Honeys!
Először is nagyon köszönöm a 7170 látogatot, és a 28 rendszeres olvasót, valamit a sok-sok díjat!
érett már a 30. fejezet, de az utóbbi héten nem voltam itthon sűrűn, és nem voltam gépközelben. Viszont ma olyan jó kedvem van, hogy írtam nektek egy részt :)
És ezúton is köszönöm mindenkinek aki gondolt rám (L)
30. Semmi sem oké.
- Anna! Ébredj! - susogott valaki a fejem felett. Résnyire nyitottam a szemem. A rolón keresztül beszűrődött a napfény, én pedig álmosan nyújtóztam egyet. Chris állt az ágy mellett, mosolyogva ébresztgetett. Fészkelődni kezdtem, mire lefogta a karomat, és kihúzta az infúziót. Felhúztam a szemöldököm.
- Ezt csak így?!
- Nyugi. - kacsintott. Elpakolászott egy kicsit körülöttem, majd ismét hozzám fordult. - Én most elmegyek pár napra. Viselkedjetek rendesen! - kacsintott.
- V... V.... v.... v.... Várjál már! - ültem fel hirtelen. - Mi lesz, ha valami baj van? Mármint Aliciával? Vagy valami? - riadoztam.
- Alicia? Tehát így fogod hívni? - gyengült el a doktor. Tágra nyíltak a szemeim. Ez csak kicsúszott a számon, nem is gondolkodtam. Úgy döntöttem ezt egy jelnek veszem. Nem lehet más, mint a szellemek akarata.
- Igen. - jelentettem ki végül határozottan, és megsimogatta a hasam. Érezhetően dudorodott már, és látszólag is határozottan ki lehetett mondani, hogy várandós vagyok.
- Gyönyörű. - bólogatott. - Ne aggódj, nem lesz baj! De muszáj elmennem. És ne nagyon ugrálj meg rohangálj, oké?
- Jó. - vigyorogtam. Éjjeli vendégeim már rég nem voltak mellettem, csak a matracon látszott még a lenyomatuk. Chris, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, elmosolyodott.
- A parton vannak.
- A parton?
- Igen. Csak itt a birtokon. Ha gondolod, teszek ki egy napernyőt és egy jó kis nyugágyat! - mutatott az ablak felé.
- Igazán? Nagyon kedves lenne tőled. Annyira kell már a nap! - nyavalyogtam, és kikászálódtam az ágyból.
- Akkor megyek is. De egyél valamit, nehogy valami bajod legyen nekem! - nyomott egy gyors puszit az arcomra, és már ott sem volt.
- Lustán másztam a bőröndömhöz, amit még mindig nem pakoltam ki teljesen. Előkotortam a fürdőruhámat, majd egy frissítő langyos zuhany után bikiniben indultam a konyha felé.
- Jó reggelt, Napsugár! - köszöntött Eric széles mosollyal, mikor pár szendvics után vidáman, szökdécselve indultam felé a homokban. A Nap ragyogóan tűzött, meleg szél fújt, és a napszemüveg nem sokat segített az UV-sugarak elleni védelemben. Chris valóban elővett nekem egy ágyat és egy napernyőt.
- Jó reggelt! - öleltem meg Ericet. Csurom víz volt, és valahol közelebb a vízhez egy szörfdeszka körvonalait véltem felfedezni. És akkor olyat láttam, amit lehet, hogy nem kellett volna... Dereck bukkant fel két óriási hullám között. Kifelé jött a vízből. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha egy filmbe csöppentem volna. Amikor az izmos, vizes pasi jön ki a vízből deszkával a hóna alatt, és valami ütős háttérzene megy a jelenet közben. Teljesen leblokkoltam, csak álltam ott, miközben Eric válla felett Derecket figyeltem. És menetrendszerűen eszembe jutott Ő... Jacob Black, amikor fürdés után víztől csöpögőn jött be a tenyérnyi szobába, ahol két hónapig éltem. A sebek kínzó lassúsággal szakadtak fel, mintha óvatosan, puhatolózva próbálnánk megszabadulni a ragtapasztól egyetlen határozott rántás helyett. Milyen csodálatos is lett volna ez a helyzet, ha nem kúszik be a fejembe az az undorítóan tökéletes férfi!
