Wolfpack Emotions 11.

11. Újra otthon.


Betoppantunk a konyhába, és leesett állal bámultuk a hat hatalmas indiánfiút, és Leah-t. Kedvesen mosolyogtak egy-egy lábasnyi makaróni fölül.
- Sziasztok! Boldog szülinapot, Sarah! - integetett Seth boldogan. A húgom a füle tövéig lángvörös lett, és egy 'köszönöm'-félét rebegett. Seth kicsattanó jókedvéből és szeme csillogásából azt vettem észre, hogy Sarah akár még tetszhet is neki.
- Ti mit kerestek itt? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Anyukád meghívott minket. - mondta Paul. Éppen egy hatalmas adag tésztát tömött a szájába, az állán csöpögött a szósz. Leah tarkón vágta. Mindenki nevetett. Én is túlestem a kezdeti döbbentségen, és körülnéztem.
- Hol van Anya? - ráncoltam a homlokom. Odamentem Jacob mögé és babrálni kezdtem rajta. A vállát simogattam, vakargattam a fejét és turkáltam a haját. Ő eközben vígan falatozta Anyukám isteni főztjét.
- Kiment a kertbe Noah-val. Az öcsétek behisztizett. - szúrt rám Embry. Leah megcsípte a karját. Nem értettem, Leah miért kelt a védelmemre. Mi közöm lenne Noah hisztijéhez?! Jake, mintha csak olvasna a gondolataimban, letette a villáját.
- A szüleid szerint nagyon rossz hatással van rá, hogy nem vagy vele. - magyarázta lágyan, és hátranyúlva megsimította a vádlim. Ezen meglepődtem. Mindenki várakozóan nézett rám. Sóhajtottam, és elindultam át a nappalin, a kert felé. Megtorpantam a hatalmas üvegajtó előtt. Anya a fejét fogta, az öcsém a földön fetrengett. Összeszorult a torkom. Ez mind miattam lenne? Vajon mennyire bojgattam meg a családom életét azzal, hogy egy hónapig nem voltam itthon? Kiléptem a teraszra. Noah azonnal elhallgatott, és tágranyílt szemekkel meredt rám. Majd amikor felfogta, hogy valójában én állok előtte, rohanni kezdett felém. Azzal a lendülettel, ahogy elért, már fel is kaptam. Nem szólalt meg, csak olyan erősen szorított magához, amennyire tudott. Hallottam, hogy anya mélyet sóhajt. Szorosan összezártam a szemeim, és hallgattam Noah szívének dobogását. Így álltunk percekig. Odabent nem beszélt senki, de néha megcsörrent egy villa a tányérokon.
- Miért vagy ilyen meleg, Anna? - suttogta Noah a fülembe gyermetegen vékonyka hangján. Nem tudtam, mit válaszoljak. Nem tudtam, mennyit tud a dologról.
- Szerinted miért nem voltam itthon olyan sokáig? - kerültem ki a kérdést ügyesen. Így megtudhatom, milyen sztorit adtak be neki a szüleink. Anya továbbra is ott állt a kertben. Minket figyelt. Szeme alatt hatalmas karikák húzódtak, a fáradtság látszólag legalább öt évet írt a korához.
- Apa azt mondta, beteg vagy. De én tudom, hogy nem! - rázta a fejét makacsul.
- Miért, szerinted mi történt? - hökkentem meg.
- Szerintem te már nem ember vagy. - bökte ki kis habozás után. Kicsi szája O-betűt formázott, és kereste további szavait. - Nem lettél vérfarkas? Tudod, mint Apa meséiben. - Noah egyre halkabban beszélt.
- Elmondom, ha megtartod a titkomat. - simogattam meg. Még mindig a karjaimban tartottam, új erőmnek köszönhetően meg sem éreztem a súlyát. Hevesen bólogatott. - Az lettem. - súgtam a fülébe. Bánatosan legörbült a szája.
