Wolfpack Emotions 21.

21. Kikapcsolódás.

Viszonylag hamar elkészültem, felvettem egy farmert és egy csinos, kék blúzt. Imádtam a kéket, a ruhatáram tartalmazta minden árnyalatát. A hajamat a szokásaimhoz híven kivasaltam, és a pengetős nyakláncomat lecseréltem egy másik, elegáns ezüstre, hogy kihangsúlyozza a dekoltázsomat. Bármennyire is voltam csinos, a Puma cipőmet nem cseréltem magassarkúra. Néztem magam a tükörben, és hirtelen megfájdult a szemem. Kicsit homályosan kezdtem látni. Tizennégy éves korom óta hordtam szemüveget, két éve kezdtem el a kontaktlencse használatát. Viszont mióta átalakultam, a szemem is kifogástalan lett, így nem volt értelme továbbra is hordanom bármelyiket is. Most viszont belekotortam a neszesszerembe, és elővettem a szemüvegem tokját. Halkan pattintottam fel, és óvatosan vettem ki belőle a kék, vastagított keretes szemüveget. Felvettem, és máris jobb lett. Utolsó simításként befújtam magam, majd kiléptem a fürdőből.
- Gyors voltál! - hallottam Jacobot a konyhából. Mikor odamentem hozzá, értetlenül bámult rám. Ujjával saját szemei felé mutogatott értelmetlen arcot vágva.
- Igen, szemüveges vagyok. - mosolyogtam.
- Öhm... Nem akarom elrontani a jókedvedet, de egy vérfarkas nem szemüveges. - rázta a fejét. Felkapta a fekete bőrkabátját szürke pólójára, és elvette a kocsikulcsot a pultról.
- Jaj, az most nem mindegy? Megfájdult a szemem, felvettem és jobb lett tőle. - vontam vállat. Biztos azért fájdult meg, mert ez a megfázás elgyengített. Mehetnénk? Éhen halok! - nyavalyogtam. Jacob mosolyogva csóválta a fejét, és elindultunk.
- Nem baj ha a tiéddel megyünk? A Rabbit-be beszart a fűtés. - fintorgott. Láttam rajta, hogy nagyon megviseli ez a rengeteg tennivaló. Napok óta csak az újak után rohangál, és rettentően frusztrált, hogy nem jut ideje szokásos kis dolgaira. Például egészen biztos vagyok benne, hogy ha lett volna egy szusszanásnyi ideje is, a Rabbit fűtése is jó lenne már.

Beültünk a kocsiba. Mikor a lámpa elaludt, Jake nem indította el a kocsit, csak ült ott, és bámult ki a szélvédőn. Három perc telhetett el teljes csendben, mikor megelégeltem a dolgot.
- Mi a baj, bébi? - fogtam meg a kezét. Mélyet sóhajtott, és megtörölte a szemét. Sírt? Mi a fene...
- Teljesen kész vagyok. Mindenből elegem van. Normális életet akarok, a kurva életbe! - csapott a kormányra. Összeszorítottam a szemeimet, és figyelmeztettem magam, nehogy elhamarkodottan válaszoljak.
- Jake. Jacob! Nézz rám! - fordítottam magam felé a fejét. Kelletlenül nézett rám, arcára furcsa kifejezés ült ki. Érdeklődve méregetett. - Gondolj bele, akkor most mi sem lennénk itt egymásnak! - simogattam meg az arcát. Egy pillanatra elkomorult, majd halványan, zavarodottan rám villantott egy apró mosolyt. Ezután összeszedte magát, és elindultunk.


