Wolfpack Emotions 29.

Kislányok!
Itt a várva várt rész :)
siettem vele, de millió oldalt kell pótolnom, és nincs sok idő :/
Remélem tetszeni fog :) A képen Dereck és Eric látható :P
puszii.

29. Felületes ismerkedés (part 2)


- Eric, nyugtasd meg! Beszélj hozzá! Bármiről. - kiabálta Chris, majd Eric lefektetett a vizsgálóra. Előbbi félig kábult állapotomból átmentem a másik végletbe, rángatóztam és nagyon fájt mindenem.
- Kislány. Figyelsz rám? Figyelj. Mi most egy óriási plázában vagyunk. Jó? A kedvenc boltodban. Próbálj fel egy kék nadrágkosztümöt. Gyönyörű leszel benne, egy igazi anyuka, egy tiszteletreméltó tanárnő! - hadarta a fülembe. A próbálkozása nem hatott.
- Dereck? - fordult Chris a dermedt férfi felé kétségbeesetten. Ő elfordította rólam a tekintetét, és Chrisre nézett.
- Ó, persze, természetesen! - kapott észbe. Leguggolt mellém, kezével a fejemet simogatta.
- Nyugtasd meg! - parancsolt rá Eric. Dereck mély levegőt vett.
- Querida.... - sóhajtott. - Táncolj velem! - búgta a fülembe. - Egy nagy bálteremben, vagy akár a tengerparton. Egy piros ruhában, piros virággal a hajadban salsázunk. Minden rendben van, a kislányod is remekül van, és boldogok vagyunk. Gyönyörű vagy!
- Működik. Bekötöm az infúziót. - bólintott Chris, és egy tűt döfött a karhajlatomba. Még hangosan ziháltam, és alig voltam tudatomnál. Elképzeltem, ahogy Dereckkel táncolok.
- Mi történik vele? - kérdezte Eric feszülten.
- Fogalmam sincs. A magzat megindult. - hadarta Chris, és már be is zselézte a hasam az ultrahanghoz. Mikor végzett, a szívemet is megnézte a géppel.
- Mi az, hogy megindult? - kiabált Dereck.
- Elkezdett nőni. De irdatlan tempóban. Amióta itt fekszik, a babája 5 centit nőtt. Szerinted? Több hét alatt nő ennyit egy magzat, nem negyed óra alatt! - túrt a hajába Chris.
- Nézd... Nézd a szívverését! - szólt Dereck kétségbeesetten a monitorra mutogatva..
- Te... Szent... Isten.... Fel kell hívnom Carlisle-t! Eric, hozd ide a mobilomat. - - Dereck, folytasd, amit elkezdtél. - adta ki az utasításokat a doki. Eric elment, Dereck pedig tovább elemezgette a salsa fortélyait. Már csak egy éles sípolásra emlékszem, és hogy elnyelt a sötétség.



Az ágyamban ébredtem. Még mindig infúzióra voltam kötve. A redőnyök le voltak húzva, Dereck pedig az ágyam melletti fotelban ült, egy könyvvel a kezében.
- Hé. - suttogtam. Felkapta a fejét, és elmosolyodott.
- Hé. Jobban vagy?
Felállt, odasétált mellém, leguggolt, és a homlokomat kezdte simogatni. Halványan bólogattam.
- Mi történt?
- Majdnem meghaltál. - suttogta nagyon halkan, és lehajtotta a fejét. - Egyszer csak leállt a szíved. Eric kikészült, de Perryvel újraélesztettünk. A baba is jól van.
- Dereck... - vágtam közbe.
- Igen? - mosolygott rám.
- Köszönöm. - pihegtem, majd köhögni kezdtem.
- Perry! - kezdett kiabálni, de lefogtam.
- Csak egy... kis... vizet! - fuldokoltam. Dereck már hozott is egy pohárral a fürdőből, és szép lassan megitatott.
- Minden rendben. - suttogta, és megcsókolta a homlokom. Szorosan lehunytam a szemem. A forróság, az ajkai érintése, a férfias illata... Jacob jutott eszembe. Hiszen ma van a születésnapja!
- Odaadnád a mobilomat? - nyúltam az éjjeliszekrény felé. Dereck már ugrott is, a kezembe tette a telefont.
- Minek?
- Tudod, hogy kell ezen SMS-t írni? - fintorogtam. Dereck kuncogott.
- Add ide. Mit akarsz írni?
- Annyit, hogy Boldog Születésnapot. Semmi jel, semmi izé, semmi más. Egy A betűt biggyeszthetsz a végére.


