Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!
Újabb rész 2-án várható.[elseje a józanodás napja.;)]
sári és zsófi. (:
Miért fáj a szerelem, miért kell szenvedni érte? Majd, ha minden elmúlik, megtudod miért sírtam érted.
2009. december 31., csütörtök
2009. december 30., szerda
Wolfpack Emotions 6.
6. Kezdődik
Varázslatos érzés volt. Minden tökéletes, forró, és szerelemmel teli. Életem legjobb éjszakája volt, ezt biztosra vettem. Órákon keresztül csak egymással törődtünk, nem tudtuk beérni a másikkal. Több kellett, sokkal több. És tudtam, hogy amint teljesen kiismerjük magunkat a másik lelkén, meglesz az a több. Már hajnalodott, mikor Jacob nem bírta tovább, a fáradtság többszörösen ült ki az arcára. Betakaróztunk és összebújtunk.
- Ez csodálatos volt. - suttogta Jake és megpuszilta a homlokom. Elégedetten elmosolyodtam.
- Tudom.
- Mennyi az idő? - emelte fel a fejét.
- Fél 5. Miért? - simogattam meg a hasát. Fájdalmasan felnyögött.
- Nemsokára el kell mennem.
- Ki gondolta volna... - morogtam.
- Anna. - szólt rám figyelmeztetőleg.
- Figyelj. Tudom, hogy a farkaslét sok teendővel jár, de nem hiszem, hogy kifulladásig kell magad hajtanod! Egyszer kialudnád magad végre, aztán újult erővel vághatnál neki az erdőnek... Mi olyan lehetetlen ebben? - ültem fel.
- Az, hogy veszély van! Vámpírok jönnek, teljes készültség van, Jared kiesett, és ha veled valami történik, én se tudok ott lenni. És nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogy érnek ide, csak Alice látta, hogy társasásgunk akad a napokban. - Nyelve gyorsan pörgött, szinte sziszegte a szavakat. Felidegesítettem.
- Ki az az Alice? Alice Cullen? - vontam fel a szemöldököm.
- Pontosan.- bólintott. Igen. A Cullenek. Mindent tudtam róluk, Billy pot a mai napon mesélte el a történetüket. A nagy, vegetáriánus vámpírcsalád, akik jóban vannak a farkasokkal. Gratulálok.
A távolban farkasvonyítás hallattszott. Jacob kiugrott az ágyból.
- Itt vannak. Anna, ígérd meg, hogy nem jössz ki. Ha forróvá válnál, ne az erdőbe rohanj, hanem a partra. Nem akarom, hogy bajod essen! - hadarta. - Szeretlek. - puszilt meg, és kiugrott az ablakon. Hallottam egy szakadás szerű hangot, és Jake szuszogását, amint egyre távolabb fut. Aztán csend lett. Hoppáhoppá. Valami készül. Becsuktam az ablakot Jake után és lehúztam a redőnyt. Visszafeküdtem és elaludtam.
Édes szavakra keltem. Nem jutott el az agyamig, hogy hol vagyok, de tudtam, hogy jó helyen. Jacob Black mellett.
- Mi van? - dünnyögtem álmosan.
- Billy azt mondta, 2 napja alszol. - somolygott. Nem nyitottam ki a szemem, csak grimaszoltam.
- Nemis. - motyogtam sértetten.
- De. - puszilta meg az orrom. Furcsa illat csapott meg. A vér szaga. Kipattantak a szemeim.
- Jake. Te vérzel? - néztem végig rajta. Nem válaszolt, csak felállt. A vér rászáradt a bőrére, mindenhol hegek voltak rajta. Felugrottam. Riadtan bámultam a szemeibe.
- Nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. - motyogta. - Tök jól vagyok már. Még negyed óra és eltűnik minden.
- De... Mégis. Mi történt? - hebegtem.
- Megérkeztek a vámíprok. Kicsit többen voltak, mint gondoltuk... - mosolyogott szelíden. A szívem kihagyott egy dobbanást. Jake harcolt. Vámpírokkal. És én közben aludtam. Milyen lenyomat vagyok én most úgy őszintén?!
Jacob tett felém egy lépést. Hátráltam. Még mindig kidülledő szemekkel néztem a testét. Elkezdtem zihálni. Jacob is megijedt a reakciómtól.
- Mi az? Mi a baj?
- Nem akarok farkas lenni. Nem akarok vámpírokkal harcolni. - ráztam a fejem kétségbeesetten.
- Nyugodj meg. - simogatta meg az arcom.
- Biztos, hogy nem fáj semmid? - tapogattam meg a vállán éktelenkedő 10 centis heget.
- Csak le kell zuhanyoznom. - mondta. - Megtennéd, hogy kivakarsz a redvából? - kérdezte gondterhelt arccal. Bólintottam. Felkaptam a sárga hálóinget, és kimentem a fürdőbe. Engedtem vizet a kádba. Mikor elégnek találtam a mennyiséget, tettem bele egy kis nyugtató fürdősót.
- Jake. - szóltam ki a szobába. Jacob bejött, ledobta az alsógatyáját és beleereszkedett a forróvízbe. Kényelmesen elhelyezkedett és nyögött egyet.
- Jól vagy? - kaptam oda a fejem ijedten. Mosolygott.
- Persze. Csak ellazultam. - csukta be a szemét.
- Pihenj itt egy kicsit. Szólj, ha szükséged van rám. - pusziltam meg a homlokát, és kiléptem a fürdőből.
Annyira megdöbbentett ez az egész... Alapból, hogy úgy alszom 2 (KETTŐ) napot, hogy nem vagyok fáradt. Aztán ez a sok heg... Meg a vér... Istenem... Leültem az ágy szélére és magamba zuhantam. A könnyeim alattomosan kicsordultak, megijedtem. Igazán megijedtem, hogy mi vár majd rám.
- Anna. - szólt Jacob halkan. Letöröltem az arcom, és bementem hozzá. Leguggoltam a kád mellé, és finoman rámosolyogtam. Mégsem tudtam elbújni előle. Kicsit feljebb csúszott, hogy a feje egy szintbe kerüljön az enyémmel. Megpuszilta az orrom.
- Ne félj, kicsim. Nem lesz semmi baj. - suttogta. Lehajtottam a fejem.
- Segítsek valamit? - néztem fel fél perc némaság után.
- Öhm. A hátamon van pár folt amit nem érek el. - fordult meg. Pár folt?! Tiszta vér és sár volt a háta. Nagyot nyeltem. Levettem a polcról a mosdószivacsot, és finoman ledörgöltem a koszt Jacobról. A hegei egyre kevésbé látszottak.
- Végeztünk. - simogattam meg, mikor az utolsó kis piszok is lejött, és csak a csodálatos, bronzosan csillogó bőr maradt, útközben pár halovány heggel. Jake felemelkedett a fürdőkádból. Vártam, hogy Penelopé felbukkanjon, de annyira össze voltam roskadva, hogy nem volt ínye előjönni. Elvettem egy törölközőt a csap alatti szekrényből, és óvatosan törölgetni kezdtem Jacob testét. Finom voltam, nagyon féltem, hogy fájdalmat okozok neki.
Mikor már teljesen száraz volt, adtam neki egy alsónadrágot, és befeküdtem az ágyba. Kirázott a hideg. Folyton a csata lehetséges képei cikáztak előttem, nem hagytak nyugodni. Jake bebújt mellém, és betakaróztunk. Az ajtó felé fordultam, nem bírtam ránézni, tudtam, hogy akkor megint rosszakra fogok gondolni.
- Köszönöm. - hallottam elgyötört és végtelenül fáradt hangját a nyakam tövéből. Nem válaszoltam. Üveges tekintettel meredtem az ajtófélfa egy pontjára. - Anna. Anna! - szólongatott finoman.
- Jake. - szipogtam. - Mindenki jól van?
- Én sérültem a legsúlyosabban, és látod, hogy én is jól vagyok.
- Rendben. Vagyis.. egyáltalán nincs rendben, de azért örülök, hogy mindenki megúszta. - sóhajtottam.
- Anna, figyelj rám egy kicsit. - próbált maga felé fordítani. Nem engedelmeskedtem. Egyre csak a szörnyű képeket pörgette az elmém, amit csak képzeltem,de nem tudtam őket visszaküldeni oda, ahonnan előjöttek. Jacob egyrecsak böködött és finoman húzta maga felé a vállam. Egy pillanat alatt elpattant az agyam.
- Hagyj már békén! - üvöltöttem, és felpattantam. A kezem vészesen remegett.
- Jacob! - sikítottam. - Ne most!
A következő pillanatban egy forró vaskapocs leszorította remegő testem.
- Lélegezz mélyeket. Gyerünk. - utasított, és együtt vettük a nagylevegőket. Hirtelen abbamaradt a rángás. Jacob fellélegzett, és elengedett.
Orbitális hiba volt. Felordítottam fájdalmamban, és furcsa, szakadásszerű hangot hallottam. Mintha a hátamat feltépték volna. Aztán hirtelen nem éreztem semmit. Jacob riadtan nézett rám. Felegyenesedtem. Furcsa, forró érzés lüktetett a gerincem mentén.
- Ilyen nincs. - motyogta Jacob megsemmisülten. Mereven bámult rám. Lassan körbefordultam. Nem láttam semmit, de Jacob továbbra is csak a hátam nézte.
- Miaz? Mi történt? - kérdeztem. Válasz helyett karonragadott és behúzott a fürdőbe. Megálltam a tükörrel szemben. Vállam felett furcsa fehér szőrt véltem felfedezni. - Ez meg mi a …?
- Úgy néz ki, fázisokban fogsz átalakulni. Vagy nem is tudom. Mingyárt felkeltem Apámat. - ráncolta a homlokát és kilépett az ajtón. Elképedve bámultam magam a tükörben, forogtam körbe-körbe. A gerincem mentén egy vastag fehér csíkban gyönyörű fehér bundám nőtt. Nem jutottam szóhoz.
- Anna! - hallottam Billyt a szobából. Kimentem hozzájuk. Hozzáértő szemekkel vizslatott, körbe forgatott többször is.
- Így nem mehetsz ki az utcára. - állapította meg hosszú, csendes tanulmányozás után.
- Az Isten szerelmére, erre én is rájöttem! Az a kérdés, hogy ez rossz vagy semleges? - rivalltam rá. A következő pillanatban el is szégyelltem magam. - Sajnálom, nem akartam, bocsáss meg! - hebegtem. Azt az egy magyarázatot találtam a viselkedésemre, hogy lassan átalakulok, és farkas lesz belőlem. Ez pedig meglehetősen heves vérmérséklettel jár...
- Semmi gond. Figyelj. Próbálj meg nagyon erősen koncentrálni, hátha visszahúzódik. - nézett a szemembe. Fekete szeme rabul ejtett. Ősi erőt fedeztem fel benne, Billy Black maga volt a legenda. Nagyon koncentráltam. Óriási fizikai erőfeszítést igényelt a dolog, az elmémet is rettenetesen megterhelte. Jacob mögém állt, hogy figyelje kísérletünk sikerességét.
- Tovább. - sürgetett. Ezek szerint működik. Elképzeltem milyen érzés lehet, ha valami csak úgy kiszakad belőled. - Gyerünk. Még. - hallottam a Hangot. Azt a Hangot, ami csak nekem suttogott édes szavakat múlt éjjel, és csak az én nevemet ejtette ki tiszta szerelemmel és szenvedéllyel. - Bent van! - vigyorgott a Hang. Megkönnyebbülve eresztettem el Billy pillantását. Összecsuklottak a lábaim. Kimerültem.
Varázslatos érzés volt. Minden tökéletes, forró, és szerelemmel teli. Életem legjobb éjszakája volt, ezt biztosra vettem. Órákon keresztül csak egymással törődtünk, nem tudtuk beérni a másikkal. Több kellett, sokkal több. És tudtam, hogy amint teljesen kiismerjük magunkat a másik lelkén, meglesz az a több. Már hajnalodott, mikor Jacob nem bírta tovább, a fáradtság többszörösen ült ki az arcára. Betakaróztunk és összebújtunk.
- Ez csodálatos volt. - suttogta Jake és megpuszilta a homlokom. Elégedetten elmosolyodtam.
- Tudom.
- Mennyi az idő? - emelte fel a fejét.
- Fél 5. Miért? - simogattam meg a hasát. Fájdalmasan felnyögött.
- Nemsokára el kell mennem.
- Ki gondolta volna... - morogtam.
- Anna. - szólt rám figyelmeztetőleg.
- Figyelj. Tudom, hogy a farkaslét sok teendővel jár, de nem hiszem, hogy kifulladásig kell magad hajtanod! Egyszer kialudnád magad végre, aztán újult erővel vághatnál neki az erdőnek... Mi olyan lehetetlen ebben? - ültem fel.
- Az, hogy veszély van! Vámpírok jönnek, teljes készültség van, Jared kiesett, és ha veled valami történik, én se tudok ott lenni. És nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogy érnek ide, csak Alice látta, hogy társasásgunk akad a napokban. - Nyelve gyorsan pörgött, szinte sziszegte a szavakat. Felidegesítettem.
- Ki az az Alice? Alice Cullen? - vontam fel a szemöldököm.
- Pontosan.- bólintott. Igen. A Cullenek. Mindent tudtam róluk, Billy pot a mai napon mesélte el a történetüket. A nagy, vegetáriánus vámpírcsalád, akik jóban vannak a farkasokkal. Gratulálok.
A távolban farkasvonyítás hallattszott. Jacob kiugrott az ágyból.
- Itt vannak. Anna, ígérd meg, hogy nem jössz ki. Ha forróvá válnál, ne az erdőbe rohanj, hanem a partra. Nem akarom, hogy bajod essen! - hadarta. - Szeretlek. - puszilt meg, és kiugrott az ablakon. Hallottam egy szakadás szerű hangot, és Jake szuszogását, amint egyre távolabb fut. Aztán csend lett. Hoppáhoppá. Valami készül. Becsuktam az ablakot Jake után és lehúztam a redőnyt. Visszafeküdtem és elaludtam.
Édes szavakra keltem. Nem jutott el az agyamig, hogy hol vagyok, de tudtam, hogy jó helyen. Jacob Black mellett.
- Mi van? - dünnyögtem álmosan.
- Billy azt mondta, 2 napja alszol. - somolygott. Nem nyitottam ki a szemem, csak grimaszoltam.
- Nemis. - motyogtam sértetten.
- De. - puszilta meg az orrom. Furcsa illat csapott meg. A vér szaga. Kipattantak a szemeim.
- Jake. Te vérzel? - néztem végig rajta. Nem válaszolt, csak felállt. A vér rászáradt a bőrére, mindenhol hegek voltak rajta. Felugrottam. Riadtan bámultam a szemeibe.
- Nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. - motyogta. - Tök jól vagyok már. Még negyed óra és eltűnik minden.
- De... Mégis. Mi történt? - hebegtem.
- Megérkeztek a vámíprok. Kicsit többen voltak, mint gondoltuk... - mosolyogott szelíden. A szívem kihagyott egy dobbanást. Jake harcolt. Vámpírokkal. És én közben aludtam. Milyen lenyomat vagyok én most úgy őszintén?!
Jacob tett felém egy lépést. Hátráltam. Még mindig kidülledő szemekkel néztem a testét. Elkezdtem zihálni. Jacob is megijedt a reakciómtól.
- Mi az? Mi a baj?
- Nem akarok farkas lenni. Nem akarok vámpírokkal harcolni. - ráztam a fejem kétségbeesetten.
- Nyugodj meg. - simogatta meg az arcom.
- Biztos, hogy nem fáj semmid? - tapogattam meg a vállán éktelenkedő 10 centis heget.
- Csak le kell zuhanyoznom. - mondta. - Megtennéd, hogy kivakarsz a redvából? - kérdezte gondterhelt arccal. Bólintottam. Felkaptam a sárga hálóinget, és kimentem a fürdőbe. Engedtem vizet a kádba. Mikor elégnek találtam a mennyiséget, tettem bele egy kis nyugtató fürdősót.
