Wolfpack Emotions 7.

7. Zsák a foltját.

Jake felvett és betett az ágyba. Gondosan betakargatott, és visszakísérte apját a szobájába. Ezek után befeküdt mellém.
- Nagyon rossz volt? - kérdezte síri hangon.
- Kibírtam. - bújtam bele hatalmas mellkasába.
- Szeretlek. - puszilta meg a homlokom, és lecsukódott a szeme. Elaludt. Itt volt már az ideje igazán...

Egy ideig feküdtem és halgattam a békés horkolást, amibe a másik szobából is vegyült némi durmogás. Hallottam valahol egy órát ketyegni, a konyhaira tippeltem, máshol nem láttam a házban hasonló szerkezetet. Odakint huhogott egy bagoly, fújt a szél, és esett az eső. Igazi rémálomba illő környezet. Meguntam a nézelődést, kikászálódtam Jacob mellől, és kimentem a nappaliba. Bekapcsoltam a tévét és nagyon halkra állítottam. Valami természetfilm ment, Billy az Animal Planet-et nézte utoljára. Az oroszlánokat mutatták, elkapcsoltam. Addig hajtottam előre a csatornákat, míg el nem értem a Discovery-hez. Az Újjáépítők ment, a kedvencem. Megszállottan rajongtam az autókért, amint bekerültem a gimibe, rögtön kerestem munkát és spórolni kezdtem. Érettségi banketten kaptam még egy kis kisegítést a családtól, és rohantam megvenni a BMW-t. Gyönyörű terepjáró, álmaim autója. A tévében épp egy '82-es Chevy furgont építettek át, már körülbelül négyszer láttam azt a részt. Apa kocsiját is mindig én szerelgettem, nagyon értettem hozzá, és mániákusan csináltam is.
Odakint épp derengett egy kis fény, fél 6 volt, kezdett felkelni a nap. Ültem ott a kanapén, üresen bámultam a tévére, és nem gondoltam semmire. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig visszatartani a hátamon a szőrt, ki fog szakadni ismét. Beleborzongtam. Az ölembe kaptam egy kispárnát, görcsösen szorítottam magamhoz.
Fél 7 körül Billy jött ki a konyhába. Mikor meglátott, kedvesen mosolygott. A bundám nem bírta már, kábé 20 perccel Billy érkezése előtt ismét felszakadt a hátam.
- Kérsz egy kávét? - kérdezte.
- Nem, köszönöm. Koffeinérzékeny vagyok. - mosolyogtam vissza.
- Az meg milyen? - tette fel a vizet forrni.
- Hát... Félelmetes. - nevettem halkan. Nem akartam felébreszteni Jacobot. - Egy kis kávé, vagy kóla, és megugrik a pulzusom, bepörgök, aztán hirtelen elájulok. - hadartam hevesen gesztikulálva. Örültem, hogy végre elterelte valamim a figyelmemet a furcsa, emberfeletti dolgokról. Kedveltem Billyt, kellemes volt a tárasága.
Leültünk a konyhaasztalhoz. Lefőtt a kávé, isteni illata volt. Nagyon szerettem.
- Anya koffeinfüggő, folyton kávézik, ultarmegaszuper multikávéfőzőink vannak odahaza. Terhessége alatt is kávézott, az orvosok szerint ennek köszönhető az érzékenységem. - meséltem.
- Hát igen. Melanie is rengeteg kávét ivott, ő főzte a legjobbat a világon. - dörmögte Billy.
- - Melanie? Ő ki? - ráncoltam a homlokom.
- A feleségem. - mosolygott rám az öreg. - A gyerekek még viszonylag kicsik voltak, mikor meghalt.
- Ó, sajnálom. Szabad tudni mi történt? Persze megértem, ha nem szívesen beszélsz róla...
- Az az igazság, hogy már nem esik nehezemre beszélni róla. Igazából a gyerekeimen kívül még nem meséltem róla senkinek... - nézett a szemembe.
- Várj. Gyerekeidnek? Jacobnak vannak testvérei? - vágtam közbe.
- Igen. - kuncogott. - Van két nővére. Amikor Melanie meghalt, mindenben a segítségemre voltak. Ők most már felnőttek, de akkor még csak 18, 16 évesek voltak. Jacobnak is gondját viselték. Ő akkor még csak 10 éves volt, épp hogy felfogta, mi történik körülötte. - kortyolt bele a csészébe.
- És mi történt vele? - kérdeztem csendesen. Megilletődtem, nem gondoltam, hogy Blackéknek ilyen tragikus múltjuk van.
- Melanieval? - villant rám a szeme. Bólintottam. - Orvosi műhiba... Akkoriban még nem volt itt Carlisle Cullen, hogy segítsen. Akkoriban igaz, még a közelébe se engedtem volna a feleségemet... Későn vették észre, hogy tumor van az agyában. Egyik napról a másikra elpattant egy ér az agyában, a műtét során pedig komplikációk léptek fel. Nem kapott elég altatót. - halkult el. Az asztalon pihenő kezére tettem a kezem, és őszinte részvéttel néztem rá. Nem gondoltam, hogy ilyen titkokat rejtegetnek. Halványan rámmosolygott, majd felsóhajtott. Megitta a maradék kávét. Jacob szobája felé pillantott.
- Végre alszik. - mosolyogtam. Billy viszonozta a gesztust, majd elhagyta a konyhát.



