Rhinathiol.

Helószia.

Drágáim, elértük a 20 rendszeres olvasót, és a 4025 (!!) látogatót!
Nagyon köszönjük nektek! Cserébe elhoztam Taylorunk tökéletes fogsorát. :D
Holnap hajnali 7:55-kor kezdődik az első vizsgám. Hát... Nem tudom mi lesz xD Részt nem írtam, nem voltam rá képes, viszont akit érdekel, lett egy másik blogom is, ami Rólam szól. Nem fanfiction :) A profiloldalamon ráklikkelhettek.
Mégegyszer nagyon köszönöm, zsóKa nevében is! Mellesleg az ő oldalát, is követhetitek a http://sunlightweb.blogspot.com/ címen.

Puszi hánik (L)

Wolfpack Emotions 23.

Drágáim!

Nem terveztem, hogy ezt megírom még, de így sikerült. Remélem, örültök :) Viszont a héten tényleg megkezdődik a durva felkészülés, szóval majd ha lesz időm, jelentkezem.

Olvassatok :)

Csáóó. S.

23. A lélek nem nyugodhat

A következő három nap szörnyen telt. Gyakorlatilag teljesen magamba fordultam, nem beszéltem szinte senkivel, hol dühöngtem, hol pedig csendesen sírdogáltam a szobám egyik sarkában. Amikor nem bírtam tovább, leugrottam az erkélyről, és az erdőben száguldoztam céltalanul. Előtte mindig kénytelen voltam egyeztetni Billyvel, nehogy össze kelljen futnom Vele... végleg elköltöztem tőle. Folyton csak arra gondoltam, hogy mi történhetett? Derült égből villámcsapás... Én rontottam el valamit? Nem is olyan régen még könyörgött, hogy éljek vele, és az életét áldozta volna fel értem. Utálom ezt az egész rohadt világot! Utálom! Utálom...

Negyedik nap a telefonom csörgésére keltem fel. Billy volt az.

• 
  
  Haló? - motyogtam álmosan.
• 
  
  Jó reggelt, Anna! Remélem nem keltettelek fel! - kuncogott. Csak dünnyögve válaszoltam. - Akkor jó! Beszéltem a tanács vezetőjével, és ma délután szívesen beszélgetne veled. - váltott komoly hangnemre. - A parton beszéltem meg vele találkozót, azt mondta, meg fog találni téged, ha ott leszel egy óra tájékában.
• 
  
  Nagyon köszönöm. - ültem fel hirtelen. - És Billy... Tényleg, őszintén hálás vagyok mindazért, amit értem teszel.
• 
  
  Anna, bizonyos mértékben a saját lányomnak tekintelek, együtt éltünk majd' két hónapig, természetes, hogy segítek! És ma ne menj az erdőbe, legalábbis farkasként ne. Kint van, járőrözik Paullal.
• 
  
  Köszönöm.
• 
  
  Kérlek. - dörmögte az öreg, és letette a telefont.

Azt reméltem, egy tanácstag majd tud magyarázatot adni, esetleg jobban megérthetem a legendát is. Felkeltem, gondosan felöltöztem, fésülködtem, és összekötöttem a hajamat. A Nicktől kapott nyakláncot még az incidens napján leszakítottam a nyakamból, és eldugtam úgy, hogy ne találjam meg. Egészen jó kedvem lett, bár boldogságom még mindig nem volt felhőtlen. És amíg Jacobot szeretem, nem is lesz az. Fütyörészve szökdeltem le a lépcsőn reggelizni. Anya és Sarah a konyhában kávéztak, megkönnyebbülten sóhajtottak fel, mikor megláttak. Nem mondtak semmit, csak kedvesen, természetes módon üdvözöltek. Töltöttem magamnak gőzölgő teát, és elvettem egy zsemlét a pultról. Friss volt, most érhetett ide, a helyi közértben általában ekkorra készült el a friss péksütemény. Házhoz is szállítottak, méghozzá Embry bátyja volt a kifutó fiú.

• 
  
  Mi a mai program? - kérdeztem az egész zsemlével a számban. Gyorsan ittam rá teát, és már le is csusszant. Odakint szokatlanul világos volt, a Nap reggeli fénye ragyogta be a házat. Az utóbbi napokban folyton esett az eső, és örökösen sötét volt. Az időjárás változás a közérzetemen is sokat javított.
• 
  
  Én kicsit takarítok, és ha délután még mindig jó idő lesz, elmegyünk sétálni az ikrekkel. - mosolygott Anyu. - Te terveztél valamit?
• 
  
  Egy körül találkozóm van a parton egy tanácstaggal, utána remélem szabad leszek. - bólogattam, és ettem még egy friss zsemlét. Még langyos volt a közepe. Sarah és anya tudták, hogy ettől várom a megváltást, egy őstől, aki talán magyarázatot adhat a kérdéseimre. Megértően bólogattak.

Átmentem a nappaliba, és elhúztam a függönyöket. A Nap beragyogott az ablakon, magamba szívtam minden energiát, amit csak tudtam. Michael botladozott le a lépcsőn álmosan, kócosan, rövidnadrágban. Mikor meglátott, megdörzsölte a szemét, és elmosolyodott. Visszaragyogtattam neki egy harminckét fogas vigyort, majd fogtam magam és leültem a zongorához. Hónapok óta nem játszottam rajta... Már hiányzott. Akárcsak Jess. Köszönés nélkül ment el. Nem tudtam vele kibékülni, azt sem tudtam, mikor megy a gépe. Nemrég beszéltem vele telefonon. Még nem oldódott fel a hangulat, de már mindketten bocsánatot kértünk a másiktól. Leütöttem pár hangot, és pár akkordot. Az 'I got soul' című szám jutott eszembe, játszani kezdtem. A testvéreim rögtön mellettem termettek, és boldogan mosolyogtak rám. Énekeltünk, mint Dallasban is mindig. Anyának is remek kedve kerekedett, a konyhából énekelt velünk. Sarah és Michael ütemre csettintettek, én pedig úsztam a jókedvben. Nem tudtam nem Jakere gondolni, de meg tudtam oldani, hogy a gondolataim túlnyomó része a jelenre koncentráljon. A régi emlékeket idéztem fel, mikor azon vettem észre magam, hogy vége a dalnak. Szinte azonnal elkezdtem egy másikat. 'The man who can't be moved.' Az egyik kedvencem. Szinte egész délelőtt a zongoránál ültem, és mosolyogtam. Szívből tudtam örülni, három nap után először, bár még mindig kavargott bennem a sötétség. Viszont a mondás beigazolódni látszódott: A zene csodákra képes.

Háromnegyed egykor lementem a partra. Billynek igaza volt, csak pár percet ültem a homokban, az öreg tanácstag már fel is bukkant mögöttem.

• 
  
  Üdvözöllek! - tárta ki a karjait, miután felugrottam és leporoltam magamról a homokot. Zavarba jöttem, és kicsit meghajoltam. Egy bőrtarisznya volt rajta, egy kopott farmernadrág egy inggel, és egy kalap. Hetven éves lehetett, de nem látszott túl idősnek, nagy termete tekintélyt parancsoló volt.
• 
  
  Üdv. - motyogtam félszegen, és kezet nyújtottam neki. - Anna Wanamaker vagyok.
• 
  
  Anatan Hoakre. - mutatkozott be Ő is. Csak nekem tűnt fel, vagy tényleg olyan neve volt, mint a Pocahontas-ban a törzs tagjainak? - Ha jól értettem, azért vagyunk itt, hogy kiderítsük, mi történt ifjú Jacob barátunkkal. - mosolygott rám együtt érzően. Bólintottam. Leültünk a homokba.
• 
  
  Tudod, Anna, Jacobnak nem te voltál az első bevésődése. És nem is a második, ha jól hiszem. - sóhajtott gondterhelten.
• 
  
  De hát ez hogyan lehet? És mi van a sorssal meg az egybeforrás dumával? - záporoztak a kérdéseim.
• 
  
  Lassan a testtel. - mosolygott. - Először is. Az első szerelme még emberi alakjában hódította meg a szívét, és mikor farkassá vált, tovább rajongott a lányért. Aztán mikor az a lány nem őt választotta, kicsit összezuhant. De a lánynak lett egy gyermeke, akibe Jake szintén bevésődött, ebben biztosak vagyunk mindannyian. És ekkor jöttél Te... Senki sem értette, hogy lehetséges ez, sokat tanakodtunk, és arra jöttünk rá, hogy Jake az agyában nem képes elengedni a múltját, ezért a sors útjáról letérve rögös mellékösvényeken jár. - fogta meg a kezem Anatan.
• 
  
  Ki volt az a lány? - suttogtam.
• 
  
  Bella Cullen.

Akaratlanul is felszisszentem. Egy vámpír teszi tönkre a szerelmemet? És akkor Nessie... Hát ezért hitte azt, hogy Jacob az Ő férje lesz! Hát, a jelenlegi állás szerint, ki tudja...

• 
  
  És hogy lehetséges az, hogy én még mindig belé vagyok vésődve? Olyan nincs, ugye, hogy valaki reménytelenül vésődik! - riasztott meg a felismerés.

- Eddig nem volt. - dörmögte az öreg. Kicsit megdöbbentem.

• 
  
  Mondja, miért történik ez velem? Ártottam én bárkinek is? - gördült le az arcomon egy könnycsepp.
• 
  
  Nem tudom, kedvesem. De a szellemek nem ilyenek, biztosan találsz majd kiutat, és megnyugvást. Nos, ennyit tudtam segíteni. Van még esetleg kérdésed? - fogta meg a kezem ismét.
• 
  
  Oh... Csak pár tucat... Esetleg három. - vontam vállat szipogva, és letöröltem a könnyeim. Anatan melegen rám mosolygott, és kérdések nélkül mesélni kezdett.

Egész délután a parton ültünk, Anatan szinte megállás nélkül beszélt. Elmesélt majdhogynem minden legendát, amit most már nem meseként hallgattam, hanem történelemként. Mikor elérkeztünk egészen napjainkig, már kezdett eltűnni a Nap a látóhatárról. Anatan felállt, és engem is felsegített.

• 
  
  Tudod, a minap összeültünk a tanáccsal, és rólad beszéltünk. - kezdte még 'búcsúzóul'. Meghökkentem. Vártam, hogy folytassa. - Mindannyian úgy véljük, hogy különleges tagja vagy a falkának. Alig találkozol velük, nem veszel részt az igazi csapatéletben, mégis jelen vagy köztük. Erre eddig csak egy ember volt képes... A Nagymamád. Igen, Alicia gyerekkori jó barátom volt, és együtt alakultunk át. Azt hittem, Ő lesz a lenyomatom, de nem így történt. - mosolyodott el. Láttam a szemeiben, hogy most több mint ötven évnyivel korábban járnak a gondolatai. - Ő különleges lány volt, akárcsak Te, Anna. Gondolkozz el egy kicsit, és mérlegeld a lehetőségeidet! - tette a kezét a vállamra, és otthagyott. Leesett állal bámultam egyre távolodó alakját.

