Wolfpack Emotions 22.

22. Torz lelkek tánca


Éreztem, hogy a kezem remegni kezd. Hihetetlenül mérges lettem, a düh azonnal átjárta minden porcikámat. Hogy tehette?! Hogy volt mersze! Hát ezért nem telefonált! Már majdnem átváltoztam, mikor elment az áram és elhallgatott a zene. Nagy levegőt vettem, és rohantam az ajtó felé, törtem az utat a tömegen keresztül, ahogy csak bírtam. Sarah szorosan jött mögöttem. Amint kiszabadultam a parkolóba a jeges szél belesüvített az arcomba. Finom érzés volt, mintha a hirtelen jött haragot is kitisztította volna belőlem. Elindultam Jacobhoz, aki az épület mögül jött elő.
- Elment az áram. - kacsintott. Mélyet sóhajtottam. Odaugrottam elé, szenvedélyesen megcsókoltam, miközben ravaszul kiloptam a kocsikulcsot a zsebéből. Mikor elváltak ajkaink értetlenül állt, és széttárt karokkal nézett.
- Nem, most sem kapsz magyarázatot. - ráztam a fejem, és tovaindultam a parkoló autók között a kocsim felé. Nem jött utánam.
- Kéne hívni egy szerelőt, nem? - kaptam el egy aggodalmas hangfoszlányt. Megtorpantam, és odafordultam. Pár srác egy régi Chevrolet feltuningolt változatának nyitott motorháztetője felett álldogált, és a motort méregették.
- Mit csináltok? - bukott ki a kérdés a számon akaratlanul.
- Pfh. Szerelőt keresünk. Mi közöd hozzá? Talán szerelő vagy? - mért végig a legmagasabb gúnyosan. Nagyon csúnyán nézhettem rá, mert behúzta a nyakát és már majdnem mentegetőzni kezdett, mikor egy másik megszólalt.
- Nem tudsz valakit?
- A haverodnak igaza volt. Értek hozzá valamelyest. - mosolyodtam el, és a motor fölé hajoltam. Rögtön kiszúrtam a probléma forrását, ez egyik gyertyával volt a hiba.
- Adj egy csavarkulcsot, kérlek. - nyújtottam felé a kezem.
- Itt van! - adta oda a legfiatalabb srác. Tizenhat-tizenhét évesek lehettek látszat alapján.
Pikk-pakk megszereltem a kocsijukat.
- Indítsd be! - kacsintottam a magasra, aki az elején beszólt, majd folytattam utam a saját járgányomhoz.
- Várj! Hadd háláljuk meg! - vigyorgott rám az utolsó tag.
- Hát ha van egy üveg erős piátok, akkor azt elfogadom. - vontam vállat.


Így történ hát, hogy egy üveg Brandy társaságában tökrészegen leautóztam a partra, levetkőztem, és bevetettem magamat a jeges vízbe. A fejemet rögtön a víz alá nyomtam, kicsivel józanabban kezdtem lebegni a felszínen. A fejem tele volt érthetetlenebbnél érthetetlenebb kérdésekkel. Nick! Miért csinálta ezt? Ez volt most a no.1.
Amikor régebben összecsaptak a dolgok a fejem felett, mindig kiénekeltem magamból a fájdalmaimat, mielőtt gondolkodni kezdtem volna, és ez tutira bejött. Örültem, hogy nem jöttek utánam a többiek, biztos idegrohamot kaptam volna. Most csak úgy elvoltam a vízben, és dúdolgattam. Mindig azt mondtam, hogy ilyenkor azt kell énekelni, ami először eszembe jut. Ez jelen esetben Christina Aguilera 'Fighter' című száma volt, amit imádtam, mert jól kiereszthettem a hangom, és minden dühömet kiordibálhattam magamból. Egyedül voltam.



