*Wolfpack Emotions-bónusz (: *

A reményvesztettség szar dolog.


- Valóban nem volt jó ötlet... - gondoltam kétségbeesetten, mikor halkan becsuktam magam mögött az ablakot. Egy ideig álltam ott és vártam, hátha Seth felébred. De ő csak halkan motyogott álmában és forgolódott. Nem voltam biztos magamban, csak álldogáltam az ablak és az ágy között.
- Shara? - hallottam akkor Seth felől.
- Igen? - suttogtam. Kővé dermedve vártam.
- Bújj ide. - motyogta, és félrecsapta magáról a takarót.

Óvatosan feküdtem mellé, egész testemben remegtem. Seth átkarolt, belefúrta a fejét a nyakamba és hangosan szuszogni kezdett. A szívem majd' kiugrott a helyéről, ahogy puha bőre az enyémhez ért. Csak alsónemű volt rajtam, még Anya adta, mielőtt eljöttem otthonról. Azzal indokolta, hogy medveként is könnyen cipelhetem ezeket, a ruháim viszont minden bizonnyal szét fognak szakadni első átváltozásomnál. Igaza lett, természetesen. Már két teljes napja fehérneműben bujkáltam az erdő különböző pontjain. Nem akartam hazatérni a temetés előtt. Magamban számoltam vissza, mikor jön majd el az a helyzet, ahol magyarázkodnom kell... Két nap és alig pár óra. Rémisztő volt a gondolat.
Seth cirógatni kezdte az oldalamat. Lágyan megböködtem.
- Hé, Seth! Kelj fel! Hé! - nógattam halkan, és nem kis erőfeszítések árán legörgettem magamról. Hiába a medveélet, azért egy farkast nem tudok felkapni csak úgy... Főleg így lánymackó létemre. Ó, igen! Az a csodálatos, selymes bunda! Mindig azt hittem, a medvéknek ilyen drótszerű a szőrük, de legnagyobb boldogságomra egészen lágy. Pihe-puha és jó meleg. Ölelni való vagyok! Hát igen...
- Hmpfh. - nyöszörgött a fiú álmosan. Felkönyököltem mellé, és egy ideig csak néztem őt.
Láttam magam előtt, ahogy évek múltán is is mellette ébredek, esetlegesen a gyerekünk beveti magát közénk hajnalban. Majd meghasadt a szívem, mikor ráeszméltem, hogy ennek nincs esélye. Seth soha nem fog belém vésődni, ha eddig nem tette... Mintha a lelkem nagyobb részét kitépték volna a helyéről, és odahajították volna egy tigris ketrecébe.
- Mi a frászt keresel az ágyamban? - ült fel Seth hirtelen. A szívem kihagyott egy ütemet, és szerintem a légzésem is leállt. Most meg mi a szent szart csináljak?
- Ööö... Csak álmodsz! - szúrtam ki az elképzelhető legcincogóbb hangon. Álmodsz?! Te jóságosúristen! Normális vagyok én?! Mi az hogy álmodsz?! Cifrákat káromkodtam, átkoztam magam a lehengerlő helyzetkészségemért. Nem volt túl eredeti...
- Uh, akkor jó. - fújta ki a levegőt. - Már megijedtem! - vigyorgott rám a következő pillanatban. Felhúztam a szemöldököm. (Jaj tényleg, meg kéne kérnem Annát, hogy szedje ki, lassan már valóságos dzsungel...)
- Tessék? - préseltem ki magamból az ideillő kérdést.
- Hát... Tudooood! Nem lenne jó, ha mi együtt lennénk. - rázta a fejét, miközben egy kézmozdulattal foglalt közösbe minket.
- Már miért ne lenne? - háborodtam fel. A telihold bevilágított az ablakon, ezüstös fénybe vonva a szobát és kettőnket.
