Wolfpack Emotions

1. Érkezés

Gyönyörű volt az idő. Bármerre néztem a szélvédőn keresztül, mindenhol csak zöldet láttam, majd nemsokára feltűntek La Push első házai. Igazi indiánrezervátum volt, takaros kis házikókkal, egyszerű utakkal, kevés bolttal. Rögtön a szívembe zártam a helyet. Anna Penelopé Wanamaker vagyok, 19 éves. A nagy ( szó szerint hatalmas) családommal most költözünk La Pushba. Mivel kilencen vagyunk, és nekem már van kocsim, ezért az első 4 tesóm (Michael 18, Sarah 17, Jessica 15, Noah 6) az én kocsimmal, az ikrek (Debby és Dany 8 hónap) pedig anyuékkal utaznak. Szeretek nagy családban élni, szerencsére szeretjük egymást, nincsenek komoly nézeteltéréseink. Azt is élvezem, hogy én vagyok köztük a legnagyobb. Felnéznek rám, én pedig próbálok példát mutatni nekik. Eddig Dallasban éltünk, de apunak elege lett a munkájából, és úgy döntött, visszatérünk a szülőföldjére mindannyian. Igen, apukám indián, bár ez talán csak Noah-n és az ikreken látszik. Mi, többiek anyára ütöttünk. Nekem például hófehér a bőröm és szőke a hajam. Kék szemeim vannak, szóval abszolút nincs bennem semmi indiános. Még a keresztnevem se túl hagyományőrző, szóval ugorjunk is. Én már leérettségiztem, csakúgy, mint Michael öcsém. Mellesleg ő se valami indián, bár barna a haja. De most mit csináljunk? Anya orosz, így nekünk inkább a Detrovszkij-család jellegzetessége jutott. Sarahnak még másfél év volt vissza a gimiből, Jess 1 éve kezdte, Noah pedig ősztől általánosba fog járni. Az ikrek még nincsenek egy évesek, így nekik még az óvoda se helyezhető kilátásba.
Apa elhatározta, hogy saját vállakozást csinál. Fogorvos, így magánrendelőt szándékozik nyitni itt, La Pushban. Anya eredeti foglalkozása PR menedzser és rendezvényszervező, bár nemhinném hogy ezt a fajta tudást itt kamatoztathatja. Viszont ért a virágkötéshez is, ahogy én, hátha nyit valami virágboltot ahol majd besegíthetek neki egy kis zsebpénzért.. Na, nem is rossz ötlet! Holnap felvetem neki.

• 
  
  
  Anna! Anyáék lekanyarodták ám! – bökött meg Michael. Mellettem ült, árgus szemekkel figyelt meg minden apró falevelet. Hátramenetbe kapcsoltam, és énis bekanyarodtam egy hatalmas házhoz vezető kövezett útra.

Leesett az állam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos lesz az új otthonunk! Mindenki felől csak ’azták és hűhák’ hallatszottak. Noah volt a legélénkebb.

• 
  
  
  Itt fogunk lakni?! Anna! Anna! Állj meg, ki akarok szállni megnézni! – visította a fülembe. Behúztam a nyakam. Bármennyire is szerettem az öcsémet, azért eléggé dobhártyaszaggató hangja volt, amikor kiabált.
• 
  
  
  Nyugi! Beállok a garázsfelhajtóra. – sóhajtottam, és leparkoltam az autót. Mindenki kapkodva szállt ki.
  Ott álltunk a hatalmas épület előtt mindannyian, és csodáltuk az új otthonunkat. Apa előkapta a kulcsokat, és meglengette előttünk. Ünnepélyesen odamasírozott a bejáratiajtóhoz, miközben Anya elkezdte a Quileute-ok egyik legősibb dalát énekelni. Előre megbeszéltük, hogy ezt fogjuk énekelni, mikor kinyitjuk új házunk ajtaját, így Apa mindannyiunknak megtanította. Bekapcsolódtunk miis, majd fordult a kulcs a zárban, és Apánk szélesre tárta előttünk az ajtót. Noah rohant be elsőnek. Utána sorba mindannyian átléptük a küszöböt. Anyától átvettem Debbyt, hogy legyen egy szabad keze, Michael pedig Danielt ragadta magához. Anya és Apa boldogan figyelték, ahogy hatalmas szemekkel forgunk körbe-körbe. Ők már többször jártak itt, nyilván valakinek be kellett rendezni, mikor tegnapelőtt reggel megérkeztek a bútorok.
• 
  
  
  Hol fogok aludni? – kérdezte Sarah.
• 
  
  
  A hálószobáitok az emeleten vannak. Mi lent alszunk az ikrekkel. – mondta Apa.