- Anna! - böködte meg az arcom Eric.
- Mi? Mi? - kaptam oda a fejem.
- Ne bámuld olyan feltűnően. - mormolta a fülembe alig hallhatóan. - Fordítsd felém a fejed, és csak a szemeddel kövesd. Azt nem látja a napszemüvegtől.
- Hogy mivan?! - ocsúdtam fel azonnal.
- Mekkorát nőttél! - kezdett Eric hirtelen élénken társalogni. Homlokom ráncolva bámultam rá, nem értettem, mit hadovál. Majd ekkor beugrott, hogy a kisbabámról beszél. Feloldódtam, mintha kiolvasztottak volna egy hosszú hibernálás után.
- Eric... Van neve. - toltam a fejem tetejére a napszemüvegemet. Szemem izgatottan csillogott.
- De hát. Mióta? - lepődött meg a férfi.
- Úgy egy órája! - kuncogtam. Mosolyogva beharaptam az alsó ajkam, úgy éreztem magam, mint egy kislány.
- Jó reggelt, asszonyom! Hogy aludt? - kapott el két vizes kar hátulról. Aztán már a hátamon éreztem Dereck tökéletes kockáit, de az egész csak egy pillanatig tartott.
- Köszönöm, remekül! - villantottam rá egy szikrázó mosolyt.
- Mondd már, mi lesz a neve! - ragadta meg Eric a kezem. Teljesen fel volt spannolva.
- Alicia. - feleltem büszkén. - A nagymamám után.
- Alicia Black. - mormogta Eric a hasamat fixírozva.
- Alicia Melanie Black. - javítottam ki. Szinte azonnali nyomás éreztem a tüdőmben. Későn jöttem rá, hogy Eric szorít magához teljes erőből.
- Ez csodálatos! Jaj, de boldog vagyok! - lelkendezett.
- Jól van, Harisnyás Pippi, elég lesz! - morgott Dereck incselkedve, mire Eric nyelvet öltött rá.
- Hány évesek is vagytok? - nevettem.
- 34. - felelték kórusban.
- Wáó. - hüledeztem. Nem gondoltam volna, hogy ennyivel idősebbek nálam.
- Hát igen, tudom! - pózolt Eric hatalmas izmait mutogatva. Dereck belebokszolt a vállába, majd elindult a törölközője felé. Nem bírtam utána nézni, Jake képe még így is élesen lüktetett a fejemben. Valahogy mégis boldog voltam. Persze, egy szerelmi roncs, de a fiúk kicsit javítottak a lelkemen. Persze ez tök furcsa, magam is meglepődöm, hogy úgy kezelnek, mint akit évek óta ismernek, mintha csak a testvérük lennék. Teljesen közvetlenek. Elfogadtak, bár még nem tudnak rólam sok mindent. És én is természetesnek érzem a közelségüket. Ez minden bizonnyal azért lehet, mert ők is farkasok, így valamilyen kapocs mégis van köztünk. Méghozzá nem is akármilyen kapocs! A falka, a farkasok szentsége irtó erős. Jobb híján ezzel magyaráztam magamnak hármunk kapcsolatát.
- Mintha itt valaki még száraz lenne... - szólalt meg Dereck mögöttem tűnődő hangon.
- Ugyan! Csak olyan forró a bőröm, hogy elpárolog a víz azonnal! - vágtam ki magam ijedten.
- Öhm. Anna. Akartuk már mondani, de egyáltalán nem vagy forró. - csóválta a fejét Eric. - Biztos a baba miatt van, vagy én nem tudom, de átlagos emberi testhőmérséklet körül mozogsz. Kicsit felette, 37,2 körül, az úgy hiszem hőemelkedésnek számít. - magyarázta.
- Ó. - ennyit bírtam mondani, majd levettem a napszemüvegem, kibontottam a hajam, és elindultam a víz felé. A forró homok perzselte a talpam, de kellemes érzés volt. Meleg szél simogatta a bőröm, és csapta hátra a hajam. Futni kezdtem, majd begázoltam a vízbe és egy ívelt fejessel vetettem magam a habok közé.
~
- Telefonált már? - suttogtam közel hajolva Michael füléhez.