Gondolkodjak. De mégis min? Azon már eleget pörögtem, hogy hogyan is kerültem ilyen helyzetbe... De az nem jutott eszembe, hogy a falkával mi van... Vagy, hogy 'különleges' lennék. Sírtam. Megint... Pedig olyan jól kezdődött a napom! Elindultam a legközelebbi sziklához vezető ösvényen. A tetején ledobáltam a ruháimat, és megálltam a szirten. Rettentő magasan voltam, legalább húsz vagy huszonöt méternyire a víztől. Letöröltem a könnyeim, és végig néztem, ahogy a Nap eltűnik a horizonton. Abban a pillanatban, ahogy nem láttam többé a ragyogó napkorongot, levetettem magam a mélybe.

Csúsztatások.

 

Drágáim!

Mostanában sajnos nem lesz rész, tanulok mint a vadállat, másfél hét múlva vizsgáim lesznek, amire el kéne olvasnom a Twilight-ot angolul, és még neki sem álltam xD a történet fejben már be is van fejezve, szóval csak annyi lesz majd a dolgom, hogy jól megfogalmazzam. Hamarosan találhattok párhuzamos részeket zsóKa sztorijával, és sok-sok érdekes fordulatot, de egyenlőre nincs túl sok szabadidőm írni, és ami van, azt is próbálom jól kihasználni. De ne aggódjatok, hamarosan újra beindul a fanfic-gyártás! :D Kárpótlásul képzeljétek magatokat a csajok helyébe, akik úgy látom, perceken belül kifolynak a bugyijukból... :D


ui.: ki látta a Valentine's Day-t? Én megnéztem, és szerintem zseniális volt :D még akkor is jó lett volna, ha Taylor nem bukkan fel benne 3 percre... bumbii (L) xD
ha tehetitek nézzétek meg, veriverigúd film, csillagos 5ös(Y)

köszi a megértéseteket a csúszásokkal kapcsolatban!

puszi hánik.

Sá.

*Wolfpack Emotions-bónusz (: *

A reményvesztettség szar dolog.


- Valóban nem volt jó ötlet... - gondoltam kétségbeesetten, mikor halkan becsuktam magam mögött az ablakot. Egy ideig álltam ott és vártam, hátha Seth felébred. De ő csak halkan motyogott álmában és forgolódott. Nem voltam biztos magamban, csak álldogáltam az ablak és az ágy között.
- Shara? - hallottam akkor Seth felől.
- Igen? - suttogtam. Kővé dermedve vártam.
- Bújj ide. - motyogta, és félrecsapta magáról a takarót.

Óvatosan feküdtem mellé, egész testemben remegtem. Seth átkarolt, belefúrta a fejét a nyakamba és hangosan szuszogni kezdett. A szívem majd' kiugrott a helyéről, ahogy puha bőre az enyémhez ért. Csak alsónemű volt rajtam, még Anya adta, mielőtt eljöttem otthonról. Azzal indokolta, hogy medveként is könnyen cipelhetem ezeket, a ruháim viszont minden bizonnyal szét fognak szakadni első átváltozásomnál. Igaza lett, természetesen. Már két teljes napja fehérneműben bujkáltam az erdő különböző pontjain. Nem akartam hazatérni a temetés előtt. Magamban számoltam vissza, mikor jön majd el az a helyzet, ahol magyarázkodnom kell... Két nap és alig pár óra. Rémisztő volt a gondolat.
Seth cirógatni kezdte az oldalamat. Lágyan megböködtem.
- Hé, Seth! Kelj fel! Hé! - nógattam halkan, és nem kis erőfeszítések árán legörgettem magamról. Hiába a medveélet, azért egy farkast nem tudok felkapni csak úgy... Főleg így lánymackó létemre. Ó, igen! Az a csodálatos, selymes bunda! Mindig azt hittem, a medvéknek ilyen drótszerű a szőrük, de legnagyobb boldogságomra egészen lágy. Pihe-puha és jó meleg. Ölelni való vagyok! Hát igen...
- Hmpfh. - nyöszörgött a fiú álmosan. Felkönyököltem mellé, és egy ideig csak néztem őt.
Láttam magam előtt, ahogy évek múltán is is mellette ébredek, esetlegesen a gyerekünk beveti magát közénk hajnalban. Majd meghasadt a szívem, mikor ráeszméltem, hogy ennek nincs esélye. Seth soha nem fog belém vésődni, ha eddig nem tette... Mintha a lelkem nagyobb részét kitépték volna a helyéről, és odahajították volna egy tigris ketrecébe.
- Mi a frászt keresel az ágyamban? - ült fel Seth hirtelen. A szívem kihagyott egy ütemet, és szerintem a légzésem is leállt. Most meg mi a szent szart csináljak?
- Ööö... Csak álmodsz! - szúrtam ki az elképzelhető legcincogóbb hangon. Álmodsz?! Te jóságosúristen! Normális vagyok én?! Mi az hogy álmodsz?! Cifrákat káromkodtam, átkoztam magam a lehengerlő helyzetkészségemért. Nem volt túl eredeti...
- Uh, akkor jó. - fújta ki a levegőt. - Már megijedtem! - vigyorgott rám a következő pillanatban. Felhúztam a szemöldököm. (Jaj tényleg, meg kéne kérnem Annát, hogy szedje ki, lassan már valóságos dzsungel...)
- Tessék? - préseltem ki magamból az ideillő kérdést.
- Hát... Tudooood! Nem lenne jó, ha mi együtt lennénk. - rázta a fejét, miközben egy kézmozdulattal foglalt közösbe minket.
- Már miért ne lenne? - háborodtam fel. A telihold bevilágított az ablakon, ezüstös fénybe vonva a szobát és kettőnket.
- Problémás vagy. - vont vállat Seth. - Így is örökösen csak azon agyalok, merre járhatsz most! Nem bírnék vigyázni rád, olyan önfejű vagy! Nem tudnám életem minden percét olyan rettegésben tölteni, mint most. Nem menne, érted? Bármennyire is vágyom rá... - fakadt ki.
- Hogy... Mit csinálsz? - dadogtam. Vajon van remény? Talán tényleg velem akar lenni?
- Felejtsük el. Erről még senkinek se beszéltem, és próbáltam nem is rád gondolni, úgyhogy nem te leszel az utolsó, ha akárki is megtudja, ne aggódj. - váltott keserű hangnemre. - Sarah, belehalnék ha elveszítenélek! - csendült a hangja hirtelen fájdalommal. Lehajtotta a fejét. Hatalmas alakja tökéletesen látszott a holdfényben. Nem bírtam megszólalni, de úgy éreztem, ebben a helyzetben nincs is rá szükség.
Feltérdeltem az ágyon, és közel húztam magamhoz A férfit, aki bevéste magát az életembe. A lényem minden apró pontján ott volt, éreztem a jelenlétét. Lágyan átkaroltam izmoktól duzzadó testét, ami szinte perzselte a bőröm, bár hasonló hőmérsékletű volt, mint az enyém. Ő is átfonta rajtam a kezeit, fülét a hangosan dübörgő mellkasomra tapasztotta, és magában számolta szívem ritmusát.
- Bárcsak valódi lennél most... - sóhajtott lemondóan.
- Az vagyok. Higgy nekem! - suttogtam. Finom puszit nyomtam a feje tetejére, és letöröltem az alattomban kibuggyanó könnycseppem a kézfejem hátuljával. Soha életemben nem voltam sírós, és véleményem szerint egy ordenáré, puhaszőrű grizzly sem úgy ugrik be az embereknek, mint egy bőgőmasina. Megzavarodtam ezektől az érzelmektől, nem voltam az a jellemzően szerelmes típus. Mondjuk ki: ribancnak születtem. Legalábbis eddig biztos voltam benne. Az életemet is így éltem, a folytonos pasizás töltötte ki mindennapjaimat. Ezekben a napokban mégis úgy éreztem, hogy egy ember van, aki miatt mindent képes lennék feladni. Egy, aki még azt is el tudná feledtetni velem, hogy... Amit. Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy Seth volt a mindenem. Csupa nagy betűvel.
Seth + a szerelme = MINDEN = Élet = ÉN.
Íme a rövid képlet.
Amikor tizenöt éves voltam, volt egy barátom. Nagyon szerelmes voltam (legalábbis ezt hittem, míg meg nem tapasztaltam a bevésődés ősi érzését). Egyik este a többiekkel elmentünk táncolni a helyi pubba, minden pénteken oda jártunk. Dallas egy átlagos környékén volt, nem a gettóban, de nem is az idilli kertvárosi környezetben. Kézen fogva sétáltunk, a többiekkel nevettünk, mint az átlagos tinik, és vártuk, hogy kezdődjön a buli. Már majdnem odaértünk, mikor három lövés hallatszott. Mindannyian megdermedtünk, körülbelül nyolcan álltunk a járdán. Daniel összeesett mellettem. Mind a három lövés őt érte, és gyakorlatilag majdnem magával rántott, mikor a földre zuhant. Nem volt sikítozás, néma csendben, dermedten álltunk. A pasast felismertük, Dan szülei tartoztak neki, sokat járt a mi nyakunkra is. Sandy, az egyik barátnőm rögtön kihívta a rendőrséget, és a mentőket. Akkor már tudtuk, hogy Daniel halott... Ott ültem mellette a földön, továbbra is a kezét fogtam, és nyugodt arcát bámultam. Az volt életem legeslegszörnyűbb eseménye. Az a nap, az az este, azok az órák... Teljesen megváltoztatták a tinédzserkoromat. A fickót elkapták, és börtönre ítélték. Hogy mi lett vele, nem tudom. Csak azt tudom, hogy én teljesen magamba fordultam. Nem beszéltem senkivel, csak Annával. Ittam, cigiztem, folyton sírtam, és örökösen elszöktem otthonról. Többször felvágtam az ereimet is miatta... (Pedig világ életemben rühelltem az összes emo-t, mert számomra csak scene-utánzatok voltak.) Ott alakítottam ki magamban azt az elméletet, miszerint én hivatásos ribanc vagyok/leszek. Pasizni kezdtem, de mindegyikükkel csak annyi történt, hogy két szó után szobára mentünk. Én ebben éltem ki magam, és azt hittem, ez már életem végéig így is lesz, és hogy Dan után soha nem lehetek szerelmes.
De tévedtem! Sethtel igazán, őszintén boldog lehetnék, Daniel emléke pedig nem lenne annyira fájó, ha lenne velem valaki.
- Miért sírsz? - suttogta a fülembe Seth, és forró csókokkal felitatta a könnyeket az arcomról. Olyan vadul szédültem, félő volt, hogy elájulok.
- Azért, mert nem vagy az enyém. - jelentettem ki kerek perec, és jó szorosan megöleltem.
- Miért jöttél el? Melyik szellem küldött? - faggatott finoman, miközben simogatta a hajam, és végigcsókolt a fülem tövétől egészen a vállamig. Ismételten nem jött semmi a nyelvemre, semmi frappáns válasz, ahogy tőlem megszokta mindenki. Csak hallgattam. Mikor eszembe jutott valami, nem engedtem, hogy kibukjon a számon, félő volt, hogy nagy butaságot mondok, és akkor véget vetettem volna ennek a lenyűgöző, valóságos álomnak. Emellett Seth teljesen elvette az eszem, minden apró porcikám bizsergett, amint hozzámért.
Finoman hátratűrte hosszú, fekete hajamat a hátam mögé, és a kulcscsontomat puszilgatta tovább. Lassan oldalra fordított, és hanyatt döntött az ágyon.
- Ez a legédesebb álmom! - lihegte a fülembe, és lágyan megcsókolt. Mikor duzzadt, telt ajkai rátapadtak az enyémre, egészen biztos voltam benne, hogy meghaltam, és ez a mennyország. Kizárt dolog, hogy Seth bekajálta, hogy az egész csak álom! Amint nyelve bepréselte magát a számba, egy pillanatra beugrott, hogy nem szabadna ezt csinálnom. De ugyanabban a minutumban egy hurrikán hatalmas erővel söpört végig a testemen, ahogy Seth végighúzta hatalmas kezét az oldalamon.
- Tiszta őrült vagyok! - nyöszörögtem. A válasz nyilvánvaló volt, éreztem, ahogy a fiú ajkai szélesre húzódnak, és továbbra is csókolnak. Aztán csak úgy megtörtént...