- Jake. - szóltam ki a szobába. Jacob bejött, ledobta az alsógatyáját és beleereszkedett a forróvízbe. Kényelmesen elhelyezkedett és nyögött egyet.
- Jól vagy? - kaptam oda a fejem ijedten. Mosolygott.
- Persze. Csak ellazultam. - csukta be a szemét.
- Pihenj itt egy kicsit. Szólj, ha szükséged van rám. - pusziltam meg a homlokát, és kiléptem a fürdőből.
Annyira megdöbbentett ez az egész... Alapból, hogy úgy alszom 2 (KETTŐ) napot, hogy nem vagyok fáradt. Aztán ez a sok heg... Meg a vér... Istenem... Leültem az ágy szélére és magamba zuhantam. A könnyeim alattomosan kicsordultak, megijedtem. Igazán megijedtem, hogy mi vár majd rám.
- Anna. - szólt Jacob halkan. Letöröltem az arcom, és bementem hozzá. Leguggoltam a kád mellé, és finoman rámosolyogtam. Mégsem tudtam elbújni előle. Kicsit feljebb csúszott, hogy a feje egy szintbe kerüljön az enyémmel. Megpuszilta az orrom.
- Ne félj, kicsim. Nem lesz semmi baj. - suttogta. Lehajtottam a fejem.
- Segítsek valamit? - néztem fel fél perc némaság után.
- Öhm. A hátamon van pár folt amit nem érek el. - fordult meg. Pár folt?! Tiszta vér és sár volt a háta. Nagyot nyeltem. Levettem a polcról a mosdószivacsot, és finoman ledörgöltem a koszt Jacobról. A hegei egyre kevésbé látszottak.
- Végeztünk. - simogattam meg, mikor az utolsó kis piszok is lejött, és csak a csodálatos, bronzosan csillogó bőr maradt, útközben pár halovány heggel. Jake felemelkedett a fürdőkádból. Vártam, hogy Penelopé felbukkanjon, de annyira össze voltam roskadva, hogy nem volt ínye előjönni. Elvettem egy törölközőt a csap alatti szekrényből, és óvatosan törölgetni kezdtem Jacob testét. Finom voltam, nagyon féltem, hogy fájdalmat okozok neki.
Mikor már teljesen száraz volt, adtam neki egy alsónadrágot, és befeküdtem az ágyba. Kirázott a hideg. Folyton a csata lehetséges képei cikáztak előttem, nem hagytak nyugodni. Jake bebújt mellém, és betakaróztunk. Az ajtó felé fordultam, nem bírtam ránézni, tudtam, hogy akkor megint rosszakra fogok gondolni.
- Köszönöm. - hallottam elgyötört és végtelenül fáradt hangját a nyakam tövéből. Nem válaszoltam. Üveges tekintettel meredtem az ajtófélfa egy pontjára. - Anna. Anna! - szólongatott finoman.
- Jake. - szipogtam. - Mindenki jól van?
- Én sérültem a legsúlyosabban, és látod, hogy én is jól vagyok.
- Rendben. Vagyis.. egyáltalán nincs rendben, de azért örülök, hogy mindenki megúszta. - sóhajtottam.
- Anna, figyelj rám egy kicsit. - próbált maga felé fordítani. Nem engedelmeskedtem. Egyre csak a szörnyű képeket pörgette az elmém, amit csak képzeltem,de nem tudtam őket visszaküldeni oda, ahonnan előjöttek. Jacob egyrecsak böködött és finoman húzta maga felé a vállam. Egy pillanat alatt elpattant az agyam.
- Hagyj már békén! - üvöltöttem, és felpattantam. A kezem vészesen remegett.
- Jacob! - sikítottam. - Ne most!
A következő pillanatban egy forró vaskapocs leszorította remegő testem.
- Lélegezz mélyeket. Gyerünk. - utasított, és együtt vettük a nagylevegőket. Hirtelen abbamaradt a rángás. Jacob fellélegzett, és elengedett.
Orbitális hiba volt. Felordítottam fájdalmamban, és furcsa, szakadásszerű hangot hallottam. Mintha a hátamat feltépték volna. Aztán hirtelen nem éreztem semmit. Jacob riadtan nézett rám. Felegyenesedtem. Furcsa, forró érzés lüktetett a gerincem mentén.
- Ilyen nincs. - motyogta Jacob megsemmisülten. Mereven bámult rám. Lassan körbefordultam. Nem láttam semmit, de Jacob továbbra is csak a hátam nézte.
- Miaz? Mi történt? - kérdeztem. Válasz helyett karonragadott és behúzott a fürdőbe. Megálltam a tükörrel szemben. Vállam felett furcsa fehér szőrt véltem felfedezni. - Ez meg mi a …?
- Úgy néz ki, fázisokban fogsz átalakulni. Vagy nem is tudom. Mingyárt felkeltem Apámat. - ráncolta a homlokát és kilépett az ajtón. Elképedve bámultam magam a tükörben, forogtam körbe-körbe. A gerincem mentén egy vastag fehér csíkban gyönyörű fehér bundám nőtt. Nem jutottam szóhoz.
- Anna! - hallottam Billyt a szobából. Kimentem hozzájuk. Hozzáértő szemekkel vizslatott, körbe forgatott többször is.
- Így nem mehetsz ki az utcára. - állapította meg hosszú, csendes tanulmányozás után.
- Az Isten szerelmére, erre én is rájöttem! Az a kérdés, hogy ez rossz vagy semleges? - rivalltam rá. A következő pillanatban el is szégyelltem magam. - Sajnálom, nem akartam, bocsáss meg! - hebegtem. Azt az egy magyarázatot találtam a viselkedésemre, hogy lassan átalakulok, és farkas lesz belőlem. Ez pedig meglehetősen heves vérmérséklettel jár...
- Semmi gond. Figyelj. Próbálj meg nagyon erősen koncentrálni, hátha visszahúzódik. - nézett a szemembe. Fekete szeme rabul ejtett. Ősi erőt fedeztem fel benne, Billy Black maga volt a legenda. Nagyon koncentráltam. Óriási fizikai erőfeszítést igényelt a dolog, az elmémet is rettenetesen megterhelte. Jacob mögém állt, hogy figyelje kísérletünk sikerességét.
- Tovább. - sürgetett. Ezek szerint működik. Elképzeltem milyen érzés lehet, ha valami csak úgy kiszakad belőled. - Gyerünk. Még. - hallottam a Hangot. Azt a Hangot, ami csak nekem suttogott édes szavakat múlt éjjel, és csak az én nevemet ejtette ki tiszta szerelemmel és szenvedéllyel. - Bent van! - vigyorgott a Hang. Megkönnyebbülve eresztettem el Billy pillantását. Összecsuklottak a lábaim. Kimerültem.
2009. december 29., kedd
Wolfpack Emotions 5.
5. Anna és Penelopé
Szörnyű rémálmom volt. Átváltoztam a családi vacsora közben.... Megöltem mindenkit. Épp az ikrekkel végeztem volna, mikor valaki belém harapott és elrántott tőlük. Egy hatalmas vörösesbarna farkas állt előttem, kérlelően nézett a vérben forgó szemeimbe. Jacob. Segíteni akar. Körülnéztem a nappalinkban. Mindenhol a testvéreim és szüleim testének darabjai hevertek. Megöltem őket. Jacob könyörgött, hogy legalább az ikreket hagyjam békén. Erre nekirontottam, és verekedni kezdtünk. Jake hamarosan padlóra küldött, a fejem hangosan koppant a parkettán. Kinyitottam a szemem és egyenesen Apa fennakadt szemeibe bámultam.
Felriadtam. Szerintem még sikoltottam is. Kinyitottam a szemem és felültem az ágyban. Úsztam a verítékben.
- Csak álom volt. - dörmögte a szeretett hang, és megint megcirógatta a hátam. Kábultan zuhantam vissza a párnámra. Hajnalodott, a felkelő nap narancssárga fénye kezdett beszívárogni az ablakon.
- Minden rendben. - suttogtam. Nem is Neki, inkább magamnak. A plafont néztem. Fölémgördült. Forró teste óvatosan ereszkedett rám, sötét szemei fogva tartottak. Lassan kezdett közelíteni felém. Összedugtuk az orrunkat. A lehelete égette a szám, nem gondoltam volna, hogy képes még a szokottnál is forróbb lenni. Mielőtt végre csókolózhattunk volna, kopogtak. Jacob száját egy elég cifra káromkodás hagyta el. Halkan nevettem.
- Nyugiiii. - simogattam meg a fejét. Szelíden rámmosolygott. Felketem és felvettem a pólóm meg a nadrágom. Zoknit is húztam, mert odakint hideg volt a járólap, nem akartam felfázni. Kinyitottam az ajtót. Anya állt velem szemben. Kicsit meglepődtem.
- Minden rendben szívem? - ölelt át. Visszaöleltem.
- Fogjuk rá...
- Khm. - köszörülte a torkát Jake, aki egyszál alsónadrágban ült az ágy szélén. Kijjebb toltam Anyut a folyosóra, és becsuktam az ajtót. Apa is kint volt, a verandán beszélgetett Billyvel. Leültünk Anyuval a kanapéra.
- Mielőtt bármit mondanál, én tudok mindent, és mindenben támogatunk. Mindannyian. - szorította meg a kezem. Furán néztem rá.
- Anya. Elfogadtam. Nem halálos beteg vagyok, csak ezt a sorsot szánta nekem az élet. - simogattam meg kényszeresen mosolyogva. - És Jacob oldalán igazán boldog leszek, és minden rendben lesz! - nyugtattam hamisan csengő szavaimmal. Tudtam, hogy anyámnak a lehető legkevesebbet kell átadni ebből a dologból.
- Akkor semmi bolt? - kuncogott. Én is nevettem.
- Hát... Nem tudom. Nem úgy tűnik, hogy nekem menne. De attól te még megcsinálhatod! - kacsintottam.
- Mrs. Wanamaker... - jött ki Jake. Megállt anya előtt. - Szeretném, ha tudná, hogy nagyon fogok vigyázni Annára. Mindig szemmel tartom, ne engedem, hogy baja essen. - mondta. Közbe anya szemébe nézett, őszíntébben nem is beszélhetett volna. Az édesanyám kissé megilletődött Jacob szavaitól.
- Nos, fiatalember... - Látszott, hogy keresi a szavakat. - Igazán hálás lennék... - mosolygott Jakere szívből. Aztán olyat tett, amin nagyon meglepődtünk mind a ketten. Elsírta magát. Az én anyukám. Összenéztünk Jacobbal, és odaugrottunk mellé. Átöleltem és a vállát dörzsölgettem. Jake megfogta a kezét.
- Anya, ne sírj! - csitítgattam.
- De... de... Anna. Nagyon félek... De bo.. bo.. boldog is vagyok, hogy találtál va.. valakit, aki ilyen... ilyen... i..ilyen... Jacob. - nevette el a végét könnyein keresztül. Felsóhajtottam.
- Mintha csak magamat hallanám...
- Én kimegyek. Lehet el kell mennem nemsokára... Mindjárt jövök. - állt fel Jacob, és kilépett a verandára apáékhoz.
Anyát sikerült lenyugtatnom, hazamentek apával. Úgy beszéltük meg, hogy itt a Black házban leszek a legnagyobb biztonságban, ahol Jake vagy Billy időben közbe tud lépni, ha baj van. Anya hozott nekem egy nagy táska ruhát, és néhány pár cipőt. Michael felhívott, és a szavaiból azt vettem ki, hogy mérges rám. Mérges, mert én leszek a nagy, erős farkas, és nem Ő. De aggódott is értem. Nehogy valami baj legyen. Tudtuk, mekkora a kockázatavan az első átalakulásnak.
Jacob egész nap kint futkározott, beszámolt rólam a falkának, satöbbi... én unottan ültem a kanapén, kapcsolgattam a tévét, régi legendákról szóló könyveket lapozgattam, amiket Billy adott unaloműzésként, és néha beszéltem az öreg Blackkel pár szót.
Már sötét volt, 9 felé járhatott az idő, mikor meguntam a várakozást. Úgy döntöttem lezuhanyozom, és lefekszem aludni. Tudattam Billyvel a terveim, és elvonultam a fürdőszobába. Folyattam magamra a forró vizet, és egészen kitisztult a fejem. Nem gondoltam semmire, a fáradtság olyan erővel lett rajtam úrrá, hogy majdnem ott aludtam el a zuhany alatt. Gyorsan elzártam a csapot és magamra tekertem egy törölközőt. Abban mentem vissza a szobába. Istenien illatoztam, ezt már a fürdőben megállapítottam. Előkotortam a hajszárítót a táska aljáról, és bedugtam a konnektorba. Épp a hajam szárogattam, (hiába fogtam össze, valamelyik részen mindig megtalálta a víz...) mikor a tükörben láttam, hogy Jake mögém áll. Elragadóan huncutul mosolygott. Közelebb lépett, és megpuszilta a vállam. Visszamosolyogtam rá, de nem hagytam abba a hajszárítást. Lehunytam a szemem, és mosolyogva élveztem, hogy végigcirógatja a vállamat. Aztán eltűnt. Mintha köddé vált volna. Kinyitottam a szemem, és tényleg nem volt sehol. Sóhajtottam, és kikapcsoltam a hajszárítót. Megfésülködtem, és visszatettem a táskába a masinát. Előkotortam valami pizsama félét, de csak a sárga hálóingemet találtam. Nevetve megcsóváltam a fejem, mikor kihajtogattam, és kiesett belőle egy cetli. „Csábítsd el!” - ennyi volt ráírva.
Anya, anya, anya.... Gyorsan belebújtam, de megszokásból nem vettem bugyit alá. Otthon nem volt szokásom... Felkaptam egy fürdőköpenyt és belebújtam a papucsomba. Kimentem a konyhába. Jacob az asztalnál ült, előtte több tonna kaja. Hevesen tömött valamit a szájába, rántott húsnak néztem. Neki támaszkodtam az ajtófélfának, keresztbefontam a karom, és őt néztem. Észre sem vett. Maga elé húzott egy 6 személyes spagetti adagot, és föléhajolt. Nagyon szemezett vele, majd megragadta a villát. Mintha küzdött volna az ellen, hogy elkezdje befalni. Nem bírtam tovább, halkan felnevettem. Nem emelte fel a fejét csak a szemét fordította felém. Megcsóváltam a fejem, és bementem a szobába. Még a folyosóról hallottam, ahogy nekiesik a tésztának.
Odabent levettem a köpenyt, és észrevettem, hogy elfelejtettem bugyit venni. Hiába ígértük oda egymásnak a szívünket örök időkre, akkor se akartam még csak úgy bugyi nélkül... Meg különben is. Nem is ismerem.... Csak szeretm. De nagyon. Felkaptam az első alsóneműt, ami a kezem ügyébe került, és bebújtam az ágyba. Kicsit fáztam, állig betakaróztam, és leoltottam az olvasólápát az éjjeliszekrényen.
Vártam még egy ideig, hátha Jacob feltűnik, de csak nem jött. Aztán meghallottam a hangját. Billyvel beszélt valahol egy másik szobába.
- Elegen leszünk szerintem... Nincs túl sok félnivalónk. Csak Őt féltem. - motyogta Jake. Egy pillanatra ledöbbentem. Hogy lehet az, hogy innen hallom, amit ott motyog. MOTYOG. Nem is rendes hangerővel beszélt... Összehúztam a szemöldököm, és füleltem.
- Nem tudom, fiam. Szépen lassan eléri a legfelső határvonalat... Bevésődött, aztán megerősödik a hallása, hangtalanul kezd közlekedni, felforrósodik a bőre, és robban. A lány olyan mint egy időzített bomba. Önveszélyes is lehet. - dörmögte Billy medvéket megszégyenítő hangtónusával. Ráhibázott a hallás dologra, vagy tudja, hogy mi a sorrend? Hm. Érdekes.
- Jahaaaaj. - sóhajtott Jake. - Megyek, lefekszem. Szörnyű nap volt ez a mai. Hallottad mi történt Jared hugával? Szegény lány... Jared nagyon kiakadt... - suttogta.