- Igen, telefonált. Nyugi már, Jake! Nem kell ezt csinálnod! - szidott meg a fiú.
- De megőrülök, érted?! Egyszerűen nem bírok magammal, tudnom kell, mi van vele! - bokszoltam a mellettünk lévő óriási vörösfenyőbe. Az ütésem erejétől a törzse hangosat reccsent és megrepedt, de szerencsére nem tört el. Folyton csak Rá tudtam gondolni. Amikor pár napja írta azt az SMS-t... Teljesen kiborultam. Nagyon hiányzott. Még Bella és Nessie jelenléte se enyhítette az ürességem. Amikor csak tehettem, farkasként rohangáltam, semmi kedvem nem volt eljátszani a két lábon járó szerencsétlen marhát. Sue és Tanja folyamatosan csak tömtek, összejártak sütni, és töménytelen mennyiségű kajával és édességgel látták el az egész falkát. Már kezdtem begolyózni. A többiek lesajnáltak, szinte már hülyének néztek. Michael volt az egyetlen, akinek szintén hiányzott Anna, így bizonyos körülmények közt tudtunk egymásra támaszkodni. Könnyű volt vele kijönni, akárcsak a nővérével.
- Jól van. Ne aggódj. Minden rendben van. Én is beszéltem vele tegnap... - halkult el a hangja.
- És boldog volt? - kaptam felé a fejem.
- Hát... - tördelte a kezét Michael. Nem tudta, mit mondjon. - Úgy tűnt. Három pasival lakik, kettő a kollégája, és képzeld, a két pasi is farkas! Azt mondta, nagyon rendesek, vigyáznak rá... Aztán itt valamiért többes számot használt, mikor megkérdeztem, hogy hogy tetszik neki Los Angeles, közölte, hogy mindketten nagyon boldogok. Aztán hirtelen kijavította magát. Szerinted skizofrén lett? - hadarta. Olyan gyorsan pörgött a nyelve, alig bírtam figyelni. Nem is fogtam fel, amit mondd, pont ott ragadtam le, hogy úgy tűnt, Anna boldog.
- Srácok! Mindjárt kész az ebéd! - kiabált ki Sue a teraszról. Wanamakerék hátsó udvarán voltunk, mint az utóbbi napokban mindig. Éjjelente járőröztünk, nappal pedig vagy itt az udvaron és a parton lófráltunk, vagy aludtunk egyet. Közben próbáltam minél több időt apámmal tölteni. Nem nézte jó szemmel, hogy nem igazán tudok magammal mit kezdeni.
- Menjünk. - ugrott fel Michael, és leporolta magát. Bementünk a házba, és asztalhoz ültünk.
- Na mi a helyzet? - simította meg az arcom Tanja, mikor beléptünk a teraszról a nappaliba. Gyűlöltem, mikor ezt csinálta, mert a vonásaiban is Annát fedeztem fel, és a keze is pontos mása volt lányáénak. A gesztusairól nem is beszélve. Eszembe jutott, hogy amíg Anna nálunk élt, járőrözés után mindig így köszöntött. Beugrottam a szobámba az ablakon keresztül. Ott ült az ágyon, csak egy takaró volt rátekerve. Engem figyelt, és mikor rámosolyogtam, ő is rögtön ellágyult. Folyton értem aggódott. Olyankor odabújtam hozzá, ő megsimította az arcom, és azt kérdezte: „ Na mi a helyzet?” És én mégis elüldöztem. Mikor rájöttem, hogy nem csak Ő az egyetlen nő az életemben, szörnyű bűntudat fogott el, és kellett egy terv. Tudtam, hogy Anna milyen forró fejű, és elég okos lány. El akartam érni, hogy Ő hagyjon el engem. Nem akartam neki fájdalmat okozni. Arra sajnos nem gondoltam, hogy így talán sokkal rosszabb lesz. Amikor ott a parton ordibált velem... Amikor itt összekaptunk... Rettenetes volt. És én nem mertem kimutatni a fájdalmam, a gyengeségem. Talán jobb így neki. Boldog. Legalábbis remélem.
- Minden oké. - válaszolt végül Michael helyettem. Én is ezt akartam hinni. De sajnos, tudtam, hogy semmi sem az.
.jpg)