- Problémás vagy. - vont vállat Seth. - Így is örökösen csak azon agyalok, merre járhatsz most! Nem bírnék vigyázni rád, olyan önfejű vagy! Nem tudnám életem minden percét olyan rettegésben tölteni, mint most. Nem menne, érted? Bármennyire is vágyom rá... - fakadt ki.
- Hogy... Mit csinálsz? - dadogtam. Vajon van remény? Talán tényleg velem akar lenni?
- Felejtsük el. Erről még senkinek se beszéltem, és próbáltam nem is rád gondolni, úgyhogy nem te leszel az utolsó, ha akárki is megtudja, ne aggódj. - váltott keserű hangnemre. - Sarah, belehalnék ha elveszítenélek! - csendült a hangja hirtelen fájdalommal. Lehajtotta a fejét. Hatalmas alakja tökéletesen látszott a holdfényben. Nem bírtam megszólalni, de úgy éreztem, ebben a helyzetben nincs is rá szükség.
Feltérdeltem az ágyon, és közel húztam magamhoz A férfit, aki bevéste magát az életembe. A lényem minden apró pontján ott volt, éreztem a jelenlétét. Lágyan átkaroltam izmoktól duzzadó testét, ami szinte perzselte a bőröm, bár hasonló hőmérsékletű volt, mint az enyém. Ő is átfonta rajtam a kezeit, fülét a hangosan dübörgő mellkasomra tapasztotta, és magában számolta szívem ritmusát.
- Bárcsak valódi lennél most... - sóhajtott lemondóan.
- Az vagyok. Higgy nekem! - suttogtam. Finom puszit nyomtam a feje tetejére, és letöröltem az alattomban kibuggyanó könnycseppem a kézfejem hátuljával. Soha életemben nem voltam sírós, és véleményem szerint egy ordenáré, puhaszőrű grizzly sem úgy ugrik be az embereknek, mint egy bőgőmasina. Megzavarodtam ezektől az érzelmektől, nem voltam az a jellemzően szerelmes típus. Mondjuk ki: ribancnak születtem. Legalábbis eddig biztos voltam benne. Az életemet is így éltem, a folytonos pasizás töltötte ki mindennapjaimat. Ezekben a napokban mégis úgy éreztem, hogy egy ember van, aki miatt mindent képes lennék feladni. Egy, aki még azt is el tudná feledtetni velem, hogy... Amit. Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy Seth volt a mindenem. Csupa nagy betűvel.
Seth + a szerelme = MINDEN = Élet = ÉN.
Íme a rövid képlet.
Amikor tizenöt éves voltam, volt egy barátom. Nagyon szerelmes voltam (legalábbis ezt hittem, míg meg nem tapasztaltam a bevésődés ősi érzését). Egyik este a többiekkel elmentünk táncolni a helyi pubba, minden pénteken oda jártunk. Dallas egy átlagos környékén volt, nem a gettóban, de nem is az idilli kertvárosi környezetben. Kézen fogva sétáltunk, a többiekkel nevettünk, mint az átlagos tinik, és vártuk, hogy kezdődjön a buli. Már majdnem odaértünk, mikor három lövés hallatszott. Mindannyian megdermedtünk, körülbelül nyolcan álltunk a járdán. Daniel összeesett mellettem. Mind a három lövés őt érte, és gyakorlatilag majdnem magával rántott, mikor a földre zuhant. Nem volt sikítozás, néma csendben, dermedten álltunk. A pasast felismertük, Dan szülei tartoztak neki, sokat járt a mi nyakunkra is. Sandy, az egyik barátnőm rögtön kihívta a rendőrséget, és a mentőket. Akkor már tudtuk, hogy Daniel halott... Ott ültem mellette a földön, továbbra is a kezét fogtam, és nyugodt arcát bámultam. Az volt életem legeslegszörnyűbb eseménye. Az a nap, az az este, azok az órák... Teljesen megváltoztatták a tinédzserkoromat. A fickót elkapták, és börtönre ítélték. Hogy mi lett vele, nem tudom. Csak azt tudom, hogy én teljesen magamba fordultam. Nem beszéltem senkivel, csak Annával. Ittam, cigiztem, folyton sírtam, és örökösen elszöktem otthonról. Többször felvágtam az ereimet is miatta... (Pedig világ életemben rühelltem az összes emo-t, mert számomra csak scene-utánzatok voltak.) Ott alakítottam ki magamban azt az elméletet, miszerint én hivatásos ribanc vagyok/leszek. Pasizni kezdtem, de mindegyikükkel csak annyi történt, hogy két szó után szobára mentünk. Én ebben éltem ki magam, és azt hittem, ez már életem végéig így is lesz, és hogy Dan után soha nem lehetek szerelmes.