- Akkor már nem szeretsz minket, és azért mentél el? Mert már új farkasbarátaid vannak, és meg fogsz enni? - nézett a szemembe könnyes tekintettel. Kuncogtam.
- Bizony.
Aztán mikor megláttam, hogy megrémült, nyomtam egy óvatos barackot a fejére, és kicsit nevettem.
- Ugyan, te kis buta, hogy ölnélek meg? És igen, vannak farkasbarátaim, de egyáltalán nem fontosabbak, mint ti.
Noah arcán felragyogott egy megkönnyebbült, boldog mosoly. Hiába, nem hülye, csak kicsi. És még megvan benne a gyermeki őszinteség, és egyenlőre bátorsággal fel meri vállalni a gondolatait.
- Légyszi tegyél le! Seth megígérte, hogy játszik velem! - ütögette meg a vállam. Leraktam a földre. Ő minden teketóriázás nélkül berohant a konyhába, én pedig Anyához fordultam. Futólépésben indultam el felé, ő pedig kitárta a karjait. Óvatosan csapódtam belé, nehogy baja essen. Nevetett.
- Nem kell ám félteni, engem se akármilyen fából faragtak! - ölelt magához.
- Hiányoztál! - temettem az arcom a nyakába.
- Te is nekem, kicsim. - simogatta a hátam. - Most már minden rendben?
- Abszolút. - húztam szélesre a számat. - Azt hiszem.
- Ennek örülök. Ma este nagy partit csapunk! - kacsintott. - Remélem, nem haragszol, hogy meghívtam a fiúkat.
- És Leah-t. - tettem hozzá gyorsan.
- És Leah-t. - bólintott.
- Nem, nem haragszom! Csak így nehezebb lesz átadni az ajándékomat. - fintorogtam. Anya kérdőn felvonta jobb szemöldökét.
- Énekelni akartam Sarahnak és Michaelnek. De... Nem akarom, hogy Jake hallja a hangom. Neki is meglepetésnek szántam a dolgot, két hét van a születésnapjáig, nem akarom most elrontani!
- Akkor énekeld el Sarahéknak később. Sam úgyis valami olyanról beszélt, hogy majd lelépnek egy órára mindannyian... - ráncolta a homlokát. Integettem a szeme előtt.
- Anya! Hahó! Ha ők lelépnek, nekem is mennem kell!
- Ó, igaz. Na mindegy, majd kitaláljuk. Amint látom, a család többi része is helyet foglalt odabent. Gyere, menjünk! - karolta át a derekamat. Beléptünk az üvegajtón át a nappaliba. Minden szem ránk szegeződött. Néma, feszült csend lett. A következő pillanatban Michael a semmiből bukkant elő, és rámvetette magát. Elestünk. Feloldódott a hangulat, mindenki nevetett. Felhúztam őt a földről, és jó szorosan hozzábújtam. Nem mondtunk semmit, tudtuk, mire gondol a másik. Jessicát is jól megpuszilgattam. Felűnt, hogy változott egy hónap alatt. Nőiesebb lett. Nagyon határozottan nőiesebb. Hosszű, szőke haja hullámokban omlott a vállára, szájfényt kent magára, és még a szemeit is kisminkelte. Hát, lassan közeleg a tizenhathoz...
- Apa! - öleltem át a soron következő családtagot. Magához szorított.
- Büszke vagyok rád! - suttogta a fülembe boldogan. Mindenki mosolyogott. Az ikreknek délutáni alvás volt, de nekik is nagyon örültem. Kicsit beszélgettünk közösen, aztán a társaság kezdett szétszóródni. Természetesen én voltam a mag, apának elmeséltem mi volt tegnap, aztán felmentem a szobámba Sarahval és Michaellal. Rögtön a gitáromhoz léptem, és az ölembe vettem. Még a tizedik szülinapomra kaptam, mikor eldöntöttem, hogy híres énekesnő leszek. Fekete volt, és apa belegravíroztatta a nyakába azt, hogy APW. A monogrammom. Ahogy leültem az ágyra a tesóim mellé, megakadt a szemem Nick rajzain, amik az asztalon sorakoztak. Sóhajtottam.