Nem is figyeltem, és máris azon kaptam magam, hogy pihegve fekszem Seth Clearwater ágyában... anyaszült meztelenül.
- Most bizonyítottam be, hogy valami tényleg nincs rendben velem! - haraptam be az alsó ajkam.
- Már hogyne lenne? - kuncogott Seth.
- Hagyjuk. - morogtam, és kibámultam az ablakon. Ebben a percben egy hangos vonyítás hallatszott az erdő sűrűje felől. Kérdőn fordultam Seth felé.
- Paul. - kaptam választ rögtön.
- Mi a baja? - ráncoltam a homlokom. Eléggé elcsodálkoztam, hogy így is felismerte falkatársa hangját.
- A nővéred. - fújtatott a fiú. Kikerekedtek a szemeim, és megmerevedtem.
- Anna?
- Ő. Ne értsd félre, nem szerelmes belé vagy ilyesmi, csak Alice mondott nekünk valamit. Anna eléggé felkavarta a falkában a hangulatot... Szerencse, hogy a nővéred nem mászkál az erdőben farkasként, ugyanis nem tudja, hogy mi tudjuk...
- De hát mit? - ültem fel.
- Anna el fog menni. Elhagy minket. - sóhajtott. - De ne mondd neki, lehet, hogy még ő maga sem tudja! - ült fel mellém, és keze rátalált az enyémre.
- Mégis mit látott Alice pontosan? - préseltem ki a szavakat összeszorított fogaim közül.
- Azt, hogy Nessie az ablakból nézi Annát, ahogy a bőröndjét a kocsi felé húzza, és sír.
- Azt hittem, Alice nem látja a farkasokat... - morogtam idegesen.
- Ezalatt a pár év alatt kifejlesztett egy olyan képességet, hogy embereket egymáshoz kapcsolva látja a jövőt. Így Bellán keresztül látta Nessiet, rajta keresztül pedig azt, ahogy Anna bepakol és eltűnik.
- Ó. de gondolom, Jacob vele tart! - mosolyodtam el.
- Nos, ez a legzavaróbb, hogy erről senki nem tud semmit... Jake nincs a látomásban. - feszengett Seth. Nem vettem rossz jelnek, ki tudja, mi jöhet még... Ez objektív dolog. - De ne aggódj, ez hamarosan úgy is kiderül! - nyugtatott a fiú, és megsimogatta a vállam.
- Most megyek. - álltam fel. Felvettem a cuccomat a földről, és gyorsan magamra kaptam a melltartót és a bugyit. - Majd beszélünk. - dobtam puszit az értetlenül bámuló Seth felé, és kiugrottam a fűre. Az erdőben újra levetkőztem, és bevetettem magam a fák közé. Újabb két napra tűntem el a saját gondolataimba burkolózva.


Mikor megelégeltem az egyedüllétet, hazafelé vettem az irányt. Anna erkélyén másztam fel, belöktem az erkélyajtót, szerencsére nem volt bezárva. Villámgyorsan lezuhanyoztam, a szobámban felöltöztem, és a karikát visszatettem az orromba. Az átváltozás miatt vettem ki, de mostanában nem fenyegetett a veszély, így nyugodt szívvel dugtam a helyére újra. Mikor végeztem, kiléptem a nővérem erkélyére, és körülnézte. Anna alakja rajzolódott ki a parton, a homokban feküdt. Leugrottam, és futni kezdtem felé. Már messziről hallottam, hogy szól a zene a telefonján. Mellette egy piás üveg volt a homokba állítva. Leültem mellé, és a haját kezdtem simogatni.
- Nem hitték el nekem, hogy visszajössz... - morogta. Halkan nevettem. Az ölembe feküdt, én pedig a hátát és a haját simogattam. Mint Anya, amikor kicsik voltunk.
- Lefeküdtem Seth-tel. - közöltem minden összefüggés nélkül. Anna ledermedt. Muszáj volt elmondanom neki?! Én hülye. Remélem, jól kezeli majd...
- Beléd vésődött? - kérdezte kertelés nélkül.
- Nem. - ráztam a fejem. Nem kell, hogy mindent tudjon, amint én is tisztába jövök a dolgokkal, úgy is elmondom neki...
- Nem mondod komolyan, hogy szerelem nélkül szexeltetek? - ült fel hirtelen.
- Szokásom. - mormogtam magam elé. Nem mondtam hülyeséget, de nem volt igaz, hogy Sethtel is ez történt.
- Szóval ő végig tudta, hogy hol vagy. - állapította meg.
- Nem. Én kerestem meg. Amikor mindenki engem hajtott, két napja asszem, elmentem hozzá éjjel. Nem volt kint, Sam hazaküldte pihenni. Az is lehetséges, hogy azt hiszi, álmodta az egészet. - vontam vállat flegmán, és rágyújtottam. Ismertem már annyira Annát, hogy tudjam, ideges volt, ezért vett cigit. - Van még pia? - böktem a pezsgősüveg felé. Megrázta a fejét.
- Nem gondolod, hogy tusolnod kéne? - húzta fel az orrát.
- Otthonról jövök. - vontam vállat. Éreztem, ahogy alaposan végigpásztázza a testem a szemeivel, próbálja megállapítani, mi is a helyzet. Frissen voltam fürödve, és a hajam is nedves volt még egy kicsit. Nem lehetett kifogása. Előhúztam a laposüvegemet a pulcsim kenguruzsebéből.
- És amúgy milyen volt? - dőlt hátra Anna, és Ő is kivett egy szál cigit. Meggyújtottam neki, majd átnyújtottam a laposüveget.
- Konyak. - fűztem hozzá. - Igazán tudni akarod, hogy milyen volt?
- Csak udvariasságból kérdeztem... - rángatta a vállát. - PERSZE, hogy tudni akarom te marha! - nevetett fel egy perc múlva. Ez volt ő, az igazi Anna. Vele kuncogtam.
- Az eddigi legjobb. - feleltem a testvéremnek kis habozás után. - Nagyon remélem, hogy emlékszik rá. - sóhajtottam mélyet. Nevetett.
- Hát te tiszta hülye vagy! Csak úgy bemásztál az ablakán és lefeküdtél vele?
- Körülbelül. De... Ami azt illeti... Szívesen megtenném megint. Vagy akár az idők végezetéig. - mosolyodtam el lágyan, ahogy visszaidéztem azt az éjszakát.
- Érzel iránta valamit ugye? - fogta meg a kezem. Egy perces néma csend telepedett ránk.
- Anna... Belé vésődtem. - suttogtam magam elé letörten. Kicsit megdöbbent. Nem akartam, hogy tudja, de nem tudtam magam visszafogni.
- Már te is farkas lettél? - jajdult fel.
- Nem. Én más vagyok, mint ti. Eredetileg ezért mentem el... Nem voltam messze, tudtam, mi folyik körülöttem, tök fel voltam készülve. Tudod, anyu beszélt nekem róla és...
- Várj. Mi az, hogy más vagy? Meg hogy jön ide Anya? - szakított félbe.
- Én medve vagyok, Anna. Egy grizzly.
- Nájsz. Hogy csináltad? - sóhajtott.
- Anya... azt hittem, te tudod! - húztam fel a szemöldököm. - Anya medve. Alakváltó, Csak lemondott róla azért, hogy lehessenek gyerekei. És én is átváltoztam. Ahogy még egy csomó farkas is, amíg nem voltál magadnál. - szorítottam meg a kezét most én. Azt hittem, hogy tudja! Jézus, lehet nem kellett volna neki elmondanom? Valahogy közbe kéne szúrnom a látomást is... Nem, nem, inkább mégsem, nehogy baj legyen. Majd kiderül, ha itt az ideje...
- Hú. Ez durva. - ráncolta a homlokát zavarodottan.
- Ja. - mosolyodtam el. - Muszáj volt elválnom tőletek egy kicsit, eddig csak Anya tudta, hogy velem is megtörtént. Itt valami nagy dolog készül, hogyha ennyi alakváltóra van szükség!
- Igen, lehet, hogy igazad van. De most hagyjuk ezt inkább. Eleget fájhat még a fejünk miatta. - húzta meg a konyakot. Ez volt az a pia, amit Anna a világon a legjobban utált. Megborzongott. - Jaj, képzeld! Rávettem Jacobot, hogy menjünk el a nagyiék valamelyik tengerparti villájába pár hétre. Azt találtam ki, hogy mehetnénk többen! Mauritiusra, vagy a Hawaii házba... Mit szólnál? Leah, Seth, Michael, Jake, Paul, Embry, Te és én. Na?
- Ez... ZSENIÁLIS! - fakadtam ki. - Annyira hiányzik a bikinim!
- Én is ezt mondtam! - nevettünk. Ez a kis beszélgetés tökéletes volt ahhoz, hogy visszatérjek a többiek közé. És Anna – bár nem mondott semmit - arra is reményt adott, hogy Seth és köztem minden rendbe jön.

ez úton is Boldog Szerelmesek Napját Kívánunk mindenkinek.! ;) <3

Wolfpack Emotions 22.

