bármit is? Gondolod, hogy el tudnám vele felejtetni a dolgokat? -kérdeztem kicsit ingerültebben a kelleténél.
- Nyugi, haver! Nem kell kiakadni. Nem tudom. Én igazán nem tudom, hogy... - kezdte, de habozott. - Hogy mit kéne tenned. - fejezte be végül. Gyanús volt, hogy titkol valamit... De még is mit? Ugyan, Paul az, akiből soha nem lehetett kiszedni semmit. Még a gondolataiból se tudtuk meg, ha valaki rábízott egy titkot. Viszont ennek elég súlyosnak kell lennie, ha észre vettem!

időzítés.

Sziasztok nyulak :)
Hírt hoztam. A 32. fejezetet a nyári szünetben várhatjátok, méghozzá második-harmadik hét környékén, nagyjából június 20 körül. Tudom, hogy sok a kihagyás, de most zúzás van az oskolában, aztán osztálykirándulá,s esküvő, miegymás :)
Addig is, hoztam nektek egy kis 'részletet' a 32-ből, kiváncsian várom a reakciókat :D
Sok puszi, élvezzétek a jó időt! (Ami hol is van?!)
Pickwick.


Hideg. Egy. Kettő. Három. Négy... Az esőcseppek kopognak az orromon. Nem, nem akarok felkelni! Mélyet szippantok a levegőből. Ismerős illatok. La Push. A fűben fekszem, a ház előtt. Melanie háza előtt. Bal kezem felől hívogató, meleg fény csalogat, jobbról a hideg, jég kék, végtelen óceán akar elnyelni. Nagy dilemma, most mit tegyek? Lassan felnyitom a szemem. Az ég fekete, a csillagokat esőfelhők takarják. A cseppek még alig hullnak alá belőlük. Hol van Ő? Hol van bárki is? És mit csinálok én? Alicia rugdal belülről. Szinte hallom, ahogy választ követel. Hirtelen forróságot érzek, és Jacob hajol fölém. Vízcseppek esnek rám a hajából. Egy erős férfit látok, aki mégis kisfiú még. Hatalmas tenyerét hasamra fekteti, érzi Alicia vibrálását, és elmosolyodik. Fejét a nyakamba hajtja, és mélyet sóhajt. Meglódul a vérem, a szívverésem a szokottnál is jobban felgyorsul. Jacob lapátkeze végigsimít az oldalamon.
- Régóta várom, hogy végre visszagyere. - súgja a fülembe.
- Nem hiszek neked! - támadok rá hirtelen. Ellököm magamtól, és felülök. Nagy küszködés árán kinyitom a szemem. Mindössze egy méternyire gubbaszt tőlem, mégis most van a legtávolabb, soha nem éreztem még így. Az eső rázendít, mi csak nézünk egymásra. Kezemet a hasamra teszem, majd Jake szemébe nézek. Pupillái kitágulnak, szája meglepett O-t formáz, szemöldöke egekig szalad. Hátrálni kezd.
- Jake! - szalad ki Nessie az erdőből. Mögötte Bella, és egy kisfiú. A kisfiú szakasztott olyan, mint egy vámpír, Jacob vonásaival. Nincs kétségem. Egy pillanat alatt kámforrá válnak. Egyedül maradok, visszafekszem a fűbe. Óriási villám cikázik át az égen, megvilágítva Melanie házát. Az ablakban ott áll a kisfiú, engem néz. A hátamra fordulok, és érzem, ahogy a cseppek apró tűszúrásokként hatnak rám, mintha valaki tüzes vassal piszkálna. Egy. Kettő. Három. Négy... Az esőcseppek kopognak az orromon.



Nos, esetleges véleményeket is várok! :D
puszi.

Wolfpack Emotions 31.

