Wolfpack Emotions 6.

6. Kezdődik

Varázslatos érzés volt. Minden tökéletes, forró, és szerelemmel teli. Életem legjobb éjszakája volt, ezt biztosra vettem. Órákon keresztül csak egymással törődtünk, nem tudtuk beérni a másikkal. Több kellett, sokkal több. És tudtam, hogy amint teljesen kiismerjük magunkat a másik lelkén, meglesz az a több. Már hajnalodott, mikor Jacob nem bírta tovább, a fáradtság többszörösen ült ki az arcára. Betakaróztunk és összebújtunk.
- Ez csodálatos volt. - suttogta Jake és megpuszilta a homlokom. Elégedetten elmosolyodtam.
- Tudom.
- Mennyi az idő? - emelte fel a fejét.
- Fél 5. Miért? - simogattam meg a hasát. Fájdalmasan felnyögött.
- Nemsokára el kell mennem.
- Ki gondolta volna... - morogtam.
- Anna. - szólt rám figyelmeztetőleg.
- Figyelj. Tudom, hogy a farkaslét sok teendővel jár, de nem hiszem, hogy kifulladásig kell magad hajtanod! Egyszer kialudnád magad végre, aztán újult erővel vághatnál neki az erdőnek... Mi olyan lehetetlen ebben? - ültem fel.
- Az, hogy veszély van! Vámpírok jönnek, teljes készültség van, Jared kiesett, és ha veled valami történik, én se tudok ott lenni. És nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogy érnek ide, csak Alice látta, hogy társasásgunk akad a napokban. - Nyelve gyorsan pörgött, szinte sziszegte a szavakat. Felidegesítettem.
- Ki az az Alice? Alice Cullen? - vontam fel a szemöldököm.
- Pontosan.- bólintott. Igen. A Cullenek. Mindent tudtam róluk, Billy pot a mai napon mesélte el a történetüket. A nagy, vegetáriánus vámpírcsalád, akik jóban vannak a farkasokkal. Gratulálok.
A távolban farkasvonyítás hallattszott. Jacob kiugrott az ágyból.
- Itt vannak. Anna, ígérd meg, hogy nem jössz ki. Ha forróvá válnál, ne az erdőbe rohanj, hanem a partra. Nem akarom, hogy bajod essen! - hadarta. - Szeretlek. - puszilt meg, és kiugrott az ablakon. Hallottam egy szakadás szerű hangot, és Jake szuszogását, amint egyre távolabb fut. Aztán csend lett. Hoppáhoppá. Valami készül. Becsuktam az ablakot Jake után és lehúztam a redőnyt. Visszafeküdtem és elaludtam.


Édes szavakra keltem. Nem jutott el az agyamig, hogy hol vagyok, de tudtam, hogy jó helyen. Jacob Black mellett.
- Mi van? - dünnyögtem álmosan.
- Billy azt mondta, 2 napja alszol. - somolygott. Nem nyitottam ki a szemem, csak grimaszoltam.
- Nemis. - motyogtam sértetten.
- De. - puszilta meg az orrom. Furcsa illat csapott meg. A vér szaga. Kipattantak a szemeim.
- Jake. Te vérzel? - néztem végig rajta. Nem válaszolt, csak felállt. A vér rászáradt a bőrére, mindenhol hegek voltak rajta. Felugrottam. Riadtan bámultam a szemeibe.
- Nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. - motyogta. - Tök jól vagyok már. Még negyed óra és eltűnik minden.
- De... Mégis. Mi történt? - hebegtem.
- Megérkeztek a vámíprok. Kicsit többen voltak, mint gondoltuk... - mosolyogott szelíden. A szívem kihagyott egy dobbanást. Jake harcolt. Vámpírokkal. És én közben aludtam. Milyen lenyomat vagyok én most úgy őszintén?!
Jacob tett felém egy lépést. Hátráltam. Még mindig kidülledő szemekkel néztem a testét. Elkezdtem zihálni. Jacob is megijedt a reakciómtól.
- Mi az? Mi a baj?
- Nem akarok farkas lenni. Nem akarok vámpírokkal harcolni. - ráztam a fejem kétségbeesetten.
- Nyugodj meg. - simogatta meg az arcom.
- Biztos, hogy nem fáj semmid? - tapogattam meg a vállán éktelenkedő 10 centis heget.
- Csak le kell zuhanyoznom. - mondta. - Megtennéd, hogy kivakarsz a redvából? - kérdezte gondterhelt arccal. Bólintottam. Felkaptam a sárga hálóinget, és kimentem a fürdőbe. Engedtem vizet a kádba. Mikor elégnek találtam a mennyiséget, tettem bele egy kis nyugtató fürdősót.
- Jake. - szóltam ki a szobába. Jacob bejött, ledobta az alsógatyáját és beleereszkedett a forróvízbe. Kényelmesen elhelyezkedett és nyögött egyet.
- Jól vagy? - kaptam oda a fejem ijedten. Mosolygott.
- Persze. Csak ellazultam. - csukta be a szemét.
- Pihenj itt egy kicsit. Szólj, ha szükséged van rám. - pusziltam meg a homlokát, és kiléptem a fürdőből.
Annyira megdöbbentett ez az egész... Alapból, hogy úgy alszom 2 (KETTŐ) napot, hogy nem vagyok fáradt. Aztán ez a sok heg... Meg a vér... Istenem... Leültem az ágy szélére és magamba zuhantam. A könnyeim alattomosan kicsordultak, megijedtem. Igazán megijedtem, hogy mi vár majd rám.
- Anna. - szólt Jacob halkan. Letöröltem az arcom, és bementem hozzá. Leguggoltam a kád mellé, és finoman rámosolyogtam. Mégsem tudtam elbújni előle. Kicsit feljebb csúszott, hogy a feje egy szintbe kerüljön az enyémmel. Megpuszilta az orrom.
- Ne félj, kicsim. Nem lesz semmi baj. - suttogta. Lehajtottam a fejem.
- Segítsek valamit? - néztem fel fél perc némaság után.
- Öhm. A hátamon van pár folt amit nem érek el. - fordult meg. Pár folt?! Tiszta vér és sár volt a háta. Nagyot nyeltem. Levettem a polcról a mosdószivacsot, és finoman ledörgöltem a koszt Jacobról. A hegei egyre kevésbé látszottak.
- Végeztünk. - simogattam meg, mikor az utolsó kis piszok is lejött, és csak a csodálatos, bronzosan csillogó bőr maradt, útközben pár halovány heggel. Jake felemelkedett a fürdőkádból. Vártam, hogy Penelopé felbukkanjon, de annyira össze voltam roskadva, hogy nem volt ínye előjönni. Elvettem egy törölközőt a csap alatti szekrényből, és óvatosan törölgetni kezdtem Jacob testét. Finom voltam, nagyon féltem, hogy fájdalmat okozok neki.
Mikor már teljesen száraz volt, adtam neki egy alsónadrágot, és befeküdtem az ágyba. Kirázott a hideg. Folyton a csata lehetséges képei cikáztak előttem, nem hagytak nyugodni. Jake bebújt mellém, és betakaróztunk. Az ajtó felé fordultam, nem bírtam ránézni, tudtam, hogy akkor megint rosszakra fogok gondolni.
- Köszönöm. - hallottam elgyötört és végtelenül fáradt hangját a nyakam tövéből. Nem válaszoltam. Üveges tekintettel meredtem az ajtófélfa egy pontjára. - Anna. Anna! - szólongatott finoman.
- Jake. - szipogtam. - Mindenki jól van?
- Én sérültem a legsúlyosabban, és látod, hogy én is jól vagyok.
- Rendben. Vagyis.. egyáltalán nincs rendben, de azért örülök, hogy mindenki megúszta. - sóhajtottam.
- Anna, figyelj rám egy kicsit. - próbált maga felé fordítani. Nem engedelmeskedtem. Egyre csak a szörnyű képeket pörgette az elmém, amit csak képzeltem,de nem tudtam őket visszaküldeni oda, ahonnan előjöttek. Jacob egyrecsak böködött és finoman húzta maga felé a vállam. Egy pillanat alatt elpattant az agyam.
- Hagyj már békén! - üvöltöttem, és felpattantam. A kezem vészesen remegett.
- Jacob! - sikítottam. - Ne most!
A következő pillanatban egy forró vaskapocs leszorította remegő testem.
- Lélegezz mélyeket. Gyerünk. - utasított, és együtt vettük a nagylevegőket. Hirtelen abbamaradt a rángás. Jacob fellélegzett, és elengedett.