22. Torz lelkek tánca


Éreztem, hogy a kezem remegni kezd. Hihetetlenül mérges lettem, a düh azonnal átjárta minden porcikámat. Hogy tehette?! Hogy volt mersze! Hát ezért nem telefonált! Már majdnem átváltoztam, mikor elment az áram és elhallgatott a zene. Nagy levegőt vettem, és rohantam az ajtó felé, törtem az utat a tömegen keresztül, ahogy csak bírtam. Sarah szorosan jött mögöttem. Amint kiszabadultam a parkolóba a jeges szél belesüvített az arcomba. Finom érzés volt, mintha a hirtelen jött haragot is kitisztította volna belőlem. Elindultam Jacobhoz, aki az épület mögül jött elő.
- Elment az áram. - kacsintott. Mélyet sóhajtottam. Odaugrottam elé, szenvedélyesen megcsókoltam, miközben ravaszul kiloptam a kocsikulcsot a zsebéből. Mikor elváltak ajkaink értetlenül állt, és széttárt karokkal nézett.
- Nem, most sem kapsz magyarázatot. - ráztam a fejem, és tovaindultam a parkoló autók között a kocsim felé. Nem jött utánam.
- Kéne hívni egy szerelőt, nem? - kaptam el egy aggodalmas hangfoszlányt. Megtorpantam, és odafordultam. Pár srác egy régi Chevrolet feltuningolt változatának nyitott motorháztetője felett álldogált, és a motort méregették.
- Mit csináltok? - bukott ki a kérdés a számon akaratlanul.
- Pfh. Szerelőt keresünk. Mi közöd hozzá? Talán szerelő vagy? - mért végig a legmagasabb gúnyosan. Nagyon csúnyán nézhettem rá, mert behúzta a nyakát és már majdnem mentegetőzni kezdett, mikor egy másik megszólalt.
- Nem tudsz valakit?
- A haverodnak igaza volt. Értek hozzá valamelyest. - mosolyodtam el, és a motor fölé hajoltam. Rögtön kiszúrtam a probléma forrását, ez egyik gyertyával volt a hiba.
- Adj egy csavarkulcsot, kérlek. - nyújtottam felé a kezem.
- Itt van! - adta oda a legfiatalabb srác. Tizenhat-tizenhét évesek lehettek látszat alapján.
Pikk-pakk megszereltem a kocsijukat.
- Indítsd be! - kacsintottam a magasra, aki az elején beszólt, majd folytattam utam a saját járgányomhoz.
- Várj! Hadd háláljuk meg! - vigyorgott rám az utolsó tag.
- Hát ha van egy üveg erős piátok, akkor azt elfogadom. - vontam vállat.


Így történ hát, hogy egy üveg Brandy társaságában tökrészegen leautóztam a partra, levetkőztem, és bevetettem magamat a jeges vízbe. A fejemet rögtön a víz alá nyomtam, kicsivel józanabban kezdtem lebegni a felszínen. A fejem tele volt érthetetlenebbnél érthetetlenebb kérdésekkel. Nick! Miért csinálta ezt? Ez volt most a no.1.
Amikor régebben összecsaptak a dolgok a fejem felett, mindig kiénekeltem magamból a fájdalmaimat, mielőtt gondolkodni kezdtem volna, és ez tutira bejött. Örültem, hogy nem jöttek utánam a többiek, biztos idegrohamot kaptam volna. Most csak úgy elvoltam a vízben, és dúdolgattam. Mindig azt mondtam, hogy ilyenkor azt kell énekelni, ami először eszembe jut. Ez jelen esetben Christina Aguilera 'Fighter' című száma volt, amit imádtam, mert jól kiereszthettem a hangom, és minden dühömet kiordibálhattam magamból. Egyedül voltam.



Úgy egy óra múlva már teljesen jól voltam, és eldöntöttem, mit fogok tenni. Ha Nick Wanson ellopta a dalomat, amit Sarahval írtam, és szinte csak neki mutattam meg, hát bűnhődni fog! Úgy beperelem, hogy ketté áll a füle... Na de, csak hogy mindenki értse, hogy miről is beszélünk, vissza kell mennünk körülbelül egy évet.
Mint már említettem, Nick volt a legjobb barátom, valamint szinte az egyetlen a testvéreimen kívül. A többiekkel csak haverkodtam, egyedül Nick Wanson-nak nyíltam meg.
Akkoriban mindig feljárkált hozzánk a legváratlanabb pillanatokban, amikor eszébe jutott, hogy meglátogat. Az is egy ilyen nap volt... Sarah és én írtunk egy kellemes kis dalt, amit gitárkísérettel előadtunk a családnak hálaadáskor. Mindenkinek nagyon tetszett, és mi is szerettük, így azt gondoltuk, hogy feltesszük Youtube-ra, hátha akad, aki szívesen hallgatja. És akkor hirtelen rávettük magunkat, hogy megcsináljuk a videót. Már a negyedik felvételt csináltuk, de mindig elrontottuk. Amikor pedig végre sikerült, Nick belesétált a közepébe.
- Milyen jó kis dal! Tetszik. Mi ez? - kérdezte. Elmondtam neki, hogy én írtam, és hogy várjon meg a nappaliban, nemsokára végzünk. Beleegyezett, és még hozzátette: - Ha lene bátorságod, biztos sztárt csinálhatnál magadból. Kár, hogy tudom, semmi esély! - nevetett, és kiment.
Utána még sokáig szenvedtünk a húgommal, és végül úgy döntöttünk, mégsem tesszük fel a dalt sehová.
Nem sokkal ezután Nicknek odaadtam a kottát és a szöveget, mert elkérte, hogy szeretné ő is megtanulni. Kölcsönadtam neki a kézirataimat, aztán mindig elfelejtette visszaadni, és a végén el is felejtettem, majd elköltöztünk. És ugye onnantól tudjátok, nem hív, nem ír, bekaphatja.
Erre most híres lesz az én dalommal! Hát nem hiszem el!
Nick Wanson – What's up, peanut?
- És már remixelve van, meg többezres letöltés, meg ez az új megasláger és WÁÁÁÁ.
Egyszerűen fel tudnék robbanni. Hogy tehette? Tuti beperelem. A videó fel is vette, hogy ez nem az ő dala, még megvan a felvétel a gépemen, szóval bizonyítékom is van. Ezt majd megszívja! Visszaadom neki, ami jár. Jézus de rohadt ideges vagyok! Mi az, hogy nem változok át? - amint csak gondoltam rá, már éreztem is, hogy négy lábban kell kepesztenem, hogy el ne süllyedjek ebben a hatalmas, sós óceánban. Pár csapással kiértem a partra, és hamar megszáradtam a homokban. Aztán visszaöltöttem Anna Penelopé Wanamaker alakját, és felöltöztem. A hajam teljesen beloknizódott, a brandynek viszont jó volt a hőmérséklete. Szélcsend volt, a levegő is fülledtnek hatott, nagy viharnak néztünk elébe. Úgy döntöttem, nem foglalkozok Nickkel egyenlőre. Kinyitottam az üveget, és inni kezdtem.
- Nekem nem hagysz? Ne legyél önző, te Hercegkisasszony! - szólított meg az egyik barátom a falkából. Felismertem a hangját, Paul volt az, felém tartott.
- Nem, megiszom mind! - nevettem.
- Na látom már jobb a kedved. Mi történt? - huppant le mellém, és kivette az üveget a kezemből.
Elmeséltem neki a történetet, és hozzátettem, hogy most végre sikerült lenyugodnom, szóval ne beszéljünk róla többet.
- Oké, fogtam! - adta vissza a Brandyt, és hátradőlt. Jól meghúztam az erős italt, és lefeküdtem mellé.
- Mire számíthatunk a továbbiakban, időjósfarkasúr? - kuncogtam az eget kémlelve..
- Nagy vihar lesz. - sóhajtott Paul. - Az állatok már mind elhallgattak, menedéket kerestek, nekünk sem ártana lassan indulnunk. - fordította felém a fejét. - Tetszik a hajad! - piszkált meg nevetve egy szőke, hullámos tincsemet. Rámosolyogtam, majd közelebb fészkeltem magam hozzá, és a mellkasára feküdtem. Úgy éreztem, hogy szeretem őt. Mármint nem szerelemből, hanem mintha a családom részét képezné.
- Köszönöm. Paul... - kezdtem félénken. Tudtam, hogy most meg kell kérdeznem. - Szerinted is az a baja Jacobnak, hogy az újak elveszik minden energiáját, vagy csak én hiszem azt?
- Szerintem is, igen, igen. - vágta rá azonnal. Szóval nem... Hűűha. Balhé van.
- Akkor jó. - mosolyodtam el kényszeredetten, és lehunytam a szemem. Mi vár még rám? Istenem, el fogok innen menekülni, komolyan. Nem fogom sokáig bírni. Főleg, hogy Jacob is ilyen furcsa... Majd csak elmondja nekem is, mi történt vele.


Órák hosszat ott feküdtünk csendben, mindegyikünk el volt foglalva saját gondolataival. Én azon agyaltam, hogy Jacobnak mi a baja, miért viselkedik olyan furcsán. Magamban elemeztem Seth viselkedését, aki láthatóan odavolt a húgomért, és összevetettem az én lenyomatoméval. Az életemet adtam volna érte, de úgy látszik, hogy ő valahogy elhagyott engem. Lehetséges lenne tán, hogy egy lenyomat nem szeret viszont? Hisz a sors úgy rendelte, hogy egymáséi legyünk, nem? Nem értem. Igazán nem értem.
- Hé! Mit csináltok? - hallottam a feldúlt hangot. Már világosodott, és Jake közeledett felénk sietős léptekkel. Annyira erőltetett volt! Úgy éreztem, csak eljátssza a szerelmesem szerepét. Részeg voltam, és egyszerűen nem tudtam magam fékezni. A szavak elkezdtek torlódni a nyelvem hegyén
- Nem mindegy? Úgy is leszarod! - vetettem oda, mikor elért minket, és a szavaim sem bírták tovább. Kevés volt a hely ennyi indulatnak. Felültem a homokban, Paul pedig megszorította a kezem. Felé fordítottam a fejem, mire figyelmeztetőleg grimaszolt, hogy ne csináljak semmi elhamarkodott dolgot.
- Tessék? - kérdezte Jacob meglepetten. Eldurrant az agyam egy pillanat alatt, és ordítva vágtam a fejéhez, ami csak eszembe jutott.
- A tököm tele van veled, Jacob Black! Nem hiszem el, hogyha olyan kurva fontos vagyok neked, miért nem tudsz egy kis időt szánni rám? Tudom én, hogy semmi sincs rendben, szerintem te kurvára nem vagy belém vésődve, mert akkor csak egy kicsit is úgy viselkednél, mint az elején! Olyan erőltetetten hozod a figurát, ne csodálkozz, hogy észrevettem! Elmondanád mi a fasz bajod van?
- Őő.... - kezdte a mondandóját. Bűnbánóan hajtotta le a fejét. Nem szólt többet. Paul egyre jobban szorította a kezem, mire az hangos reccsenéssel eltört.
- A jó életbe Paul mit csinálsz? - kiabáltam most vele. - Jake te meg húzd fel magad a halál faszára, mert nem vagyok rád kíváncsi! - elindultam a kocsi felé, a Brandyvel hűtöttem fájó csontom. Ez az idióta eltörte a kezem! Beszarok rajtuk komolyan. Egyiket jobban utálom mint a másikat.


