Wolfpack Emotions 20.

20. Boldog vagy szomorú?

Másnap reggel furcsa, hűvös érzésre keltem. Nagyon fáztam, pedig nem lett volna szabad. Kinyitottam a szemem, és egyedül találtam magam a hatalmas ágyban. Renesmée. Jézus! Hol lehet? Kipattantam a paplan alól, és ijedten konstatáltam, hogy reszketek, és nincs semmi meleg cuccom. Magamra tekertem a takarót, és álmosan, kócos hajjal kitámolyogtam a nappaliba. Jake és Nessie összebújva tévéztek a kanapén, kakaót ittak, és be voltak takarózva.

- Anna! - ugrott fel Nessie, mikor meglátott. Elmosolyodtam. Istenem, soha nem fogok ilyen boldogságot érezni! Kihasználom a helyzetet és ezt a boldogságfelhőben való lebegést, míg csak lehet.

- Jó reggelt! - mosolyogtam. Az amúgy is reszelős, mély hangom most még rekedtebb volt, szinte félelmetesnek hatott, de Nessie csak nevetett.

- Gyere ide közénk! - csapkodta maga mellett a párnát. Lekucorodtam mellé, és jól betakaróztam. Jacob megtalálta a kezem, és megszorította.

- Minden oké? - rebbent felém a tekintete aggodalmasan. Óvatosan megráztam a fejem, és összecsattantak a fogaim a vacogástól. Jake kiugrott a párnák közül, és megkerülte a kihúzott kanapét. Renesmée érdeklődve figyelte minden mozdulatunkat. Jake leült mellém az ágy szélére, és rám hajolt. Az a meleg, ami belőle áradt! Mennyei volt.

- De jó meleg vagy! - suttogtam gyengén. Nem éreztem magamban erőt.

- Anna maláriás? - kérdezte Nessie Jacob háta mögül. Egyszerre fordultunk felé.

- Miért lenne az? - kérdezte Jake. Nessie vállat vont.

- Csak hozzá akartam szólni a dologhoz.

- Nem maláriás, kicsim. - rázta a fejét Jake. - Viszont én most telefonálok egyet. Esetleg kettőt. - ráncolta a homlokát, és eltűnt a konyhában.

- Rosszul vagy? - bújt oda hozzám Nessie, és átölelt rövid karjaival. Az előbbi boldogságot fájdalom váltotta fel. Ő nem az én lányom, semmi közöm hozzá, mégis birtokolni akarom valamilyen módon.

- Csak egy kicsit beteg lettem. - mosolyogtam rá, és halványan megsimogattam a haját.

- De te farkas vagy, Anna! - méltatlankodott, majd egy ideig nézett rám. Végül sóhajtott, és feltérdelt mellettem. - Akarod, hogy megfésüljem a hajad? - kapta el egy szőke tincsem. - Alice is mindig a hajamat fésüli, ha valami nem jó. Hozom a hajkefét! - szaladt ki a szobából. Egyedül maradtam. Néztem a tévét, és kicsit elbóbiskoltam.

Forró érintésekre, és egy csilingelő hangocskára keltem fel. Jacob simogatott, Renesmée pedig a nevemen szólongatott. Felültem.

- Beszéltem Apával. - fogta meg a kezem Jake. Valahogy olyan távolinak tűnt a hangja... Az egész lénye... Nem tudtam felfogni, hogy itt van, és hogy hozzám beszél.

- Itt a fésű. - suttogta Nessie, és már rá is szabadult a fejemre a hajkefével. Jól esett, ahogy a hűvös ujjai végigszántották a hajamat.

- Mit mondott Apa? - néztem Jacobra. - Mármint Billy.

- Valószínűleg megfáztál. Hamar elmúlik, csak maradj ágyban egy kicsit. Majd csinálok neked teát, és meggyógyítalak! - mosolygott, és előredőlve homlokon csókolt.

- Nessie meddig maradhat velünk?

- Hát... Edward azt mondta, majd felhív, ha megérkeznek. Azt kérte, hogy majd akkor vigyük haza. - vont vállat. - De szerintem még egy ideig velünk lesz.

- Zsíííííír. - mosolyodtam el, és lehunytam a szemem. Megint elaludtam.

Ez a megfázás dolog teljesen elvette minden erőmet. Napokon át csak aludtam, vagy Nessievel beszélgettem. Jacob sokat hagyott minket kettesben, meghagyta Nessienek, hogy vigyázzon rám. Neki rengeteg dolga akadt az átváltozott fiatalokkal, így keveset volt otthon.

Renesmée alig mozdult el mellőlem, csak amikor töltött nekem teát, vagy borogatást hozott. Úgy röpködött a lakásban szebbnél szebb ruháiban, mint egy kis házitündér.

- Anna. Miért vagy olyan szomorú, amikor hozzád bújok? - kérdezte egyszer, mikor a kanapén feküdtünk, és ő szorosan hozzám vackolta magát. Tévéztünk.

- Tudod, sokszor eszembe jut, hogy nekem nem lehet majd olyan csodálatos része az életemnek, mint az anyaság. - válaszoltam csendesen, mire ő felém fordult, és gigantikus barna szemeivel rám bámult.

- Dehogynem! Hiszen te olyan kedves vagy! És a kedves lányoknak lesznek babáik, nem?

- Nem így működik sajnos, kicsim. - sóhajtottam, és eltűrtem a haját az arcából. - A farkaslányoknak nem lehetnek kisbabáik, mert a testük nem alkalmas arra, hogy teherbe essenek.