De tévedtem! Sethtel igazán, őszintén boldog lehetnék, Daniel emléke pedig nem lenne annyira fájó, ha lenne velem valaki.
- Miért sírsz? - suttogta a fülembe Seth, és forró csókokkal felitatta a könnyeket az arcomról. Olyan vadul szédültem, félő volt, hogy elájulok.
- Azért, mert nem vagy az enyém. - jelentettem ki kerek perec, és jó szorosan megöleltem.
- Miért jöttél el? Melyik szellem küldött? - faggatott finoman, miközben simogatta a hajam, és végigcsókolt a fülem tövétől egészen a vállamig. Ismételten nem jött semmi a nyelvemre, semmi frappáns válasz, ahogy tőlem megszokta mindenki. Csak hallgattam. Mikor eszembe jutott valami, nem engedtem, hogy kibukjon a számon, félő volt, hogy nagy butaságot mondok, és akkor véget vetettem volna ennek a lenyűgöző, valóságos álomnak. Emellett Seth teljesen elvette az eszem, minden apró porcikám bizsergett, amint hozzámért.
Finoman hátratűrte hosszú, fekete hajamat a hátam mögé, és a kulcscsontomat puszilgatta tovább. Lassan oldalra fordított, és hanyatt döntött az ágyon.
- Ez a legédesebb álmom! - lihegte a fülembe, és lágyan megcsókolt. Mikor duzzadt, telt ajkai rátapadtak az enyémre, egészen biztos voltam benne, hogy meghaltam, és ez a mennyország. Kizárt dolog, hogy Seth bekajálta, hogy az egész csak álom! Amint nyelve bepréselte magát a számba, egy pillanatra beugrott, hogy nem szabadna ezt csinálnom. De ugyanabban a minutumban egy hurrikán hatalmas erővel söpört végig a testemen, ahogy Seth végighúzta hatalmas kezét az oldalamon.
- Tiszta őrült vagyok! - nyöszörögtem. A válasz nyilvánvaló volt, éreztem, ahogy a fiú ajkai szélesre húzódnak, és továbbra is csókolnak. Aztán csak úgy megtörtént...

Nem is figyeltem, és máris azon kaptam magam, hogy pihegve fekszem Seth Clearwater ágyában... anyaszült meztelenül.
- Most bizonyítottam be, hogy valami tényleg nincs rendben velem! - haraptam be az alsó ajkam.
- Már hogyne lenne? - kuncogott Seth.
- Hagyjuk. - morogtam, és kibámultam az ablakon. Ebben a percben egy hangos vonyítás hallatszott az erdő sűrűje felől. Kérdőn fordultam Seth felé.
- Paul. - kaptam választ rögtön.
- Mi a baja? - ráncoltam a homlokom. Eléggé elcsodálkoztam, hogy így is felismerte falkatársa hangját.
- A nővéred. - fújtatott a fiú. Kikerekedtek a szemeim, és megmerevedtem.
- Anna?
- Ő. Ne értsd félre, nem szerelmes belé vagy ilyesmi, csak Alice mondott nekünk valamit. Anna eléggé felkavarta a falkában a hangulatot... Szerencse, hogy a nővéred nem mászkál az erdőben farkasként, ugyanis nem tudja, hogy mi tudjuk...
- De hát mit? - ültem fel.