Első utam Melanie házához vezetett, összepakoltam a cuccom, és azonnal hazamentem. Nem hagytam a házban semmit, hogy még véletlenül se kelljen visszamennem. Jézus mi folyik itt?! Egy nap se kellett ahhoz, hogy összeomoljak. Jake elhagy, vagyis én hagyom el őt, de az ő hibájából. Nick átvert, be fogom perelni, megvédem magam. Paul eltöri a kezem, ami tuti rosszul fog összeforrni, ahogy elnézem. Pokolian fáj. Ennyi elég lenne egy élet tragédiájához? Kudarcba fulladt az, amit lassan három hónapja építgettem. A szerelmem, amit megállás nélkül tápláltam iránta, és ő csak a képembe hazudik... Undorító. Gyűlöltem, mégis imádtam. Az ellentétes érzések rettenetes vihart kavartak bennem.

- Ilyen korán? - nyitott ajtót Anya a csengetésemre. Boldog volt, hogy engem talált a küszöbön, mégis lefagyott az arcáról a mosoly, mikor találkozott a tekintetünk. Szavak nélkül kommunikáltunk. A nyakába borultam, és kitört a lelkemben tomboló hurrikán.

milyen? oO

ciao. <3

azt szeretném kérdezni ééén zsóKa, h mennyire tetszik ez az új kinézet.
mert dolgoztam rajta sokat. :$
és szeretném látni, h érdemes volt-e xD
szóval csak írjátok le légyszii, h na. mit gondoltok =D

Wolfpack Emotions 21.

21. Kikapcsolódás.

Viszonylag hamar elkészültem, felvettem egy farmert és egy csinos, kék blúzt. Imádtam a kéket, a ruhatáram tartalmazta minden árnyalatát. A hajamat a szokásaimhoz híven kivasaltam, és a pengetős nyakláncomat lecseréltem egy másik, elegáns ezüstre, hogy kihangsúlyozza a dekoltázsomat. Bármennyire is voltam csinos, a Puma cipőmet nem cseréltem magassarkúra. Néztem magam a tükörben, és hirtelen megfájdult a szemem. Kicsit homályosan kezdtem látni. Tizennégy éves korom óta hordtam szemüveget, két éve kezdtem el a kontaktlencse használatát. Viszont mióta átalakultam, a szemem is kifogástalan lett, így nem volt értelme továbbra is hordanom bármelyiket is. Most viszont belekotortam a neszesszerembe, és elővettem a szemüvegem tokját. Halkan pattintottam fel, és óvatosan vettem ki belőle a kék, vastagított keretes szemüveget. Felvettem, és máris jobb lett. Utolsó simításként befújtam magam, majd kiléptem a fürdőből.
- Gyors voltál! - hallottam Jacobot a konyhából. Mikor odamentem hozzá, értetlenül bámult rám. Ujjával saját szemei felé mutogatott értelmetlen arcot vágva.
- Igen, szemüveges vagyok. - mosolyogtam.
- Öhm... Nem akarom elrontani a jókedvedet, de egy vérfarkas nem szemüveges. - rázta a fejét. Felkapta a fekete bőrkabátját szürke pólójára, és elvette a kocsikulcsot a pultról.
- Jaj, az most nem mindegy? Megfájdult a szemem, felvettem és jobb lett tőle. - vontam vállat. Biztos azért fájdult meg, mert ez a megfázás elgyengített. Mehetnénk? Éhen halok! - nyavalyogtam. Jacob mosolyogva csóválta a fejét, és elindultunk.
- Nem baj ha a tiéddel megyünk? A Rabbit-be beszart a fűtés. - fintorgott. Láttam rajta, hogy nagyon megviseli ez a rengeteg tennivaló. Napok óta csak az újak után rohangál, és rettentően frusztrált, hogy nem jut ideje szokásos kis dolgaira. Például egészen biztos vagyok benne, hogy ha lett volna egy szusszanásnyi ideje is, a Rabbit fűtése is jó lenne már.

Beültünk a kocsiba. Mikor a lámpa elaludt, Jake nem indította el a kocsit, csak ült ott, és bámult ki a szélvédőn. Három perc telhetett el teljes csendben, mikor megelégeltem a dolgot.
- Mi a baj, bébi? - fogtam meg a kezét. Mélyet sóhajtott, és megtörölte a szemét. Sírt? Mi a fene...
- Teljesen kész vagyok. Mindenből elegem van. Normális életet akarok, a kurva életbe! - csapott a kormányra. Összeszorítottam a szemeimet, és figyelmeztettem magam, nehogy elhamarkodottan válaszoljak.
- Jake. Jacob! Nézz rám! - fordítottam magam felé a fejét. Kelletlenül nézett rám, arcára furcsa kifejezés ült ki. Érdeklődve méregetett. - Gondolj bele, akkor most mi sem lennénk itt egymásnak! - simogattam meg az arcát. Egy pillanatra elkomorult, majd halványan, zavarodottan rám villantott egy apró mosolyt. Ezután összeszedte magát, és elindultunk.


Mikor megérkeztünk az étteremhez, Jacobnak már nagyon jó kedve volt. Kinyitotta nekem a kocsiajtót, boldogan mosolygott. Ahogy átkarolva haladtunk a bejárat felé, hirtelen közelebb húzott magához, de nem állt meg.
- Köszi, hogy nem vettél fel magassarkút! - kuncogott a fülembe. Fülig érő mosolyát nem lehetett levakarni. Én is vele nevettem, aztán Jake szélesre tárta előttem az étterem ajtaját, és beléptünk. Teljesen más volt az egész hangulata a helynek, mint mikor legutóbb ott jártunk. Vegyük például, hogy odakint sötét volt, így a hatalmas ablakokon át nem szűrődött be a szürkés nappali fény, és ezért mindenhol hangulatos lámpások égtek. Élőzene volt, kellemes, lágy dallamokat játszó jazz szólt a sarokban épített színpad felől. Az asztalok is át voltak rendezve, középen volt egy kis üres hely, ahol egy-két pár táncolt. Levettem a kabátomat, és felakasztottam a fogasra. Jake odakísért a múltkori asztalunkhoz, és a széket is kihúzta nekem.
- Mire készülsz? - döftem belé egy bizalmatlan pillantást, mikor leült velem szemben. Ártatlanul felhúzta a szemöldökét.
- Egyáltalán nem lehetek udvarias?
- Hát... Jézus. Nem! Vagy. Nem tudom. Mintha nem lennél önmagad mostanában... - döntöttem oldalra a fejemet, miközben továbbra is őt tanulmányoztam. Megfogta a kezem az asztal fölött, és éppen belekezdett volna a mondandójába, mikor a múltkori pincércsaj feltűnt az asztalunknál, és kedvesen mosolyogva vette tudomásul, hogy rosszkor van rossz helyen.
- Sziasztok! Üdv a Hóbékában! Mit hozhatok? - ragyogtatta meg mind a harminckét fogát. Érthető, ha nekem ilyenek lennének, én is ragyogtatnám... Tuti nem igaziak.
Miután rendeltünk, Jake felállt a helyéről, és a bal oldalamra állt. Felém nyújtotta a kezét, én pedig csak néztem rá, mint borjú az új kapura. Megforgatta a szemét, és fejével a táncolók felé bökött. Zavartan elmosolyodtam, és elfogadtam a felkérést. Jacob óvatosan tartotta a kezében az enyémet. Odavezetett a parkettre, és lágyan magához vont. Furcsa volt, hogy most már a homlokáig értem. Egyik kezét a derekamra tette, összekulcsolt ujjainkat pedig a mellkasához vonta. Finoman ringatózni kezdtünk, a kellemes zene átjárt minket, varázslatos volt. A homlokát az enyémhez támasztotta, és apró puszit lehelt a számra. Behunyt szemmel dülöngéltünk ide-oda. Néha megpörgetett, aztán ismét magához rántott olyan gyengéden, mintha egy porcelánbaba volnék.
- Még harmincéves korom előtt akartam kipróbálni. - kuncogott, miután látta, hogy a vacsoránk megérkezett az asztalunkhoz. Kézen fogva visszamentünk, és ismét kihúzta nekem a széket.
- Hozhatok még valamit? - kérdezte a csaj.
- Egy pohár fehérbort kérnénk a hölgynek. - mosolygott rá Jake. A lány teljesen cseppfolyóssá vált a fekete szemek pillantására.
- Azonnal hozom. - hebegte, és eltűnt.
- Na jó, állj le. Kezdem magam harmincnak érezni! - nevettem. Nem voltam felhőtlenül boldog, igazából feszengtem Jacob viselkedésétől. Most is csak mosolygott és a szalvétáját piszkálgatta. Ekkor megcsörrent a telefonja. Előhalászta a zsebéből, és a kijelzőre pillantott.
- Paul az. - nézett rám aggodalmasan. Bólintottam, hogy vegye fel. Felpattintotta a mobilt, és beszélni kezdett. Nem lett volna helyénvaló, ha kihallgatom, ezért enni kezdtem, közben halkan dúdolgattam. Mikor letette, rögtön hozzám fordult.
- Van kedved vacsora után elmenni valami olyan helyre, ahol az átlag korhatár fele annyi, mint itt? - kacsintott rám. Rögtön ráizgultam a dologra, imádtam szórakozóhelyekre járni! A tánc, a sötét, a sok ember, a dübörgő zene... Dallasban minden hétvégén eljártunk otthonról, sok jó hely volt felénk.
- Szóval igen. - nyugtázta Jake, mikor látta az arcomat. Hevesen bólogattam, és nekiláttam az evésnek.


Egy órával később jóllakottan hagytuk el az éttermet. Én megittam a bort, szóval mindeképpen Jacobnak kellett volánhoz ülnie.
- Indulhatunk, hölgyem? - csukta be mögöttem az ajtót.
- Naná! - nevettem. Újra tizenhatnak éreztem magam. Mintha egy órára megöregedtem volna magamhoz képest, most pedig készülök visszafejlődni. Bár ha úgy nézzük, minden normális húszéves bulizni jár péntek este, azért ez rólunk mégsem volt elmondható... Mert nem lehettünk normálisak. Így is féltem kicsit ettől az estétől. Jake beült mellém, és elindultunk.

