Wolfpack Emotions 25.

Heló Hánik! Igen, meghoztam a 25. részt! :D Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várni rá. Siettem, és szerintem elég jó lett :D
Jó olvasást ;)
Kérek komikat :) és tudom, hogy a kép nem tükrözi a szereplők küllemét, de szerintem ez illett ide legjobban :D


25. Menekülés.



- Hogy mi leszel? - kérdezte A hang. A gyomrom görcsbe rándult, nem bírtam hátrafordulni, csak ültem az asztalnál, és bámultam ki az ablakon. Nem voltam felkészülve a találkozásra. Azóta nem láttam Őt, mióta otthagytam őket a parton. Megkukultam.
- Szia, Jake. - köszönt Anya kedvesen, mégis kicsit feszülten.
- Szia, Tanja. - mosolygott rá a fiú, hangjából ítélve. - Hogy vagy?
- Köszönöm kérdésed, jól. És te? Kérsz palacsintát?
- Nem, köszi, most ettem.
A társalgás erőltetett volt, és túl udvarias. Éreztem Jacob pillantását a hátamban.
- Menj innen. - nyögtem halványan, mikor kicsit sikerült magam összeszedni. Letöröltem egy könnycseppet a szememből.
- Elmész? - kérdezett vissza.
- Még nem tudjuk, Jake, Kérlek, most ne firtasd a témát. Jobb lenne, ha elmennél. - tette hozzá Anya halkan. A könnyeim már megállíthatatlanul folytak, némán zokogtam az asztal felett, de biztos voltam benne, hogy Jacob hall engem. Kíváncsi lettem volna, vajon mit gondol.
- Michael-ért jöttem. Megvárhatnám itt?
- Őhm, persze. Foglalj helyet a nappaliban.
- Ne! - kiáltottam közbe. A nappalira pont ráláttam, nem volt kedvem akár csak egyetlen pillantást is vetni Rá. Összegumiztam a hajam a kezemen lévő hajgumival, és az előttem tornyosuló palacsintahalom mögé bújva falni kezdtem. Senki nem mozdult, Anya csak a palákat rakosgatta a tányérokra, én pedig ettem. Néha majdnem belefulladtam egy-egy falatba, és a szemem is elég sűrűn elhomályosult. Istenem, miért kell emiatt a gerinctelen tulok miatt ennyit szenvednem?!

Megettem a reggelimet.
- Anya, most elmegyek. Itt van még? - kérdeztem lehalkítva a hangom.
- Itt vagyok. - morogta Jake bosszúsan. Halkan káromkodtam, és próbáltam kitalálni, hogy merre jutok ki innen. Végül felálltam, hátra se nézve kiléptem az asztal mögül, és a nappali felé indultam. Útközben lehúztam a pizsamámat, majd kiszökkenve az üvegajtón át az esőbe, felöltöttem farkas alakomat, és futni kezdtem.

Miért kellett neki idetolni a képét? Miért nehezíti meg az életemet? Gyűlölöm. GYŰLÖLÖM. Ez a nyamvadt eső is megint esik. Nem hiszem el! Na de, tényleg, hisz vár rám a napfényes keleti part! Long Beach, Los Angeles, és a Heatfollow. Ó, el sem olvastam a levelet végig! Most mit is csinálok idekint? Ja igen, az expasim elől menekültem... - grimaszoltam magamban.