- Anna el fog menni. Elhagy minket. - sóhajtott. - De ne mondd neki, lehet, hogy még ő maga sem tudja! - ült fel mellém, és keze rátalált az enyémre.
- Mégis mit látott Alice pontosan? - préseltem ki a szavakat összeszorított fogaim közül.
- Azt, hogy Nessie az ablakból nézi Annát, ahogy a bőröndjét a kocsi felé húzza, és sír.
- Azt hittem, Alice nem látja a farkasokat... - morogtam idegesen.
- Ezalatt a pár év alatt kifejlesztett egy olyan képességet, hogy embereket egymáshoz kapcsolva látja a jövőt. Így Bellán keresztül látta Nessiet, rajta keresztül pedig azt, ahogy Anna bepakol és eltűnik.
- Ó. de gondolom, Jacob vele tart! - mosolyodtam el.
- Nos, ez a legzavaróbb, hogy erről senki nem tud semmit... Jake nincs a látomásban. - feszengett Seth. Nem vettem rossz jelnek, ki tudja, mi jöhet még... Ez objektív dolog. - De ne aggódj, ez hamarosan úgy is kiderül! - nyugtatott a fiú, és megsimogatta a vállam.
- Most megyek. - álltam fel. Felvettem a cuccomat a földről, és gyorsan magamra kaptam a melltartót és a bugyit. - Majd beszélünk. - dobtam puszit az értetlenül bámuló Seth felé, és kiugrottam a fűre. Az erdőben újra levetkőztem, és bevetettem magam a fák közé. Újabb két napra tűntem el a saját gondolataimba burkolózva.


Mikor megelégeltem az egyedüllétet, hazafelé vettem az irányt. Anna erkélyén másztam fel, belöktem az erkélyajtót, szerencsére nem volt bezárva. Villámgyorsan lezuhanyoztam, a szobámban felöltöztem, és a karikát visszatettem az orromba. Az átváltozás miatt vettem ki, de mostanában nem fenyegetett a veszély, így nyugodt szívvel dugtam a helyére újra. Mikor végeztem, kiléptem a nővérem erkélyére, és körülnézte. Anna alakja rajzolódott ki a parton, a homokban feküdt. Leugrottam, és futni kezdtem felé. Már messziről hallottam, hogy szól a zene a telefonján. Mellette egy piás üveg volt a homokba állítva. Leültem mellé, és a haját kezdtem simogatni.
- Nem hitték el nekem, hogy visszajössz... - morogta. Halkan nevettem. Az ölembe feküdt, én pedig a hátát és a haját simogattam. Mint Anya, amikor kicsik voltunk.
- Lefeküdtem Seth-tel. - közöltem minden összefüggés nélkül. Anna ledermedt. Muszáj volt elmondanom neki?! Én hülye. Remélem, jól kezeli majd...
- Beléd vésődött? - kérdezte kertelés nélkül.
- Nem. - ráztam a fejem. Nem kell, hogy mindent tudjon, amint én is tisztába jövök a dolgokkal, úgy is elmondom neki...
- Nem mondod komolyan, hogy szerelem nélkül szexeltetek? - ült fel hirtelen.
- Szokásom. - mormogtam magam elé. Nem mondtam hülyeséget, de nem volt igaz, hogy Sethtel is ez történt.
- Szóval ő végig tudta, hogy hol vagy. - állapította meg.
- Nem. Én kerestem meg. Amikor mindenki engem hajtott, két napja asszem, elmentem hozzá éjjel. Nem volt kint, Sam hazaküldte pihenni. Az is lehetséges, hogy azt hiszi, álmodta az egészet. - vontam vállat flegmán, és rágyújtottam. Ismertem már annyira Annát, hogy tudjam, ideges volt, ezért vett cigit. - Van még pia? - böktem a pezsgősüveg felé. Megrázta a fejét.
- Nem gondolod, hogy tusolnod kéne? - húzta fel az orrát.