Érzékeny füleim már messzebbről hallották a dübörgő basszust, ami a klub felől áradt. Teljesen oda voltam meg vissza, alig vártam a fejleményeket.
- Mondtam már amúgy, hogy bejön a szemüveged? Egész okos fejed van tőle... - kuncogott Jake kinyújtott nyelvvel.
- Hahaha. - morogtam, és ekkor megláttam a parkoló kocsikat. Sam Mitcubishi-je mellé álltunk be.
- Ne tévesszen meg, Paulék jöttek vele! - közölte Jake, mikor leállította a motort. Mintha olvasna a gondolataimban. Kiszálltunk, és hátramentem. Felpattintottam a csomagtartót, és előhúztam a sporttáskámat a mélyéről. - Hát ez? - kérdezte Jacob érdeklődve.
- Mindig van nálam váltáscucc. - vontam vállat, kivettem egy fehér pólót, és gyorsan felsőt cseréltem. A kézitáskámból elővettem a szemüvegtokomat, már nem fájt a szemem szerencsére, és beleraktam a szemüveget. Ezzel a kistáskámat is behajítottam a sportzsák mellé, és bezártam a kocsit.
- Mehetünk. - vigyorogtam Jacobra. Tudtam, hogy a tánctól melegem lesz, ezért egy hajgumit viseltem a csuklómon.
Amint a bejárat felé haladtunk, a szívem egyre jobban dobogott. Tiszta izgatott voltam, remekül éreztem magam. Jake váltott belépőt, és beljebb mentünk. Nagyon jó hely volt, tágas, modern, és a sok fiatal ellenére sem zsúfolt. Sarah már táncolt, messziről kiszúrtam. A fiúk egy távolabbi boxban ültek, előttük az italok, és beszélgettek. Kivéve Sethet, ő Saraht bámulta. Michael is itt volt, valamint Embry, Jared és Paul. Végül még Leah-t is megpillantottam a sarokban. Miután Jacob rendelt nekem egy Scotch-ot, magának pedig egy tonikot, odamentünk a többiekhez.
- Sziasztok! - köszöntek vidáman.
- Héjjó. - vigyorogtam szélesen. - Leah, de jó, hogy látlak! - öleltem meg a lányt, és váltottunk két puszit. - Ha nem haragszotok, én most megyek – lehúztam a whiskym – és táncolok. - csaptam le az üres poharat az asztalra, és bevetettem magam az emberek közé. Hamar megtaláltam Sarah-t, aki boldogan visított, és táncolni kezdtünk.

A DJ pult felől jobbnál jobb számok érkeztek, egyre jobb volt a hangulat. Eleinte ketten ráztuk Sarahval, aztán szép lassan elkezdtek jönni a többiek is. Először Michael jelent meg, ő remek táncos volt, jól is állt neki, amit csinált. Amikor megpróbáltam utánozni a mozdulatait, nekem csak béna kalimpálásnak hatott az Ő egész mozgáskultúrája. Mégis volt pár közös produkciónk... Aztán jött Jared és Embry, végül Leah és Paul. Jake és Seth továbbra is a boxban ücsörögtek. A hangulat forrósodott, ahogy egyre durvábban táncoltunk, én már a fejemet is elhagytam valahol menet közben, csak vonaglottam a zene ritmusára, mint valami idióta. És akkor megszólalt az a szám... A szám. Ledermedtem, és csak hallgattam. Teljesen új volt, és én mégis tudtam minden egyes taktust...
- Mi folyik itt?! - kérdeztem magamban, és láttam, hogy Sarah is ugyan olyan értetlen mint én. Nem értettük, mi történhetett.

új.

háj bébik.! <3

a blog átalakult ^^
reméljük tetszik..
még nincs kész. de a napokban meg lesz.

Wolfpack Emotions 20.

20. Boldog vagy szomorú?

Másnap reggel furcsa, hűvös érzésre keltem. Nagyon fáztam, pedig nem lett volna szabad. Kinyitottam a szemem, és egyedül találtam magam a hatalmas ágyban. Renesmée. Jézus! Hol lehet? Kipattantam a paplan alól, és ijedten konstatáltam, hogy reszketek, és nincs semmi meleg cuccom. Magamra tekertem a takarót, és álmosan, kócos hajjal kitámolyogtam a nappaliba. Jake és Nessie összebújva tévéztek a kanapén, kakaót ittak, és be voltak takarózva.

- Anna! - ugrott fel Nessie, mikor meglátott. Elmosolyodtam. Istenem, soha nem fogok ilyen boldogságot érezni! Kihasználom a helyzetet és ezt a boldogságfelhőben való lebegést, míg csak lehet.

- Jó reggelt! - mosolyogtam. Az amúgy is reszelős, mély hangom most még rekedtebb volt, szinte félelmetesnek hatott, de Nessie csak nevetett.

- Gyere ide közénk! - csapkodta maga mellett a párnát. Lekucorodtam mellé, és jól betakaróztam. Jacob megtalálta a kezem, és megszorította.

- Minden oké? - rebbent felém a tekintete aggodalmasan. Óvatosan megráztam a fejem, és összecsattantak a fogaim a vacogástól. Jake kiugrott a párnák közül, és megkerülte a kihúzott kanapét. Renesmée érdeklődve figyelte minden mozdulatunkat. Jake leült mellém az ágy szélére, és rám hajolt. Az a meleg, ami belőle áradt! Mennyei volt.

- De jó meleg vagy! - suttogtam gyengén. Nem éreztem magamban erőt.

- Anna maláriás? - kérdezte Nessie Jacob háta mögül. Egyszerre fordultunk felé.

- Miért lenne az? - kérdezte Jake. Nessie vállat vont.

- Csak hozzá akartam szólni a dologhoz.

- Nem maláriás, kicsim. - rázta a fejét Jake. - Viszont én most telefonálok egyet. Esetleg kettőt. - ráncolta a homlokát, és eltűnt a konyhában.

- Rosszul vagy? - bújt oda hozzám Nessie, és átölelt rövid karjaival. Az előbbi boldogságot fájdalom váltotta fel. Ő nem az én lányom, semmi közöm hozzá, mégis birtokolni akarom valamilyen módon.

- Csak egy kicsit beteg lettem. - mosolyogtam rá, és halványan megsimogattam a haját.

- De te farkas vagy, Anna! - méltatlankodott, majd egy ideig nézett rám. Végül sóhajtott, és feltérdelt mellettem. - Akarod, hogy megfésüljem a hajad? - kapta el egy szőke tincsem. - Alice is mindig a hajamat fésüli, ha valami nem jó. Hozom a hajkefét! - szaladt ki a szobából. Egyedül maradtam. Néztem a tévét, és kicsit elbóbiskoltam.

Forró érintésekre, és egy csilingelő hangocskára keltem fel. Jacob simogatott, Renesmée pedig a nevemen szólongatott. Felültem.

- Beszéltem Apával. - fogta meg a kezem Jake. Valahogy olyan távolinak tűnt a hangja... Az egész lénye... Nem tudtam felfogni, hogy itt van, és hogy hozzám beszél.

- Itt a fésű. - suttogta Nessie, és már rá is szabadult a fejemre a hajkefével. Jól esett, ahogy a hűvös ujjai végigszántották a hajamat.

- Mit mondott Apa? - néztem Jacobra. - Mármint Billy.

- Valószínűleg megfáztál. Hamar elmúlik, csak maradj ágyban egy kicsit. Majd csinálok neked teát, és meggyógyítalak! - mosolygott, és előredőlve homlokon csókolt.

- Nessie meddig maradhat velünk?

- Hát... Edward azt mondta, majd felhív, ha megérkeznek. Azt kérte, hogy majd akkor vigyük haza. - vont vállat. - De szerintem még egy ideig velünk lesz.

- Zsíííííír. - mosolyodtam el, és lehunytam a szemem. Megint elaludtam.

Ez a megfázás dolog teljesen elvette minden erőmet. Napokon át csak aludtam, vagy Nessievel beszélgettem. Jacob sokat hagyott minket kettesben, meghagyta Nessienek, hogy vigyázzon rám. Neki rengeteg dolga akadt az átváltozott fiatalokkal, így keveset volt otthon.

Renesmée alig mozdult el mellőlem, csak amikor töltött nekem teát, vagy borogatást hozott. Úgy röpködött a lakásban szebbnél szebb ruháiban, mint egy kis házitündér.

- Anna. Miért vagy olyan szomorú, amikor hozzád bújok? - kérdezte egyszer, mikor a kanapén feküdtünk, és ő szorosan hozzám vackolta magát. Tévéztünk.

- Tudod, sokszor eszembe jut, hogy nekem nem lehet majd olyan csodálatos része az életemnek, mint az anyaság. - válaszoltam csendesen, mire ő felém fordult, és gigantikus barna szemeivel rám bámult.

- Dehogynem! Hiszen te olyan kedves vagy! És a kedves lányoknak lesznek babáik, nem?

- Nem így működik sajnos, kicsim. - sóhajtottam, és eltűrtem a haját az arcából. - A farkaslányoknak nem lehetnek kisbabáik, mert a testük nem alkalmas arra, hogy teherbe essenek.

- Ó. - kámpicsorodott el. - Pedig megmutassam mit álmodtam legutóbb? - tette a kezét az arcomra, és már villogtak is a képek. Ő volt ott, egy parányi csecsemővel a karjában, mellette Jacob és Én. A mi kisbabánk volt... Egy igazi indián kisfiú. Réz bőrű, fekete szemű. Dús, sötét haja össze-vissza állt. Aztán Nessie átadta nekem a csöppséget, aki gagyogni kezdett, és elmosolyodott, amint megcsikizte a hajam a nyakát. Bella és a gondolatolvasó, Edward Cullen tűntek fel Nessie mögött, és átadtak egy nagy dobozt. Kinyitottuk Nessievel, és az tele volt mindenféle babakellékkel. Aztán Nessie elvette a kezét az arcomról.

- Mi az? Vége? - riadtam föl a kábulatból. Renesmée szemei könnyben úsztak, és lebiggyesztett szájjal simogatta az arcom.

- Nincs vége. - suttogta csüggedten.

- Akkor mi a baj? Miért nem mutatod meg nekem? - szomorodtam el.

- Mert sírsz. És nem akarom, hogy sírj. - kezdtek el potyogni a könnyei. Odakaptam a szememhez, és csakugyan. Annyira nem figyeltem, hogy észre sem vettem a kibuggyanó cseppeket.

- Jaj, kis butám! - mosolyodtam el a könnyeimen keresztül. - Ne sírj! Én azért sírtam, mert boldognak éreztem magam! - hazudtam, és magamhoz vontam Renesmée-t.

- Hát itt meg mi folyik? - toppant be Jacob a nappaliba. Fel volt öltözve, és egy papírzacskó volt a kezében.

- Semmi, csak csajos dolgok! - kacsintott rám Nessie, és letörölte a könnyeit kis fehér kézfejével. Én is beletöröltem az arcom a paplan huzatába, és felültünk.

- Pedig hoztam kakaót a bogaraimnak! - mosolyodott el, és visszafordult a konyha felé. Renesmée remegő ajkakkal rám nézett, belőlem meg kitört a zokogás.

- Na! Mi az? - termett ott Jake. - Nessie, ne sírj, mondd meg, mi a baj! - könyörgött.

- Csak beszélgettünk, és elszomorodtunk, és most lányosan sírunk, mint a filmekben. - hüppögte Nessie. Jake megkérte, hogy hagyjon magunkra minket egy kicsit. Seth kint ült a konyhában, kiküldte hozzá. Ezután lerúgta a cipőjét, és bevetette magát mellém.