Ott tértem vissza a házba, ahol távoztam. Felkaptam a pizsamámat a földről, és belebújtam. A hajamat ismét felkötöttem. Amikor felnéztem, elszorult a torkom. Jacob 3 milliméternyire állt előttem. A szívem kihagyott két ütemet, majd a szokásosnál is gyorsabban kezdte pumpálni a vért az ereimbe. A számat nyomdafestéket nem tűrő káromkodások hagyták el.
- Anna! - szólt rám Anya fenyegetően, majd mikor felénk nézett, elkerekedtek a szemei. - Jézus. Michael! - szólt hangosan.
- Nyugi, nincs semmi baj. - hátrált Jacob előlem, feltartott kezekkel. Én is kifelé hátráltam, a hátamon előbukkant fehér, selymes bundám. Ez még inkább a régi időkre emlékeztetett. Szörnyű ordítással és szakadásokkal változtam át, és azonnal eltöltött az a vörös köd, amit Harry halála napján éreztem. Gyilkolni, gyilkolni, gyilkolni. Ennyi volt előttem. Jacobfarkas egy pillanat alatt kint termett mellettem a kertben, én pedig kíméletlenül nekiestem.
- Tudom, hogy megvan rá az okod, hogy utálj, de azért ne tépj szét! - incselkedett gúnyos hangnemben. Ettől még jobban eldurrant az agyam, és tépni kezdtem, ahogy értem. Ő egy jól irányzott mozdulattal nekivágott a legközelebbi fának, én pedig úgy bevertem a fejem, hogy elájultam. Jake otthagyott.

Nem tudom, meddig feküdtem ott a fa alatt. Mire magamhoz tértem, Jake már nem volt sehol, és Michaelnek is csak a szagát éreztem. Nem rég járhatott idekint. Sírni kezdtem. Elegem volt ebből az egész hülyeségből! Minek kellett odajönnie? Minek kellett egyáltalán találkoznom vele? Bár ha jobban belegondolok, végül is Ő sem tehet róla, hogy ez történt. Én voltam a harmadik bevésődése, ezt a dolgot nem Ő irányítja. De miért is védem?! Jézusom, Anna, te olyan hülye tudsz lenni néha.

Mikor teljesen összeszedtem magam, rögtön visszaváltoztam, és az erkélyen át bemásztam a szobámba. Készítettem egy forró habfürdőt, és belefeküdtem. Eszembe jutott, mikor Jake bemászott mellém. Emlékeim egyszerre árasztottak el szomorúsággal, fájdalommal, ugyanakkor vággyal és szerelemmel is. Bármit megadtam volna Jacobért. Bármit a világon. De talán mégis az lesz a legjobb mindenkinek, ha elmegyek. Elfelejteni soha nem fogom, maximum csak elfedem valamivel az emlékét. Elmerültem a habok között, és azt próbálgattam, vajon meddig tudom visszatartani a lélegzetemet. Néha egy-egy tízperc után közel jártam az ájuláshoz. Talán ez is egy megoldás lett volna... az öntudatlanság. De az utolsó pillanatban kapcsoltam. Ő volt a hülye, és én áldozzam fel érte az egészségemet?! Hagyjuk már....
Ennyire idióta én sem lehetek. Kimásztam a kádból, megtörölköztem, és felöltöztem. A hajamat vizesen hagytam, hadd száradjon meg úgy, ahogy természetes lenne. Így is kezdtem tönkretenni a sörényem a folyamatos hajvasalással. Hosszú napnak néztünk elébe, már így is túl sok volt az izgalom. Úgy döntöttem, hogy a hátralévő időt a testvéreimnek szentelem. Átmentem az ikrek szobájába, és odaléptem az ágyukhoz. Mindketten békésen aludtak, ennyit a játékokról... Utána bementem Noah szobájába is. Nagyobb szerencsével jártam, ugyanis az öcsém az autósszőnyegen játszott, és hangosan, köpködve brümmögött.
- Szia! Most fontos küldetésem van, gyere vissza később, és akkor játszom veled is! - darálta fennhangon, majd a kis kocsikkal a kezében berohant a szobája sarkában felállított sátorba.
- Köszi. - morogtam. Na remek... Fontos küldetése van, nem ér rám. Nem rég még majdnem depressziós lett, hogy nem voltam otthon. Elindultam a konyhába, de előbb gondosan körbeszimatoltam. Csak anya illatát éreztem, és még valakit... Paul? Ő lenne az? Leszáguldottam a lépcsőn, és egyenesen a karjaiba vetettem magam. Nem szólt semmit, csak a nyakába csimpaszkodtam, és szorosan átöleltem.
- Hercegnőm... - suttogta Paul a még nedves hajamba, és szorosan tartott.
- Én most felmegyek, mosnom kell. - köszörülte meg a torkát anya, és felsietett a lépcsőn.