- Otthonról jövök. - vontam vállat. Éreztem, ahogy alaposan végigpásztázza a testem a szemeivel, próbálja megállapítani, mi is a helyzet. Frissen voltam fürödve, és a hajam is nedves volt még egy kicsit. Nem lehetett kifogása. Előhúztam a laposüvegemet a pulcsim kenguruzsebéből.
- És amúgy milyen volt? - dőlt hátra Anna, és Ő is kivett egy szál cigit. Meggyújtottam neki, majd átnyújtottam a laposüveget.
- Konyak. - fűztem hozzá. - Igazán tudni akarod, hogy milyen volt?
- Csak udvariasságból kérdeztem... - rángatta a vállát. - PERSZE, hogy tudni akarom te marha! - nevetett fel egy perc múlva. Ez volt ő, az igazi Anna. Vele kuncogtam.
- Az eddigi legjobb. - feleltem a testvéremnek kis habozás után. - Nagyon remélem, hogy emlékszik rá. - sóhajtottam mélyet. Nevetett.
- Hát te tiszta hülye vagy! Csak úgy bemásztál az ablakán és lefeküdtél vele?
- Körülbelül. De... Ami azt illeti... Szívesen megtenném megint. Vagy akár az idők végezetéig. - mosolyodtam el lágyan, ahogy visszaidéztem azt az éjszakát.
- Érzel iránta valamit ugye? - fogta meg a kezem. Egy perces néma csend telepedett ránk.
- Anna... Belé vésődtem. - suttogtam magam elé letörten. Kicsit megdöbbent. Nem akartam, hogy tudja, de nem tudtam magam visszafogni.
- Már te is farkas lettél? - jajdult fel.
- Nem. Én más vagyok, mint ti. Eredetileg ezért mentem el... Nem voltam messze, tudtam, mi folyik körülöttem, tök fel voltam készülve. Tudod, anyu beszélt nekem róla és...
- Várj. Mi az, hogy más vagy? Meg hogy jön ide Anya? - szakított félbe.
- Én medve vagyok, Anna. Egy grizzly.
- Nájsz. Hogy csináltad? - sóhajtott.
- Anya... azt hittem, te tudod! - húztam fel a szemöldököm. - Anya medve. Alakváltó, Csak lemondott róla azért, hogy lehessenek gyerekei. És én is átváltoztam. Ahogy még egy csomó farkas is, amíg nem voltál magadnál. - szorítottam meg a kezét most én. Azt hittem, hogy tudja! Jézus, lehet nem kellett volna neki elmondanom? Valahogy közbe kéne szúrnom a látomást is... Nem, nem, inkább mégsem, nehogy baj legyen. Majd kiderül, ha itt az ideje...
- Hú. Ez durva. - ráncolta a homlokát zavarodottan.
- Ja. - mosolyodtam el. - Muszáj volt elválnom tőletek egy kicsit, eddig csak Anya tudta, hogy velem is megtörtént. Itt valami nagy dolog készül, hogyha ennyi alakváltóra van szükség!
- Igen, lehet, hogy igazad van. De most hagyjuk ezt inkább. Eleget fájhat még a fejünk miatta. - húzta meg a konyakot. Ez volt az a pia, amit Anna a világon a legjobban utált. Megborzongott. - Jaj, képzeld! Rávettem Jacobot, hogy menjünk el a nagyiék valamelyik tengerparti villájába pár hétre. Azt találtam ki, hogy mehetnénk többen! Mauritiusra, vagy a Hawaii házba... Mit szólnál? Leah, Seth, Michael, Jake, Paul, Embry, Te és én. Na?
- Ez... ZSENIÁLIS! - fakadtam ki. - Annyira hiányzik a bikinim!
- Én is ezt mondtam! - nevettünk. Ez a kis beszélgetés tökéletes volt ahhoz, hogy visszatérjek a többiek közé. És Anna – bár nem mondott semmit - arra is reményt adott, hogy Seth és köztem minden rendbe jön.

ez úton is Boldog Szerelmesek Napját Kívánunk mindenkinek.! ;) <3