- Nem hív. Nem veszi fel. Nem ír vissza. - ráztam a fejem bánatosan. Michael megszorította a kezem.
- Énekelj. - mosolyogott rám Sarah. Vontatottan sóhajtottam. Nekik is elmondtam, hogy miért nem akarok.
- Öhm... Anna. Jacob húsz perce ment el. Ha nem több... - nézett rám Michael csodálkozva. Hitetlenkedve meredtem rájuk. Fel sem tűnt...
- Na, akkor énekelj! - tapsikolt Sarah. Elhúztam a számat. Bocsánatkérően néztem rá.
- Tudod, hogy... - kezdtem, de félbeszakított.
- A rohadt életbe! Egyszer vagyok 17, énekelj már nekem valamit az Isten áldjon meg! - hepciáskodott. Michael és én egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Sarah megsértődött, és durcásan kimasírozott a szobából. Még mindig mosolyogva kezdtem el hangolni a gitárt.


Elénekeltem az öcsémnek a kedvenc dalát, a 'Use somebody'-t, nagyon örült neki. Sarah dugta be a fejét, orrát durcásan összehúzta.
- Farkaskomáink a társaságodat szeretnék élvezni. Gyere. - morogta, és el is tűnt. Feltápászkodtam, és felhúztam Michaelt is. Együtt mentünk le a lépcsőn. A falka félmeztelenül állt a gigantikus nappalinkban, mind felém néztek.
- Valami baj van? - vontam fel a szemöldököm. Jacob lehajtotta a fejét, Sam pedig beszélni kezdett.
- Most el kell mennünk. Te maradj itt, legyél a családoddal. Pár óra, legfeljebb pár nap... Sietünk. - vette elő alfa hangját. Zavarodottan pislogtam.
- Én is farkas vagyok! Miért nem mehetek? - tártam szét a karjaim.
- Mert nem... - kezdte Embry, de Sam sokatmondó pillantással elhallgattatta.
- Azért, mert vámíprok jönnek a városba, és ki lenne alkalmasabb megvédeni a családodat, mint te magad? - mosolygott rám kedvesen. Sam mosolyog? Itt valami nem stimmel. Nagyon nem. De akaratom ellenére is bólintottam. Mi a fene folyik itt? Jacob miért nem néz rám? Valami nagy baj lehet.
Közelebb léptem Jakehez. Megsimítottam a karját. Nem nézett rám.
- Nagyon vigyázz magadra! - suttogtam.
- Mint mindig... - motyogta. Továbbra se emelte rám a tekintetét.
- Jake. - suttogtam lágyan. Nem érdekelt, hogy mindeki minket a bámul. Az egész családom és a falka is feszülten figyelte, mi fog történni. Végre rámnézett... Fekete szemeiben végtelen lemondás és szomorúság tükröződött. Adott egy lágy csókot. Mintha búcsúzna. Fájdalmaim voltak. A lelkem ismeretlen okokból összetört, és ez fizikailag is kihatással volt rám. Éreztem, ahogy a szívem összezsugorodik.
- Jacob. - szólt közbe Sam. Tapintatos volt, de egyértelművé vált számomra, hogy menniük kell.
- Nagyon szeretlek. - szorította meg a kezem Jake, és kisétáltak a bejárati ajtón. Leah megsimította a karom, mikor elment mellettem.
- Sok sikert! - súgta. Erőtlenül rámosolyogtam. A kezeim remegni kezdtek. Lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Mikor a farkasok eltűntek az erdőben, fájdalmas vonyítást hallottam. A Hang szomorú volt. Nem ismertem eléggé ahhoz, hogy rögtön tudjam, mi történik most velünk. Csak néztem utánuk, ökölbe szorított kezem rettenetesen remegett. Szépen lassan a gerincemet is elérték a görcsös hullámok. Apa riadtan beterelte a családot a nappali leghátsó zugába. Noah sírt, Jess sírt, a többiek aggódtak. Ott álltam a nappali boltíve és a bejárati ajtó között, a körvonalaim elmosódtak, és a szemem egész vörös lett. Nem tudtam rájönni, mi volt ez a kis közjáték az előbb.