Percekig álltunk Paullal ölelkezve. Úgy éreztem, hogy egyedül Ő tud engem megvigasztalni, vele tudom elfelejteni pár pillanatra Jacobot. Ő jelentette számomra a menekülést.
- Szeretlek Paul. - suttogtam. Lágyan felemelt, és a kanapéhoz vitt, majd leült és engem is magával húzott. Odakuporodtam, mint egy kiscica, és teljesen bevackoltam magam az ölébe. Jól esett a közelsége, valahogy megnyugtatott, és egy egészen új, mély szeretet járt át.
- Én is szeretlek téged. - válaszolta mosolyogva az előző megnyilvánulásomra. Finoman simogatni és dörzsölgetni kezdte a hátamat.
- Paul...
- Tessék?
- El fogok menni innen. - sóhajtottam. Az engem ölelő karok megmerevedtek.
- Micsoda?
- Elmegyek. Kaptam egy állást Los Angelesben. Long Beach-en fogok élni, és egy magániskolában leszek zenetanár. Annyi lesz a fizetésem, amennyi a szüleimnek együtt sincs – ültem fel.
- De... Miért? - nézett a szemebe Paul. Végtelenül szomorú fejet vágott, és értetlenül bámult rám csillogó fekete szemeivel.
- Mert nem bírom én ezt. - hajtottam le a fejem, és a kezemet babráltam. A hajam Paul és az én melegségemnek köszönhetően már megszáradt, és most gigantikus hullámok hulltak az arcomba.
- Dehogynem bírod. - simította ki a hajam az arcomból, hogy rám tudjon nézni. Az államnál fogva felemelte a fejem. - Erős vagy, Anna. Alicia néni óta nem találkoztam olyan nővel, mint te. Meg sem kéne, hogy kottyanjon! - hitetlenkedett. Várjunk. Alicia néni?
- Te ismerted a nagymamámat? - kaptam rá a tekintetem.
- Persze, hogy ismertem. Tudod, nekem nem voltak szüleim, a nagymamámmal nőttem fel, aki a te nagymamád legjobb barátnője volt. - koppintott az orromra. - Az egész gyerekkoromat velük kettejükkel töltöttem. Mióta meghaltak, gyakorlatilag alig élek. Üres volt minden. De aztán jöttél te... És ugyan olyan erővel hatottál rám már az első napon, mint Ő. Rögtön tudtam, honnan lehetsz ismerős. És annyira örültem... Hogy egy kicsit is visszaidézhetem az emléküket. - hajtotta le a fejét. - És megszerettelek. Először azt hittem, hogy beléd vésődtem, de rájöttem, hogy nem. Szimplán csak szeretlek. - ölelt át. Kicsit eltoltam magamtól, és a szemeibe néztem. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Közelebb hajoltam hozzá, és finoman összeérintettem az ajkaimat az övével. Annyira szépen beszélt... És én is nagyon szerettem Őt. Persze, hogy Jacob volt a bevésődésem, de valahogy vágytam Paulra. Eszem ágában nem volt lefeküdni vele, de nagyon szerettem volna összebújni és csókolózni. Ezt meg is mondtam neki, erre letett az öléből, és szó nélkül felment a lépcsőn. Odakint már kezdett sötétedni. Sóhajtottam, fogalmam sem volt, hogy mit akarhat. Felmentem a szobámba. A fürdőben égett a villany, pedig biztos voltam benne, hogy lekapcsoltam. Benyitottam, és elállt a szavam. A kádba folyt a forróvíz, és vastag habréteg úszott a tetején. Paul ott állt, és felém nyújtotta a kezét.
- Nincs szex. - ráztam meg a fejem.
- Tudom. Nem akarok veled lefeküdni. Csak felejts. - nézett a szemembe. Valami bűvös ereje lehetett a tekintetének, mert magunkra zártam az ajtót, levetkőztem, és összekötöttem a hajam. Beültem a kádba, és Paulra néztem, aki még mindig ott állt.