Mind az öten egy emberként rohantunk fel a lépcsőn. Féltem is, hogy leejtem a hugomat, de szerencsére nem volt gond. Minden ajtón a tulajdonosa neve díszelgett. Anya zseniális érzékkel találta el mindegyikünk stílusát, ahhoz megfelelően választotta ki a fából készült betűket. Eddig is szent meggyőződésem volt, hogy többet jár dekorboltba mint dolgozni… Hát még most!

Benyitottam a szobámba, és egyszerűen leesett az állam. A falam bordós narancssárga volt, a bútorok cseresznyeszínűek, a hatalmas ágyam pedig kovácsoltvasból készült, gyönyörű vasrózsákkal és hatalmas fehér baldachinnal. Nem találtam szavakat, főleg mikor megláttam, hogy az erkélyem is óriási, ráadásul a tengerre néz. Parketta volt, középen pedig egy hatalmas fehér szőnyeg.

Nyílt egy ajtó is a szobámból, kíváncsian nyitottam be rajta. Akkorát sikítottam, hogy Debby majdnem felsírt. Egy hihetetlenül nagy és fantasztikus SAJÁT fürdőszobám volt.

Tudtam mire ment ki a játék. Anya a multkor már leült velem beszélgetni erről… A szüleim féltek, hogy elköltözöm. Igen, melyik szülő nem tart attól, hogy a gyereke felnő és ’kirepül’? Így viszont, hogy megteremtették álmaim lakosztályát, már nem volt okom rá, hogy bárhová is elköltözzek. Hiába nyugtattam Anyát, hogy imádom őket és a tesóimat, és nem szándékozom elköltözni amíg az élet úgy nem hozza, nem nagyon hallgatott rám. Pedig sokat álmodoztam arról, hogy jön egy srác, és kiszakít a családi házból… Csak a változatosság és az önállóság kedvéért.

• 
  
  
  Anya! – rohantam le a lépcsőn. A konyhában találtam rá, ahol Danyt etette éppen.
• 
  
  
  Tetszik? – nézett rám ragyogó szemekkel. Az arcomról biztos leolvashatta a választ.
• 
  
  
  Csodálatos! Egyszerűen fantasztikus! Nem találok szavakat! – fakadtam ki. Ide oda mászkáltam, és hevesen gesztikulálva dícsértem Anya szépérzékét és csodálatos ízlését, valamint a szobám stílusát és egyedülálló látványvilágát.
• 
  
  
  Tudod, meg akartam hálálni, hogy ennyit segítessz, pedig elmehettél volna egyetemre, vagy dolgozni, vagy egyszerűen csak elköltözhettél volna… És köszönettel tartozom a lányomnak a támogatásáért. Sokat jelent nekem kicsim, hogy nem hagysz magamra. – simogatta meg a karom, mikor leültem mellé a konyhaasztalhoz.
• 
  
  
  Apropó, hamár a munka. Igaz, csak fél órája jutott eszembe és holnap akartam megkérdezni, de hamár itt tartunk… Mit szólnál hozzá, ha nyitnánk egy virágboltot? Amíg gyesen vagy, én lehetnék bent alkalmazottként, sose árt egy kis zsebpénz… Aztán ha az ikrek már elég nagyok, rendesen belefoghatnál a munkába. Na, mit szólsz? – néztem rá mohó kíváncsisággal. Összeráncolta a szemöldökét, elgondolkodott a dolgon. Betettem Debbyt a kiságyba Dany mellé. Ennek az ágynak nagy szerepe volt mindannyiunk életében, ugyanis még akkor vették a nagyszüleink a szüleinknek, mikor én születtem. Mindenki ebbe élte le a fél csecsemő- és babakorát. Az volt a kiságy különlegessége, hogy gurult, majdnem olyan volt mint egy luxusszekér. Így Anya összevissza hurcolta magával az ikreket a lakásban.
• 
  
  
  Nem tudom, Anna. Megbeszélem apáddal. Bár nekem tetszik az ötlet! Tudod mit? Nyithatnánk olyan virágboltot, ami egyben dekorbolt is! – csillant fel Anya tekintete. A kezembe temettem az arcom, megint a dekorbolt?
• 
  
  
  Nem rossz ötlet. – helyeseltem mégis. Örömet akartam szerezni anyának, a saját boltja nem volt nagy dolog, főleg, hogy én csak az ötletet adtam. Majd ő eldönti, mit árul. Vagyis árultat. Velem.
• 
  