Ezután Dereck megtanította használni a mobilt, mint kiderült, neki is olyan volt. Eric folyamatosan etetett. Mikor először bejött a szeme tiszta vörös volt, láttam, hogy kisírta magát.
Chris elővette a Dr. Perry megszólítást, és három nap szigorú ágynyugalomra ítélt. (Zárójelben megjegyzem, az SMS-re egyáltalán nem érkezett válasz.)


Este felé járt az idő, és én csak feküdtem tehetetlenül a hatalmas, kényelmes ágyamban, mikor úgy éreztem, eljött az ideje felhívni Anyuékat.
- Halló, tessék! - szólt bele Anya a telefonba. A hangja hatására átjárt a melegség. Imádtam a hangját, mély volt, mint az enyém, és megnyugtatóan lágy.
- Anya? Én vagyok. Anna.
- Kicsi Annám! Mesélj, hogy vagy? Minden rendben? - vidult fel.
- Hát... Volt egy kis komplikáció, de már minden rendben. Csak a doki három nap ágynyugalomra ítélt, és hát... Tudod, hogy nem nagyon tudok megülni a seggemen. Főleg ezen a gyönyörű helyen! - kuncogtam.
- Komplikáció? Mi történt? - érdeklődött. Mélyet sóhajtottam, és villám gyorsan mérlegeltem a lehetőségeimet.
- Nos... Tudod... A szívem rendetlenkedett, de már minden rendben! - hadartam.
- Mi?! A szíved? De hát sosem volt baj a szíveddel!
- A baba miatt, Anya. Leállt a szívem, mert a baba hirtelen pár perc alatt öt centit nőtt! - válaszoltam kissé idegesebben a kelleténél.
- Atyaisten! Minden rendben? Oda tudok repülni akár most azonnal! - kezdett kétségbe esni az Anyukám.
- Nemnemnemnemnemnemnem! - próbáltam gyorsan megnyugtatni. - Minden oké, tényleg, a fiúk nagyon vigyáznak rám! - mosolyodtam el.
- Fiúk? Miféle fiúk? - lepődött meg Anya, én pedig elkezdtem neki mesélni.