Az elkövetkezendő napok unalmasan teltek. A bunda teljesen eltűnt a hátamról, csak a rohamaim során jött elő újra pár órára. Ezeket a fájdalmas félórákat a szerelem közelsége elűzte. Mikor együtt voltunk, sose volt semmi bajom, és a rohamaim alatt is az Ő érkezése mentett meg. Jacob nagyon sokat aludt, és általában én is ott feküdtem vele. Volt, hogy 2 napig is húztuk a lóbőrt.
A rémálmom még sokszor visszatért, mindig más helyszínen gyilkoltam a hozzám közel álló embereket, és Jacob mindig leállított, mielőtt felébredhettem volna. Néha már csak azt vártam, hogy mikor bukkan fel. Mintha tudatosan arra mennék, hogy megölöm az embereket, csak hogy Jake odajöjjön és padlóra vágjon. Brutális.
Azért a sok alvás mellett néha Penelopé is kiélhette magát... Jacob rendkívül érzéki volt, nagyon szenvedélyesen bánt velem, amikor arra került a sor, és remekül kiegészítettük egymást. Volt olyan reggel, hogy meghallottam, ahogy Billy morog a telefonba. Épp panaszkodott valakinek, hogy néha nem tud tőlünk aludni. Még jó, hogy nem vett észre, így is nagyon kínos volt...

Egyik reggel – az egyik rémálom után – arra ébredtem, hogy ez így nem lesz jó. Már három vagy négy hete nem voltam odakint, és a családommal sem találkoztam. Apa és Anya néha meglátogatott, de a testvéreim nagyon hiányoztak. Lassan közelítettünk Sarah és Michael szülinapjához. Rendszeresen beszéltem velük telefonon, de Apu és Billy veszélyesnek találták a találkozást. Egy kis testvéri hecc, és kész. Meghalnak.
Jake már ébren volt, épp zuhanyozott. Felültem az ágyban, és bekapcsoltam a tévét, amit Jacob úgy egy hete javított meg. Csak miattam tette, amíg nem 'laktam' itt vele, csak aludni járt haza, nem volt rá szüksége. Ezért nem is foglalkozott vele, mikor tönkretement. Megint a Discoveryre kapcsoltam, de valami felhőkarcoló terveit mutatták, amik nem igazán érdekeltek, így átkapcsoltam egy kellemes brazil szappanoperára. Jacob egy törölközővel a derekán jött ki a fürdőből, féloldalas mosolyra húzta a száját, mikor meglátott. Odalépett a szekrényhez és felvett egy farmert.
- Jacob... - kezdtem. Kíváncsian leült mellém, és megfogta a kezem. - Vigyél el innen egy kicsit. - hadartam egy szuszra. Először úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.
- Tudod, hogy nem biztonságos... És... Hova mennél? - vakarta a fejét.
- A tesóimnak hamarosan szülinapja lesz. Kéne vennem nekik valami ajándékot. És még azért is szeretnék elmenni, mert mióta ideköltöztem Dallasból, egy fél napot töltöttem a parton, a szabadban, és közel egy hónapja vagyok bezárva ide. Szükségem van egy kis változásra, kééérleeek! - tettem össze a kezem, és bevetettem a nagy kék kétségbeesett pillantást.
- Ajj. - morgott. - Megkérdezem az ősöket. - csóválta a fejét, és felállt. Szélesen rávigyorogtam. - Vigyázz mert szétreped az arcod! - gúnyolódott bosszúsan. Látszólag nagyon zavarta, hogy nem tud nekem nemet mondani.