  
  Mindenki a nappaliba! – kiabált Apa. Dörmögő hangja kitöltötte szinte az egész házat. Lábdobogás hallattszott, majd a többiek bukkantak fel a lépcső alján. Anyával kitoltuk az ikreket a nappaliba, és mindannyian Apura néztünk. Leültünk a kanapékra és a fotelokba. Apa megállt a szoba közepén, és összekulcsolta a kezét a háta mögött.
• 
  
  
  Ajjaj, beszélgetés következik… - morogta Sarah a fülembe. Apának páratlan volt a hallása, rögtön válaszolt a hugomnak.
• 
  
  
  Igen Sarah, beszélgetni fogunk. Méghozzá az új életünkről. – bólintott. – Nos, mint tudjátok, én itt nőttem fel. 20 éves koromig éltem itt, 33 éve már, hogy elköltöztem. Rengeteg barátom volt, Harry Clearwater,Billy Black, aki még mindig itt él a fiával, és ha jól tudom 2 lánya is van valahol a világ különböző pontjain. Valamint itt van még Levi Uley és Quil Ateara is, akikkel szintén együtt éltem le életem első 20 évét. Billyvel tartottam egyedül a kapcsolatot, benne volt annyi becsület, hogy válaszolt, mikor megkerestem. Szóval nemsokára tábortüzet hívnak össze a tiszteletünkre, hagyományokhoz méltóan. Valószínüleg erre a hétvégén kerül majd sor, Billy szólni fog. Egy kikötésem van. Ne menjetek az erdőbe! Semmi képp se. Majd valamikor elviszlek titeket, de ez egy elég sűrű, csendes és veszélyes erdő. Ti városi gyerekek vagytok, nem szeretném, ha eltévednétek. – komorult el a hangja. – Jó, ennyi, mehettek. – sóhajtott. Láttam, hogy aggasztja valami, de arra gondoltam, hogy csak a hosszú út terhelte meg idősödő szervezetét.
• 
  
  
  Johnatan. – szólt Anya lágyan. – Anna remek ötlettel rukkolt elő nekem az előbb.
• 
  
  
  Igen? Halljuk! – mosolygott.
• 
  
  
  Nos, arra gondoltam, nyithatnánk egy boltot. Vagyis anyu nyitna, én meg ott dolgoznék. Virágbolt és dekorbolt lenne egyszerre. – hadartam. Amikor valamit Apa elé kellett terjeszteni, azt mindig elhadartam, hogy megelőzzem a ’gyorsabbanmondd’ pillantását.
• 
  
  
  Tetszik az ötlet. – vakarta meg a nyakát. – Majd még kitaláljuk. Lesz időnk beszélni róla! Most sipirc vacsorázni aztán alvás, későre jár! Pihenjétek ki a hosszú utat. – terelt ki minket a konyhába.

Vacsi után felmentem a szobámba. Michaellal felcipeltük a bőröndjeimet és minden egyéb táskámat. Elővettem a laptopot. Bejelentkeztem msn-re, hátha Nick fentvan, de rájöttem, hogy tényleg késő van már, és Nick ilyenkor már alszik. Nick Wanson a legjobb barátom volt, 4 évig egymás mellett ültünk a gimiben, mindent együtt csináltunk. Mindig féltem, hogy egyszer egymásba szeretünk és vége a boldog barátságnak, de megbeszéltük, hogy ez nem fog bekövetkezni. Nem is történ semmi, szerencsére. Nagyon erősen kötődtem Nickhez, 4 évig tényleg éjjel-nappal együtt lógtunk. Hoztam róla egy képet, meg Anya megígérte, hogy bekeretezteti nekem a rajzokat, amit Nick nekem csinált. Igazából jó volt, ahogy elképzeltem a műveit a falon. Mintha magammal hoztam volna valamit belőle. Egy egész kicsi darabot.

Írtam neki e-mailt, hogy megérkeztünk, minden király, részletes leírást adtam a helyről, a szobámról és a tesóim reakcióiról. Elmeséltem neki a virágboltot is, meg amit Apu mondott. Mikor végeztem, lecsuktam a laptopot és kipakoltam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, felvettem egy shortot és egy fekete pólót, aztán nekiálltam kipakolni a ruháimat a gardróbba. Néha kimentem az erkélyre csodálni az óceánt és a csillagokat, aztán mikor már jól átfagytam odakint folytattam a pakolást. Hajnali 2 körül sikerült lefeküdnöm, még úgyis maradt tennivalóm másnapra. Rögtön elnyomott az álom.