- Bébi. - suttogta, és elkotorta a hajamat az arcomból. - Történt valami? - suttogta gyengéden.

- Igen. - nyögtem.

- Gyere ide! - tárta ki a karjait. Finoman odabújtam hozzá, arcomat a nyakába fúrtam, és beszívtam az illatát.

- Jake. Én szeretnék anya lenni. - suttogtam, és megtöröltem a szemeimet. Jacob mélyet sóhajtott. Úgy vettem észre, mintha feszengett volna egy kicsit.

- Majd kitaláljuk, mi legyen... Minden lehetőséget számba fogunk venni.. - puszilta meg a homlokom. - És Nessievel mi van?

- Hát... Megmutatta az álmát, azért kezdtem el sírni. Aztán átérezte a helyzetemet, és ő is pityergett egy kicsit. - nevettem a könnyeimen keresztül. Annyival egyszerűbb volt már így, hogy Jake ott volt mellettem!

- Meggyógyultál ugye? - emelte fel az állam, hogy a szemébe nézzek.

- Szerintem meg. - kuncogtam. Finoman megcsókolt.

- Nessie-t nemsokára haza kell vinnem. De lehet, hogy megkérem Sethet...

- Elmegy? - riadtam meg. Jake halkan nevetett.

- Akkor jön, amikor akar! És különben is, szerintem te lettél a kedvenc bébiszitterje. - kacsintott. Mosolyogtam.

- Az már igaz! - ugrott közénk Ness.

Mind a hárman nevettünk.

- Srácok, én megyek. Elvigyem Nessiet vagy ne? - kukkantott be Seth.

- Szia! - mosolyogtam rá.

- Heló. - vigyorgott.

- Mennem kell? - kérdezte Ness szomorúan.

- Ugyan kicsim, hisz újra láthatod a szüleidet! - simogattam meg. - Ide pedig akkor jössz, amikor csak akarsz!

- Megígéred? - ragyogott fel az arca.

- Igen. - nevettem. Ekkor Nessie egy szempillantásnyi puszit nyomott az arcomra, és eltűnt Seth mögött.

Miután Seth és Renesmée elment, négy nap után kikeltem az ágyból. Kicsit meg is szédültem. Kinyújtottam a végtagjaim, és ásítottam egyet. Jake ott állt nem messze tőlem, és engem figyelt. Egy farmer volt rajta, és egy sima fehér póló. Odalépett hozzám, és átkarolt. Furcsa érzésem támadt. Négy nap alatt így összement? Vagy én nőttem?

- Jesszus, megnőttél. - fintorgott. Így már majdnem egyforma magasak voltunk. Finoman megcsókolt.

- Elmegyek lezuhanyozni, meg szerintem a hajamat is megmosom. Többet volt fésülve mint egy házimacska bundája! - kuncogtam.

- Siess, mert vacsorázni megyünk! - kuncogott bele a nyakamba.

- A Hóbékába ugye?

- Igen. - mosolygott rám. - Siess!

- Igenis! - vágtam magam haptákba.

- Miért nem ellenkezel, mint ahogy szoktál? - nevetett, és odalépett a kanapéhoz, hogy felvegyen a földről egy párnát.

- Mert imádlak. - kacsintottam, és kilibbentem a fürdőbe. Csak finoman érzékeltem, hogy Jacob torkából egy meglehetősen mélyről jövő sóhaj szakadt fel.

Wolfpack Emotions Prológus

Ez csak később készült el, mert szüksége volt a történetnek egy prológusra. De úgy gondoltuk megosztjuk veletek. A következő fejezet pedig hamarosan felkerül.

Wolfpack Emotions
Prológus

~Dallas~

- Hiányzoni fogsz! - öleltem át Nicket.
- Te is, kislány! - simogatta meg a hátam a fiú.
- Ugye nem fogsz elfelejteni?
- Soha. - vágta rá azonnal, és még szorosabban ölelt.
A szó megállt a levegőben. Soha.

Egy új kezdet. Egy másik város egy másik államban. Új környezet, új barátok – remélhetőleg.
- Minden rendben? - kérdezte Sarah, és szinte ugyanebben a pillanatban Michael is átkarolt. A kipakolt ház előtt álltunk. Bólintottam a húgom kérdésére, de a szemem nem vettem le régi otthonunkról. Beültünk a kocsiba, és útnak indultunk.

~ La Push ~

Remélem minden rendben lesz... Egy ekkora család! Ráadásul mind törzsi tagok... Vajon lesz gond velük? Csak nem változnak át...
- Jake! Hol vagy már? - kiabált Paul a ház felől. Eldobtam a kezemből a kis kavicsot, néztem, ahogy messzire repül. Sokan vannak, akár megtalálhatom Őt is... Őt. Nessie biztos örülni fog, bár... Istenem ez egy elcseszett álomvilág... Értelme sincs. Semminek sincs. Felálltam, és bekocogtam Emily és Sam házába.
- Te is úgy várod, mint én? - húzott félre Seth rögtön az ajtóból. Hangja izgatott volt, nem fért a bőrébe.
- Szerintem igen. - vigyorogtam rá, és leültünk a gőzölgő tálak mellé az asztalhoz. Emily elkényeztet minket. Remélem majd Ő is főz nekem. Ha eljön.







Köszönjük, hogy gyűlnek az olvasók.! ;)
Írjatok e-mailt vagy megjegyzéseket.! :)

díj ;)

Hahó.!

hoppámi
díj.?! oO
Nagyon szépen köszönjük Viviennek , Dzsenninek és Bettynek, hogy elküldték nekünk a díjat.!!!! ;)

http://beckyfanfiction.blogspot.com/ <- Dzsenni
http://nessiecullenstory.blogspot.com/ <- Vivien
http://jessfunfiction.blogspot.com/ <- Betty

Játékszabály

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

7 dolog... rólunk... hm...oké =D


1. 10 éves korunkban kezdtük a történetírást még a zeneiskolában...
2. ... ekkor lettünk jóban ;D
3. azóta legjobb barátnők vagyunk. ^^
4. szeretünk bulizni.! ;)
5. és beszélni is.
6. evidens hogy írni is szeretünk.
7. nem tudjuk mikor kell abbahagyni xD


További bloggereknek átadni eme remek kitüntetést. ;D


1. http://lulufanfic.blogol.hu/; LuluDarling
2.http://beckyfanfiction.blogspot.com/; Dzsenni
3.http://nessiecullenstory.blogspot.com/; Vivika95
4. http://lefabuleuxdestindancsa.blogspot.com/; ancsa
5.http://conorhayes.blogspot.com/; valaki akiről semmit sem tudunk oO
6. http://drusilla1985.blogspot.com/ ; Drusilla

oké ez kevesebb mint 7:$



köszönjük, hogy olvastok minket.! ;)

<3

Sára és ZsóKa. (:

Wolfpack Emotions 19.

19. Renesmée Carlie Cullen


Az autóban ültem, és hangosan hallgattam a zenét, mikor a kocsi megrázkódott. Hatalmasat fékeztem, és homlokomat ráncolva szálltam ki. Körbejártam a BMW-t, de nem láttam semmit. Kezdtem egészen hülyének érezni magam. Az út két oldalán felázott föld volt, jó termőtalaj. Gondoltam, veszély esetén átalakulhatnék, de erdő nélkül nem találtam jó ötletnek.
- Hé! - szólalt meg ekkor valaki a hátam mögött. Megpördültem, és egy két méter magas, hófehér bőrű, fekete hajú vámpír állt előttem. Arany volt a szeme, és ez megakadályozott abban, hogy azonnal átváltozzak.
- Ha a kocsimnak bármi baja lett, kettétörlek! - préseltem ki a szavakat összeszorított fogaim közül, mire ő hangosan felnevetett. A kezem megállíthatatlanul remegett, majd szétvetett a feszültség.
- Nyugi, csak kíváncsi voltam rád! - kacsintott. Megdöbbentem.
- Tessék?
- Igen. Anna Penelopé Wanamaker, a hófehér indián! - nevetett megint.
- Egy nagydarab Cullen, aki elállja az utamat! - vágtam vissza csípőre tett kézzel.
- Tetszel nekem. - bólogatott.
- Figyelj. Ha azért jöttél, hogy megegyél, elég nevetséges vagy, ugye tudod?! - vontam fel a jobb szemöldököm, mire elfojtott egy még nagyobb röhögést.
- Eszem ágában nincs megenni téged! Undorító szagod van, a véred se lehet jobb! - öltött nyelvet.
Gyerekes vitába kezdtünk, aminek a végére egész szimpatikus lett nekem ez a hatalmas vámpír.
- Szimpatikus vagy nekem, Anna. Nem hittem Edwardnak.
- Ő... Aha.
- Tudooood, a gondolatolvasó bátyám. - bökött a halántékára.
- Az király, de még mindig halvány fogalmam sincs, hogy mit akarsz tőlem. - válaszoltam teljes lezserséggel.
- Semmit. - vont vállat. - Mondom, kíváncsi voltam.
A nap kezdett előbukkanni a felhők közül, és két autó húzott el mellettünk. Riadtan néztünk egymásra, majd fel az égre.
- Szállj be! - kiáltottam, és már én is bent ültem a volánnál. Ő így is megelőzött. Beletapostam, és felvettem a napszemüveget.
- Hogy lehetünk ekkora nyomorultak, hogy pont akkor süssön ki a nap, amikor egy kib-szott fa sincs a közelben? - morogtam, és még gyorsabb tempót vettem fel. Már száznegyvennel téptünk, Cullen mellettem puffogott, én pedig igyekeztem erdős környezetbe érni, hogy kirakjam azt a bűzbombát az autómból.
- Amúgy mi a neved? - lassítottam le, mikor egy rendőrautó jött velünk szembe. De már késő volt, lekapcsoltak. Megadóan félreálltam, és nagyot sóhajtottam.
- Tűnj el! - sziszegtem oda neki, de ő csak vigyorgott. A visszapillantóból néztem, ahogy egy bajszos rendőr kiszáll a kocsijából, és felénk közelít. Lehúztam az ablakot.
- Üdvözlöm biztos úr! Miben segíthetek? - toltam fel a napszemüvegem a fejemre.
- Üdv, kisasszony! Hová ilyen sietősen? - morogta.
- Helló, Charlei! - hajolt át rajtam a srác, és rávigyorgott a rendőrre.
- Emett! - döbbent meg a férfi. - Mit jelentsen ez?
- Megkértem Annát, hogy minél előbb vigyen La Push-ba! Beszélnem kell Jacob Blackkel.
- Miért nem szóltál? Onnan jövök! - szaladt fülig Charlei szája.
- Hirtelen döntés volt! - mosolygott, ezek szerint, Emett.
- Értem. Anna, Billy sokat mesélt magáról ma! - kacsintott rám a pasas. Eltátottam a számat, hogy mondjak valamit, de nem sikerült megszólalni.
- Aha. - nyögtem végül.
- Jól van, menjetek! De csak óvatosan! Túl fiatalok vagytok, és túl drága ez a kocsi! - csapkodta meg Charlei az autóm tetejét, és visszasétált a kocsijához.
- Mi volt ez?! - fakadtam ki, mikor már messzebb mentünk.
- Rögtönzés. - morogta Emett.
- Elég szar volt... Mindketten tudjuk, hogy nem jöhetsz La Pushba. Másodszor pedig, ki volt ez a pasas? És honnan ismeri Billy-t? - záporoztak a kérdéseim.
- Húzzuk le az ablakot, mert megdöglök a bűztől. - fintorgott, és már hallottam is a halk zümmögést.
- Akartam javasolni. - forgattam a szemem morgolódva.
- Így már jobb. Na szóval. Ő volt Charlei Swan. - Miközben beszélt, egész törzsével felém fordult. Leesett az állam.
- Bella Swan apja, a rendőrfőnök, aki Billy jó barátja? - raktam össze a képet. Billy mesélt nekem róla pár hónapja, mikor átvettük a Cullen család című fejezetet a farkastananyagból.
- Igen, látom hallottál már róla! - vigyorgott. Bólintottam.

