Wolfpack Emotions 24.

Helóó hánik! :)
Nem hosszú, ne kövezzetek meg, de ennyivel tartoztam, és még nekem is tetszik a végeredmény. Túl vagyok a vizsgákon, ezért nekiültem, és ennyit sikerült, szerintem jókor hagytam abba. ;D
köszi a türelmeteket (L)
Sá.


24. Ezt dobta a gép.


Ahogy a jeges víz felé száguldottam, emlékek milliói suhantak át az agyamon. Különösen egy volt kiemelkedő, mintha piros neon betűkkel lett volna kivilágítva mind közül.

Blackék nappalijában ültem, Billyvel beszéltem. Az első napom volt ebben az idegen csodavilágban, akkor tudtam meg, mi is vagyok valójában. És akkor meghallottam A hangot.
- Apa? Apa? Ki van itt? - lépett be az ajtón. Hatalmas teste megmerevedett, mikor meglátott. Megint csak egy alsónadrág volt rajta. Meghökkent, hogy ott lát a nappalijukban, amint az apja fogja a kezem. Felálltam és odamentem hozzá. Átöleltem és a vállába fúrtam a fejem. Zokogni kezdtem. Jake átkarolt és simogatni kezdett.
- Nincs semmi baj – suttogta megnyugtatóan. – Én vigyázni fogok rád. Örökre. – puszilta meg a hajam.
- Jake. Én csak félig vagyok farkas - néztem fel rá.
- Ezt hogy érted? – ráncolta a szemöldökét.
- Nem biztos, hogy valaha is átváltozom. Vagy ha átváltozom, más leszek, mint ti. Feltehetően végtelenül gyenge. Vagyis. Nem tudjuk. Senki nem tud semmit. Nagyon félek - bömböltem.
- Bármi legyen is, együtt csináljuk végig.

Együtt csináljuk végig, mi? Arról nem volt szó, hogy ha megcsináltuk, Ő úriember módjára távozik az életemből.... Meg hogy örökre leszünk együtt, mi? Kíváncsi lennék, hogy Bellának vagy Renesméenek hányszor mondta ezt... Csak érnék már a vízbe. Rögtön kitisztulna a fejem, az ziher! Jaj Istenem, de utálom én ezt a cirkuszt. Az a vicc az egészben, hogy én dobtam Őt. De nem azért, mert nem szeretem, nagyon is odavagyok érte, pedig egy hazug féreg. Hanem azért, mert nem szenvedek vele, szenvedjen Bella vagy Nessie, mikor felnő! Szép kis páros lesz, mondhatom. Lenne egy negyed vámpír - fél vérfarkas gyerekük, hát ez van, sajnos ezt dobta a gép, bocs Volturi, készen állunk meghalni, nehogy veszélyeztessünk akárkit is ezzel a szörnnyel, akin pár éjjelen át dolgoztunk... Istenkirály.

Végre nekicsapódtam az acélos vízfelszínnek. A gondolataim nem tűntek el, mit ahogy reméltem, csupán halkabbak lettek. Úszni kezdtem a víz alatt, széles karcsapásokkal haladtam előre, mikor hirtelen egy forró kéz megragadt az egyik karom és felrántott a mélyből. Meglepetten kapkodtam levegő után. Paul próbált a part felé vonszolni teljes erőből.
- Mit csinálsz? - kiáltottam rá idegesen. Meglepődött, és rögtön elengedett. Elkezdett szakadni az eső, a hullámok egyre nagyobbak lettek.
- Megmentelek? - mondta bizonytalanul, inkább kérdésnek hangzott az állítása.
- Ugyan mitől? Azt hiszed, hogy megfulladnék? Farkas vagyok Paul, az Ég szerelmére! - üvöltöztem. Egészen elpattant az agyam, szinte azonnal átváltoztam ott helyben, a vízben. Dühösen csapkodva mentem ki a partra. A homokon megráztam magam, és néztem, ahogy a csuromvizes Paul mászik ki az óceánból. Mielőtt odaért volna hozzám, Ő is farkas alakot öltött.
- Mit csinálsz? - kérdezte komolyan.
- Gondolkozom.
- Min?
- Hogy miért ver veletek az Isten? - rivalltam rá. - Úszni akartam, erre rögtön kicibálsz a vízből! Jó kedvem van, rögtön hülyének titulálnak! Négy tetves nap telt el, mióta ott hagytalak titeket a parton. Négy! Te is tudod, hogy jól vagyok, bár sose leszek már egész, mert Ő a lenyomatom. Komolyan mondom, az első adandó alkalommal elhúzok innen jó messzire!


Fogtam magam, és olyan gyorsan suhantam el Paul elől, mint talán még soha. Nem érdekelt, hogy Jacob kint van-e, azt akartam, hogy minden egyes gondolatomat hallja. Az sem érdekelt már, hogy mi van, ha kiutálnak a falkából. Vagy ha harcot szítok köztük. Kit érdekel? Ha van még csoda a világon, akkor valahová el fogok tudni menni. El innen, ne is lássam ezeket az arcokat egy darabig. Nick... Nos ő meg spontán nem érdekel. Ha így akar híres lenni, legyen. Majd ha szükségem lesz pénzre, előveszem az ügyet, addig nem éri meg vele foglalkozni. Csak jobban tönkretesz.

Egészen hazáig rohantam. Hátul változtam át, majd felmásztam a falon, úgy mint Jacobbal egy estén. Mikor elvitt Melaniehoz. Megráztam a fejem, hátha kiűzhetem a rossz emlékeket. Lezuhanyoztam, és bevetődtem az ágyba, hátha hamar elalszom, és akkor nem gondolok hülyeségekre. Aztán eszembe jutott, hogy a ruháimat a szirten hagytam. Annyi baj legyen...


Reggel mennyei illatokra ébredtem. Pizsamában indultam le a konyhába, hajam szanaszét állt, mint egy szénaboglya.
- Palacsinta! - tettem a kezem korgó pocakomra. Anyu a konyhában sürgölődött, dudorászott. Húszasával pakolta a tányérra a megsült palákat. Leültem az asztalhoz, és mosolyogva néztem Őt. Olyan gyönyörű volt! Csodálatos.
- Jó reggelt! - mosolygott vissza rám. - Jött egy leveled. - tett elém egy bontatlan fehér borítékot. A kezembe vettem, és megnéztem a címzettet.
- De ez neked jött. - nyújtottam vissza anyunak. Ő csak a fejét rázta erre.
- Nézd meg a feladót! Ez a tiéd lesz szerintem. - kacsintott.
- Heatfollow? Az a magániskola Los Angeles mellett, nem? Jaj, hát persze! - csaptam a homlokomra. - Még májusban adtam be a papírt a zenetanári állásra. Most írtak, hogy nem sikerült? Kicsit későn. - nevettem, és felbontottam a levelet. Elkezdtem olvasni, és rögtön lefagyott a jókedvem. Szemeim tágra nyílva falták a sorokat.
- Ilyen nincs. - suttogtam döbbenten.
- Baj van, szívem? - kérdezte Anya a palacsintarakás mögül.
- Van Isten! - nevettem el magam. - Anya! Felvettek! Zenetanár leszek! - pattantam fel.
- Hogy mi leszel? - kérdezte egy mély, rekedtes hang. Ezer közül is megismertem volna. Ez nem anya volt. Hanem Ő.