- Igen. Anna ugyan ebben a helyzetben van... Ezért kell rá nagyon vigyáznunk. Amint felmelegszik a teste, el kell vinned őt innen. Azt, hogy hova, még nem tudom... De majd kitalálom... - sóhajtott fel Billy is. Megmerevedtem. Valami baj van. Vagy lesz. Velem. Jézus.
Apja és fia elköszönt egymástól, majd a következő pillanatban kattant a zár és Jake lépett be a szobába.
- Alszol? - suttogta.
- Nem. - adtam tömör választ.
- Hosszú nap volt. - dőlt le mellém az ágyra.
- Mi történt Jared hugával? - kérdeztem. A sötétben éreztem, ahogy a teste megfeszül. - Igen, mindent hallok. Mit szólsz? Level 2. - morogtam.
- Nincs mitől félned. - suttogta, és megfogta a kezem. Összekulcsoltuk az ujjainkat. - Én itt leszek melletted.
- Mondd el. - kértem.
- Jajj Anna! Semmi komoly. Zoé teljesen kikelt magából és gyakorlatilag szétmarcangolta saját magát. Most nem tud visszaváltozni egy ideig.
Minden izmom megfeszült. Elképzeltem az eseményeket. Nem volt túl bíztató ez a történet rám nézve... Hozzábújtam a fiúhoz.
- Jó éjt. - suttogtam. Megpusziltam a nyakát, és már aludtam is.
Valamikor éjjel arra ébredtem, hogy fázom. Furcsálltam, hisz egy valóságos kályhának kellett volna mellettem feküdnie. Kinyitottam a szemem, és csak egy cetlit találtam.
„El kellett mennem. Sajnálom. Sietek. Ha baj van, rohanj ki az erdőbe. Akkor megtalállak. Szeretlek. J.”
Visszaejtettem a papírt az ágyra, és a plafont kezdtem bámulni. Próbáltam rendszerezni az elmúlt 2-3 nap eseményeit. Először is. Beköltözés, boldogság – megvolt. Ismerkedés a helyiekkel – megvolt. Ismerkedés Jacob Blackkel – nuku. Csak PUFF szeretjük egymást és kész. Ennyi. Csá. Penelopé kopogtatott az elmém kapuján. Beszélgetni kezdtünk. Úgy mint Anna és Penelopé.
- Hahó. Mit szólnál egy kis fantáziálgatáshoz? - kérdezte Penelopé.
- Hagyj. Most fontosabb dolgom is van... - morgott Anna.
- Ugyanmáááár! Attól, hogy elképzeled a testét, és visszaidézed a múlt éjszakát, nem lesz semmi bajod! Maximum megnő a libidód, de ez normális. Végül is elég rég bújtál ágyba akárkivel is... - csipkelődött Penelopé. Belepirultam a gondolatban, aztán jót nevettem magamon.
Nem volt több időm ezzel a kis párbajjal tovább foglalkozni, ugyan is kinyílt az ablak és Jake egy kecses mozdulattal landolt a szőnyegen. Észrevette, hogy ébren vagyok, és az ágyékához kapta a kezét. Szégyentelenül bámultam. Penelopé ujjongott örömében, Anna pedig fülig pirult, nem bírta eltakarni a szemét. Penelopé szemét is megpróbálta lefogni, de az megharapta, és tovább bámulta Jake tökéletes testét.
Jacob – kezével az ágyékán – odament a szekrényhez, és hátat fordított nekem. A hátsója... Édes istenem... Szavakat se találok... Egyszerűen epekedtem az egész fiú után. Kiemelt egy alsónadrágot a fiókból.
- Ne! - kiáltotta Penelopé. Anna alatt megnyílt a föld, és szépen lassan elnyelte szégyenében. A legnagyobb meglepetésemre Jacob érdeklődve nézett hátra széles vállai felett. Uram Isten! Ezt most hangosan is kimodtam? Atya világ... Ebből nem mászom ki élve...
- Hogy mondtad? - kérdezte Jake és felhúzta az egyik szemöldökét.
- Sehogy. - vágtam rá, és belefúrtam a fejem a párnába. Azt kívántam, bárcsak alattam is megnyílna a föld, és eltűnnék, mint Anna... Penelopé alig bírt magával. Éljenzett, ujjongott, és mohó kíváncsisággal várta a folytatást. Jake szusszantott és odalépett mellém. Leguggolt az ágy széléhez.
- Anna. - simogatta meg a hajam kuncogva.
- Nem én voltam! Ott se voltam! - hadartam a párnámnak.
- Kis buta. - puszilta meg a fejem, és eltűnt mellőlem. Befeküdt a helyére. Penelopé a tenyerét dörzsölgette. Kivettem a fejem a párnából, és felé fordultam. Engem nézett. Közelebb húzódtunk egymáshoz. Átkarolt és végigsimított az oldalamon. Énis a hátát simogattam, aztán hirtelen... UPSZ. Mégsem vette fel azt az elsónadrágot.... Penelopé őrjöngött, vágya átlépte a kritikus legfelső határt. Nem zavartattam magam, a kezem könnyedén siklott a hátsója felé. Már nem is gondoltam semmire, nem érdekelt semmi, csak Őt akartam. Jézus, tényleg rég voltam férfival! Jacob magára tekerte a combom, és megcsókolt. Végre megcsókolt. Finom, lágy, mégis őrülten szenvedélyes csók volt. A tökéletes első. A következő pillanatban már nem volt rajtam hálóing. És akkor Penelopé helyét átvettem Én. Anna Penelopé.
Szörnyű rémálmom volt. Átváltoztam a családi vacsora közben.... Megöltem mindenkit. Épp az ikrekkel végeztem volna, mikor valaki belém harapott és elrántott tőlük. Egy hatalmas vörösesbarna farkas állt előttem, kérlelően nézett a vérben forgó szemeimbe. Jacob. Segíteni akar. Körülnéztem a nappalinkban. Mindenhol a testvéreim és szüleim testének darabjai hevertek. Megöltem őket. Jacob könyörgött, hogy legalább az ikreket hagyjam békén. Erre nekirontottam, és verekedni kezdtünk. Jake hamarosan padlóra küldött, a fejem hangosan koppant a parkettán. Kinyitottam a szemem és egyenesen Apa fennakadt szemeibe bámultam.
Felriadtam. Szerintem még sikoltottam is. Kinyitottam a szemem és felültem az ágyban. Úsztam a verítékben.
- Csak álom volt. - dörmögte a szeretett hang, és megint megcirógatta a hátam. Kábultan zuhantam vissza a párnámra. Hajnalodott, a felkelő nap narancssárga fénye kezdett beszívárogni az ablakon.
- Minden rendben. - suttogtam. Nem is Neki, inkább magamnak. A plafont néztem. Fölémgördült. Forró teste óvatosan ereszkedett rám, sötét szemei fogva tartottak. Lassan kezdett közelíteni felém. Összedugtuk az orrunkat. A lehelete égette a szám, nem gondoltam volna, hogy képes még a szokottnál is forróbb lenni. Mielőtt végre csókolózhattunk volna, kopogtak. Jacob száját egy elég cifra káromkodás hagyta el. Halkan nevettem.
- Nyugiiii. - simogattam meg a fejét. Szelíden rámmosolygott. Felketem és felvettem a pólóm meg a nadrágom. Zoknit is húztam, mert odakint hideg volt a járólap, nem akartam felfázni. Kinyitottam az ajtót. Anya állt velem szemben. Kicsit meglepődtem.
- Minden rendben szívem? - ölelt át. Visszaöleltem.
- Fogjuk rá...
- Khm. - köszörülte a torkát Jake, aki egyszál alsónadrágban ült az ágy szélén. Kijjebb toltam Anyut a folyosóra, és becsuktam az ajtót. Apa is kint volt, a verandán beszélgetett Billyvel. Leültünk Anyuval a kanapéra.
- Mielőtt bármit mondanál, én tudok mindent, és mindenben támogatunk. Mindannyian. - szorította meg a kezem. Furán néztem rá.
- Anya. Elfogadtam. Nem halálos beteg vagyok, csak ezt a sorsot szánta nekem az élet. - simogattam meg kényszeresen mosolyogva. - És Jacob oldalán igazán boldog leszek, és minden rendben lesz! - nyugtattam hamisan csengő szavaimmal. Tudtam, hogy anyámnak a lehető legkevesebbet kell átadni ebből a dologból.
- Akkor semmi bolt? - kuncogott. Én is nevettem.
- Hát... Nem tudom. Nem úgy tűnik, hogy nekem menne. De attól te még megcsinálhatod! - kacsintottam.
- Mrs. Wanamaker... - jött ki Jake. Megállt anya előtt. - Szeretném, ha tudná, hogy nagyon fogok vigyázni Annára. Mindig szemmel tartom, ne engedem, hogy baja essen. - mondta. Közbe anya szemébe nézett, őszíntébben nem is beszélhetett volna. Az édesanyám kissé megilletődött Jacob szavaitól.
- Nos, fiatalember... - Látszott, hogy keresi a szavakat. - Igazán hálás lennék... - mosolygott Jakere szívből. Aztán olyat tett, amin nagyon meglepődtünk mind a ketten. Elsírta magát. Az én anyukám. Összenéztünk Jacobbal, és odaugrottunk mellé. Átöleltem és a vállát dörzsölgettem. Jake megfogta a kezét.
- Anya, ne sírj! - csitítgattam.
- De... de... Anna. Nagyon félek... De bo.. bo.. boldog is vagyok, hogy találtál va.. valakit, aki ilyen... ilyen... i..ilyen... Jacob. - nevette el a végét könnyein keresztül. Felsóhajtottam.
- Mintha csak magamat hallanám...
- Én kimegyek. Lehet el kell mennem nemsokára... Mindjárt jövök. - állt fel Jacob, és kilépett a verandára apáékhoz.
Anyát sikerült lenyugtatnom, hazamentek apával. Úgy beszéltük meg, hogy itt a Black házban leszek a legnagyobb biztonságban, ahol Jake vagy Billy időben közbe tud lépni, ha baj van. Anya hozott nekem egy nagy táska ruhát, és néhány pár cipőt. Michael felhívott, és a szavaiból azt vettem ki, hogy mérges rám. Mérges, mert én leszek a nagy, erős farkas, és nem Ő. De aggódott is értem. Nehogy valami baj legyen. Tudtuk, mekkora a kockázatavan az első átalakulásnak.
Jacob egész nap kint futkározott, beszámolt rólam a falkának, satöbbi... én unottan ültem a kanapén, kapcsolgattam a tévét, régi legendákról szóló könyveket lapozgattam, amiket Billy adott unaloműzésként, és néha beszéltem az öreg Blackkel pár szót.
Már sötét volt, 9 felé járhatott az idő, mikor meguntam a várakozást. Úgy döntöttem lezuhanyozom, és lefekszem aludni. Tudattam Billyvel a terveim, és elvonultam a fürdőszobába. Folyattam magamra a forró vizet, és egészen kitisztult a fejem. Nem gondoltam semmire, a fáradtság olyan erővel lett rajtam úrrá, hogy majdnem ott aludtam el a zuhany alatt. Gyorsan elzártam a csapot és magamra tekertem egy törölközőt. Abban mentem vissza a szobába. Istenien illatoztam, ezt már a fürdőben megállapítottam. Előkotortam a hajszárítót a táska aljáról, és bedugtam a konnektorba. Épp a hajam szárogattam, (hiába fogtam össze, valamelyik részen mindig megtalálta a víz...) mikor a tükörben láttam, hogy Jake mögém áll. Elragadóan huncutul mosolygott. Közelebb lépett, és megpuszilta a vállam. Visszamosolyogtam rá, de nem hagytam abba a hajszárítást. Lehunytam a szemem, és mosolyogva élveztem, hogy végigcirógatja a vállamat. Aztán eltűnt. Mintha köddé vált volna. Kinyitottam a szemem, és tényleg nem volt sehol. Sóhajtottam, és kikapcsoltam a hajszárítót. Megfésülködtem, és visszatettem a táskába a masinát. Előkotortam valami pizsama félét, de csak a sárga hálóingemet találtam. Nevetve megcsóváltam a fejem, mikor kihajtogattam, és kiesett belőle egy cetli. „Csábítsd el!” - ennyi volt ráírva.
Anya, anya, anya.... Gyorsan belebújtam, de megszokásból nem vettem bugyit alá. Otthon nem volt szokásom... Felkaptam egy fürdőköpenyt és belebújtam a papucsomba. Kimentem a konyhába. Jacob az asztalnál ült, előtte több tonna kaja. Hevesen tömött valamit a szájába, rántott húsnak néztem. Neki támaszkodtam az ajtófélfának, keresztbefontam a karom, és őt néztem. Észre sem vett. Maga elé húzott egy 6 személyes spagetti adagot, és föléhajolt. Nagyon szemezett vele, majd megragadta a villát. Mintha küzdött volna az ellen, hogy elkezdje befalni. Nem bírtam tovább, halkan felnevettem. Nem emelte fel a fejét csak a szemét fordította felém. Megcsóváltam a fejem, és bementem a szobába. Még a folyosóról hallottam, ahogy nekiesik a tésztának.
Odabent levettem a köpenyt, és észrevettem, hogy elfelejtettem bugyit venni. Hiába ígértük oda egymásnak a szívünket örök időkre, akkor se akartam még csak úgy bugyi nélkül... Meg különben is. Nem is ismerem.... Csak szeretm. De nagyon. Felkaptam az első alsóneműt, ami a kezem ügyébe került, és bebújtam az ágyba. Kicsit fáztam, állig betakaróztam, és leoltottam az olvasólápát az éjjeliszekrényen.
Vártam még egy ideig, hátha Jacob feltűnik, de csak nem jött. Aztán meghallottam a hangját. Billyvel beszélt valahol egy másik szobába.
- Elegen leszünk szerintem... Nincs túl sok félnivalónk. Csak Őt féltem. - motyogta Jake. Egy pillanatra ledöbbentem. Hogy lehet az, hogy innen hallom, amit ott motyog. MOTYOG. Nem is rendes hangerővel beszélt... Összehúztam a szemöldököm, és füleltem.
- Nem tudom, fiam. Szépen lassan eléri a legfelső határvonalat... Bevésődött, aztán megerősödik a hallása, hangtalanul kezd közlekedni, felforrósodik a bőre, és robban. A lány olyan mint egy időzített bomba. Önveszélyes is lehet. - dörmögte Billy medvéket megszégyenítő hangtónusával. Ráhibázott a hallás dologra, vagy tudja, hogy mi a sorrend? Hm. Érdekes.
- Jahaaaaj. - sóhajtott Jake. - Megyek, lefekszem. Szörnyű nap volt ez a mai. Hallottad mi történt Jared hugával? Szegény lány... Jared nagyon kiakadt... - suttogta.
- Igen. Anna ugyan ebben a helyzetben van... Ezért kell rá nagyon vigyáznunk. Amint felmelegszik a teste, el kell vinned őt innen. Azt, hogy hova, még nem tudom... De majd kitalálom... - sóhajtott fel Billy is. Megmerevedtem. Valami baj van. Vagy lesz. Velem. Jézus.
Apja és fia elköszönt egymástól, majd a következő pillanatban kattant a zár és Jake lépett be a szobába.
- Alszol? - suttogta.
- Nem. - adtam tömör választ.
- Hosszú nap volt. - dőlt le mellém az ágyra.
- Mi történt Jared hugával? - kérdeztem. A sötétben éreztem, ahogy a teste megfeszül. - Igen, mindent hallok. Mit szólsz? Level 2. - morogtam.
- Nincs mitől félned. - suttogta, és megfogta a kezem. Összekulcsoltuk az ujjainkat. - Én itt leszek melletted.
- Mondd el. - kértem.
- Jajj Anna! Semmi komoly. Zoé teljesen kikelt magából és gyakorlatilag szétmarcangolta saját magát. Most nem tud visszaváltozni egy ideig.