Hániiik!! Itt a rész! Sajnálat a késedelemért.
Remélem tetszeni fog :)
kérek sok kommentárt!
puszi.
Pickwick















31. Kellemes nap
(Derek szemszög)




- Hol lehet? - kezdtem el aggódni úgy fél óra után.
- Nyugi, Derek, csak bement úszni egyet. Nincs semmi baja. - tette a kezét a vállamra Eric. Ő volt a legjobb barátom. Az egyetlen biztos pont az életemben, a háború óta. Felőlem még egy férfival is köthet házasságot, akkor is a barátom marad örökre. Most is nagyon jól tudja, mi megy végbe a fejemben, mikor Annára nézek. A lány kiköpött mása a húgomnak, aki szintén meghalt, s most szorongva pillantok felé minden percben, félek, hogy a fájó sebek előtörnek. És magamban még ismeretlenül is átkozom azt a Black - gyereket, hogy képes volt összetörni őt. Eric azt mondta, La Push-ban csak Anna édesanyja tud a babáról, és Cullenék. Sokat hallottam már róluk, de személyesen még nem sikerült találkoznunk.
- Na jó, most már kezdek én is aggódni! - húzta ki magát Eric egy nyugtalan sóhaj kíséretében.
- Utána menjünk? - néztem rá. Ő bólintott, és rohanni kezdtünk a víz felé. Utat törtünk a habokban, egészen addig míg meg nem láttam a szőke hajzuhatagot a távolban. Villámgyors karcsapásokkal indultunk felé. Hanyatt fekve lebegett, szemét szorosan összezárta, jól láthatóan sírással küszködött. Mintha egy tőrt döftek volna a szívembe. Pontosan ugyan olyan arckifejezéssel szenvedett magányában, mint amikor Celia haldoklott. A húgom a karjaim közt halt meg, végig néztem, ahogy kiszáll belőle az élet. Önkéntelenül is Anna után nyúltam. A karjaimat átfűztem alatta, és lassan magamhoz húztam.
- Ssh! Semmi baj! Nyugodj meg! - csitítgattam, miközben ő a vállamba fúrta a fejét. Egyre hangosabban zihált, míg végül keservesen zokogni kezdett. Azt hittem, a szívem szakad meg érte. Eric is közelebb lépett hozzánk, és simogatni kezdte a lányt. A víz mellig ért, a hullámok elég gyengék voltak ebben a remek időben. Eric kétségbeesetten szorította meg a kezemet. Épp olyan arckifejezéssel nézett rám, mint akkor este. Csak most Celia helyett Annát tartottam. Őszintén bevallom, nekem is legördült egy könnycsepp az arcomon.
- Anna. - hajolt közel hozzá Eric. Orrával a lány arcát cirógatta, miközben ő továbbra is folytatta a zokogást, immár halkan szipogva. Ott álltunk ketten, karjainkban tartottuk Annát, és egyszerűen elöntöttek az emlékek. Az az ordenáré bűz, a sok hófehér szobor, a családom, a falkám... Meredten bámultam egy pontot, miközben Eric nyugtató szavakat suttogott Anna fülébe.
- Megfulladok! Megfulladok! - jajveszékelt hirtelen egy kellemesen mély női hang a fülembe. Mire feleszméltem, szegény lány feje már kékben játszott. Elfeledkeztem magamról egy pillanatra, és nem vettem észre, milyen erővel szorítom őt.
- Miért sírtál, Kicsi? - simogatta Eric az arcát. Halványan elmosolyodott.
- Eszembe jutott a legutóbbi érintkezésem a tengerrel. Meg... egy két régi... emlékkép. - magyarázta akadozva. Gyönyörű, napbarnított orcáit halvány pír öntötte el.
- Gracias por su bondad. (*köszönöm a kedvességed.)- szorította meg a kezem hirtelen. Nagy szemekkel néztem rá. Spanyolul beszél? Mi a fene...
- Trato de cuidar de usted. (*gondoskodni fogok rólad) - kacsintottam vissza, mire jókedvűen felnevetett, és megpuszilta az arcom.
- Mennyire beszélsz spanyolul? - kérdezte Eric.
- Nagyon... A középiskolában tanultam meg. Anyanyelvi … szinten... - hebegte. Zavarba hozta a kérdés, nem akart vele dicsekedni.
- Fantástico, senora. - simogatta meg a fejét Eric.
- Senores, salimos en la costa? (*uraim, nem megyünk vissza a partra?) - nevetett ránk Anna, és kihúzta magát. Elengedtem, és már jókedvűen indultunk a partra.