Mikor megérkeztünk az étteremhez, Jacobnak már nagyon jó kedve volt. Kinyitotta nekem a kocsiajtót, boldogan mosolygott. Ahogy átkarolva haladtunk a bejárat felé, hirtelen közelebb húzott magához, de nem állt meg.
- Köszi, hogy nem vettél fel magassarkút! - kuncogott a fülembe. Fülig érő mosolyát nem lehetett levakarni. Én is vele nevettem, aztán Jake szélesre tárta előttem az étterem ajtaját, és beléptünk. Teljesen más volt az egész hangulata a helynek, mint mikor legutóbb ott jártunk. Vegyük például, hogy odakint sötét volt, így a hatalmas ablakokon át nem szűrődött be a szürkés nappali fény, és ezért mindenhol hangulatos lámpások égtek. Élőzene volt, kellemes, lágy dallamokat játszó jazz szólt a sarokban épített színpad felől. Az asztalok is át voltak rendezve, középen volt egy kis üres hely, ahol egy-két pár táncolt. Levettem a kabátomat, és felakasztottam a fogasra. Jake odakísért a múltkori asztalunkhoz, és a széket is kihúzta nekem.
- Mire készülsz? - döftem belé egy bizalmatlan pillantást, mikor leült velem szemben. Ártatlanul felhúzta a szemöldökét.
- Egyáltalán nem lehetek udvarias?
- Hát... Jézus. Nem! Vagy. Nem tudom. Mintha nem lennél önmagad mostanában... - döntöttem oldalra a fejemet, miközben továbbra is őt tanulmányoztam. Megfogta a kezem az asztal fölött, és éppen belekezdett volna a mondandójába, mikor a múltkori pincércsaj feltűnt az asztalunknál, és kedvesen mosolyogva vette tudomásul, hogy rosszkor van rossz helyen.
- Sziasztok! Üdv a Hóbékában! Mit hozhatok? - ragyogtatta meg mind a harminckét fogát. Érthető, ha nekem ilyenek lennének, én is ragyogtatnám... Tuti nem igaziak.
Miután rendeltünk, Jake felállt a helyéről, és a bal oldalamra állt. Felém nyújtotta a kezét, én pedig csak néztem rá, mint borjú az új kapura. Megforgatta a szemét, és fejével a táncolók felé bökött. Zavartan elmosolyodtam, és elfogadtam a felkérést. Jacob óvatosan tartotta a kezében az enyémet. Odavezetett a parkettre, és lágyan magához vont. Furcsa volt, hogy most már a homlokáig értem. Egyik kezét a derekamra tette, összekulcsolt ujjainkat pedig a mellkasához vonta. Finoman ringatózni kezdtünk, a kellemes zene átjárt minket, varázslatos volt. A homlokát az enyémhez támasztotta, és apró puszit lehelt a számra. Behunyt szemmel dülöngéltünk ide-oda. Néha megpörgetett, aztán ismét magához rántott olyan gyengéden, mintha egy porcelánbaba volnék.
- Még harmincéves korom előtt akartam kipróbálni. - kuncogott, miután látta, hogy a vacsoránk megérkezett az asztalunkhoz. Kézen fogva visszamentünk, és ismét kihúzta nekem a széket.
- Hozhatok még valamit? - kérdezte a csaj.
- Egy pohár fehérbort kérnénk a hölgynek. - mosolygott rá Jake. A lány teljesen cseppfolyóssá vált a fekete szemek pillantására.
- Azonnal hozom. - hebegte, és eltűnt.
- Na jó, állj le. Kezdem magam harmincnak érezni! - nevettem. Nem voltam felhőtlenül boldog, igazából feszengtem Jacob viselkedésétől. Most is csak mosolygott és a szalvétáját piszkálgatta. Ekkor megcsörrent a telefonja. Előhalászta a zsebéből, és a kijelzőre pillantott.
- Paul az. - nézett rám aggodalmasan. Bólintottam, hogy vegye fel. Felpattintotta a mobilt, és beszélni kezdett. Nem lett volna helyénvaló, ha kihallgatom, ezért enni kezdtem, közben halkan dúdolgattam. Mikor letette, rögtön hozzám fordult.
- Van kedved vacsora után elmenni valami olyan helyre, ahol az átlag korhatár fele annyi, mint itt? - kacsintott rám. Rögtön ráizgultam a dologra, imádtam szórakozóhelyekre járni! A tánc, a sötét, a sok ember, a dübörgő zene... Dallasban minden hétvégén eljártunk otthonról, sok jó hely volt felénk.
- Szóval igen. - nyugtázta Jake, mikor látta az arcomat. Hevesen bólogattam, és nekiláttam az evésnek.