Minden izmom megfeszült. Elképzeltem az eseményeket. Nem volt túl bíztató ez a történet rám nézve... Hozzábújtam a fiúhoz.
- Jó éjt. - suttogtam. Megpusziltam a nyakát, és már aludtam is.
Valamikor éjjel arra ébredtem, hogy fázom. Furcsálltam, hisz egy valóságos kályhának kellett volna mellettem feküdnie. Kinyitottam a szemem, és csak egy cetlit találtam.
„El kellett mennem. Sajnálom. Sietek. Ha baj van, rohanj ki az erdőbe. Akkor megtalállak. Szeretlek. J.”
Visszaejtettem a papírt az ágyra, és a plafont kezdtem bámulni. Próbáltam rendszerezni az elmúlt 2-3 nap eseményeit. Először is. Beköltözés, boldogság – megvolt. Ismerkedés a helyiekkel – megvolt. Ismerkedés Jacob Blackkel – nuku. Csak PUFF szeretjük egymást és kész. Ennyi. Csá. Penelopé kopogtatott az elmém kapuján. Beszélgetni kezdtünk. Úgy mint Anna és Penelopé.
- Hahó. Mit szólnál egy kis fantáziálgatáshoz? - kérdezte Penelopé.
- Hagyj. Most fontosabb dolgom is van... - morgott Anna.
- Ugyanmáááár! Attól, hogy elképzeled a testét, és visszaidézed a múlt éjszakát, nem lesz semmi bajod! Maximum megnő a libidód, de ez normális. Végül is elég rég bújtál ágyba akárkivel is... - csipkelődött Penelopé. Belepirultam a gondolatban, aztán jót nevettem magamon.
Nem volt több időm ezzel a kis párbajjal tovább foglalkozni, ugyan is kinyílt az ablak és Jake egy kecses mozdulattal landolt a szőnyegen. Észrevette, hogy ébren vagyok, és az ágyékához kapta a kezét. Szégyentelenül bámultam. Penelopé ujjongott örömében, Anna pedig fülig pirult, nem bírta eltakarni a szemét. Penelopé szemét is megpróbálta lefogni, de az megharapta, és tovább bámulta Jake tökéletes testét.
Jacob – kezével az ágyékán – odament a szekrényhez, és hátat fordított nekem. A hátsója... Édes istenem... Szavakat se találok... Egyszerűen epekedtem az egész fiú után. Kiemelt egy alsónadrágot a fiókból.
- Ne! - kiáltotta Penelopé. Anna alatt megnyílt a föld, és szépen lassan elnyelte szégyenében. A legnagyobb meglepetésemre Jacob érdeklődve nézett hátra széles vállai felett. Uram Isten! Ezt most hangosan is kimodtam? Atya világ... Ebből nem mászom ki élve...
- Hogy mondtad? - kérdezte Jake és felhúzta az egyik szemöldökét.
- Sehogy. - vágtam rá, és belefúrtam a fejem a párnába. Azt kívántam, bárcsak alattam is megnyílna a föld, és eltűnnék, mint Anna... Penelopé alig bírt magával. Éljenzett, ujjongott, és mohó kíváncsisággal várta a folytatást. Jake szusszantott és odalépett mellém. Leguggolt az ágy széléhez.
- Anna. - simogatta meg a hajam kuncogva.
- Nem én voltam! Ott se voltam! - hadartam a párnámnak.
- Kis buta. - puszilta meg a fejem, és eltűnt mellőlem. Befeküdt a helyére. Penelopé a tenyerét dörzsölgette. Kivettem a fejem a párnából, és felé fordultam. Engem nézett. Közelebb húzódtunk egymáshoz. Átkarolt és végigsimított az oldalamon. Énis a hátát simogattam, aztán hirtelen... UPSZ. Mégsem vette fel azt az elsónadrágot.... Penelopé őrjöngött, vágya átlépte a kritikus legfelső határt. Nem zavartattam magam, a kezem könnyedén siklott a hátsója felé. Már nem is gondoltam semmire, nem érdekelt semmi, csak Őt akartam. Jézus, tényleg rég voltam férfival! Jacob magára tekerte a combom, és megcsókolt. Végre megcsókolt. Finom, lágy, mégis őrülten szenvedélyes csók volt. A tökéletes első. A következő pillanatban már nem volt rajtam hálóing. És akkor Penelopé helyét átvettem Én. Anna Penelopé.
2009. december 28., hétfő
Wolfpack Emotions 4.
4. Az igazság
Lerohantam a fiúk elé. Mikor nyílt az ajtó, már mondtam is.
- Apa, beszélnünk kell!
- Rendben. - vonta fel a szemöldökét kételkedve.
- Michael, kérlek. - néztem az öcsémre jelentősségteljesen. Vette a lapot, és felment az emeletre. Apát kikísértem a konyhába és leültettem az asztalhoz. Vele szemben foglaltam helyet.
- Hm. Ez nem lesz kellemes, van egy olyan érzésem. - fintorgott.
- Hát... Ahogy vesszük. Apa, azt hiszem, bevésődtem. - tértem rögtön a lényegre.
- Gondoltam. - motyogta. - Vártam, mikor lesz valamelyikőtökből vérfarkas. - suttogta. - De hogy pont te? Azt hittem, Michael lesz az.
- Apa! Nem érdekel! Csak azt magyarázd meg, hogy hogy lehetek farkas, ha semmi jele nincs, csak ez a nyamvadt bevésődés! - ugrottam fel.
- Anna nyugodj meg! - emelte fel a kezét. - Először is. Kibe vésődtél be? - fúrta belém fekete szemeit. Elpirultam.
- Jacob Black... - suttogtam. Apának fülig szaladt a szája.
- Remek! Másodszor is. Azért idegesítettelek ma régi barátaim előtt, hogy kirobbanjon belőled az igazi Éned. A farkas. Billy barátom megismerkedésetek után rögtön figyelmeztetett, hogy neked már nincs sok hátra. Tudod, ő benne él ebbe a dologban, igazán jó orra van az ilyesmihez. - kuncogott. Felállt és mellémlépett. Szorosan megölelt.
- Apa. Én... én félvér vagyok! - jött a felismerés.
- Az nem lényeg. Bár nem sok ilyen esetről tudunk, na jó. Egyről se. - nevetett saját kis viccén. - De Anna. Benned nagyon erős gének vannak. A nagyapád és a dédapád is farkas volt, sőt! Még a nagymamád is. Ezért lehet, hogy te lettél az, és nem Micheal. Bár... még ki tudja. - kacsintott.
- Apa. Én nekem most... el kell mennem... Majd... jövök. - suttogtam, és kimentem a garázsba. Bevágtam magam a kocsiba, és kiálltam a garázsból. Közben a tudakozón lekérdeztem Blackék telefonszámát. Mikor elindultam, már Billy telefonját tárcsáztam. Otthon volt, ő vette fel.
- Billy, itt Anna Wanamaker.
- Á! Szia! Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Hogy jutok el önökhöz? - kérdeztem kis habozás után. Billy nem lepődött meg a kérésen, elmagyarázta merre kell mennem. 2 perc múlva egy piros, pajtaszerű házikó előtt állítottam le a motort. Billy a verandán várt. A tolószékében üldögélt, és barátságos vigyorral fogadott.
- Üdv. - mosolyogtam én is.
- Ha jól gondolom, rengeteg kérdésed van. Fáradj be. - mutatott az ajtóra.
Billy nagyon kedvesen elmondott mindent, türelmesen válaszolt több millió kérdésemre. Ha másfél órát nem ültem ott, akkor semennyit. Furcsa felfedezésre jutottunk, ami láthatóan cak engem nyugtalanított.
-Félsz? - kérdezte a végén.
-Félek. - válaszoltam őszintén. - És izgulok is. Jake mikor jön? - pirultam el.
-Kint van. Járőrözik. De már csak percek kérdése, és hazaér. Apropó, mondta, hogy valami van köztetek. Apáddal is beszéltem. Egymásba vésődtetek? - kérdezte felhőtlen jókedvvel.
-Őőő... azt hiszem, igen. - hajtottam le a fejem.
-Anna. - tette a kezét a kezemre Billy. - Ez nem baj! Ezt nem kell szégyellni! Sőt! Legyetek nagyon boldogok!
-De... Apa és ön igazán jó barátok... Ez.. nem baj? Mármint, hogy én és Jacob? - néztem a szemébe.
-Ugyan! - kacagott. - Titokban talán még álmodoztunk is róla, hogy rokonok leszünk! - kacsintott rám cinkosan.
-Apa! Apa! Ki van itt? - hallottam Jake hangját. Felállt a karomon a szőr. A következő pillanatban Jacob már meg is jelent a nappaliban. Megint csak egy alsónadrág volt rajta. Meghökkent, hogy ott lát a nappalijukban, amint az apja fogja a kezem. Felálltam és odamentem hozzá. Átöleltem és a vállába fúrtam a fejem. Zokogni kezdtem. Jake átkarolt és simogatni kezdett.
-Nincs semmi baj. - suttogta megnyugtatóan. - Én vigyázni fogok rád. Örökre. - puszilta meg a hajam.
-Jake. Én csak félig vagyok farkas. - néztem fel rá.
-Ezt hogy érted? - ráncolta a szemöldökét.
-Nem biztos, hogy valaha is átváltozom. Vagy ha átváltozom, más leszek, mint ti. feltehetően végtelenül gyenge. Vagyis. Nemtudjuk. Senki nem tud semmit. Nagyon félek. - bömböltem.
-Bármi legyen is, együtt csináljuk végig.
-Jacob, gondolkodj tisztán. Nincs mit végigcsinálnunk. Annyi az egész, hogy most megkezdődik a gyötrelmes várakozás. - sóhajtottam, és megtöröltem a szemem.
-Anna. Most ide kéne hívnom apádat. Ha nem haragszol. - morogta Billy, és már indult is a telefon felé. Nem mondtam semmit, hisz nem volt miért ellenkeznem.
-Minden rendben? - kérdezte Jake gyengéden, mikor ketten maradtunk a kis nappaliban.
-Mi lesz ha otthon változom át? A családom körében? Egy hirtelen és váratlan pillanatban? Mindannyiuknak vége lenne. Nem is kéne hazamennem... Áh. Ez olyan bonyolult így! Nem akarom végig csinálni. - nyavalyogtam.
-Ülj le. - utasított a fiú. Akaratlanul is lehuppantam a kanapéra. Letérdelt velem szemben, és a szemembe nézett. - Most elmesélem, hogy én hogyan változtam át. - Bólintottam, ő pedig lehajtotta a fejét és mélyen beszívta a levegőt. - Moziba voltam egy lánnyal és még egy fiúval. Mielőtt bármit gondolnál, többen mentünk volna csak rajtunk kívül mindenki lemondta. Akkor még emberi szerelmet éreztem az iránt a lány iránt... És a srác mondott valamit, amiért majdnem nekiugrottam. Nem értettem,mi történik velem. Akkoriban még értelmetlen babonának tartottam az egészet. Aztán hazafelé a kocsiban már nagyon furán éreztem magam... Tüzelt a testem, pedig egyáltalán nem voltam beteg. Mikor hazaértem, Billy mindössze annyit kérdezett, hogy milyen volt a mozi... Ha 3 centivel közelebb van akkor hozzám, megöltem volna. - halkult el a hangja a felidézett emlékképek következtében. - A telefont is kitéptem a falból, tönkretettem az asztalt, hasonlók... Szörnyen haragudtam magamra. Aztán levágták a hajamat, és elkezdődött az új életem. - mosolygott rám bíztatóan. Önkéntelenül is riadtan kaptam hosszú, szőke hajamhoz. Jacob felnevetett. - Nem fogják levágni! - simogatta meg az arcom.Felsóhajtottam. Tényleg! Hisz Leahnak is hosszú haja van.
-Miért vágták le a hajad? Olyan hosszú volt? Vagy... Mert új életed lett? - kíváncsiskodtam.
-Nem. - kuncogott a fiú. - Majdnem olyan hosszú hajam volt, mint neked. És amikor átváltoztam, rettentően hosszú volt a bundám, akadályozott a mozgásban.
-De akkor Leah.... - ráncoltam a szemöldököm.
-Leahnak akkor a bundája, mint nekünk. Nem tudom miért, valószínűleg a lányokra nem jellemző ez a dolog. - vont vállat.
-És... Mekkorák vagytok? - nyeltem nagyot. Jake csibészesen elmosolyodott.
-Hatalmasak.
-Uh. Na jó. Ennyi infó egyenlőre elég lesz nekem, azt hiszem... - nyújtóztam, és egy hatalmasat ásítotttam. - Ha nem bánod hazamennék alu... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert a következő pillanatban már az igazak álmát aludtam. Ott helyben, ülve, Blackék kanapéján.
Furcsa érzésre ébredtem. Már vízszintesen feküdtem egy nagy ágyba, valaki a meztelen hátamat cirógatta. Ahol a forró ujj találkozott a bőrömmel, égni kezdtem. Apró remegések futottak végig a testemen. Nem akartam kinyitni a szemem, csak élveztem ezt az új, elsöprő erővel bíró képzeletet. Puha takaró fedte a lábaim, a derekamtól felfelé szabadon hagyta a testem. A párnába olyan kényelmesen süppedt bele a fejem, hogy vétek lett volna felemelni.
Mégis legyőzött a kíváncsiság, résnyire nyitottam a szemem. Bárhol is voltam, sötét volt. A hold bevilágított az ablakon, a lábaimre vetült a fénye. Finoman érzékeltem, hogy melltartó és bugyi van rajtam. Lassan megfordultam. Kicsit féltem, hogy kit fogok magam mögött találni... De amikor megláttam az óriási napbarnított kezet, megnyugodtam. Elöntött egy újabb érzés, amitől felgyorsult a szívverésem, megugrott az adrenalin az ereimben, és szaporábban kezdtem lélegezni. Teljesen átfordultam. A hold fénye kicsit zavarta a szemem.
- Nem akartalak felébreszteni... - dörmögte a csábító hang. Elmosolyodtam és lehunytam a szemem. Tökéletes pillanat volt. Feküdtünk az ágyban, ő továbbra is a bőrömet cirógatta, csak most már a kezemre rajzolt mintákat. A hangja elárasztotta az elmém, és tudtam, csak neki élek ezentúl. Bármit megtettem volna, hogy örökre velem maradjon.
Miért nincs rajtam ruha? - motyogtam. A hanga kuncogott, és nem válaszolt.
- Apád levette, nehogy mind elszakadjon, ha netalántán éjjel átváltozol. Abszurd látvány volt, ahogy az öreged cibálja le rólad a ruháidat... - sóhajtott.
- Nagyon szeretem azokat a ruhákat, meg kell majd köszönnöm. - fúrtam a fejem a párnába. A hatalmas test közelebb húzódott hozzám, és egyik kezével ismét a hátamat kezdte cirógatni. - Rajtad mi van? - kérdeztem halkan.
- Alsógatya. - jött az alig hallható válasz. Furcsa gondterheltséget véltem felfedezni a levegőben úszó hangban.
- Valami baj van? - kérdeztem ugyanolyan, monoton hangszínnel. Nem volt kedvem felkelni, nem volt kedvem változtatni a helyzeten.
- Tudod, elég nagy erőfeszítésembe került nem leteperni téged. - morgott a fülembe egy forró, édes lehellet. Kuncogtam.
- Szeretlek. - suttogtam. Nem tudtam mit csinálok, csak kicsúszott a számon. Nem voltam teljesen magamnál, mintha egy másik dimenzióban ébredtem volna.
- Én jobban. - mosolygott Ő.
- Hol vagyunk?
- A szobámban.
- Simogass még! - nyögtem. Erre megint egy halk nevetés hagyta el száját, és továb cirógatott. Ennél kellemesebb érzést csak akkor tudtam elképzelni, ha egy csókra gondoltam, esetleg némileg messzebb kalandozott a képzeletem. Kirázott a hideg.