- Nem! Ma én főzök! - ragadta ki Anna Eric kezéből a fakanalat. Öt óra felé járhatott az idő, a levegő kellemesen lehűlt, már nem volt tikkasztó hőség.
- Szó sem lehet róla! - háborodott fel a férfi. Szemöldökét összehúzta, szájával bosszúsan csücsörített. Anna lemondóan sóhajtott, visszaadta a fakanalat, és hátrahajtott fejjel vánszorgott a kanapéhoz. Lehuppant mellém, és tipikusan olyan pillantással illetett, hogy rögtön tudtam: nem szabad nevetnem, ha életben akarok maradni. Aztán kicsit balra fordította a fejét, és boldogan kiáltott fel.
- Az ott egy zongora??? - és válaszra sem várva már le is huppant a székre. Felnyitotta az óriási, fehér hangszer tetejét, és szinte földöntúli áhítattal simított végig az elefántcsont billentyűkön. Kíváncsi lettem volna volna, vajon mennyi meglepetést tartogat még ez a lány? Mint kiderült, anyanyelvi szinten beszél spanyolul, franciául, és társalgási szinten németül is. Valami olyasmit magyarázott, hogy minden testvére más nyelvet tanult, és otthon együtt dolgoztak, így mindannyian beszélik a másik választott nyelvét. Szép dolog a család...
- Csodálatos. - mormolta maga elé alig hallhatóan. Hosszú, vékony ujjait villámgyorsan kezdte mozgatni a zongora felett, valami hihetetlenül gyönyörű hangot kicsalva a hangszerből. Nem is láttam, ahogy megérinti a billentyűket. A tekintetem a lány arcára siklott, és a látvány teljesen lenyűgözött. Most nem egy terhes, összetört és meggyötört fiatal lányt láttam, hanem egy elképesztően erős, független nőt, aki hirtelen megtalálta a lelki nyugalmát. Olyan önfeledten zongorázott, mint egy igazi, meglett művészember. Elképzelni sem tudtam, mi lakozhat ebben a lányban. Milyen múlt állhat mögötte? Celia Da Silva nem volt zenész. Ő festő akart lenni, tehetséges volt, de ezt a fajta áhítatot a festészet iránt sosem láttam benne, mint most ebben a zongorázó lányban.
- C'était fascinant! (*ez fantasztikus volt) - tapsolt Eric a konyhából, mikor a zene elhallgatott. - És itt kimerül a francia tudásom. Mármint, a beszélt nyelvek kategóriájában! - tette hozzá gyorsan, és Annára kacsintott, aki édesen felnevetett.
- Mon merci chaud, la musique tout. (*nagyon köszönöm, a zene a mindenem) - pukedlizett a kisasszony.
- Beszüntetnétek a kultúrkört? Úgy, hogy én is értsem... - grimaszoltam.
- Csak megdicsért. - pirult el Anna boldogan. Cserfes, könnyen zavarba ejthető teremtés, aki mégis rendkívül büszke és talpraesett. Nem győztem csodálni őt.
- Kész a vacsi. - kacsintott rám Eric, majd kiment a konyhába. Anna rögtön követte. Csak egy másodpercre siklott rá a tekintetem, de az elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésem. Copfja a háta közepét verdeste, a tengervíztől a haja enyhén begöndörödött. Egy fehér hajpánttal fogta fel a szeme elől a tincseket. Egy kék-fehér hajszálcsíkos ingruha volt rajta, ami hosszú, napbarnított combja közepéig ért, szabadon hagyva a lába többi részét. Észveszejtő látványt nyújtott. Tudom, nem szabadott volna arra gondolnom, de önkéntelenül is eszembe jutott, hogy Ő és Én... De rögtön elszégyelltem magam. Főleg, mivel a húgomra emlékeztetett, bár neki hollófekete haja volt.
- Nem jössz? - fordult hátra hirtelen, és felém ragyogtatott egy tökéletes, szikrázó mosolyt. Hülye ez a Jacob Black, hogy egy ilyen csajt így összetört! Bár nem tudhatom az előzményeket.
- Dehogynem! - mosolyogtam vissza, és felkeltem a kanapéról.