2 perc múlva komoly arccal tért vissza. Rögtön leszűrtem, hogy meghiúsították varázslatos tervemet. Morcosan hátradőltem az ágyon.
- A te kocsiddal vagy az én kocsimmal megyünk? - dörmögte Jake. Felugrottam és a szemébe néztem.
- Az enyém menőbb! - kacsintottam. Olyan boldog voltam, hogy végre kimozdulhatok egy kicsit!
Lezuhanyoztam, megmostam a hajamat, és egy hónap eltelte után végre sminkeltem is. Felvettem egy világosszürke farmert és egy sima, fehér pólót, és magamhoz vettem egy fekete kapucnis felsőt is, mert odakint esett. Bepakoltam a táskámba a telefonom és a pénztárcám, valamint magamhoz vettem a kocsikulcsot is. Míg készülődtem, Jake elment Samhez, hogy szóljon neki arról, hogy nem lesz a városban aznap. Mikor visszaért, felöltözött. Egy fekete farmert és egy fehér pólót vett fel fekete bördzsekivel. Jól néztünk ki együtt, állapítottam meg. A kocsim már nagyon régóta ott állt a ház előtt.
- Én vezetek! - rohantam oda az én drágaságomhoz, mikor kiléptünk a verandára. Jacob nevetve megcsóválta a fejét. Kivettem a kocsikulcsot a kézitáskámból. Kinyitottam az ajtót, a pulcsit és a táskát bedobtam a hátsó ülésre, majd beszálltam. Isteni érzés volt, imádtam vezetni, ez az egy hónapos kihagyás nagyon sok volt. Jake beült mellém.
- Hova megyünk? - néztem rá izgatottan.
- Mit szólnál Seattle-hez? Ott rengeteg pláza meg bevásárlóközpont van. - vont vállat.
- Jó ötlet! Deee... Képes leszel várni? - kuncogtam, és beindítottam a motort.
- Én bármire képes vagyok! - kacsintott. A kocsi halkan durmolt, szinte megolvasztotta a szívem. Jacob csak rosszallóan csóválta a fejét, amikor elkezdtem simogatni a kormányt.
- Nyugi, mindjárt indulunk. - emeltem fel az ujjam csendre intve Őt. - Kösd be magad. - fújtam ki a levegőt. Jake kelletlenül becsatolta az övét, és látványosan szánakozott. Beletapostam a gázba. Nemsokára elértük Forks-t. Kicsit jeges volt az út, nyár közepe ellenére néha éjjel fagyott, közel voltunk a hegyekhez. Cinkosan ránéztem, mosolyogva beharaptam az alsó ajkaim, és behúztam a kéziféket. Egyedül voltunk az úton, a kocsi körbe-körbe pörgött, hangosan nevettem. Amikor észrevettem, hogy Jacob nem nevet velem, leállítottam a kocsit. Riadtan kapaszkodott, a keze remegett. Rátettem a kezem a kezére.
- Nehogy a kocsimba változz át! - mordultam rá fenyegetően.
- Neked elment az eszed? Azt hittem, elvesztetted az irányítást és itt fogsz meghalni! - kelt ki magából.
- De... Jake. - kezdtem finoman. - Ezt hívják úgy hogy Drift. Nem hallottál még róla? - vontam fel a szemöldököm.
- És honnan gondoltam volna, hogy te driftelni szoktál? Az ésszerűbb magyarázatnak tűnt, hogy megcsúsztál és pörgünk egy fa felé... - morogta az ablakon kinézve.
- Indulhatunk? - kérdeztem visszatérő jókedvemmel. Feltekertem a hangerőt, és mentünk tovább.

Jacob csak egy óra múlva szólalt meg. Akkorsem kifejezetten hozzám szólt, hanem énekelt. Apologize. Nem egy új szám, de nagy sláger volt. Szerettem. Jakenek nem volt kifejezetten tiszta a hangja, inkább a kedves, szeretnivalóan béna kategóriába soroltam volna. Én nem mertem előtte énekelni, már kitaláltam, hogy mikor adom elő neki a kedvenc dalát. A születésnapján. Bizony, Augusztusban. Addig nem akartam, hogy hallja a hangom, és én is mindig figyeltem a dudorászásaira, hátha kideríthetem a kedvencét. Mintha csak a gondolataimban olvasna, lehalkította a rádiót.
- Ez a kedvenc dalom. - mosolygott rám. Ez az! Ez könnyű lesz, én is szeretem. Gondolatban fel is jegyeztem magamnak.
- Én is nagyon szeretem. - simogattam meg a combját.

Körülbelül félúton jártunk, mikor a kocsim köhögni kezdett.
- Jajj már! - nyavalyogtam. Újabb 5 kilométer múlva nem bírtam tovább azt a hangot, félreálltam az autópályán. Jacob érdeklődve nézte a reakcióimat, és pedig csapkodva kiszálltam a kocsiból. Káromkodtam mint egy szamár, ugyanis most volt mindenre kiható átvizsgáláson a kocsim jó drága pénzért. Most... Másfél hónapja...
Kivettem a szerszámkészletem a hátső ülés alól. Jake csak pislogott, majd ő is kiszállt. Szerencsére nem esett az eső. Felemelte a motorháztetőt, és vizsgálódni kezdtem.
- Megint ez a kurva szelepsapka. - morogtam. Vettem egy csavarkulcsot és jól megszorítottam. Aztán a biztonság kedvéért még egy kicsit átnéztem a motort. Észrevettem, hogy mögöttem Jacob árgus szemekkel figyeli minden mozdulatomat. Mikor végeztem és minden apróbb elmozdulást kijavítottam, letöröltem a kezemről az olajat, és lecsuktam a motorháztetőt. Jake beült a kcosiba, míg én visszaraktam az ülés alá a készletemet.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Jacob mikor beültem mellé. Nem akarta nagyon elhinni, hogy az előbbi kis jelenetet tényleg átélte.
- Megjavítottam a kocsimat. - kuncogtam. - Fanatikus vagyok, Jacob, jobb, ha beletörődsz! - sóhajtottam drámaian.
- Zsák a foltját... - dünnyögte. - A saját autómat magam raktam össze... - dicsekedett. És ekkor hatalmas diskurálásba kezdtünk az autókról, ezzel meglepetést, és örömet okozva egymásnak. Jól mondta Jake, mint zsák a foltját.