- Anna! - brummogott Apa mély hangján. Ránéztem. - Vigyázz rájuk. - mutatott a mögötte sorakozó családomra. Az ikrek átaludták az egészet. Bedühödtem.
- Hogy feltételezheted rólam, hogy bántanám a családomat?! - üvöltöttem, és már robbantam is. A ruháim darabkái szanaszét repültek, óriási fejem beért a nappaliba. Szomorúan lógattam az orrom. A családom megkövülve áltt a sarokban, Apa pedig odalépett hozzám. Mélyen belenézett a szemembe.
- Minden rendben? - hallottam a hangját anélkül, hogy a szája mozgott volna.
- Jézus, ezt hogy csinálta?!
- Nagyon erős köztünk a kötelék, Kicsim. Ugyan úgy tudok veled kommunikálni, mint te a falkával. Csak én őket nem hallom, és ők se engem. Ez a kettőnk dolga! - kacsintott. Bólintottam. Apu megvakargatta a fejem. Aztán egy másik érintést éreztem magamon. Michael állt mellettem, elképedve simogatott, majd a tekintetünk találkozott, ő pedig magához ölelt. Hatalmas mancsommal esetlenül megpaskoltam kicsit, mire mindenki nevetett. Aztán szépen lassan odajöttek hozzám, mindenki simogatott, dédelgetett. Úgy éreztem magam, mint egy eredeti házimacska.
- Kéne egy ilyen fotó az albumba... - morogtam ironikusan apának.
- Kéne egy ilyen kép az albumba! - nevetett apa, a gondolataimat tolmácsolva. A többiek is mosolyogtak.
- Apa, kimegyek. Vigyázok rátok.
Apu bólintott, és kitárta előttem az óriási erkélyajtót. Kicsit le kellett húznom a fejem, hogy kiférjek. A kertben lecövekeltem. Fogalmam sem volt, hol kezdjem. Körbeszimatoltam a levegőben, vámpírszagot nem éreztem. Pedig emlékeim szerint az igencsak büdös, rögtön feltűnne. Aztán a füleim kezdtem hegyezni. Erősen koncentráltam, hátha a többiek olyan közel vannak, hogy halljam őket. Tisztán hallottam az óceán csobogását, ahogy a sós víz a hatalmas szikláknak ütkozik, bent Anyu begyújtva a tűzhelyet, az ikrek sírnak, Michael gitározik, Sarah a szobájában olvas, gyorsan lapoz. De az erdő felől... Zavaró volt a csend. Az állatok megérezhették a vámpírok közeledtét, elbújtak rejtekhelyeikre.
Negyed órája üldögéltem a kertben, mikor Jacob furakodott a fejembe.
- Anna! - bukkant elő a fák közül. Odakaptam a fejem. A nagy rozsdabarna farkas egy szempillantás alatt mellettem termett. - Kérlek szépen, hozzd ide Billy-t! Ki akarnak minket játszani! - könyörgött. Még a gondolataiból is áradt a félelem és az idegesség.
- Tedd, amit tenned kell. Tartom a frontot. De Jacob... Magyarázattal tartozol. - egyenesedtem ki.
- Tudom... - hajtotta le a fejét. - Sajnálom. Alfaparancs. Ha vége ennek az egésznek, minden rendben lesz! Csak vigyázz Billyre!!! - nyomta orrát az enyémnek, és eltűnt. Visszacammogtam a terasz kövére, és odaálltam az erkélyajtóhoz. Anya odakapta a fejét, feltűnt neki, hogy beárnyékolom a nappalit. Kinyitotta előttem az ajtót. Én a nappaliban visszaváltoztam, és felrohantam a szobámba felöltözni.