Eric nem hazudtolta meg önmagát, isteni vacsorát főzött, mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.
- Én mosogatok! - állt fel az asztaltól Anna a végén.
- Szó sincs róla! - vettem ki a kezéből a tányérját. - Ma én mosogatok, te pedig felmész a szobádba, mert Eric felöltöztet!
- Tessék? - húzta fel jobb szemöldökét.
- Ma este szórakozni mentek! - vigyorogtam rá sejtelmesen. Erre Anna olyan riadt fejet vágott, hogy lefagyott a boldogság az arcomról. Ide-oda kapkodta a fejét köztem és Eric között.
- Nyugi, semmi nem lesz! Elmegyünk egy barátomhoz vacsorázni, semmi óriási tivornya! - kacsintott rá Eric. Anna megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
- Akkor jó. Mehetünk! - ragyogtatott felénk egy szikrázó mosolyt és bement a szobájába. Eric kuncogva biccentett, és bement utána. Én elmosogattam, majd elővettem a könyvet, amit pár napja kezdtem el olvasni, és letelepedtem a fotelba. Én nem szándékoztam velük tartani a vacsorára, inkább úgy döntöttem, hogy egy nyugodt fürdőzés után futok egyet, ha besötétedett. Rég voltam kint.
- Na milyen vagyok? - pördült meg előttem Anna pár perc múlva. Egy fehér blúz volt rajta, haja elegáns kontyba fogva, lábait egy khaki színű sort fedte – már amennyire fedte.
- Ő.. Ő... Encantar, Senora. (*elbűvölő, hölgyem) – kaptam vissza a tekintetem a könyvre, ami épp becsukódott az ölemben. Anna nevetett.
- Mehetünk? - tűnt fel Eric a lány mögött, aki rögtön belé karolt. Rövidnadrágot és egyszínű, fehér teniszpólót viselt, drága, márkás parfümjét már millió méterről felismertem.
- Oui, Monsieur! - nevetett a lány ismét, majd integetett, és elmentek.


Sokáig ültem még ott a fotelban, a gondolataimba mélyedve. A kelleténél talán kicsit többször jutott eszembe Anna napbarnított, karcsú lába, gyönyörű arca, és szikrázó mosolya. Te jó Isten, Derek! Mi ez a hirtelen megnőtt libidó? Jó rég voltál már nővel... Atya világ, nem is gondolhatok ilyenre! Hisz ő kislány még hozzám képest, ráadásul egy másik pasastól terhes...
Nem bírtam tovább a könyvre figyelni. Felugrottam a fotelból, és kimentem a konyhába. A hűtőbe találtam egy üveg narancslevet, azt mind megittam, majd az üres palackot a kukába hajítottam egy jól célzott mozdulattal. Egy ideig tipródtam ott a konyhapultnál állva, majd úgy határoztam, itt az ideje kiereszteni a gőzt. Már sötétedett, mégsem akartam kockáztatni, így bezártam az ajtót, beültem a kocsimba, és útnak indultam. Mindig ugyan abba a kisebb erdőbe megyek, ami Los Angeles és Long Beach között húzódik egy darabon. Leparkoltam egy kirándulóknak fenntartott övezetben. Alaposan füleltem, nehogy arra jöjjön bárki is, majd mikor tisztának találtam a terepet, levetkőztem. A ruháimat a kocsiban hagytam, a kulcsot pedig a szokásos helyre dugtam. Egy hatalmas ugrással termettem a fák közt, és már éreztem is, ahogy az adrenalin hatására remegni kezdek, és egy futó hidegrázás után már eszméletlen gyorsan száguldozom az erdőben óriási, csokoládébarna vérfarkasként. Vajon Anna hogy érzi magát Erickel? Elkapott a féltékenység, és önkéntelenül is fokoztam a tempón.