- Fázol? - kérdezte gyengéden. Elgondolkodtam a válaszon. Ha azt mondom igen, hozzámbújik, ugye? Hm.
- Igen, eléggé. - válaszoltam. Ejnye Penelopé...
- Ezt megoldom.
Vártam a pillanatot, amikor forró bőre az enyémhez ér. Erre megfogta a takarót és felhúzta az államig. Ilyen nincs! Komolyan. Penelopé harcolt.
- Még mindig! - színleltem didergést. Erre felkelt mellőlem és hozott egy pokrócot. Mikor rámterítette, visszafeküdt velem szemben. Kiszedtem a fejem a párnából, és szembefordultam felé. Mélyen a szeme közé néztem.
- Most már jó? - simogatta meg az arcom. Erre borzongás futott végig rajtam. De nem a hidegtől... Ő persze félreértette. Felállt, hogy újabb pokrócot keressen. Hangosan felnyögtem, és a hátamra fordultam.
- Bújjál már hozzám, te szerencsétlen! - szidtam. Még ki se mondtam, már bent is volt a takaró alatt, és finoman magához ölelt. A meglepettségtől elállt a szavam. Farkaszemet néztem a mellkasával, és beszívtam ísteni illatát. Megpuszilta a homlokom, én jó szorosan hozzábújtam, és ismét álomba szenderültem.
Lerohantam a fiúk elé. Mikor nyílt az ajtó, már mondtam is.
- Apa, beszélnünk kell!
- Rendben. - vonta fel a szemöldökét kételkedve.
- Michael, kérlek. - néztem az öcsémre jelentősségteljesen. Vette a lapot, és felment az emeletre. Apát kikísértem a konyhába és leültettem az asztalhoz. Vele szemben foglaltam helyet.
- Hm. Ez nem lesz kellemes, van egy olyan érzésem. - fintorgott.
- Hát... Ahogy vesszük. Apa, azt hiszem, bevésődtem. - tértem rögtön a lényegre.
- Gondoltam. - motyogta. - Vártam, mikor lesz valamelyikőtökből vérfarkas. - suttogta. - De hogy pont te? Azt hittem, Michael lesz az.
- Apa! Nem érdekel! Csak azt magyarázd meg, hogy hogy lehetek farkas, ha semmi jele nincs, csak ez a nyamvadt bevésődés! - ugrottam fel.
- Anna nyugodj meg! - emelte fel a kezét. - Először is. Kibe vésődtél be? - fúrta belém fekete szemeit. Elpirultam.
- Jacob Black... - suttogtam. Apának fülig szaladt a szája.
- Remek! Másodszor is. Azért idegesítettelek ma régi barátaim előtt, hogy kirobbanjon belőled az igazi Éned. A farkas. Billy barátom megismerkedésetek után rögtön figyelmeztetett, hogy neked már nincs sok hátra. Tudod, ő benne él ebbe a dologban, igazán jó orra van az ilyesmihez. - kuncogott. Felállt és mellémlépett. Szorosan megölelt.
- Apa. Én... én félvér vagyok! - jött a felismerés.
- Az nem lényeg. Bár nem sok ilyen esetről tudunk, na jó. Egyről se. - nevetett saját kis viccén. - De Anna. Benned nagyon erős gének vannak. A nagyapád és a dédapád is farkas volt, sőt! Még a nagymamád is. Ezért lehet, hogy te lettél az, és nem Micheal. Bár... még ki tudja. - kacsintott.
- Apa. Én nekem most... el kell mennem... Majd... jövök. - suttogtam, és kimentem a garázsba. Bevágtam magam a kocsiba, és kiálltam a garázsból. Közben a tudakozón lekérdeztem Blackék telefonszámát. Mikor elindultam, már Billy telefonját tárcsáztam. Otthon volt, ő vette fel.
- Billy, itt Anna Wanamaker.
- Á! Szia! Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Hogy jutok el önökhöz? - kérdeztem kis habozás után. Billy nem lepődött meg a kérésen, elmagyarázta merre kell mennem. 2 perc múlva egy piros, pajtaszerű házikó előtt állítottam le a motort. Billy a verandán várt. A tolószékében üldögélt, és barátságos vigyorral fogadott.
- Üdv. - mosolyogtam én is.
- Ha jól gondolom, rengeteg kérdésed van. Fáradj be. - mutatott az ajtóra.
Billy nagyon kedvesen elmondott mindent, türelmesen válaszolt több millió kérdésemre. Ha másfél órát nem ültem ott, akkor semennyit. Furcsa felfedezésre jutottunk, ami láthatóan cak engem nyugtalanított.
-Félsz? - kérdezte a végén.
-Félek. - válaszoltam őszintén. - És izgulok is. Jake mikor jön? - pirultam el.
-Kint van. Járőrözik. De már csak percek kérdése, és hazaér. Apropó, mondta, hogy valami van köztetek. Apáddal is beszéltem. Egymásba vésődtetek? - kérdezte felhőtlen jókedvvel.
-Őőő... azt hiszem, igen. - hajtottam le a fejem.
-Anna. - tette a kezét a kezemre Billy. - Ez nem baj! Ezt nem kell szégyellni! Sőt! Legyetek nagyon boldogok!
-De... Apa és ön igazán jó barátok... Ez.. nem baj? Mármint, hogy én és Jacob? - néztem a szemébe.
-Ugyan! - kacagott. - Titokban talán még álmodoztunk is róla, hogy rokonok leszünk! - kacsintott rám cinkosan.
-Apa! Apa! Ki van itt? - hallottam Jake hangját. Felállt a karomon a szőr. A következő pillanatban Jacob már meg is jelent a nappaliban. Megint csak egy alsónadrág volt rajta. Meghökkent, hogy ott lát a nappalijukban, amint az apja fogja a kezem. Felálltam és odamentem hozzá. Átöleltem és a vállába fúrtam a fejem. Zokogni kezdtem. Jake átkarolt és simogatni kezdett.
-Nincs semmi baj. - suttogta megnyugtatóan. - Én vigyázni fogok rád. Örökre. - puszilta meg a hajam.
-Jake. Én csak félig vagyok farkas. - néztem fel rá.
-Ezt hogy érted? - ráncolta a szemöldökét.
-Nem biztos, hogy valaha is átváltozom. Vagy ha átváltozom, más leszek, mint ti. feltehetően végtelenül gyenge. Vagyis. Nemtudjuk. Senki nem tud semmit. Nagyon félek. - bömböltem.
-Bármi legyen is, együtt csináljuk végig.
-Jacob, gondolkodj tisztán. Nincs mit végigcsinálnunk. Annyi az egész, hogy most megkezdődik a gyötrelmes várakozás. - sóhajtottam, és megtöröltem a szemem.
-Anna. Most ide kéne hívnom apádat. Ha nem haragszol. - morogta Billy, és már indult is a telefon felé. Nem mondtam semmit, hisz nem volt miért ellenkeznem.
-Minden rendben? - kérdezte Jake gyengéden, mikor ketten maradtunk a kis nappaliban.
-Mi lesz ha otthon változom át? A családom körében? Egy hirtelen és váratlan pillanatban? Mindannyiuknak vége lenne. Nem is kéne hazamennem... Áh. Ez olyan bonyolult így! Nem akarom végig csinálni. - nyavalyogtam.
-Ülj le. - utasított a fiú. Akaratlanul is lehuppantam a kanapéra. Letérdelt velem szemben, és a szemembe nézett. - Most elmesélem, hogy én hogyan változtam át. - Bólintottam, ő pedig lehajtotta a fejét és mélyen beszívta a levegőt. - Moziba voltam egy lánnyal és még egy fiúval. Mielőtt bármit gondolnál, többen mentünk volna csak rajtunk kívül mindenki lemondta. Akkor még emberi szerelmet éreztem az iránt a lány iránt... És a srác mondott valamit, amiért majdnem nekiugrottam. Nem értettem,mi történik velem. Akkoriban még értelmetlen babonának tartottam az egészet. Aztán hazafelé a kocsiban már nagyon furán éreztem magam... Tüzelt a testem, pedig egyáltalán nem voltam beteg. Mikor hazaértem, Billy mindössze annyit kérdezett, hogy milyen volt a mozi... Ha 3 centivel közelebb van akkor hozzám, megöltem volna. - halkult el a hangja a felidézett emlékképek következtében. - A telefont is kitéptem a falból, tönkretettem az asztalt, hasonlók... Szörnyen haragudtam magamra. Aztán levágták a hajamat, és elkezdődött az új életem. - mosolygott rám bíztatóan. Önkéntelenül is riadtan kaptam hosszú, szőke hajamhoz. Jacob felnevetett. - Nem fogják levágni! - simogatta meg az arcom.Felsóhajtottam. Tényleg! Hisz Leahnak is hosszú haja van.
-Miért vágták le a hajad? Olyan hosszú volt? Vagy... Mert új életed lett? - kíváncsiskodtam.
-Nem. - kuncogott a fiú. - Majdnem olyan hosszú hajam volt, mint neked. És amikor átváltoztam, rettentően hosszú volt a bundám, akadályozott a mozgásban.
-De akkor Leah.... - ráncoltam a szemöldököm.
-Leahnak akkor a bundája, mint nekünk. Nem tudom miért, valószínűleg a lányokra nem jellemző ez a dolog. - vont vállat.
-És... Mekkorák vagytok? - nyeltem nagyot. Jake csibészesen elmosolyodott.
-Hatalmasak.
-Uh. Na jó. Ennyi infó egyenlőre elég lesz nekem, azt hiszem... - nyújtóztam, és egy hatalmasat ásítotttam. - Ha nem bánod hazamennék alu... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert a következő pillanatban már az igazak álmát aludtam. Ott helyben, ülve, Blackék kanapéján.
Furcsa érzésre ébredtem. Már vízszintesen feküdtem egy nagy ágyba, valaki a meztelen hátamat cirógatta. Ahol a forró ujj találkozott a bőrömmel, égni kezdtem. Apró remegések futottak végig a testemen. Nem akartam kinyitni a szemem, csak élveztem ezt az új, elsöprő erővel bíró képzeletet. Puha takaró fedte a lábaim, a derekamtól felfelé szabadon hagyta a testem. A párnába olyan kényelmesen süppedt bele a fejem, hogy vétek lett volna felemelni.
Mégis legyőzött a kíváncsiság, résnyire nyitottam a szemem. Bárhol is voltam, sötét volt. A hold bevilágított az ablakon, a lábaimre vetült a fénye. Finoman érzékeltem, hogy melltartó és bugyi van rajtam. Lassan megfordultam. Kicsit féltem, hogy kit fogok magam mögött találni... De amikor megláttam az óriási napbarnított kezet, megnyugodtam. Elöntött egy újabb érzés, amitől felgyorsult a szívverésem, megugrott az adrenalin az ereimben, és szaporábban kezdtem lélegezni. Teljesen átfordultam. A hold fénye kicsit zavarta a szemem.
- Nem akartalak felébreszteni... - dörmögte a csábító hang. Elmosolyodtam és lehunytam a szemem. Tökéletes pillanat volt. Feküdtünk az ágyban, ő továbbra is a bőrömet cirógatta, csak most már a kezemre rajzolt mintákat. A hangja elárasztotta az elmém, és tudtam, csak neki élek ezentúl. Bármit megtettem volna, hogy örökre velem maradjon.
Miért nincs rajtam ruha? - motyogtam. A hanga kuncogott, és nem válaszolt.
- Apád levette, nehogy mind elszakadjon, ha netalántán éjjel átváltozol. Abszurd látvány volt, ahogy az öreged cibálja le rólad a ruháidat... - sóhajtott.
- Nagyon szeretem azokat a ruhákat, meg kell majd köszönnöm. - fúrtam a fejem a párnába. A hatalmas test közelebb húzódott hozzám, és egyik kezével ismét a hátamat kezdte cirógatni. - Rajtad mi van? - kérdeztem halkan.
- Alsógatya. - jött az alig hallható válasz. Furcsa gondterheltséget véltem felfedezni a levegőben úszó hangban.
- Valami baj van? - kérdeztem ugyanolyan, monoton hangszínnel. Nem volt kedvem felkelni, nem volt kedvem változtatni a helyzeten.
- Tudod, elég nagy erőfeszítésembe került nem leteperni téged. - morgott a fülembe egy forró, édes lehellet. Kuncogtam.
- Szeretlek. - suttogtam. Nem tudtam mit csinálok, csak kicsúszott a számon. Nem voltam teljesen magamnál, mintha egy másik dimenzióban ébredtem volna.
- Én jobban. - mosolygott Ő.
- Hol vagyunk?
- A szobámban.
- Simogass még! - nyögtem. Erre megint egy halk nevetés hagyta el száját, és továb cirógatott. Ennél kellemesebb érzést csak akkor tudtam elképzelni, ha egy csókra gondoltam, esetleg némileg messzebb kalandozott a képzeletem. Kirázott a hideg.
- Fázol? - kérdezte gyengéden. Elgondolkodtam a válaszon. Ha azt mondom igen, hozzámbújik, ugye? Hm.
- Igen, eléggé. - válaszoltam. Ejnye Penelopé...
- Ezt megoldom.
Vártam a pillanatot, amikor forró bőre az enyémhez ér. Erre megfogta a takarót és felhúzta az államig. Ilyen nincs! Komolyan. Penelopé harcolt.
- Még mindig! - színleltem didergést. Erre felkelt mellőlem és hozott egy pokrócot. Mikor rámterítette, visszafeküdt velem szemben. Kiszedtem a fejem a párnából, és szembefordultam felé. Mélyen a szeme közé néztem.
- Most már jó? - simogatta meg az arcom. Erre borzongás futott végig rajtam. De nem a hidegtől... Ő persze félreértette. Felállt, hogy újabb pokrócot keressen. Hangosan felnyögtem, és a hátamra fordultam.
- Bújjál már hozzám, te szerencsétlen! - szidtam. Még ki se mondtam, már bent is volt a takaró alatt, és finoman magához ölelt. A meglepettségtől elállt a szavam. Farkaszemet néztem a mellkasával, és beszívtam ísteni illatát. Megpuszilta a homlokom, én jó szorosan hozzábújtam, és ismét álomba szenderültem.
Wolfpack Emotions 3.
3. Furcsaságok
Minden ruhámból csöpögött a víz. Felmentem a szobámba. Levettem a vizes ruháimat, és betettem őket a csapba. Teleengedtem a kádat forró vízzel, öntöttem bele egy kiló fürdősót meg mindenféle szart, amitől habos lett, majd lassan beleereszkedtem. Minden porcikám ellazult, kitisztult a fejem egy kicsit. Nem értettem, mi történik velem. Rögtön az első napon. Jacob olyan furán viselkedett velem. És én meg... Elmondtam neki az érzéseimet, mint egy hülye liba. Istenem, de bonyolult! Alapból, mi ez az egész, Mintha ő lenne a világ közepe. Nem is tudom felfogni. Beszélnem kéne valakivel. De kivel? Á, inkább nem is gondolok rá.
Két és fél órát áztattam magam, 4-szer töltöttem újra a kádat forró vízzel. Egészen szétáztam, de hidratálódott is a bőröm. Kiszálltam a kádból, és megtörölköztem. Lemostam a sminkem és kifésültem a nedves hajamat. Magamra csavartam a törölközőmet, és be akartam menni a szobámba, hogy tiszta ruhát vegyek elő. Kinyitottam a fürdő ajtaját, és megtorpantam. Jacob ült az ágyon, egy szál alsónadrágban. A tenyerébe támasztotta a fejét. Leültem mellé. Nem igazán lepett meg, hogy ott van. Vagy nemis tudom. Természetesnek tűnt. Álltam az ajtóban. Nem nézett fel. Volt egy kis időm megcsodálni. Minden egyes porcikáján dagadt az izom, a bőre hibátlan volt, és gyönyörű. Bronzosan csillogott a szobám félhomályában. A vizes ruhái a szőnyeg közepén feküdtek. Odamentem és felvettem őket. Egy póló és egy szakadt aljú farmer. Visszamentem a fürdőbe, és betettem a ruháit a csapba az enyéim mellé. A csapra támaszkodtam és nagy levegőt vettem. Hol a konyakos üveg? Állj, Anna, gondolkodj tisztán. Ez az. Jólvan. Utoljára belenéztem a tükörbe. Sóhajtanom kellett ismét. Kimentem a fürdőből, és leültem Jacob mellé. Átkaroltam a vállát és a hátát simogattam.