Már vagy fél órája csak mondtam a magamét, mikor Anyának is mennie kellett, és az én ajtómon is kopogtak. A családom a partra ment a tábortűzhöz, amit a születésnapra rendeztek... Nem is bírtam többet gondolni rá.
- Szabad! - sóhajtottam, mire kinyílt az ajtó, és egy óriási tálca indult el felém. Eric vagy Dereck hozta, nem láttam az arcot, mert a tálcán egy irdatlan nagy virágcsokor állt és temérdek kaja. Csak a levegőbe kellett szagolnom, és máris megkordult a gyomrom.
- Virágot a virágnak! - tette le a tálcát Eric. Mély, öblösen zengő hangjára jólesően megborzongtam.
- Igazán nem kellett volna... - szerénykedtem, de azért pironkodásaim közepette elvettem a hatalmas, fehér liliom csokrot.
- Igazad volt, a liliom tényleg bejön! - jött be Dereck mosolyogva. Halkan nevettem. Eric leheveredett mellém, és hozzám bújt, mint egy kisgyerek esti mese közben, Dereck pedig az ágy szélét választotta.
- Hogy érzed magad? - fogta meg a kezem elkomolyodva.
- Mint egy éhes farkas! Ha nem kapom meg azt a tálcát, megyek és megkeresem Piroskát! - kacsintottam, mire a fiúk nevetni kezdtek. Dereck már nyúlt is a sok kajáért. A tálcát az ölébe vette.
- Nos, mivel kezdjük? - vizsgálgatta a tányérok tartalmait. Behunytam a szemem, és szimatolni kezdtem.
- A palacsintát a végére! Hm. A steaket most, utána a raviolit, aztán a pudingot. - pattantak ki a szemeim csillogva. Eric kérdőn nézett rám.
- Ezt csak így? Kisujjból?
- Nos... Kifinomult a szaglásom. - húztam fel az orrom finnyásan.
- Parancsoljon, kisasszony! A steak. - nyújtotta felém a tányért Dereck. Mosolyogva elfogadtam, és húsz perc csend után már csak a jóllakott szuszogásom lehetett hallani.
- Ez valami... Isteni volt! - lelkendeztem még mindig palacsintával teli szájjal.
- Ennek örülök. - mosolygott Eric szelíden. Ajjaj, itt valami készül!
- Ugye nem?! - döntöttem hátra a fejem sóhajtva.
- Ha arra gondolsz, hogy esti mesét fogunk tartani egymásnak az életünkről, akkor a válaszom de. - vigyorgott Dereck. Beljebb csúsztam az ágyon, egészen középre, és mutattam Derecknek, hogy feküdjön a másik oldalamra.
- Ki kezdi? - dörmögtem.
- Te. - vágták rá egyszerre. Eltakartam a szemem a kezemmel, majd egy mély sóhaj után megpróbáltam elpasszolni a feladatot.
- Fiúk, nekem ma újra kellett indítani a szívemet. Nem lehetne, hogy ti meséltek először? Én elég fáradt vagyok, tudjátok... a halál kimerített, meg minden. - jegyeztem meg fontoskodva.
- Ha-ha-ha. Kacag a májam. Nem fogod megúszni! - dünnyögte Dereck. Aztán hirtelen sötét lett. Teljes pánik lett rajtam úrrá, hogy megint velem történt valami, de mikor két oldalról is mozgolódó testeket véltem felfedezni, kicsit megnyugodtam.
- Mi történt? - suttogtam riadtan.
- Áramszünet. - morgott Eric. - A szolgáltató szólt, hogy ma fél 9-től éjfélig nem lesz áram.
- Ó. - könnyebbültem meg. - Most mit csináljunk?
- Meséljünk, aztán aludjunk. Nem? - fogta meg a kezem egy másik, hatalmas kéz a sötétben.
- Ez kié? - szorítottam meg.
- Á! Ne szorongass. Tudatában vagy, milyen erős vagy? - sziszegett Eric.
- Bocs. - kuncogtam. Aztán a másik kezemet is megtalálta valaki. Azt is megszorítottam.
- Ez semmi. - kuncogott Dereck, de azért éreztem, ahogy hajlítgatja az ujjait.
- Ugyan már! - nevettem. - Vigyázz, vigyázz, jön a róka! - ugrottam fel, és majdnem kitéptem a karomból az infúziót. Szerencsére a doktorbácsi volt olyan figyelmes, és berakott egy vödröt az ágy mellé.
- Jól vagy? - fintorgott Dereck.
- Nem. - lihegtem két gyomorgörcs között.
- Hozok gyertyát. - kelt fel Eric. A szemem már teljesen megszokta a sötétséget, tökéletesen láttam farkasképességeimnek köszönhetően.
- Várj. Minek? Ti nem láttok? - egyenesedtem ki, és megtöröltem a számat.
- Dehogynem. Te is látsz? - értetlenkedett Dereck.
- Farkas vagyok. - morogtam, és elindultam a fürdő felé. Csakhogy nem számoltam a karomból kilógó csővel, és majdnem lerántottam az egész állványt az ágy mellől. Halkan szitkozódtam.
- Majd én elintézem. - mosolygott Dereck, és kivitte a teli vödröt a fürdőbe. Hallottam, ahogy lehúzza a vécét.
- Jobban érzed magad? - ölelt magához Eric, mikor visszafeküdtem mellé. Hatalmasat ásítottam.
- Igen, csak kimerültem. - bújtam hozzá még jobban. Mikor Dereck visszajött, letette a vödröt a helyére, gondosan betakargatott, és hátulról karolt át. Ott feküdtünk hárman, egy ideig hallgattam a fiúk csendes szuszogását és a kintről beszűrődő hangokat, majd lassan elnyomott az álom.




Ennyi lenne. írjatok kommentárt! puszi :)
Pickwick.