Remélem tetszett, csajok!
puszi :)

semmi pánik!

Drágáim!

Bocsánatot kérek, hogy majd' egy hónapja nem volt rész, de... Nem magyarázkodom. Dolgom volt, bajom volt, dolgom volt és ami nem volt, az az ihlet. A következő (31.) részből már megvan majdnem a fele, de mivel szombat reggel elutazom Skóciába, ezért most még május közepéig megint csak nem lesz kész.
A dolgaim kezdenek rendeződni, a tanulást kell meghajtani, és ígérem, amint minden rendben lesz, megint írom nektek Anna kalandjait! Mert lesz neki bőven :P
Köszönöm a megértéseteket, és a díjakat is, amiket kaptam, (mellesleg nem fogom kitenni őket, mert most is rohanok, majd valamikor sort kerítek rá) hálás vagyok értük, és értetek, hogy ilyen megértőek vagytok!

Jacob-os jóccakát.
Pickwick

Wolfpack Emotions 30.

Honeys!

Először is nagyon köszönöm a 7170 látogatot, és a 28 rendszeres olvasót, valamit a sok-sok díjat!
érett már a 30. fejezet, de az utóbbi héten nem voltam itthon sűrűn, és nem voltam gépközelben. Viszont ma olyan jó kedvem van, hogy írtam nektek egy részt :)
És ezúton is köszönöm mindenkinek aki gondolt rám (L)


30. Semmi sem oké.


- Anna! Ébredj! - susogott valaki a fejem felett. Résnyire nyitottam a szemem. A rolón keresztül beszűrődött a napfény, én pedig álmosan nyújtóztam egyet. Chris állt az ágy mellett, mosolyogva ébresztgetett. Fészkelődni kezdtem, mire lefogta a karomat, és kihúzta az infúziót. Felhúztam a szemöldököm.
- Ezt csak így?!
- Nyugi. - kacsintott. Elpakolászott egy kicsit körülöttem, majd ismét hozzám fordult. - Én most elmegyek pár napra. Viselkedjetek rendesen! - kacsintott.
- V... V.... v.... v.... Várjál már! - ültem fel hirtelen. - Mi lesz, ha valami baj van? Mármint Aliciával? Vagy valami? - riadoztam.
- Alicia? Tehát így fogod hívni? - gyengült el a doktor. Tágra nyíltak a szemeim. Ez csak kicsúszott a számon, nem is gondolkodtam. Úgy döntöttem ezt egy jelnek veszem. Nem lehet más, mint a szellemek akarata.
- Igen. - jelentettem ki végül határozottan, és megsimogatta a hasam. Érezhetően dudorodott már, és látszólag is határozottan ki lehetett mondani, hogy várandós vagyok.
- Gyönyörű. - bólogatott. - Ne aggódj, nem lesz baj! De muszáj elmennem. És ne nagyon ugrálj meg rohangálj, oké?
- Jó. - vigyorogtam. Éjjeli vendégeim már rég nem voltak mellettem, csak a matracon látszott még a lenyomatuk. Chris, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, elmosolyodott.
- A parton vannak.
- A parton?
- Igen. Csak itt a birtokon. Ha gondolod, teszek ki egy napernyőt és egy jó kis nyugágyat! - mutatott az ablak felé.
- Igazán? Nagyon kedves lenne tőled. Annyira kell már a nap! - nyavalyogtam, és kikászálódtam az ágyból.
- Akkor megyek is. De egyél valamit, nehogy valami bajod legyen nekem! - nyomott egy gyors puszit az arcomra, és már ott sem volt.
- Lustán másztam a bőröndömhöz, amit még mindig nem pakoltam ki teljesen. Előkotortam a fürdőruhámat, majd egy frissítő langyos zuhany után bikiniben indultam a konyha felé.