- Na mi van? - mosolyogtam rá halványan. Elpirult, és megrángatta az alsónadrágja derekát.
- Szégyenlős vagyok. - vigyorgott. A két kezem a szemem elé tettem, és hallottam, amint a kis fekete anyag a földre esik. Mikor elvettem a kezem, Paul már a kád másik végében ült, velem szemben.
- Nem tudom, mit problémázol, számtalanszor láttalak már átváltozáskor.
- Nem baj. Fordulj meg. - mosolygott. Óvatosan hátat fordítottam neki, miközben ő elzárta a csapot, majd közelebb csúsztam hozzá. Két hatalmas kezét a vállamra tette, és finoman masszírozni kezdett. Csodálatos volt, azonnal ellazultam, és lehunytam a szemem.
- Anna... - szólított meg Paul tíz perc után.
- Tessék. - motyogtam, és még mindig nem nyitottam fel a szemem.
- Bánnád, ha csókolóznánk? - puszilta meg a nyakam. Bizsergés futott végig a gerincemen.
- Nem. - leheltem. Az őrjítő vágy rögtön elborította az agyam. Megfordultam, és lágyan végigsimítottam Paul óriási, forró mellkasán. Torkából mélyről jövő, rekedt sóhaj szakadt fel.
- Tudod mióta nem éreztem ilyet? - kuncogott halkan.
- Nem baj. Annál jobb. - suttogtam, és lassan közelíteni kezdtem felé. Ő sem volt rest, megragadta a derekam, és egészen magához húzott. Olyan forrón és édesen csókolt, majdnem elolvadtam. Egy ideig tartottam magam, de aztán mégis eszembe jutott Jake, és megtört a varázs. Már majdnem elhúzódtam, mikor Penelopé sikítozni kezdett a fejemben. Azt akarta, hogy ne érdekeljen, hogy ez nem Jacob. Még azt is képzelhetem, hogy Ő az. Kinek számít? Csak nehogy azt mondjam Paulnak, hogy Jake. Az agyam hipersebességgel zakatolt, miközben egyre istenibb csókokat váltottam Paullal. Végül beadtam a derekam Penelopénak, és csak élvezkedtem. Paul kezei profi módon simítottak végig a hátamon, mintha pontosan tudta volna, melyek azok a pontok a gerincemen, amiktől az egész testem kellemesen borzong. Beletúrtam a hajába, és még közelebb préselődtem hozzá. Paul finoman megemelt, majd hátrább csúsztatott és miután megtámasztottam a fejem, óvatosan rám feküdt. Még mindig csókolóztunk, de ezen felül semmi más nem történt. Egyik kezével megsimította a hasam, mire abban megmoccant valami. De ez nem is a hasam volt... Éreztem, hogy valami van a méhemben. Egyszerre ültünk fel, és nagy szemekkel meredtünk a másikra.
- Ez mivolt? - törte meg a csendet a fiú.
- Nem tudom. - ráncoltam a homlokom. Aztán szöget ütött a fejembe a felismerés.
- Az nem lehet! - mondtuk egyszerre Paul-lal. Kiugrott a kádból, még mindig riadtan nézett rám, és megtörölközött. Rettentően meg voltam ijedve. Valami változik bennem. De mi? Mi folyik itt?
- Beszélnünk kéne Carlisle-al. - guggolt le elém. A kád szélén nyugtattam a karom, és megkövültem meredtem a semmibe. - Anna. Anna! - szólongatott.
Kibuggyant egy könnycsepp a szememből.
- Menjünk. - haraptam be az ajkaim. Ha valaki tud valamit mondani, akkor az Carlisle lesz. Paul óvatosan felemelte óriási kezét, és lehelet finoman megsimította az arcom, majd egy forró puszit nyomott a számra.
- Nincs semmi baj. - suttogta, és a hónaljamnál fogva kiemelt a fürdőkádból. A kezem önkénytelenül is arra a területre tévedt, ahol az előbb mocorgott bennem valami. Vagy valaki...



remélem tetszett :) kommentárokat kérek! :D