időzítés.

Sziasztok nyulak :)
Hírt hoztam. A 32. fejezetet a nyári szünetben várhatjátok, méghozzá második-harmadik hét környékén, nagyjából június 20 körül. Tudom, hogy sok a kihagyás, de most zúzás van az oskolában, aztán osztálykirándulá,s esküvő, miegymás :)
Addig is, hoztam nektek egy kis 'részletet' a 32-ből, kiváncsian várom a reakciókat :D
Sok puszi, élvezzétek a jó időt! (Ami hol is van?!)
Pickwick.


Hideg. Egy. Kettő. Három. Négy... Az esőcseppek kopognak az orromon. Nem, nem akarok felkelni! Mélyet szippantok a levegőből. Ismerős illatok. La Push. A fűben fekszem, a ház előtt. Melanie háza előtt. Bal kezem felől hívogató, meleg fény csalogat, jobbról a hideg, jég kék, végtelen óceán akar elnyelni. Nagy dilemma, most mit tegyek? Lassan felnyitom a szemem. Az ég fekete, a csillagokat esőfelhők takarják. A cseppek még alig hullnak alá belőlük. Hol van Ő? Hol van bárki is? És mit csinálok én? Alicia rugdal belülről. Szinte hallom, ahogy választ követel. Hirtelen forróságot érzek, és Jacob hajol fölém. Vízcseppek esnek rám a hajából. Egy erős férfit látok, aki mégis kisfiú még. Hatalmas tenyerét hasamra fekteti, érzi Alicia vibrálását, és elmosolyodik. Fejét a nyakamba hajtja, és mélyet sóhajt. Meglódul a vérem, a szívverésem a szokottnál is jobban felgyorsul. Jacob lapátkeze végigsimít az oldalamon.
- Régóta várom, hogy végre visszagyere. - súgja a fülembe.
- Nem hiszek neked! - támadok rá hirtelen. Ellököm magamtól, és felülök. Nagy küszködés árán kinyitom a szemem. Mindössze egy méternyire gubbaszt tőlem, mégis most van a legtávolabb, soha nem éreztem még így. Az eső rázendít, mi csak nézünk egymásra. Kezemet a hasamra teszem, majd Jake szemébe nézek. Pupillái kitágulnak, szája meglepett O-t formáz, szemöldöke egekig szalad. Hátrálni kezd.
- Jake! - szalad ki Nessie az erdőből. Mögötte Bella, és egy kisfiú. A kisfiú szakasztott olyan, mint egy vámpír, Jacob vonásaival. Nincs kétségem. Egy pillanat alatt kámforrá válnak. Egyedül maradok, visszafekszem a fűbe. Óriási villám cikázik át az égen, megvilágítva Melanie házát. Az ablakban ott áll a kisfiú, engem néz. A hátamra fordulok, és érzem, ahogy a cseppek apró tűszúrásokként hatnak rám, mintha valaki tüzes vassal piszkálna. Egy. Kettő. Három. Négy... Az esőcseppek kopognak az orromon.



Nos, esetleges véleményeket is várok! :D
puszi.