- Jó reggelt, Napsugár! - köszöntött Eric széles mosollyal, mikor pár szendvics után vidáman, szökdécselve indultam felé a homokban. A Nap ragyogóan tűzött, meleg szél fújt, és a napszemüveg nem sokat segített az UV-sugarak elleni védelemben. Chris valóban elővett nekem egy ágyat és egy napernyőt.
- Jó reggelt! - öleltem meg Ericet. Csurom víz volt, és valahol közelebb a vízhez egy szörfdeszka körvonalait véltem felfedezni. És akkor olyat láttam, amit lehet, hogy nem kellett volna... Dereck bukkant fel két óriási hullám között. Kifelé jött a vízből. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha egy filmbe csöppentem volna. Amikor az izmos, vizes pasi jön ki a vízből deszkával a hóna alatt, és valami ütős háttérzene megy a jelenet közben. Teljesen leblokkoltam, csak álltam ott, miközben Eric válla felett Derecket figyeltem. És menetrendszerűen eszembe jutott Ő... Jacob Black, amikor fürdés után víztől csöpögőn jött be a tenyérnyi szobába, ahol két hónapig éltem. A sebek kínzó lassúsággal szakadtak fel, mintha óvatosan, puhatolózva próbálnánk megszabadulni a ragtapasztól egyetlen határozott rántás helyett. Milyen csodálatos is lett volna ez a helyzet, ha nem kúszik be a fejembe az az undorítóan tökéletes férfi!
- Anna! - böködte meg az arcom Eric.
- Mi? Mi? - kaptam oda a fejem.
- Ne bámuld olyan feltűnően. - mormolta a fülembe alig hallhatóan. - Fordítsd felém a fejed, és csak a szemeddel kövesd. Azt nem látja a napszemüvegtől.
- Hogy mivan?! - ocsúdtam fel azonnal.
- Mekkorát nőttél! - kezdett Eric hirtelen élénken társalogni. Homlokom ráncolva bámultam rá, nem értettem, mit hadovál. Majd ekkor beugrott, hogy a kisbabámról beszél. Feloldódtam, mintha kiolvasztottak volna egy hosszú hibernálás után.
- Eric... Van neve. - toltam a fejem tetejére a napszemüvegemet. Szemem izgatottan csillogott.
- De hát. Mióta? - lepődött meg a férfi.
- Úgy egy órája! - kuncogtam. Mosolyogva beharaptam az alsó ajkam, úgy éreztem magam, mint egy kislány.
- Jó reggelt, asszonyom! Hogy aludt? - kapott el két vizes kar hátulról. Aztán már a hátamon éreztem Dereck tökéletes kockáit, de az egész csak egy pillanatig tartott.
- Köszönöm, remekül! - villantottam rá egy szikrázó mosolyt.
- Mondd már, mi lesz a neve! - ragadta meg Eric a kezem. Teljesen fel volt spannolva.
- Alicia. - feleltem büszkén. - A nagymamám után.
- Alicia Black. - mormogta Eric a hasamat fixírozva.
- Alicia Melanie Black. - javítottam ki. Szinte azonnali nyomás éreztem a tüdőmben. Későn jöttem rá, hogy Eric szorít magához teljes erőből.
- Ez csodálatos! Jaj, de boldog vagyok! - lelkendezett.
- Jól van, Harisnyás Pippi, elég lesz! - morgott Dereck incselkedve, mire Eric nyelvet öltött rá.
- Hány évesek is vagytok? - nevettem.
- 34. - felelték kórusban.
- Wáó. - hüledeztem. Nem gondoltam volna, hogy ennyivel idősebbek nálam.
- Hát igen, tudom! - pózolt Eric hatalmas izmait mutogatva. Dereck belebokszolt a vállába, majd elindult a törölközője felé. Nem bírtam utána nézni, Jake képe még így is élesen lüktetett a fejemben. Valahogy mégis boldog voltam. Persze, egy szerelmi roncs, de a fiúk kicsit javítottak a lelkemen. Persze ez tök furcsa, magam is meglepődöm, hogy úgy kezelnek, mint akit évek óta ismernek, mintha csak a testvérük lennék. Teljesen közvetlenek. Elfogadtak, bár még nem tudnak rólam sok mindent. És én is természetesnek érzem a közelségüket. Ez minden bizonnyal azért lehet, mert ők is farkasok, így valamilyen kapocs mégis van köztünk. Méghozzá nem is akármilyen kapocs! A falka, a farkasok szentsége irtó erős. Jobb híján ezzel magyaráztam magamnak hármunk kapcsolatát.
- Mintha itt valaki még száraz lenne... - szólalt meg Dereck mögöttem tűnődő hangon.
- Ugyan! Csak olyan forró a bőröm, hogy elpárolog a víz azonnal! - vágtam ki magam ijedten.
- Öhm. Anna. Akartuk már mondani, de egyáltalán nem vagy forró. - csóválta a fejét Eric. - Biztos a baba miatt van, vagy én nem tudom, de átlagos emberi testhőmérséklet körül mozogsz. Kicsit felette, 37,2 körül, az úgy hiszem hőemelkedésnek számít. - magyarázta.
- Ó. - ennyit bírtam mondani, majd levettem a napszemüvegem, kibontottam a hajam, és elindultam a víz felé. A forró homok perzselte a talpam, de kellemes érzés volt. Meleg szél simogatta a bőröm, és csapta hátra a hajam. Futni kezdtem, majd begázoltam a vízbe és egy ívelt fejessel vetettem magam a habok közé.