- - Minden rendben? - kérdeztem kedvesen. Még mindig természetesnek éreztem azt, hogy egy szál törölközőben ülök a nagy Ő mellett, akin egy boxer van csupán.
- Nem. - suttogta. Felegyenesedett és közelebb húzott magához. - Lehet, hogy megváltoztattuk egymás egész életét. Egymás NAGYON HOSSZÚ életét. - nézett a szemembe. Ráncoltam a homlokom.
- Ezt nem értem.
- Pedig tudod. Tudom, hogy tudod. Apád ezzel tömte a fejeteket egész életetekben! - szorította meg a kezem.
- Nem tudom, miről beszélsz.Pontosabban nem lehetne? - ráztam a fejem kétségbeesetten.
- A legendák, Anna. - nyögött. Kutattam az agyamban. Hát persze! A farkasok.
- Mégis mit akarsz ezzel? A vérfarkas csak legenda.
- Nem, Anna. Nem legenda. - hajtotta le a fejét. Megdermedtem. Vészesen próbáltam emlékezni minden részletre. Az átváltozás, a harcok és a... ÚRISTEN! A bevésődés!
- De hát... nem vésődhettem beléd! Én nem vagyok farkas! - pattantam fel. A törölközőm természetesen nem tartott velem. Gyorsan berohantam a fürdőbe, és felvettem a selyemhálóingem. Rövid, sárga, csipkeszegéllyel. Fel sem merült bennem, hogy túl nagy csábítást jelenthet Jacobnak. Vagy hogy nem illik a helyzethez. Momentán leszartam.
Odaálltam Jake elé. Beletúrtam a vizes hajamba. Jacob félőrülten bámult. De nem az arcomat. Hanem úgy egybe... Még közelebb léptem hozzá. Az orra súrolta a hálóingemet. Kezdtem énis elveszteni a fejemet. Jacob felemelte a kezét, és végigsimított a hátamon. Ahol megérintett, bizsergett a bőröm. Mindkettőnknek felgyorsult a lélegzete. Beletúrtam a hajába.
- Jake. Várj... előbb. Beszéljünk. - nyökögtem. Nagy nehezen elváltam tőle és leültem mellé. Egyszerre fújtuk ki a levegőt.
- Farkas vagy. - jelentettem ki.
- Az. - bólintott.
- És én nem vagyok az.
- Ezt nem tudjuk. - vakarta meg a fejét. Felugrottam.
- Nem lehetek az! - keltem ki magamból. - Hisz akkor tüzelne a bőröm és átváltoznék meg minden! - kiabáltam.
- Anna. - állt fel Jacob is, de félbeszakítottam.
- Jacob értsd meg! Nem LEHETEK farkas. - néztem a szemében könyörgően.
- De lehetsz. Könnyen lehetsz. - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Jake. - suttogtam. Megsimogattam az arcát. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. - Nem lehetek farkas. Különben is, lány vagyok!
- Leah is farkas. - morogta bosszúsan. Megdöbbentem, de gyorsan feldolgoztam az információt.
- Jacob, ezt itt fejezzük be. Holnap beszélek apámmal. Most pedig megszárítom a hajam, és visszajövök hozzád. Várj meg. - mondtam keményen és határozottan. A fiú, vagy farkas, (nem is tudom ilyenkor mit kéne mondanom) megadóan visszadőlt az ágyra.
Bevonultam a fürdőbe és megszárítottam a hajam. Közben nem gondoltam a farkasdologra. Jacobot férfiként képzeltem el. Mi lenne, ha most kimennék és... Jézusom Penelopé! Hova gondolsz! Hm. Ha magammal vitázok két énem van: Anna és Penelopé. Anna a jókislány, Penelopé a csúnya gonosz néni. Még 12 éves koromban kezdtem... Rám ragadt. Szóval. Először is Anna megbizonyosodik róla, hogy Jacob Black belévésődött. Utána Penelopé leteperi és. Ú.
Megfésültem a száraz hajamat és visszamentem Jakehez. Hoppámi, a bugyit elfelejtettem... Odamentem a gardróbhoz és előkaptam a kedvenc tangám. Penelopé nagyon küzdött egy kis szenvedélyért, és már-már lenyomta Annát. Jacob szeme előtt vettem ki a bugyit a fiókból, és húztam fel. Mindezek után ledőltem mellé az ágyra.
- Végeztél? - suttogta feszülten.
- Nem. Még meg akarok kérdezni valamit.
- És mi lenne az? - hangja rögtön kíváncsi lett.
- Belém... vésődtél? - nyeltem nagyot. Jacob fölém gördült.
- Az a véleményem, hogy... - kezdte, de elhallgatott és felpattant. Riadtan nézett rám. - Ha apád itt talál, lehetek farkas, akkor is holtan végzem. Hol vannak a ruháim? - hadarta.
- A csapban. - morogtam. Berohant a fürdőbe, kikapta a ruháit az enyémek mellől és nyomott egy puszit az arcomra.
- Majd beszélünk. - kacsintott és kiment az erkélyre. Eltűnt a szemem elől. Odakint már sötét volt, és még mindig zuhogott. Anyáék épp beálltak a felhajtóra. Nagy meglepetésemre csak Apa és Michael szállt ki a kocsiból. Lekaptam a hálóingem és felöltöztem. Farmer, póló, tornacipő, pulcsi. Odakint nem volt hideg, csak az eső szakadt derekasan.
Minden ruhámból csöpögött a víz. Felmentem a szobámba. Levettem a vizes ruháimat, és betettem őket a csapba. Teleengedtem a kádat forró vízzel, öntöttem bele egy kiló fürdősót meg mindenféle szart, amitől habos lett, majd lassan beleereszkedtem. Minden porcikám ellazult, kitisztult a fejem egy kicsit. Nem értettem, mi történik velem. Rögtön az első napon. Jacob olyan furán viselkedett velem. És én meg... Elmondtam neki az érzéseimet, mint egy hülye liba. Istenem, de bonyolult! Alapból, mi ez az egész, Mintha ő lenne a világ közepe. Nem is tudom felfogni. Beszélnem kéne valakivel. De kivel? Á, inkább nem is gondolok rá.
Két és fél órát áztattam magam, 4-szer töltöttem újra a kádat forró vízzel. Egészen szétáztam, de hidratálódott is a bőröm. Kiszálltam a kádból, és megtörölköztem. Lemostam a sminkem és kifésültem a nedves hajamat. Magamra csavartam a törölközőmet, és be akartam menni a szobámba, hogy tiszta ruhát vegyek elő. Kinyitottam a fürdő ajtaját, és megtorpantam. Jacob ült az ágyon, egy szál alsónadrágban. A tenyerébe támasztotta a fejét. Leültem mellé. Nem igazán lepett meg, hogy ott van. Vagy nemis tudom. Természetesnek tűnt. Álltam az ajtóban. Nem nézett fel. Volt egy kis időm megcsodálni. Minden egyes porcikáján dagadt az izom, a bőre hibátlan volt, és gyönyörű. Bronzosan csillogott a szobám félhomályában. A vizes ruhái a szőnyeg közepén feküdtek. Odamentem és felvettem őket. Egy póló és egy szakadt aljú farmer. Visszamentem a fürdőbe, és betettem a ruháit a csapba az enyéim mellé. A csapra támaszkodtam és nagy levegőt vettem. Hol a konyakos üveg? Állj, Anna, gondolkodj tisztán. Ez az. Jólvan. Utoljára belenéztem a tükörbe. Sóhajtanom kellett ismét. Kimentem a fürdőből, és leültem Jacob mellé. Átkaroltam a vállát és a hátát simogattam.
- - Minden rendben? - kérdeztem kedvesen. Még mindig természetesnek éreztem azt, hogy egy szál törölközőben ülök a nagy Ő mellett, akin egy boxer van csupán.
- Nem. - suttogta. Felegyenesedett és közelebb húzott magához. - Lehet, hogy megváltoztattuk egymás egész életét. Egymás NAGYON HOSSZÚ életét. - nézett a szemembe. Ráncoltam a homlokom.
- Ezt nem értem.
- Pedig tudod. Tudom, hogy tudod. Apád ezzel tömte a fejeteket egész életetekben! - szorította meg a kezem.
- Nem tudom, miről beszélsz.Pontosabban nem lehetne? - ráztam a fejem kétségbeesetten.
- A legendák, Anna. - nyögött. Kutattam az agyamban. Hát persze! A farkasok.
- Mégis mit akarsz ezzel? A vérfarkas csak legenda.
- Nem, Anna. Nem legenda. - hajtotta le a fejét. Megdermedtem. Vészesen próbáltam emlékezni minden részletre. Az átváltozás, a harcok és a... ÚRISTEN! A bevésődés!
- De hát... nem vésődhettem beléd! Én nem vagyok farkas! - pattantam fel. A törölközőm természetesen nem tartott velem. Gyorsan berohantam a fürdőbe, és felvettem a selyemhálóingem. Rövid, sárga, csipkeszegéllyel. Fel sem merült bennem, hogy túl nagy csábítást jelenthet Jacobnak. Vagy hogy nem illik a helyzethez. Momentán leszartam.
Odaálltam Jake elé. Beletúrtam a vizes hajamba. Jacob félőrülten bámult. De nem az arcomat. Hanem úgy egybe... Még közelebb léptem hozzá. Az orra súrolta a hálóingemet. Kezdtem énis elveszteni a fejemet. Jacob felemelte a kezét, és végigsimított a hátamon. Ahol megérintett, bizsergett a bőröm. Mindkettőnknek felgyorsult a lélegzete. Beletúrtam a hajába.
- Jake. Várj... előbb. Beszéljünk. - nyökögtem. Nagy nehezen elváltam tőle és leültem mellé. Egyszerre fújtuk ki a levegőt.
- Farkas vagy. - jelentettem ki.
- Az. - bólintott.
- És én nem vagyok az.
- Ezt nem tudjuk. - vakarta meg a fejét. Felugrottam.
- Nem lehetek az! - keltem ki magamból. - Hisz akkor tüzelne a bőröm és átváltoznék meg minden! - kiabáltam.
- Anna. - állt fel Jacob is, de félbeszakítottam.
- Jacob értsd meg! Nem LEHETEK farkas. - néztem a szemében könyörgően.
- De lehetsz. Könnyen lehetsz. - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Jake. - suttogtam. Megsimogattam az arcát. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. - Nem lehetek farkas. Különben is, lány vagyok!
- Leah is farkas. - morogta bosszúsan. Megdöbbentem, de gyorsan feldolgoztam az információt.
- Jacob, ezt itt fejezzük be. Holnap beszélek apámmal. Most pedig megszárítom a hajam, és visszajövök hozzád. Várj meg. - mondtam keményen és határozottan. A fiú, vagy farkas, (nem is tudom ilyenkor mit kéne mondanom) megadóan visszadőlt az ágyra.
Bevonultam a fürdőbe és megszárítottam a hajam. Közben nem gondoltam a farkasdologra. Jacobot férfiként képzeltem el. Mi lenne, ha most kimennék és... Jézusom Penelopé! Hova gondolsz! Hm. Ha magammal vitázok két énem van: Anna és Penelopé. Anna a jókislány, Penelopé a csúnya gonosz néni. Még 12 éves koromban kezdtem... Rám ragadt. Szóval. Először is Anna megbizonyosodik róla, hogy Jacob Black belévésődött. Utána Penelopé leteperi és. Ú.
Megfésültem a száraz hajamat és visszamentem Jakehez. Hoppámi, a bugyit elfelejtettem... Odamentem a gardróbhoz és előkaptam a kedvenc tangám. Penelopé nagyon küzdött egy kis szenvedélyért, és már-már lenyomta Annát. Jacob szeme előtt vettem ki a bugyit a fiókból, és húztam fel. Mindezek után ledőltem mellé az ágyra.
- Végeztél? - suttogta feszülten.
- Nem. Még meg akarok kérdezni valamit.
- És mi lenne az? - hangja rögtön kíváncsi lett.
- Belém... vésődtél? - nyeltem nagyot. Jacob fölém gördült.
- Az a véleményem, hogy... - kezdte, de elhallgatott és felpattant. Riadtan nézett rám. - Ha apád itt talál, lehetek farkas, akkor is holtan végzem. Hol vannak a ruháim? - hadarta.
- A csapban. - morogtam. Berohant a fürdőbe, kikapta a ruháit az enyémek mellől és nyomott egy puszit az arcomra.
- Majd beszélünk. - kacsintott és kiment az erkélyre. Eltűnt a szemem elől. Odakint már sötét volt, és még mindig zuhogott. Anyáék épp beálltak a felhajtóra. Nagy meglepetésemre csak Apa és Michael szállt ki a kocsiból. Lekaptam a hálóingem és felöltöztem. Farmer, póló, tornacipő, pulcsi. Odakint nem volt hideg, csak az eső szakadt derekasan.
Wolfpack Emotions 2.
2. Miért rögtön az első napon?
Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Anya. Mit akarhat?
- ...gen? - nyögtem bele.
- Jó reggelt kincsem! - csiripelte. - Gondoltam felkeltelek, már elmúlt 10 óra. Lent vagyunk a parton, Michael nem veszi fel. Kérlek ébreszd fel, és gyertek le! A helyiek meg akarnak minket ismerni.
- Jó. Nem sokára megyünk. Szia. - nyomtam ki. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és letusoltam. Hajat is mostam, kivasaltam, szépen, hogy jó benyomást keltsek. Ki tudja, hány helyes pasi lakik erre?
- Michael! - kopogtam az ajtón.
- Haggyál. - jött a lényegre törő válasz. Benyitottam a szobába és leültem az ágya szélére.
- Gyere, anya hívott, hogy menjünk le a partra. Meg akarnak minket ismerni a helyiek. Ma van az a tábortűz dolog, azt hiszem.
Az öcsém felült az ágyban. Elhúzta a száját.
- Muszáj? - nyavalygott.
- Hátha lesz valami csini indiánpipi odalent! - cukkoltam.
- Meg egy-két szingli vérfarkas! - vágott vissza vigyorogva. Összeráncoltam a szemöldököm.
- Vérfarkas?
- Tudod, a legenda. Amiket apa mesélt. - nevetett. - Istenem, nevetséges...
20 perc kellett ahhoz, hogy el tudjunk indulni. Úgy döntöttünk, kocsival megyünk le. Mire odaértünk, már vagy 50-en állták körül anyáékat. Az óceán gyönyörű volt, páran tűzgyújtással próbálkoztak.
- Gyerekek! - integetett Apa. Mindenki felénk fordult. Görcsberándult a gyomrom. Elkaptam Michael kezét, és megszorítottam. Erre ő kuncogni kezdett.
- Nyugi! Ezek csak indián őslakosok fura legendákkal, és amint látom meglehetősen jó kedvvel. - suttogta. Elmosolyodtam én is.
- Anna! Michael! Ő itt Billy Black. - jött oda apa egy tolókocsis indián társaságában.
- Nagyon örvendek! - ráztak kezet Michaellal.
- Üdv! - mosolyogtam rá, miközben az én kezemet is megszorította. Barátságosan mosolygott.
- Üdv La Push-ban! - mondta mély, mennydörgő hangon. Szimpatikusnak találtam, hisz már amúgy is rengeteg történetet hallottam róla.
- Harry! Gyere egy kicsit! - kiáltott Apa. Egy őszülő, pocakos férfi lépett hozzánk, oldalán 2 fiatallal. Az egyik egy gyönyörű lány volt, velem egykorú lehetett. A másik egy nagyon kedves arcú fiú, nem volt több 17-nél.
- Sziasztok! Harry Clearwater vagyok. Ők a gyerekeim, Leah és Seth. - mutatta be őket is.