Orbitális hiba volt. Felordítottam fájdalmamban, és furcsa, szakadásszerű hangot hallottam. Mintha a hátamat feltépték volna. Aztán hirtelen nem éreztem semmit. Jacob riadtan nézett rám. Felegyenesedtem. Furcsa, forró érzés lüktetett a gerincem mentén.
- Ilyen nincs. - motyogta Jacob megsemmisülten. Mereven bámult rám. Lassan körbefordultam. Nem láttam semmit, de Jacob továbbra is csak a hátam nézte.
- Miaz? Mi történt? - kérdeztem. Válasz helyett karonragadott és behúzott a fürdőbe. Megálltam a tükörrel szemben. Vállam felett furcsa fehér szőrt véltem felfedezni. - Ez meg mi a …?
- Úgy néz ki, fázisokban fogsz átalakulni. Vagy nem is tudom. Mingyárt felkeltem Apámat. - ráncolta a homlokát és kilépett az ajtón. Elképedve bámultam magam a tükörben, forogtam körbe-körbe. A gerincem mentén egy vastag fehér csíkban gyönyörű fehér bundám nőtt. Nem jutottam szóhoz.
- Anna! - hallottam Billyt a szobából. Kimentem hozzájuk. Hozzáértő szemekkel vizslatott, körbe forgatott többször is.
- Így nem mehetsz ki az utcára. - állapította meg hosszú, csendes tanulmányozás után.
- Az Isten szerelmére, erre én is rájöttem! Az a kérdés, hogy ez rossz vagy semleges? - rivalltam rá. A következő pillanatban el is szégyelltem magam. - Sajnálom, nem akartam, bocsáss meg! - hebegtem. Azt az egy magyarázatot találtam a viselkedésemre, hogy lassan átalakulok, és farkas lesz belőlem. Ez pedig meglehetősen heves vérmérséklettel jár...
- Semmi gond. Figyelj. Próbálj meg nagyon erősen koncentrálni, hátha visszahúzódik. - nézett a szemembe. Fekete szeme rabul ejtett. Ősi erőt fedeztem fel benne, Billy Black maga volt a legenda. Nagyon koncentráltam. Óriási fizikai erőfeszítést igényelt a dolog, az elmémet is rettenetesen megterhelte. Jacob mögém állt, hogy figyelje kísérletünk sikerességét.
- Tovább. - sürgetett. Ezek szerint működik. Elképzeltem milyen érzés lehet, ha valami csak úgy kiszakad belőled. - Gyerünk. Még. - hallottam a Hangot. Azt a Hangot, ami csak nekem suttogott édes szavakat múlt éjjel, és csak az én nevemet ejtette ki tiszta szerelemmel és szenvedéllyel. - Bent van! - vigyorgott a Hang. Megkönnyebbülve eresztettem el Billy pillantását. Összecsuklottak a lábaim. Kimerültem.