~


- Telefonált már? - suttogtam közel hajolva Michael füléhez.
- Igen, telefonált. Nyugi már, Jake! Nem kell ezt csinálnod! - szidott meg a fiú.
- De megőrülök, érted?! Egyszerűen nem bírok magammal, tudnom kell, mi van vele! - bokszoltam a mellettünk lévő óriási vörösfenyőbe. Az ütésem erejétől a törzse hangosat reccsent és megrepedt, de szerencsére nem tört el. Folyton csak Rá tudtam gondolni. Amikor pár napja írta azt az SMS-t... Teljesen kiborultam. Nagyon hiányzott. Még Bella és Nessie jelenléte se enyhítette az ürességem. Amikor csak tehettem, farkasként rohangáltam, semmi kedvem nem volt eljátszani a két lábon járó szerencsétlen marhát. Sue és Tanja folyamatosan csak tömtek, összejártak sütni, és töménytelen mennyiségű kajával és édességgel látták el az egész falkát. Már kezdtem begolyózni. A többiek lesajnáltak, szinte már hülyének néztek. Michael volt az egyetlen, akinek szintén hiányzott Anna, így bizonyos körülmények közt tudtunk egymásra támaszkodni. Könnyű volt vele kijönni, akárcsak a nővérével.
- Jól van. Ne aggódj. Minden rendben van. Én is beszéltem vele tegnap... - halkult el a hangja.
- És boldog volt? - kaptam felé a fejem.
- Hát... - tördelte a kezét Michael. Nem tudta, mit mondjon. - Úgy tűnt. Három pasival lakik, kettő a kollégája, és képzeld, a két pasi is farkas! Azt mondta, nagyon rendesek, vigyáznak rá... Aztán itt valamiért többes számot használt, mikor megkérdeztem, hogy hogy tetszik neki Los Angeles, közölte, hogy mindketten nagyon boldogok. Aztán hirtelen kijavította magát. Szerinted skizofrén lett? - hadarta. Olyan gyorsan pörgött a nyelve, alig bírtam figyelni. Nem is fogtam fel, amit mondd, pont ott ragadtam le, hogy úgy tűnt, Anna boldog.
- Srácok! Mindjárt kész az ebéd! - kiabált ki Sue a teraszról. Wanamakerék hátsó udvarán voltunk, mint az utóbbi napokban mindig. Éjjelente járőröztünk, nappal pedig vagy itt az udvaron és a parton lófráltunk, vagy aludtunk egyet. Közben próbáltam minél több időt apámmal tölteni. Nem nézte jó szemmel, hogy nem igazán tudok magammal mit kezdeni.
- Menjünk. - ugrott fel Michael, és leporolta magát. Bementünk a házba, és asztalhoz ültünk.
- Na mi a helyzet? - simította meg az arcom Tanja, mikor beléptünk a teraszról a nappaliba. Gyűlöltem, mikor ezt csinálta, mert a vonásaiban is Annát fedeztem fel, és a keze is pontos mása volt lányáénak. A gesztusairól nem is beszélve. Eszembe jutott, hogy amíg Anna nálunk élt, járőrözés után mindig így köszöntött. Beugrottam a szobámba az ablakon keresztül. Ott ült az ágyon, csak egy takaró volt rátekerve. Engem figyelt, és mikor rámosolyogtam, ő is rögtön ellágyult. Folyton értem aggódott. Olyankor odabújtam hozzá, ő megsimította az arcom, és azt kérdezte: „ Na mi a helyzet?” És én mégis elüldöztem. Mikor rájöttem, hogy nem csak Ő az egyetlen nő az életemben, szörnyű bűntudat fogott el, és kellett egy terv. Tudtam, hogy Anna milyen forró fejű, és elég okos lány. El akartam érni, hogy Ő hagyjon el engem. Nem akartam neki fájdalmat okozni. Arra sajnos nem gondoltam, hogy így talán sokkal rosszabb lesz. Amikor ott a parton ordibált velem... Amikor itt összekaptunk... Rettenetes volt. És én nem mertem kimutatni a fájdalmam, a gyengeségem. Talán jobb így neki. Boldog. Legalábbis remélem.
- Minden oké. - válaszolt végül Michael helyettem. Én is ezt akartam hinni. De sajnos, tudtam, hogy semmi sem az.