Durván öt perc múlva elértük az erdőt, és rögtön fékeztem.
- Örülök, hogy megismertelek te bűzlő, váratlan potyautas, de ez itt a végállomás számodra! - sóhajtottam.
- Most megölsz? - pattantak fel a szemei tettetett riadtsággal.
- Ha tovább szennyezed a puccos BMW-met, akkor egész biztos. - bólogattam.
- Király vagy! - csóválta a fejét nevetve.
- Tudom! - bólogattam.
- Ezt odatetted! - komolyodott el hirtelen, és felém tartotta az öklét. Hozzáütöttem az enyémet, és nevettünk.
- Biztos, hogy te vámpír vagy? - ráztam meg a fejem.
- Te meg várfarkas. Az ellenségem. Szóval most megyek. Megszereztem a számodat, szóóóval majd felhívlak, ha érdekel, hogy van az unokahúgom. Biztos jól fogod végezni a dolgod! - kacsintott kuncogva, és már el is tűnt.

Még pár percig ültem a kocsiban, hagytam, hogy a tudatom megeméssze az elmúlt fél órát. Aztán kitört belőlem a nevetés. Alig tudtam abbahagyni, de aztán lenyugtattam magam, és hazamentem az én Jacobomhoz.
Mikor leparkoltam a ház előtt, és megláttam a szétzúzott verandát, megrohantak a nap emlékei. A temetés nem volt egy kellemes szakasz az biztos, de délelőtt kifejezetten jót aludtam, bár még most is helyben el tudna nyomni az álom.
Jake szuszogását a nappaliból hallottam. De volt ott még valami más is... Egy gyors szívdobogás. Mint egy madár. A függöny be volt húzva, ez eléggé meglepett, mert Jake azt mondta, azt nem szokta leengedni, csak a konyháét. Érdeklődve léptem be az apró nyílást széthúzva, és érdekes látvány tárult elém. A szobában szanaszét hevertek a színes könyvek és játékok, Jacob pedig a fotelban szunyókált.
- Te ki vagy? - csilingelt egy magas hang a hátam mögül. Megfordultam, és megláttam Őt. A gyönyörű kislányt, akinek rézvörös haja lágy loknikban omlott a vállára, és hatalmas, barátságos csokoládé színű szemeivel méregetett engem.
- Ö... Anna. - nyújtottam kezet zavaromban. A kis tenyér megfogta a kezem, és mosolygott. Hirtelen képek kezdtek bennem villózni, magamat láttam, és azt, ahogy a kislány Jacobbal játszik a fotelban. Mindezt az Ő szemszögéből. Persze, hiszen ő Renesmée!
- Renesmée vagyok. De szólíts csak Nessienek! - vont vállat, és ledobta magát a kanapéra.
- És mi járatban vagy errefelé? - tettem le a cuccom az asztal tövébe, és leültem mellé. Csodálatos jelenség volt, igazi bűbáj.
- A családom elutazott pár napra, és addig Jacobbal fogok lakni. - magyarázta.
- Tessék?! - csúszott ki a számon véletlenül, két oktávval magasabb hangon. Kérdőn nézett rám, az arcomat fürkészte. - Ne haragudj, de én erről nem tudtam. - szedtem össze magam.
- Ja értem! Akkor Jake ezért volt ilyen ideges... - kuncogott, és apró markát a szája elé emelte. - De ugye nem haragszol emiatt? Az utolsó pillanatban történt az egész...
- Dehogy! - mosolyogtam rá édesen. Tehát ezért 'látogatott meg' Emett... Az unokahúga. Ééértem.
- Akkor jó. Szép a hajad! - ragadta meg az egyik tincsemet. Észre sem vettem, és már az ölembe is fészkelte magát. Ügyes! Öt évesnek nézett ki, de minimum egy tíz éves értelmi szintje volt meg benne.
- Köszönöm! A tiéd is! - húzkodtam meg egy szálat játékosan. Halkan nevettünk.
- Te itt laksz?
- Mondhatjuk. De még pontosan én sem tudom. - magyaráztam.
- Jacob szerelme vagy, ugye? - bökte ki. Láttam rajta, hogy rögtön megbánta, amit mondott, biztos nem akart ilyen nyíltan rákérdezni.
- Igen, azt hiszem! - nevettem.
- Tudod, azt hittem, egyszer Jake az én szerelmem lesz. - hajtotta le a fejét bánatosan, és a hajammal játszott. - De nem bánom, hogy megismert téged, mert szép vagy! És megengedem, hogy feleségül vegyen! - mosolygott fel rám. Olyan szélesre húzta a száját örömében, hogy félő volt, hogy kireped a bőre. Bár vámpírbőr... Szóval nem reped ki. Na mindegy, ettől a résztől eltekintek. Egész kellemes illata van... De fura! Ennyire emberi lenne?
- Köszönöm. Majd lehetsz az egyik koszorúslány! - érintettem a homlokom az övének. Olyan volt, mintha születése óta nagyon jóban lennénk, vagy esetleg a hugom lenne... ezt nem tudom, mivel érte el. Felragyogtak a szemei.
- Van kislányod?
- Nincs. Én még fiatal vagyok hozzá. De vannak hugaim és öcséim.
- Mesélj róluk! - kérte, és még mélyebbre vackolta magát az ölemben. És elkezdtem.
Órákon át meséltem a testvéreimről. Nessie néha kérdezett, de többnyire csak hallgatott, mintha egy izgalmas mesét mondanék neki. Amikor azt meséltem, amikor Michael orrában fent maradt egy kisautó kereke, harsogva nevetett. Erre Jacob is felriadt a fotelben. Kómás, de egyben riadt tekintettel nézett rám, várta a reakciómat. Aztán amikor észrevette, hogy Renesmée az ölemben ül, nagyot sóhajtott.
- Hát ti mit csináltok? - ült mellénk a kanapéra, és hatalmas kezeivel átölelt minket. Vagyis engem, de Nessie az ölemben ült, így olyan volt, mintha egy családba olvadtunk volna össze. Mélyet sóhajtottam. Ez az, amire én igazán vágyom! Hogy családom legyen. Hogy anya legyek, legyen egy gyönyörű gyerekem, és az én Jacobom.
Jake-kel összenéztünk, és melegen egymásra mosolyogtunk. Megdörzsölte a vállam, miközben Renesmée még mindig Michael óvodás történetén kacagott.
- Kaphatok kakaót? - kérdezte aztán.
- Hát persze! - álltam fel. A kezemben tartottam, míg kimentem a konyhába.
- Elbírsz engem, - hüledezett.
- Tudod, van valami, amit nem tudsz. Én is egy farkas vagyok. - vettem elő egy bögrét.
- Igazán? És milyen színű a bundád? - tágultak ki a szemei.
- Fehér. - feleltem nagy büszkén. A kislány tekintete felragyogott. - Majd egyszer megmutatom! - tettem be a tejet a mikróba, és a pultnak támaszkodtam. Nessie körülbelül egy méter magas volt, és egy halványlila nyáriruha volt rajta selyemből. Alice Cullen... A hírneved megelőzött. - gondoltam magamban.
- De ha farkas vagy, akkor nem lesz sose kisbabád?
Meghökkentem.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - ráncoltam a szemöldököm.
- Hallottam, amikor Apa és Jacob beszélgettek. És Jake azt mondta...
- Nessie! - dörrent Jacob hangja a nappaliból, majd meg is jelent köztünk. - Ne csinálj úgy, mint egy pletykás vénasszony! - szidta bosszúsan.
- Beszélgessetek. - szaladt ki Nessie a konyhából. A mikró sípolt, hogy lejárt az idő. Kivettem a forró tejet, és belekanalaztam a kakaóport.
- Anna... - kezdte Jacob.
- Nem most akarom tudni. - hallgattattam el. Elléptem mellette, és kivittem a kakaót Renesméenek.
Mi oka lenne Jacobnak egy vámpírral megbeszélni a családalapítást? Jajj, nem akarom magam ezen idegesíteni. Inkább hagyom, hogy Nessie elterelje a figyelmem.

- Lassan ideje aludni! Bella azt mondta, egy hete ébren vagy. - kapta fel Jacob Nessiet mellőlem úgy másfél óra elteltével. Odakint már sötét volt.
- Hol fogok aludni? - nézett körül a kislány.
- Hát...Ha gondolod, aludhatsz itt a kanapén. Finoman megágyazunk neked. - vont vállat Jake. Nessie háta mögött megráztam a fejem. - Vaaagy! Az is egy megoldás, hogy köztünk alszol.- kínos csend - Vagy ha akarjátok, én kijövök a kanapéra. - sóhajtott lemondóan, mikor látta, hogy hajthatatlanok vagyunk. Nessievel pacsiztunk, mint két jó barát, akiknek sikerült egy terv.
- Gyere, ágyazzunk meg a ház urának... a KANAPÉÉÉN! - öltöttem nyelvet Jacobra. Renesmée nevetése zendült fel a nappaliban, és még Jake is kuncogott.
Megcsináltuk a fekhelyét, gondosan betakargattuk, és mindketten adtunk neki jóéjtpuszit. Majd kézen ragadtam Nessiet, és bementünk a hálóba. Szépen felvette a pizsamáját és bebújt Jake helyére. Én letusoltam, felvettem egy jégeralsót és egy hosszú ujjú pólót, mert kicsit hűvös volt a szobában, a testhőmérsékletem pedig kezdett alábbhagyni az utóbbi időben. Én is becsavartam magam a finom, meleg paplanba, és Nessievel egymás felé fordultunk. Még órákon át beszélgettünk, mire elnyomta az álom, és én is aludhattam. Gyakorlatilag mindenről kifaggatott, az egész életemről, és ő volt Jacob után a második ember, aki áhítattal itta minden szavam.