- Ó. - kámpicsorodott el. - Pedig megmutassam mit álmodtam legutóbb? - tette a kezét az arcomra, és már villogtak is a képek. Ő volt ott, egy parányi csecsemővel a karjában, mellette Jacob és Én. A mi kisbabánk volt... Egy igazi indián kisfiú. Réz bőrű, fekete szemű. Dús, sötét haja össze-vissza állt. Aztán Nessie átadta nekem a csöppséget, aki gagyogni kezdett, és elmosolyodott, amint megcsikizte a hajam a nyakát. Bella és a gondolatolvasó, Edward Cullen tűntek fel Nessie mögött, és átadtak egy nagy dobozt. Kinyitottuk Nessievel, és az tele volt mindenféle babakellékkel. Aztán Nessie elvette a kezét az arcomról.

- Mi az? Vége? - riadtam föl a kábulatból. Renesmée szemei könnyben úsztak, és lebiggyesztett szájjal simogatta az arcom.

- Nincs vége. - suttogta csüggedten.

- Akkor mi a baj? Miért nem mutatod meg nekem? - szomorodtam el.

- Mert sírsz. És nem akarom, hogy sírj. - kezdtek el potyogni a könnyei. Odakaptam a szememhez, és csakugyan. Annyira nem figyeltem, hogy észre sem vettem a kibuggyanó cseppeket.

- Jaj, kis butám! - mosolyodtam el a könnyeimen keresztül. - Ne sírj! Én azért sírtam, mert boldognak éreztem magam! - hazudtam, és magamhoz vontam Renesmée-t.

- Hát itt meg mi folyik? - toppant be Jacob a nappaliba. Fel volt öltözve, és egy papírzacskó volt a kezében.

- Semmi, csak csajos dolgok! - kacsintott rám Nessie, és letörölte a könnyeit kis fehér kézfejével. Én is beletöröltem az arcom a paplan huzatába, és felültünk.

- Pedig hoztam kakaót a bogaraimnak! - mosolyodott el, és visszafordult a konyha felé. Renesmée remegő ajkakkal rám nézett, belőlem meg kitört a zokogás.

- Na! Mi az? - termett ott Jake. - Nessie, ne sírj, mondd meg, mi a baj! - könyörgött.

- Csak beszélgettünk, és elszomorodtunk, és most lányosan sírunk, mint a filmekben. - hüppögte Nessie. Jake megkérte, hogy hagyjon magunkra minket egy kicsit. Seth kint ült a konyhában, kiküldte hozzá. Ezután lerúgta a cipőjét, és bevetette magát mellém.

- Bébi. - suttogta, és elkotorta a hajamat az arcomból. - Történt valami? - suttogta gyengéden.

- Igen. - nyögtem.

- Gyere ide! - tárta ki a karjait. Finoman odabújtam hozzá, arcomat a nyakába fúrtam, és beszívtam az illatát.

- Jake. Én szeretnék anya lenni. - suttogtam, és megtöröltem a szemeimet. Jacob mélyet sóhajtott. Úgy vettem észre, mintha feszengett volna egy kicsit.

- Majd kitaláljuk, mi legyen... Minden lehetőséget számba fogunk venni.. - puszilta meg a homlokom. - És Nessievel mi van?

- Hát... Megmutatta az álmát, azért kezdtem el sírni. Aztán átérezte a helyzetemet, és ő is pityergett egy kicsit. - nevettem a könnyeimen keresztül. Annyival egyszerűbb volt már így, hogy Jake ott volt mellettem!

- Meggyógyultál ugye? - emelte fel az állam, hogy a szemébe nézzek.

- Szerintem meg. - kuncogtam. Finoman megcsókolt.

- Nessie-t nemsokára haza kell vinnem. De lehet, hogy megkérem Sethet...

- Elmegy? - riadtam meg. Jake halkan nevetett.

- Akkor jön, amikor akar! És különben is, szerintem te lettél a kedvenc bébiszitterje. - kacsintott. Mosolyogtam.

- Az már igaz! - ugrott közénk Ness.

Mind a hárman nevettünk.

- Srácok, én megyek. Elvigyem Nessiet vagy ne? - kukkantott be Seth.

- Szia! - mosolyogtam rá.

- Heló. - vigyorgott.

- Mennem kell? - kérdezte Ness szomorúan.

- Ugyan kicsim, hisz újra láthatod a szüleidet! - simogattam meg. - Ide pedig akkor jössz, amikor csak akarsz!

- Megígéred? - ragyogott fel az arca.

- Igen. - nevettem. Ekkor Nessie egy szempillantásnyi puszit nyomott az arcomra, és eltűnt Seth mögött.

Miután Seth és Renesmée elment, négy nap után kikeltem az ágyból. Kicsit meg is szédültem. Kinyújtottam a végtagjaim, és ásítottam egyet. Jake ott állt nem messze tőlem, és engem figyelt. Egy farmer volt rajta, és egy sima fehér póló. Odalépett hozzám, és átkarolt. Furcsa érzésem támadt. Négy nap alatt így összement? Vagy én nőttem?

- Jesszus, megnőttél. - fintorgott. Így már majdnem egyforma magasak voltunk. Finoman megcsókolt.

- Elmegyek lezuhanyozni, meg szerintem a hajamat is megmosom. Többet volt fésülve mint egy házimacska bundája! - kuncogtam.

- Siess, mert vacsorázni megyünk! - kuncogott bele a nyakamba.

- A Hóbékába ugye?

- Igen. - mosolygott rám. - Siess!

- Igenis! - vágtam magam haptákba.

- Miért nem ellenkezel, mint ahogy szoktál? - nevetett, és odalépett a kanapéhoz, hogy felvegyen a földről egy párnát.

- Mert imádlak. - kacsintottam, és kilibbentem a fürdőbe. Csak finoman érzékeltem, hogy Jacob torkából egy meglehetősen mélyről jövő sóhaj szakadt fel.