És ez így ment egészen délig. Mindenki kedvesen nézett ránk, rememkül éreztem magam. Egyszerre 5 félmeztelen fiút vettem észre, akik felénk közeledtek. Mindannyian izmosak voltak, rövid fekete hajjal, tetoválás volt a jobb felkarjukon. A pólóikat a kezükben hozták, mielőtt elértek volna hozzánk, fel is vették mindannyian.
- Jonathan! Gyertek csak ide! - hallottam Billy Black mély hangját. Az egész családunk köré sereglett. Ezek a fiúk hatalmasak voltak, mindannyiuk 20 év körül járhatott, de idősebbnek néztek ki.
- Paul, Sam, Embry, Jared, - mutogatott rájuk egyenként Billy- és végül a fiam, Jacob.
- Szervusztok. Jonathan Wanamaker vagyok, ez pedig itt a családom. Noah, Jessica, Sarah, Michael, Debby és Dany, valamint a feleségem, Tanja. - mutatta be őket a fiúknak. Megköszörültem a torkom. Apa felnevetett. - Annát kifelejtettem!
- Köszi, Apa. - morogtam. Michael átkarolt és magához szorított. Kicsit megszégyenítettnek éreztem magam.A ráadás az volt, hogy utána apa még vagy milliószor nagyon beégetett. A kezem remegett a dühtől. Majd' fel robbantam.
Mindezek után odaléptem Sarahoz.
- Nálad van a laposüveg? - suttogtam. Egy bólintás volt a válasz. Kivette a táskájából és finoman átcsúsztatta az enyémbe.
- Konyak. - suttogta. Fintorogtam. Nem baj, legalább erős. Megköszöntem és elindultam a parti sziklák felé. Amikor már eléggé messze jártam, leereszkedtem két nagy kő közé, ahol volt egy uszadékfa. Olyan volt, mint egy pad. Elővettem az üveget, és jól meghúztam. Aztán megint és megint.
- Ezt nem gondoltam volna. - dörrent mögöttem egy férfihang. Riadtan kaptam hátra a fejem. Jacob volt az. Titokzatos félmosolyra húzta a száját.
- Szaladj, mondd meg Apámnak. Hátha jön még egy családi dráma, a sok röhögés után. - fintorogtam, és megint meghúztam az üveget. Jacob leült mellém.
- Pedig kedves embernek tűnik... Nem tudom miért csinálja ezt. Már vártam, mikor lesz eleged.
- Hm. Még sose csinálta ezt. Nem tesznek jót neki a régi barátai.
- Hát igazad lehet. Beszélj vele. Csak vegyél be egy rágót, megérzi, hogy ittál. - mosolygott.
- Valóban. - mutattam rá. Kezdtem berúgni.
- Sokszor csinálsz ilyet? - kérezte, és ujjával a laposüveg felé bökött. Sebesen ráztam a fejem.
- Ez sem az enyém. A hugomnak vannak problémái, és ezért tartja magánál mindig. Most kértem el tőle. Akkor ittam így, amikor meghalt a nagypapám. - hadartam szélsebesen.
- Szép. - bólogatott.
- Nem akarok erről beszélni. Miért jöttél utánam? - néztem a szemébe. Nagy volt és fekete, teljesen rabul ejtett. Mindketten zavarba jöttünk. Én gyorsan elfordultam, ő pedig hallgatott.
Legalább másfél percig ültünk így. Újból meghúztam az üveget.
- Ne igyál már! - szólt rám Jacob. Kikapta az üveget a kezemből, és lecsapta maga mellé. Bosszúsnak láttam.
- Miért nem válaszolsz? - néztem rá. Próbáltam valamit leolvasni az arcáról. Elkomorult.
- Őszintén? Fogalmam sincs. - hajtotta le a fejét.
- Anna Penelopé Wanamaker vagyok, 19 éves. Most költöztem ide Dallasból. A szüleimmel és 6 testvéremmel élek. Én vagyok a legidősebb. - motyogtam magam elé. - És azt hiszem, berúgtam. - néztem fel.
- Menj haza. Majd falazok. - mosolygott. Megráztam a fejem.
- Kocsival jöttem.
- Akkor hazaviszlek. Gyere. - állt fel, és felhúzott. Megtántorodtam, és elnevettem magam.
- Add oda az üveget. - suttogtam. Egy nagyon csúnya pillantást kaptam válaszul. Vihogni kezdtem. - A hugomé, vissza kell neki adnom. Nyugi, nem iszok többet! - simítottam meg a karját. Elkapta a derekamat és magához rántott. Az orrunk összeért. Felgyorsult a szívverésem. Éreztem kellemes, forró lélegzetét, a levegő vibrált. Majd Jacob felmordult, és eltűnt előlem.
- Mi volt ez? - mentem utána. Nem fordult meg, csak ment előre. - Jacob, állj meg! - kiabáltam utána.
- Miaz? - torpant meg.
- Mégis mi volt ez? - követeltem. Egy pillanatra végtelenül gyöngéden nézett rám, majd furcsa, mérges maszkba fanyalodott az arca.
- Nem tudom, ne kérdezd. Megtudod, ha már én is tudni fogom. - halkult el a hangja.
Csendben mentünk az autómhoz.
- Ez a te kocsid? Saját? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, az enyém, saját. Négy teljes évig spóroltam rá. - morogtam. Még mindig haragudtam rá. Olyan élmény volt a közelsége, ami még józanon is nagy hatással lett volna rám. Eleredt az eső. Ott álltunk egymással szembe a kocsim mellett, és farkasszemet néztünk. Ha öt percet nem álltunk ott, akkor semennyit. Teljesen eláztunk.
- Mennünk kéne. - suttogta Jacob. Bólintottam. A kezébe nyomtam a slusszkulcsot. Beültünk a kocsiba. Csak addig beszéltünk, míg elmondtam, hol lakunk.
- Megérkeztünk. - állította le a motort Jacob a ház előtt.
- Beállnál a garázsba?
- Igen. - bólintott. Kiszálltam a kocsiból. Kicsit elszédültem, és megtámasztottam magam az autónál. - Jól vagy? - szólt ki Jake a volán mögül.
- Persze. - motyogtam. Kinyitottam a garázsajtót, Jacob pedig beállt az autómmal. Leültem a feljáróra törökülésben. Az ölembe ejtettem a kezem, és azt tanulmányoztam, mikor Jacob megállt előttem. Az eső lankadatlanul szakadt, mindketten bőrig voltunk ázva. Felnéztem rá, ő rögtön leguggolt elém. Megsimította az arcomat.
- Anna... - suttogta. Olyan furán mondta ki a nevem... Egészen beleborzongtam. Továbbra is a kezében tartotta az arcom. Furcsa vonzást éreztem iránta. Mintha ő jelentené számomra az életet.
- Jake... Mi történik velem? - hunytam le a szemem.
- Mi? Miért? Mi a baj? - kérdezte riadtan.
- Olyan... furcsa. 1 órája, hogy beszélgetünk, és mintha beléd szerettem volna. Mintha soha nem akarnék mással lenni. Rettegek attól a pillanattól, mikor elmész, én meg nélküled kell hogy maradjak. Iszonyú! - suttogtam. Egy könnycsepp vegyült az esőcseppek közé. Kinyitottam a szemem, és beharaptam az alsó ajkam. Jacob elgyötörten nézett rám.
- Ez nem jó. - suttogta. - Most mennem kell.
- Ne! - pattantam föl. Ettől megszédültem, és kis híján betörtem a fejem a betonon. Jacob kapott el. Gyorsan el is engedett, mikor megbizonyosodott róla, hogy megállok a saját lábamon is.
- Visszajövök! - csókolta meg a homlokom. Lehunytam a szemem, és mire kinyitottam, már nem volt sehol. Körbe-körbe forgattam a fejem, de sehol nem találtam. Berohantam a házba.
Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Anya. Mit akarhat?
- ...gen? - nyögtem bele.
- Jó reggelt kincsem! - csiripelte. - Gondoltam felkeltelek, már elmúlt 10 óra. Lent vagyunk a parton, Michael nem veszi fel. Kérlek ébreszd fel, és gyertek le! A helyiek meg akarnak minket ismerni.
- Jó. Nem sokára megyünk. Szia. - nyomtam ki. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és letusoltam. Hajat is mostam, kivasaltam, szépen, hogy jó benyomást keltsek. Ki tudja, hány helyes pasi lakik erre?
- Michael! - kopogtam az ajtón.
- Haggyál. - jött a lényegre törő válasz. Benyitottam a szobába és leültem az ágya szélére.
- Gyere, anya hívott, hogy menjünk le a partra. Meg akarnak minket ismerni a helyiek. Ma van az a tábortűz dolog, azt hiszem.
Az öcsém felült az ágyban. Elhúzta a száját.
- Muszáj? - nyavalygott.
- Hátha lesz valami csini indiánpipi odalent! - cukkoltam.
- Meg egy-két szingli vérfarkas! - vágott vissza vigyorogva. Összeráncoltam a szemöldököm.
- Vérfarkas?
- Tudod, a legenda. Amiket apa mesélt. - nevetett. - Istenem, nevetséges...
20 perc kellett ahhoz, hogy el tudjunk indulni. Úgy döntöttünk, kocsival megyünk le. Mire odaértünk, már vagy 50-en állták körül anyáékat. Az óceán gyönyörű volt, páran tűzgyújtással próbálkoztak.
- Gyerekek! - integetett Apa. Mindenki felénk fordult. Görcsberándult a gyomrom. Elkaptam Michael kezét, és megszorítottam. Erre ő kuncogni kezdett.
- Nyugi! Ezek csak indián őslakosok fura legendákkal, és amint látom meglehetősen jó kedvvel. - suttogta. Elmosolyodtam én is.
- Anna! Michael! Ő itt Billy Black. - jött oda apa egy tolókocsis indián társaságában.
- Nagyon örvendek! - ráztak kezet Michaellal.
- Üdv! - mosolyogtam rá, miközben az én kezemet is megszorította. Barátságosan mosolygott.
- Üdv La Push-ban! - mondta mély, mennydörgő hangon. Szimpatikusnak találtam, hisz már amúgy is rengeteg történetet hallottam róla.
- Harry! Gyere egy kicsit! - kiáltott Apa. Egy őszülő, pocakos férfi lépett hozzánk, oldalán 2 fiatallal. Az egyik egy gyönyörű lány volt, velem egykorú lehetett. A másik egy nagyon kedves arcú fiú, nem volt több 17-nél.
- Sziasztok! Harry Clearwater vagyok. Ők a gyerekeim, Leah és Seth. - mutatta be őket is.
És ez így ment egészen délig. Mindenki kedvesen nézett ránk, rememkül éreztem magam. Egyszerre 5 félmeztelen fiút vettem észre, akik felénk közeledtek. Mindannyian izmosak voltak, rövid fekete hajjal, tetoválás volt a jobb felkarjukon. A pólóikat a kezükben hozták, mielőtt elértek volna hozzánk, fel is vették mindannyian.
- Jonathan! Gyertek csak ide! - hallottam Billy Black mély hangját. Az egész családunk köré sereglett. Ezek a fiúk hatalmasak voltak, mindannyiuk 20 év körül járhatott, de idősebbnek néztek ki.
- Paul, Sam, Embry, Jared, - mutogatott rájuk egyenként Billy- és végül a fiam, Jacob.
- Szervusztok. Jonathan Wanamaker vagyok, ez pedig itt a családom. Noah, Jessica, Sarah, Michael, Debby és Dany, valamint a feleségem, Tanja. - mutatta be őket a fiúknak. Megköszörültem a torkom. Apa felnevetett. - Annát kifelejtettem!
- Köszi, Apa. - morogtam. Michael átkarolt és magához szorított. Kicsit megszégyenítettnek éreztem magam.A ráadás az volt, hogy utána apa még vagy milliószor nagyon beégetett. A kezem remegett a dühtől. Majd' fel robbantam.
Mindezek után odaléptem Sarahoz.
- Nálad van a laposüveg? - suttogtam. Egy bólintás volt a válasz. Kivette a táskájából és finoman átcsúsztatta az enyémbe.
- Konyak. - suttogta. Fintorogtam. Nem baj, legalább erős. Megköszöntem és elindultam a parti sziklák felé. Amikor már eléggé messze jártam, leereszkedtem két nagy kő közé, ahol volt egy uszadékfa. Olyan volt, mint egy pad. Elővettem az üveget, és jól meghúztam. Aztán megint és megint.
- Ezt nem gondoltam volna. - dörrent mögöttem egy férfihang. Riadtan kaptam hátra a fejem. Jacob volt az. Titokzatos félmosolyra húzta a száját.
- Szaladj, mondd meg Apámnak. Hátha jön még egy családi dráma, a sok röhögés után. - fintorogtam, és megint meghúztam az üveget. Jacob leült mellém.
- Pedig kedves embernek tűnik... Nem tudom miért csinálja ezt. Már vártam, mikor lesz eleged.
- Hm. Még sose csinálta ezt. Nem tesznek jót neki a régi barátai.
- Hát igazad lehet. Beszélj vele. Csak vegyél be egy rágót, megérzi, hogy ittál. - mosolygott.
- Valóban. - mutattam rá. Kezdtem berúgni.
- Sokszor csinálsz ilyet? - kérezte, és ujjával a laposüveg felé bökött. Sebesen ráztam a fejem.
- Ez sem az enyém. A hugomnak vannak problémái, és ezért tartja magánál mindig. Most kértem el tőle. Akkor ittam így, amikor meghalt a nagypapám. - hadartam szélsebesen.
- Szép. - bólogatott.
- Nem akarok erről beszélni. Miért jöttél utánam? - néztem a szemébe. Nagy volt és fekete, teljesen rabul ejtett. Mindketten zavarba jöttünk. Én gyorsan elfordultam, ő pedig hallgatott.
Legalább másfél percig ültünk így. Újból meghúztam az üveget.
- Ne igyál már! - szólt rám Jacob. Kikapta az üveget a kezemből, és lecsapta maga mellé. Bosszúsnak láttam.
- Miért nem válaszolsz? - néztem rá. Próbáltam valamit leolvasni az arcáról. Elkomorult.
- Őszintén? Fogalmam sincs. - hajtotta le a fejét.
- Anna Penelopé Wanamaker vagyok, 19 éves. Most költöztem ide Dallasból. A szüleimmel és 6 testvéremmel élek. Én vagyok a legidősebb. - motyogtam magam elé. - És azt hiszem, berúgtam. - néztem fel.
- Menj haza. Majd falazok. - mosolygott. Megráztam a fejem.
- Kocsival jöttem.
- Akkor hazaviszlek. Gyere. - állt fel, és felhúzott. Megtántorodtam, és elnevettem magam.
- Add oda az üveget. - suttogtam. Egy nagyon csúnya pillantást kaptam válaszul. Vihogni kezdtem. - A hugomé, vissza kell neki adnom. Nyugi, nem iszok többet! - simítottam meg a karját. Elkapta a derekamat és magához rántott. Az orrunk összeért. Felgyorsult a szívverésem. Éreztem kellemes, forró lélegzetét, a levegő vibrált. Majd Jacob felmordult, és eltűnt előlem.
- Mi volt ez? - mentem utána. Nem fordult meg, csak ment előre. - Jacob, állj meg! - kiabáltam utána.
- Miaz? - torpant meg.
- Mégis mi volt ez? - követeltem. Egy pillanatra végtelenül gyöngéden nézett rám, majd furcsa, mérges maszkba fanyalodott az arca.
- Nem tudom, ne kérdezd. Megtudod, ha már én is tudni fogom. - halkult el a hangja.
Csendben mentünk az autómhoz.
- Ez a te kocsid? Saját? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, az enyém, saját. Négy teljes évig spóroltam rá. - morogtam. Még mindig haragudtam rá. Olyan élmény volt a közelsége, ami még józanon is nagy hatással lett volna rám. Eleredt az eső. Ott álltunk egymással szembe a kocsim mellett, és farkasszemet néztünk. Ha öt percet nem álltunk ott, akkor semennyit. Teljesen eláztunk.