Anna díjat kapott!

Bizony! Hánik, Annácska megajándékozott minket a 'kreatív blogger' díjjal, amit ezúton is nagyon köszönök neki!
( http://larafanfiction.blogspot.com/ )

Ilyenkor mindenféle teendőt írnak elő, igyekszem nem kihagyni egyet sem. :)

Szabályok:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!
2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!


Az első megvolt. (Y)
A második is. (Y)
a harmadik necces ügy. :D Magunkról írni mindig nagyon nehéz. főleg hogy én eléggé önkritikus vagyok :D Hopp, ez már egy. Na akkor rendezzük pontokba.
1: önkritikus
2: rendkívül szőke :D
3: olvasás/írás/zeneimádó
4: született balatoni lány ;)
5: meglehetősen beszédes :D
6: szerelmes nagyon (:
7: barátok nélkül egy nulla (L)

A negyedik szabály az, hogy hét embernek kell elküldenem a díjat. Nod, ez így elég nehéz, mert akiknek elküldeném, azok közül körülbelül már négyen kaptak díjat, dehát max nem hagyok megjegyzést.

zsóKámnak.
-
Sunlight -> http://sunlightweb.blogspot.com/
Surprise -> http://surprisesweb.blogspot.com/


Deliriumnak.
(neki kettőt is, mert mind a két sztoriját imádom :D)
-
P. s.: I’m still not over you ->http://rpattz-delirium.blogspot.com/
Won't you die tonight for love? ->http://delirium-2.blogspot.com/

Ezt eddig vegyük háromnak. Na és megkapja még...



Dzsenni is, persze :D
Evernight - Örökéj -> http://beckyfanfiction.blogspot.com/

zsòьéјь.
-
zsóóblog. (: -> http://zsofuuusz.blogspot.com/


hátbasszus. mitcsináljak xd
elküldöm zsóKa másik blogjára is :D odafenn :D

és hetedikként

abigél_ kapja a díjat, aki bár még nem rakott részt, én tudom a sztorit, és nagyon tetszik :)

abigél_
-
http://tromfideacum.blogspot.com/



Nos, ennyi lenne. Az olvasóimnak üzenem, hogy már elkezdtem a részt, nem tudom, mikorra készülök el, de sietek :)

Sok puszi.
Pickwick.