Egy órával később jóllakottan hagytuk el az éttermet. Én megittam a bort, szóval mindeképpen Jacobnak kellett volánhoz ülnie.
- Indulhatunk, hölgyem? - csukta be mögöttem az ajtót.
- Naná! - nevettem. Újra tizenhatnak éreztem magam. Mintha egy órára megöregedtem volna magamhoz képest, most pedig készülök visszafejlődni. Bár ha úgy nézzük, minden normális húszéves bulizni jár péntek este, azért ez rólunk mégsem volt elmondható... Mert nem lehettünk normálisak. Így is féltem kicsit ettől az estétől. Jake beült mellém, és elindultunk.

Érzékeny füleim már messzebbről hallották a dübörgő basszust, ami a klub felől áradt. Teljesen oda voltam meg vissza, alig vártam a fejleményeket.
- Mondtam már amúgy, hogy bejön a szemüveged? Egész okos fejed van tőle... - kuncogott Jake kinyújtott nyelvvel.
- Hahaha. - morogtam, és ekkor megláttam a parkoló kocsikat. Sam Mitcubishi-je mellé álltunk be.
- Ne tévesszen meg, Paulék jöttek vele! - közölte Jake, mikor leállította a motort. Mintha olvasna a gondolataimban. Kiszálltunk, és hátramentem. Felpattintottam a csomagtartót, és előhúztam a sporttáskámat a mélyéről. - Hát ez? - kérdezte Jacob érdeklődve.
- Mindig van nálam váltáscucc. - vontam vállat, kivettem egy fehér pólót, és gyorsan felsőt cseréltem. A kézitáskámból elővettem a szemüvegtokomat, már nem fájt a szemem szerencsére, és beleraktam a szemüveget. Ezzel a kistáskámat is behajítottam a sportzsák mellé, és bezártam a kocsit.
- Mehetünk. - vigyorogtam Jacobra. Tudtam, hogy a tánctól melegem lesz, ezért egy hajgumit viseltem a csuklómon.
Amint a bejárat felé haladtunk, a szívem egyre jobban dobogott. Tiszta izgatott voltam, remekül éreztem magam. Jake váltott belépőt, és beljebb mentünk. Nagyon jó hely volt, tágas, modern, és a sok fiatal ellenére sem zsúfolt. Sarah már táncolt, messziről kiszúrtam. A fiúk egy távolabbi boxban ültek, előttük az italok, és beszélgettek. Kivéve Sethet, ő Saraht bámulta. Michael is itt volt, valamint Embry, Jared és Paul. Végül még Leah-t is megpillantottam a sarokban. Miután Jacob rendelt nekem egy Scotch-ot, magának pedig egy tonikot, odamentünk a többiekhez.
- Sziasztok! - köszöntek vidáman.
- Héjjó. - vigyorogtam szélesen. - Leah, de jó, hogy látlak! - öleltem meg a lányt, és váltottunk két puszit. - Ha nem haragszotok, én most megyek – lehúztam a whiskym – és táncolok. - csaptam le az üres poharat az asztalra, és bevetettem magam az emberek közé. Hamar megtaláltam Sarah-t, aki boldogan visított, és táncolni kezdtünk.

A DJ pult felől jobbnál jobb számok érkeztek, egyre jobb volt a hangulat. Eleinte ketten ráztuk Sarahval, aztán szép lassan elkezdtek jönni a többiek is. Először Michael jelent meg, ő remek táncos volt, jól is állt neki, amit csinált. Amikor megpróbáltam utánozni a mozdulatait, nekem csak béna kalimpálásnak hatott az Ő egész mozgáskultúrája. Mégis volt pár közös produkciónk... Aztán jött Jared és Embry, végül Leah és Paul. Jake és Seth továbbra is a boxban ücsörögtek. A hangulat forrósodott, ahogy egyre durvábban táncoltunk, én már a fejemet is elhagytam valahol menet közben, csak vonaglottam a zene ritmusára, mint valami idióta. És akkor megszólalt az a szám... A szám. Ledermedtem, és csak hallgattam. Teljesen új volt, és én mégis tudtam minden egyes taktust...
- Mi folyik itt?! - kérdeztem magamban, és láttam, hogy Sarah is ugyan olyan értetlen mint én. Nem értettük, mi történhetett.