Úgy egy óra múlva már teljesen jól voltam, és eldöntöttem, mit fogok tenni. Ha Nick Wanson ellopta a dalomat, amit Sarahval írtam, és szinte csak neki mutattam meg, hát bűnhődni fog! Úgy beperelem, hogy ketté áll a füle... Na de, csak hogy mindenki értse, hogy miről is beszélünk, vissza kell mennünk körülbelül egy évet.
Mint már említettem, Nick volt a legjobb barátom, valamint szinte az egyetlen a testvéreimen kívül. A többiekkel csak haverkodtam, egyedül Nick Wanson-nak nyíltam meg.
Akkoriban mindig feljárkált hozzánk a legváratlanabb pillanatokban, amikor eszébe jutott, hogy meglátogat. Az is egy ilyen nap volt... Sarah és én írtunk egy kellemes kis dalt, amit gitárkísérettel előadtunk a családnak hálaadáskor. Mindenkinek nagyon tetszett, és mi is szerettük, így azt gondoltuk, hogy feltesszük Youtube-ra, hátha akad, aki szívesen hallgatja. És akkor hirtelen rávettük magunkat, hogy megcsináljuk a videót. Már a negyedik felvételt csináltuk, de mindig elrontottuk. Amikor pedig végre sikerült, Nick belesétált a közepébe.
- Milyen jó kis dal! Tetszik. Mi ez? - kérdezte. Elmondtam neki, hogy én írtam, és hogy várjon meg a nappaliban, nemsokára végzünk. Beleegyezett, és még hozzátette: - Ha lene bátorságod, biztos sztárt csinálhatnál magadból. Kár, hogy tudom, semmi esély! - nevetett, és kiment.
Utána még sokáig szenvedtünk a húgommal, és végül úgy döntöttünk, mégsem tesszük fel a dalt sehová.
Nem sokkal ezután Nicknek odaadtam a kottát és a szöveget, mert elkérte, hogy szeretné ő is megtanulni. Kölcsönadtam neki a kézirataimat, aztán mindig elfelejtette visszaadni, és a végén el is felejtettem, majd elköltöztünk. És ugye onnantól tudjátok, nem hív, nem ír, bekaphatja.
Erre most híres lesz az én dalommal! Hát nem hiszem el!
Nick Wanson – What's up, peanut?
- És már remixelve van, meg többezres letöltés, meg ez az új megasláger és WÁÁÁÁ.
Egyszerűen fel tudnék robbanni. Hogy tehette? Tuti beperelem. A videó fel is vette, hogy ez nem az ő dala, még megvan a felvétel a gépemen, szóval bizonyítékom is van. Ezt majd megszívja! Visszaadom neki, ami jár. Jézus de rohadt ideges vagyok! Mi az, hogy nem változok át? - amint csak gondoltam rá, már éreztem is, hogy négy lábban kell kepesztenem, hogy el ne süllyedjek ebben a hatalmas, sós óceánban. Pár csapással kiértem a partra, és hamar megszáradtam a homokban. Aztán visszaöltöttem Anna Penelopé Wanamaker alakját, és felöltöztem. A hajam teljesen beloknizódott, a brandynek viszont jó volt a hőmérséklete. Szélcsend volt, a levegő is fülledtnek hatott, nagy viharnak néztünk elébe. Úgy döntöttem, nem foglalkozok Nickkel egyenlőre. Kinyitottam az üveget, és inni kezdtem.
- Nekem nem hagysz? Ne legyél önző, te Hercegkisasszony! - szólított meg az egyik barátom a falkából. Felismertem a hangját, Paul volt az, felém tartott.
- Nem, megiszom mind! - nevettem.
- Na látom már jobb a kedved. Mi történt? - huppant le mellém, és kivette az üveget a kezemből.
Elmeséltem neki a történetet, és hozzátettem, hogy most végre sikerült lenyugodnom, szóval ne beszéljünk róla többet.
- Oké, fogtam! - adta vissza a Brandyt, és hátradőlt. Jól meghúztam az erős italt, és lefeküdtem mellé.
- Mire számíthatunk a továbbiakban, időjósfarkasúr? - kuncogtam az eget kémlelve..
- Nagy vihar lesz. - sóhajtott Paul. - Az állatok már mind elhallgattak, menedéket kerestek, nekünk sem ártana lassan indulnunk. - fordította felém a fejét. - Tetszik a hajad! - piszkált meg nevetve egy szőke, hullámos tincsemet. Rámosolyogtam, majd közelebb fészkeltem magam hozzá, és a mellkasára feküdtem. Úgy éreztem, hogy szeretem őt. Mármint nem szerelemből, hanem mintha a családom részét képezné.
- Köszönöm. Paul... - kezdtem félénken. Tudtam, hogy most meg kell kérdeznem. - Szerinted is az a baja Jacobnak, hogy az újak elveszik minden energiáját, vagy csak én hiszem azt?
- Szerintem is, igen, igen. - vágta rá azonnal. Szóval nem... Hűűha. Balhé van.
- Akkor jó. - mosolyodtam el kényszeredetten, és lehunytam a szemem. Mi vár még rám? Istenem, el fogok innen menekülni, komolyan. Nem fogom sokáig bírni. Főleg, hogy Jacob is ilyen furcsa... Majd csak elmondja nekem is, mi történt vele.