- Mennünk kéne. - suttogta Jacob. Bólintottam. A kezébe nyomtam a slusszkulcsot. Beültünk a kocsiba. Csak addig beszéltünk, míg elmondtam, hol lakunk.
- Megérkeztünk. - állította le a motort Jacob a ház előtt.
- Beállnál a garázsba?
- Igen. - bólintott. Kiszálltam a kocsiból. Kicsit elszédültem, és megtámasztottam magam az autónál. - Jól vagy? - szólt ki Jake a volán mögül.
- Persze. - motyogtam. Kinyitottam a garázsajtót, Jacob pedig beállt az autómmal. Leültem a feljáróra törökülésben. Az ölembe ejtettem a kezem, és azt tanulmányoztam, mikor Jacob megállt előttem. Az eső lankadatlanul szakadt, mindketten bőrig voltunk ázva. Felnéztem rá, ő rögtön leguggolt elém. Megsimította az arcomat.
- Anna... - suttogta. Olyan furán mondta ki a nevem... Egészen beleborzongtam. Továbbra is a kezében tartotta az arcom. Furcsa vonzást éreztem iránta. Mintha ő jelentené számomra az életet.
- Jake... Mi történik velem? - hunytam le a szemem.
- Mi? Miért? Mi a baj? - kérdezte riadtan.
- Olyan... furcsa. 1 órája, hogy beszélgetünk, és mintha beléd szerettem volna. Mintha soha nem akarnék mással lenni. Rettegek attól a pillanattól, mikor elmész, én meg nélküled kell hogy maradjak. Iszonyú! - suttogtam. Egy könnycsepp vegyült az esőcseppek közé. Kinyitottam a szemem, és beharaptam az alsó ajkam. Jacob elgyötörten nézett rám.
- Ez nem jó. - suttogta. - Most mennem kell.
- Ne! - pattantam föl. Ettől megszédültem, és kis híján betörtem a fejem a betonon. Jacob kapott el. Gyorsan el is engedett, mikor megbizonyosodott róla, hogy megállok a saját lábamon is.
- Visszajövök! - csókolta meg a homlokom. Lehunytam a szemem, és mire kinyitottam, már nem volt sehol. Körbe-körbe forgattam a fejem, de sehol nem találtam. Berohantam a házba.
2009. december 27., vasárnap
Wolfpack Emotions
1. Érkezés
Gyönyörű volt az idő. Bármerre néztem a szélvédőn keresztül, mindenhol csak zöldet láttam, majd nemsokára feltűntek La Push első házai. Igazi indiánrezervátum volt, takaros kis házikókkal, egyszerű utakkal, kevés bolttal. Rögtön a szívembe zártam a helyet. Anna Penelopé Wanamaker vagyok, 19 éves. A nagy ( szó szerint hatalmas) családommal most költözünk La Pushba. Mivel kilencen vagyunk, és nekem már van kocsim, ezért az első 4 tesóm (Michael 18, Sarah 17, Jessica 15, Noah 6) az én kocsimmal, az ikrek (Debby és Dany 8 hónap) pedig anyuékkal utaznak. Szeretek nagy családban élni, szerencsére szeretjük egymást, nincsenek komoly nézeteltéréseink. Azt is élvezem, hogy én vagyok köztük a legnagyobb. Felnéznek rám, én pedig próbálok példát mutatni nekik. Eddig Dallasban éltünk, de apunak elege lett a munkájából, és úgy döntött, visszatérünk a szülőföldjére mindannyian. Igen, apukám indián, bár ez talán csak Noah-n és az ikreken látszik. Mi, többiek anyára ütöttünk. Nekem például hófehér a bőröm és szőke a hajam. Kék szemeim vannak, szóval abszolút nincs bennem semmi indiános. Még a keresztnevem se túl hagyományőrző, szóval ugorjunk is. Én már leérettségiztem, csakúgy, mint Michael öcsém. Mellesleg ő se valami indián, bár barna a haja. De most mit csináljunk? Anya orosz, így nekünk inkább a Detrovszkij-család jellegzetessége jutott. Sarahnak még másfél év volt vissza a gimiből, Jess 1 éve kezdte, Noah pedig ősztől általánosba fog járni. Az ikrek még nincsenek egy évesek, így nekik még az óvoda se helyezhető kilátásba.
Apa elhatározta, hogy saját vállakozást csinál. Fogorvos, így magánrendelőt szándékozik nyitni itt, La Pushban. Anya eredeti foglalkozása PR menedzser és rendezvényszervező, bár nemhinném hogy ezt a fajta tudást itt kamatoztathatja. Viszont ért a virágkötéshez is, ahogy én, hátha nyit valami virágboltot ahol majd besegíthetek neki egy kis zsebpénzért.. Na, nem is rossz ötlet! Holnap felvetem neki.
Anna! Anyáék lekanyarodták ám! – bökött meg Michael. Mellettem ült, árgus szemekkel figyelt meg minden apró falevelet. Hátramenetbe kapcsoltam, és énis bekanyarodtam egy hatalmas házhoz vezető kövezett útra.
Leesett az állam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos lesz az új otthonunk! Mindenki felől csak ’azták és hűhák’ hallatszottak. Noah volt a legélénkebb.
Itt fogunk lakni?! Anna! Anna! Állj meg, ki akarok szállni megnézni! – visította a fülembe. Behúztam a nyakam. Bármennyire is szerettem az öcsémet, azért eléggé dobhártyaszaggató hangja volt, amikor kiabált.
Nyugi! Beállok a garázsfelhajtóra. – sóhajtottam, és leparkoltam az autót. Mindenki kapkodva szállt ki.
Ott álltunk a hatalmas épület előtt mindannyian, és csodáltuk az új otthonunkat. Apa előkapta a kulcsokat, és meglengette előttünk. Ünnepélyesen odamasírozott a bejáratiajtóhoz, miközben Anya elkezdte a Quileute-ok egyik legősibb dalát énekelni. Előre megbeszéltük, hogy ezt fogjuk énekelni, mikor kinyitjuk új házunk ajtaját, így Apa mindannyiunknak megtanította. Bekapcsolódtunk miis, majd fordult a kulcs a zárban, és Apánk szélesre tárta előttünk az ajtót. Noah rohant be elsőnek. Utána sorba mindannyian átléptük a küszöböt. Anyától átvettem Debbyt, hogy legyen egy szabad keze, Michael pedig Danielt ragadta magához. Anya és Apa boldogan figyelték, ahogy hatalmas szemekkel forgunk körbe-körbe. Ők már többször jártak itt, nyilván valakinek be kellett rendezni, mikor tegnapelőtt reggel megérkeztek a bútorok.
Hol fogok aludni? – kérdezte Sarah.
A hálószobáitok az emeleten vannak. Mi lent alszunk az ikrekkel. – mondta Apa.
Mind az öten egy emberként rohantunk fel a lépcsőn. Féltem is, hogy leejtem a hugomat, de szerencsére nem volt gond. Minden ajtón a tulajdonosa neve díszelgett. Anya zseniális érzékkel találta el mindegyikünk stílusát, ahhoz megfelelően választotta ki a fából készült betűket. Eddig is szent meggyőződésem volt, hogy többet jár dekorboltba mint dolgozni… Hát még most!
Benyitottam a szobámba, és egyszerűen leesett az állam. A falam bordós narancssárga volt, a bútorok cseresznyeszínűek, a hatalmas ágyam pedig kovácsoltvasból készült, gyönyörű vasrózsákkal és hatalmas fehér baldachinnal. Nem találtam szavakat, főleg mikor megláttam, hogy az erkélyem is óriási, ráadásul a tengerre néz. Parketta volt, középen pedig egy hatalmas fehér szőnyeg.
Nyílt egy ajtó is a szobámból, kíváncsian nyitottam be rajta. Akkorát sikítottam, hogy Debby majdnem felsírt. Egy hihetetlenül nagy és fantasztikus SAJÁT fürdőszobám volt.
Tudtam mire ment ki a játék. Anya a multkor már leült velem beszélgetni erről… A szüleim féltek, hogy elköltözöm. Igen, melyik szülő nem tart attól, hogy a gyereke felnő és ’kirepül’? Így viszont, hogy megteremtették álmaim lakosztályát, már nem volt okom rá, hogy bárhová is elköltözzek. Hiába nyugtattam Anyát, hogy imádom őket és a tesóimat, és nem szándékozom elköltözni amíg az élet úgy nem hozza, nem nagyon hallgatott rám. Pedig sokat álmodoztam arról, hogy jön egy srác, és kiszakít a családi házból… Csak a változatosság és az önállóság kedvéért.
Anya! – rohantam le a lépcsőn. A konyhában találtam rá, ahol Danyt etette éppen.
Tetszik? – nézett rám ragyogó szemekkel. Az arcomról biztos leolvashatta a választ.
Csodálatos! Egyszerűen fantasztikus! Nem találok szavakat! – fakadtam ki. Ide oda mászkáltam, és hevesen gesztikulálva dícsértem Anya szépérzékét és csodálatos ízlését, valamint a szobám stílusát és egyedülálló látványvilágát.
Tudod, meg akartam hálálni, hogy ennyit segítessz, pedig elmehettél volna egyetemre, vagy dolgozni, vagy egyszerűen csak elköltözhettél volna… És köszönettel tartozom a lányomnak a támogatásáért. Sokat jelent nekem kicsim, hogy nem hagysz magamra. – simogatta meg a karom, mikor leültem mellé a konyhaasztalhoz.
Apropó, hamár a munka. Igaz, csak fél órája jutott eszembe és holnap akartam megkérdezni, de hamár itt tartunk… Mit szólnál hozzá, ha nyitnánk egy virágboltot? Amíg gyesen vagy, én lehetnék bent alkalmazottként, sose árt egy kis zsebpénz… Aztán ha az ikrek már elég nagyok, rendesen belefoghatnál a munkába. Na, mit szólsz? – néztem rá mohó kíváncsisággal. Összeráncolta a szemöldökét, elgondolkodott a dolgon. Betettem Debbyt a kiságyba Dany mellé. Ennek az ágynak nagy szerepe volt mindannyiunk életében, ugyanis még akkor vették a nagyszüleink a szüleinknek, mikor én születtem. Mindenki ebbe élte le a fél csecsemő- és babakorát. Az volt a kiságy különlegessége, hogy gurult, majdnem olyan volt mint egy luxusszekér. Így Anya összevissza hurcolta magával az ikreket a lakásban.
Nem tudom, Anna. Megbeszélem apáddal. Bár nekem tetszik az ötlet! Tudod mit? Nyithatnánk olyan virágboltot, ami egyben dekorbolt is! – csillant fel Anya tekintete. A kezembe temettem az arcom, megint a dekorbolt?
Nem rossz ötlet. – helyeseltem mégis. Örömet akartam szerezni anyának, a saját boltja nem volt nagy dolog, főleg, hogy én csak az ötletet adtam. Majd ő eldönti, mit árul. Vagyis árultat. Velem.
Mindenki a nappaliba! – kiabált Apa. Dörmögő hangja kitöltötte szinte az egész házat. Lábdobogás hallattszott, majd a többiek bukkantak fel a lépcső alján. Anyával kitoltuk az ikreket a nappaliba, és mindannyian Apura néztünk. Leültünk a kanapékra és a fotelokba. Apa megállt a szoba közepén, és összekulcsolta a kezét a háta mögött.
Ajjaj, beszélgetés következik… - morogta Sarah a fülembe. Apának páratlan volt a hallása, rögtön válaszolt a hugomnak.
Igen Sarah, beszélgetni fogunk. Méghozzá az új életünkről. – bólintott. – Nos, mint tudjátok, én itt nőttem fel. 20 éves koromig éltem itt, 33 éve már, hogy elköltöztem. Rengeteg barátom volt, Harry Clearwater,Billy Black, aki még mindig itt él a fiával, és ha jól tudom 2 lánya is van valahol a világ különböző pontjain. Valamint itt van még Levi Uley és Quil Ateara is, akikkel szintén együtt éltem le életem első 20 évét. Billyvel tartottam egyedül a kapcsolatot, benne volt annyi becsület, hogy válaszolt, mikor megkerestem. Szóval nemsokára tábortüzet hívnak össze a tiszteletünkre, hagyományokhoz méltóan. Valószínüleg erre a hétvégén kerül majd sor, Billy szólni fog. Egy kikötésem van. Ne menjetek az erdőbe! Semmi képp se. Majd valamikor elviszlek titeket, de ez egy elég sűrű, csendes és veszélyes erdő. Ti városi gyerekek vagytok, nem szeretném, ha eltévednétek. – komorult el a hangja. – Jó, ennyi, mehettek. – sóhajtott. Láttam, hogy aggasztja valami, de arra gondoltam, hogy csak a hosszú út terhelte meg idősödő szervezetét.
Johnatan. – szólt Anya lágyan. – Anna remek ötlettel rukkolt elő nekem az előbb.
Igen? Halljuk! – mosolygott.
Nos, arra gondoltam, nyithatnánk egy boltot. Vagyis anyu nyitna, én meg ott dolgoznék. Virágbolt és dekorbolt lenne egyszerre. – hadartam. Amikor valamit Apa elé kellett terjeszteni, azt mindig elhadartam, hogy megelőzzem a ’gyorsabbanmondd’ pillantását.
Tetszik az ötlet. – vakarta meg a nyakát. – Majd még kitaláljuk. Lesz időnk beszélni róla! Most sipirc vacsorázni aztán alvás, későre jár! Pihenjétek ki a hosszú utat. – terelt ki minket a konyhába.
Vacsi után felmentem a szobámba. Michaellal felcipeltük a bőröndjeimet és minden egyéb táskámat. Elővettem a laptopot. Bejelentkeztem msn-re, hátha Nick fentvan, de rájöttem, hogy tényleg késő van már, és Nick ilyenkor már alszik. Nick Wanson a legjobb barátom volt, 4 évig egymás mellett ültünk a gimiben, mindent együtt csináltunk. Mindig féltem, hogy egyszer egymásba szeretünk és vége a boldog barátságnak, de megbeszéltük, hogy ez nem fog bekövetkezni. Nem is történ semmi, szerencsére. Nagyon erősen kötődtem Nickhez, 4 évig tényleg éjjel-nappal együtt lógtunk. Hoztam róla egy képet, meg Anya megígérte, hogy bekeretezteti nekem a rajzokat, amit Nick nekem csinált. Igazából jó volt, ahogy elképzeltem a műveit a falon. Mintha magammal hoztam volna valamit belőle. Egy egész kicsi darabot.
Írtam neki e-mailt, hogy megérkeztünk, minden király, részletes leírást adtam a helyről, a szobámról és a tesóim reakcióiról. Elmeséltem neki a virágboltot is, meg amit Apu mondott. Mikor végeztem, lecsuktam a laptopot és kipakoltam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, felvettem egy shortot és egy fekete pólót, aztán nekiálltam kipakolni a ruháimat a gardróbba. Néha kimentem az erkélyre csodálni az óceánt és a csillagokat, aztán mikor már jól átfagytam odakint folytattam a pakolást. Hajnali 2 körül sikerült lefeküdnöm, még úgyis maradt tennivalóm másnapra. Rögtön elnyomott az álom.
üdvözlet halandók (:
Igen, ez egy új blog. Igen, taylorosjacobos fanfiksönös. Igen, tudom, hogy már sok van, de ki akarom magam próbálni :)
Remélem nem csak a barátnőim fogják olvasni :D jaéés. véleményeket szívesen várok a címemre (sarim_95@freemail.hu) vagy akár kommentárba.
jó olvasgatást, kezdésnek felrakok mindent ami eddig megvan :)
új év- új blog. :D
csáó
sári (:
Remélem nem csak a barátnőim fogják olvasni :D jaéés. véleményeket szívesen várok a címemre (sarim_95@freemail.hu) vagy akár kommentárba.
jó olvasgatást, kezdésnek felrakok mindent ami eddig megvan :)
új év- új blog. :D
csáó
sári (:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)