Wolfpack Emotions 2.

2. Miért rögtön az első napon?


Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Anya. Mit akarhat?
- ...gen? - nyögtem bele.
- Jó reggelt kincsem! - csiripelte. - Gondoltam felkeltelek, már elmúlt 10 óra. Lent vagyunk a parton, Michael nem veszi fel. Kérlek ébreszd fel, és gyertek le! A helyiek meg akarnak minket ismerni.
- Jó. Nem sokára megyünk. Szia. - nyomtam ki. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és letusoltam. Hajat is mostam, kivasaltam, szépen, hogy jó benyomást keltsek. Ki tudja, hány helyes pasi lakik erre?
- Michael! - kopogtam az ajtón.
- Haggyál. - jött a lényegre törő válasz. Benyitottam a szobába és leültem az ágya szélére.
- Gyere, anya hívott, hogy menjünk le a partra. Meg akarnak minket ismerni a helyiek. Ma van az a tábortűz dolog, azt hiszem.
Az öcsém felült az ágyban. Elhúzta a száját.
- Muszáj? - nyavalygott.
- Hátha lesz valami csini indiánpipi odalent! - cukkoltam.
- Meg egy-két szingli vérfarkas! - vágott vissza vigyorogva. Összeráncoltam a szemöldököm.
- Vérfarkas?
- Tudod, a legenda. Amiket apa mesélt. - nevetett. - Istenem, nevetséges...

20 perc kellett ahhoz, hogy el tudjunk indulni. Úgy döntöttünk, kocsival megyünk le. Mire odaértünk, már vagy 50-en állták körül anyáékat. Az óceán gyönyörű volt, páran tűzgyújtással próbálkoztak.
- Gyerekek! - integetett Apa. Mindenki felénk fordult. Görcsberándult a gyomrom. Elkaptam Michael kezét, és megszorítottam. Erre ő kuncogni kezdett.
- Nyugi! Ezek csak indián őslakosok fura legendákkal, és amint látom meglehetősen jó kedvvel. - suttogta. Elmosolyodtam én is.
- Anna! Michael! Ő itt Billy Black. - jött oda apa egy tolókocsis indián társaságában.
- Nagyon örvendek! - ráztak kezet Michaellal.
- Üdv! - mosolyogtam rá, miközben az én kezemet is megszorította. Barátságosan mosolygott.
- Üdv La Push-ban! - mondta mély, mennydörgő hangon. Szimpatikusnak találtam, hisz már amúgy is rengeteg történetet hallottam róla.
- Harry! Gyere egy kicsit! - kiáltott Apa. Egy őszülő, pocakos férfi lépett hozzánk, oldalán 2 fiatallal. Az egyik egy gyönyörű lány volt, velem egykorú lehetett. A másik egy nagyon kedves arcú fiú, nem volt több 17-nél.
- Sziasztok! Harry Clearwater vagyok. Ők a gyerekeim, Leah és Seth. - mutatta be őket is.
És ez így ment egészen délig. Mindenki kedvesen nézett ránk, rememkül éreztem magam. Egyszerre 5 félmeztelen fiút vettem észre, akik felénk közeledtek. Mindannyian izmosak voltak, rövid fekete hajjal, tetoválás volt a jobb felkarjukon. A pólóikat a kezükben hozták, mielőtt elértek volna hozzánk, fel is vették mindannyian.
- Jonathan! Gyertek csak ide! - hallottam Billy Black mély hangját. Az egész családunk köré sereglett. Ezek a fiúk hatalmasak voltak, mindannyiuk 20 év körül járhatott, de idősebbnek néztek ki.
- Paul, Sam, Embry, Jared, - mutogatott rájuk egyenként Billy- és végül a fiam, Jacob.
- Szervusztok. Jonathan Wanamaker vagyok, ez pedig itt a családom. Noah, Jessica, Sarah, Michael, Debby és Dany, valamint a feleségem, Tanja. - mutatta be őket a fiúknak. Megköszörültem a torkom. Apa felnevetett. - Annát kifelejtettem!
- Köszi, Apa. - morogtam. Michael átkarolt és magához szorított. Kicsit megszégyenítettnek éreztem magam.A ráadás az volt, hogy utána apa még vagy milliószor nagyon beégetett. A kezem remegett a dühtől. Majd' fel robbantam.
Mindezek után odaléptem Sarahoz.
- Nálad van a laposüveg? - suttogtam. Egy bólintás volt a válasz. Kivette a táskájából és finoman átcsúsztatta az enyémbe.
- Konyak. - suttogta. Fintorogtam. Nem baj, legalább erős. Megköszöntem és elindultam a parti sziklák felé. Amikor már eléggé messze jártam, leereszkedtem két nagy kő közé, ahol volt egy uszadékfa. Olyan volt, mint egy pad. Elővettem az üveget, és jól meghúztam. Aztán megint és megint.
- Ezt nem gondoltam volna. - dörrent mögöttem egy férfihang. Riadtan kaptam hátra a fejem. Jacob volt az. Titokzatos félmosolyra húzta a száját.
- Szaladj, mondd meg Apámnak. Hátha jön még egy családi dráma, a sok röhögés után. - fintorogtam, és megint meghúztam az üveget. Jacob leült mellém.
- Pedig kedves embernek tűnik... Nem tudom miért csinálja ezt. Már vártam, mikor lesz eleged.
- Hm. Még sose csinálta ezt. Nem tesznek jót neki a régi barátai.
- Hát igazad lehet. Beszélj vele. Csak vegyél be egy rágót, megérzi, hogy ittál. - mosolygott.
- Valóban. - mutattam rá. Kezdtem berúgni.
- Sokszor csinálsz ilyet? - kérezte, és ujjával a laposüveg felé bökött. Sebesen ráztam a fejem.
- Ez sem az enyém. A hugomnak vannak problémái, és ezért tartja magánál mindig. Most kértem el tőle. Akkor ittam így, amikor meghalt a nagypapám. - hadartam szélsebesen.
- Szép. - bólogatott.
- Nem akarok erről beszélni. Miért jöttél utánam? - néztem a szemébe. Nagy volt és fekete, teljesen rabul ejtett. Mindketten zavarba jöttünk. Én gyorsan elfordultam, ő pedig hallgatott.
Legalább másfél percig ültünk így. Újból meghúztam az üveget.
- Ne igyál már! - szólt rám Jacob. Kikapta az üveget a kezemből, és lecsapta maga mellé. Bosszúsnak láttam.
- Miért nem válaszolsz? - néztem rá. Próbáltam valamit leolvasni az arcáról. Elkomorult.
- Őszintén? Fogalmam sincs. - hajtotta le a fejét.
- Anna Penelopé Wanamaker vagyok, 19 éves. Most költöztem ide Dallasból. A szüleimmel és 6 testvéremmel élek. Én vagyok a legidősebb. - motyogtam magam elé. - És azt hiszem, berúgtam. - néztem fel.
- Menj haza. Majd falazok. - mosolygott. Megráztam a fejem.
- Kocsival jöttem.
- Akkor hazaviszlek. Gyere. - állt fel, és felhúzott. Megtántorodtam, és elnevettem magam.
- Add oda az üveget. - suttogtam. Egy nagyon csúnya pillantást kaptam válaszul. Vihogni kezdtem. - A hugomé, vissza kell neki adnom. Nyugi, nem iszok többet! - simítottam meg a karját. Elkapta a derekamat és magához rántott. Az orrunk összeért. Felgyorsult a szívverésem. Éreztem kellemes, forró lélegzetét, a levegő vibrált. Majd Jacob felmordult, és eltűnt előlem.
- Mi volt ez? - mentem utána. Nem fordult meg, csak ment előre. - Jacob, állj meg! - kiabáltam utána.
- Miaz? - torpant meg.
- Mégis mi volt ez? - követeltem. Egy pillanatra végtelenül gyöngéden nézett rám, majd furcsa, mérges maszkba fanyalodott az arca.
- Nem tudom, ne kérdezd. Megtudod, ha már én is tudni fogom. - halkult el a hangja.