Órák hosszat ott feküdtünk csendben, mindegyikünk el volt foglalva saját gondolataival. Én azon agyaltam, hogy Jacobnak mi a baja, miért viselkedik olyan furcsán. Magamban elemeztem Seth viselkedését, aki láthatóan odavolt a húgomért, és összevetettem az én lenyomatoméval. Az életemet adtam volna érte, de úgy látszik, hogy ő valahogy elhagyott engem. Lehetséges lenne tán, hogy egy lenyomat nem szeret viszont? Hisz a sors úgy rendelte, hogy egymáséi legyünk, nem? Nem értem. Igazán nem értem.
- Hé! Mit csináltok? - hallottam a feldúlt hangot. Már világosodott, és Jake közeledett felénk sietős léptekkel. Annyira erőltetett volt! Úgy éreztem, csak eljátssza a szerelmesem szerepét. Részeg voltam, és egyszerűen nem tudtam magam fékezni. A szavak elkezdtek torlódni a nyelvem hegyén
- Nem mindegy? Úgy is leszarod! - vetettem oda, mikor elért minket, és a szavaim sem bírták tovább. Kevés volt a hely ennyi indulatnak. Felültem a homokban, Paul pedig megszorította a kezem. Felé fordítottam a fejem, mire figyelmeztetőleg grimaszolt, hogy ne csináljak semmi elhamarkodott dolgot.
- Tessék? - kérdezte Jacob meglepetten. Eldurrant az agyam egy pillanat alatt, és ordítva vágtam a fejéhez, ami csak eszembe jutott.
- A tököm tele van veled, Jacob Black! Nem hiszem el, hogyha olyan kurva fontos vagyok neked, miért nem tudsz egy kis időt szánni rám? Tudom én, hogy semmi sincs rendben, szerintem te kurvára nem vagy belém vésődve, mert akkor csak egy kicsit is úgy viselkednél, mint az elején! Olyan erőltetetten hozod a figurát, ne csodálkozz, hogy észrevettem! Elmondanád mi a fasz bajod van?
- Őő.... - kezdte a mondandóját. Bűnbánóan hajtotta le a fejét. Nem szólt többet. Paul egyre jobban szorította a kezem, mire az hangos reccsenéssel eltört.
- A jó életbe Paul mit csinálsz? - kiabáltam most vele. - Jake te meg húzd fel magad a halál faszára, mert nem vagyok rád kíváncsi! - elindultam a kocsi felé, a Brandyvel hűtöttem fájó csontom. Ez az idióta eltörte a kezem! Beszarok rajtuk komolyan. Egyiket jobban utálom mint a másikat.


Első utam Melanie házához vezetett, összepakoltam a cuccom, és azonnal hazamentem. Nem hagytam a házban semmit, hogy még véletlenül se kelljen visszamennem. Jézus mi folyik itt?! Egy nap se kellett ahhoz, hogy összeomoljak. Jake elhagy, vagyis én hagyom el őt, de az ő hibájából. Nick átvert, be fogom perelni, megvédem magam. Paul eltöri a kezem, ami tuti rosszul fog összeforrni, ahogy elnézem. Pokolian fáj. Ennyi elég lenne egy élet tragédiájához? Kudarcba fulladt az, amit lassan három hónapja építgettem. A szerelmem, amit megállás nélkül tápláltam iránta, és ő csak a képembe hazudik... Undorító. Gyűlöltem, mégis imádtam. Az ellentétes érzések rettenetes vihart kavartak bennem.

- Ilyen korán? - nyitott ajtót Anya a csengetésemre. Boldog volt, hogy engem talált a küszöbön, mégis lefagyott az arcáról a mosoly, mikor találkozott a tekintetünk. Szavak nélkül kommunikáltunk. A nyakába borultam, és kitört a lelkemben tomboló hurrikán.