Csendben mentünk az autómhoz.
- Ez a te kocsid? Saját? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, az enyém, saját. Négy teljes évig spóroltam rá. - morogtam. Még mindig haragudtam rá. Olyan élmény volt a közelsége, ami még józanon is nagy hatással lett volna rám. Eleredt az eső. Ott álltunk egymással szembe a kocsim mellett, és farkasszemet néztünk. Ha öt percet nem álltunk ott, akkor semennyit. Teljesen eláztunk.
- Mennünk kéne. - suttogta Jacob. Bólintottam. A kezébe nyomtam a slusszkulcsot. Beültünk a kocsiba. Csak addig beszéltünk, míg elmondtam, hol lakunk.

- Megérkeztünk. - állította le a motort Jacob a ház előtt.
- Beállnál a garázsba?
- Igen. - bólintott. Kiszálltam a kocsiból. Kicsit elszédültem, és megtámasztottam magam az autónál. - Jól vagy? - szólt ki Jake a volán mögül.
- Persze. - motyogtam. Kinyitottam a garázsajtót, Jacob pedig beállt az autómmal. Leültem a feljáróra törökülésben. Az ölembe ejtettem a kezem, és azt tanulmányoztam, mikor Jacob megállt előttem. Az eső lankadatlanul szakadt, mindketten bőrig voltunk ázva. Felnéztem rá, ő rögtön leguggolt elém. Megsimította az arcomat.
- Anna... - suttogta. Olyan furán mondta ki a nevem... Egészen beleborzongtam. Továbbra is a kezében tartotta az arcom. Furcsa vonzást éreztem iránta. Mintha ő jelentené számomra az életet.
- Jake... Mi történik velem? - hunytam le a szemem.
- Mi? Miért? Mi a baj? - kérdezte riadtan.
- Olyan... furcsa. 1 órája, hogy beszélgetünk, és mintha beléd szerettem volna. Mintha soha nem akarnék mással lenni. Rettegek attól a pillanattól, mikor elmész, én meg nélküled kell hogy maradjak. Iszonyú! - suttogtam. Egy könnycsepp vegyült az esőcseppek közé. Kinyitottam a szemem, és beharaptam az alsó ajkam. Jacob elgyötörten nézett rám.
- Ez nem jó. - suttogta. - Most mennem kell.
- Ne! - pattantam föl. Ettől megszédültem, és kis híján betörtem a fejem a betonon. Jacob kapott el. Gyorsan el is engedett, mikor megbizonyosodott róla, hogy megállok a saját lábamon is.
- Visszajövök! - csókolta meg a homlokom. Lehunytam a szemem, és mire kinyitottam, már nem volt sehol. Körbe-körbe forgattam a fejem, de sehol nem találtam. Berohantam a házba.