2010. január 18., hétfő

Wolfpack Emotions 15.

15. Mi a fene?!

- Merre jutunk le innen? - álltam meg az autó mellett.

- Majd én vezetek. - ajánlotta Paul, és beült a kocsiba. Én is beültem mellé. Farkasbarátom halkan káromkodott magában. Szépen lassan teljesen átállított mindent. Hátratolta az ülést, mert nem fért el a lába. Elállította mind a három tükröt, az ülés háttámláját, majd felém fordult. Arcán először nyugalom, majd félelem cikázott át. Egy pillanat alatt megváltozott az arca, amint rám nézett. Legnagyobb valószínűséggel nagyon csúnyán nézhettem rá, szemeim szikrákat szórhattak. Ki nem állhattam, ha a kocsimon akárki is elállított valamit. Nem hogy átrendezi az egészet!

- Menjünk. - morogtam röviden. Felesleges lett volna elkezdeni balhézni, hisz a szerencsétlen azért csinálta, hogy lejussunk innen.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ez téged ilyen mélyen érint... - szabadkozott, mikor már az országúton haladtunk.

- Hagyjuk. - néztem ki az ablakon. - Nem tudnál egy kicsit gyorsabban menni?

- Nem. - mosolygott. Ökölbe szorítottam remegő kezeimet.

- Paul. Mi folyik otthon? - fakadtam ki megtört hangon.

- Nos... Ha a helyzetértékelésem nem csal, te aggódsz. És mivel aggódsz, ezért ideges vagy, és mivel ideges vagy, remeg a kezed, és ha remeg a kezed, az azt jelenti, hogy át fogsz változni. Ebből kifolyólag azt javaslom, hogy ne változz át, mert tönkremegy a puccos BMW-d, és akkor le merem fogadni, hogy idegrohamot kapsz. - fejtegette Paul. Egy ideig csak néztem rá, majd megvontam a vállam.

- Nem figyelek rád, mert nem válaszolsz, és nem mondasz semmi újat.

Beraktam egy Norah Jones cédét a lejátszóba, és átadtam magam a lágy dallamoknak.

Arra eszméltem fel, hogy valaki finoman rázogat. Résnyire nyitottam a szemeimet, és a kocsim anyósülésén találtam magam. A házunk előtt parkoltunk, és egy meztelen felsőtestet véltem felfedezni magam mellett. Jake! - gondoltam. Elmosolyodtam, és jó szorosan lehunytam a szemeim. Felé hajoltam, és a nyakába fúrtam a fejem. Mélyet szippantottam az illatából, mikor megköszörülte a torkát.

- Khm. Anna... Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - tolt el Paul mosolyogva. Idegesen elnevettem magam.

- Összekevertelek Jacobbal, sajnálom. - hajtottam le a fejem. Jelezte, hogy semmi gond, mikor hirtelen kivágódott a vezetőülés felőli ajtó, a fiú pedig eltűnt mellőlem. Jacob... Kipattantam a kocsiból, és elölről megkerültem.

- Azonnal engedd el! - üvöltöttem Jakere, amint megláttam, hogy Paul nyakát szorítja. Mind a ketten remegtek, nem kellet már sok ahhoz, hogy átváltozzanak. - Jacob! Hallod? Nem is tudod, mi történt! Ereszd el! - kiabáltam magamból kikelve. A könnyeim csorogtak le az arcomon, és a földre rogytam. Jake azonnal elengedte Pault, és odarohant hozzám. Mikor fölém hajolt, elkaptam a fülét és felpattantam.

- Áú! Ne! Ez fáj! - kiabált Jacob.

- Tudod az történt, hogy elaludtam a kocsiban, és Paul fel akart ébreszteni. Összekevertem veled, így hozzábújtam, de aztán szólt, hogy ne, mert ő Paul. És... És... akkor jöttél. Mégis hogy feltételezheted rólam, hogy megcsallak? És mi az, hogy Pault kezded el ütni? Én csaltalak meg, engem üss, álljon meg a menet! Vagyis. Én csaltalak volna meg ha bármi történt volna. Na ebbe belegabalyodtam. De remélem érted mire gondolok...- puffogtam. Megtöröltem az arcom, és elengedtem Jake fülét.

- Én csak... Ja. - hajtotta le a fejét. Megsimogattam a karját, és kedvesen rámosolyogtam. Végül is, csak az ősi, védelmező pasiösztön tört elő benne. Lábujjhegyre álltam, és finoman megpusziltam a fülét.

- Menjünk, muszáj beszélnem Sarahval. - indultam az ajtó felé.

- Sarah elment. - csendült Michael hangja a hátam mögül. Megfordultam, és döbbenten vettem tudomásul, hogy az öcsém az erdő szélén áll. Egy alsónadrág volt rajta, magasabbnak tűnt, és sokkal izmosabbnak.

- Jaj, ne! - suttogtam megtörten. - Hát nem én vagyok az egyetlen... De... Mikor?

- Körülbelül négy napja. - válaszolt Jacob. Mélyet sóhajtottam.

- És Sarah mikor lépett le? - tettem fel a következő fontos kérdést.

- Tegnap előtt. - jött oda Michael, és megölelt.

- Még adok neki két napot. - vontam vállat. Jake ledöbbent.

- Hogy mi?!

- Mondom. Holnap szerintem visszajön. Nem hagyja ki a temetést.

- Hogy lehetsz ilyen nyugodt?! Az egész rezervátum a hugodat keresi! És te csak megvonod a vállad és közlöd, hogy majd visszajön?! - fakadt ki. Bólogattam.

- Ismerem őt, Jake. Fontosnak tartja, hogy holnap itt legyen. Akkor majd elkapom a tökeinél fogva. - szúrtam tekintetemmel az erdő felé. Valahol odabent volt, biztosra vettem. Ügyesen elbújt a farkasok elől, de előlem nem fog!

- Szóval azt mondod, hagyjuk az egészet, és koncentráljunk a lényegre? - vonta fel a szemöldökét Michael.

- Fogalmam sincs, mi lenne a lényeg, de azt hiszem igen, erre gondolok. - mosolyogtam.

- Menjünk be. - kezdtek a ház felé tolni a fiúk.

- Megjöttem! - kiáltottam el magam az előszobában. Noah rohant elő üdvözölni engem. Rögtön a nyakamba ugrott, boldogan mosolygott, és kedvenc plüssfarkasát szorongatta. Ironikus, nem?

- Michael is az! - súgta a fülembe. Két kezével tölcsért formázott, a farkast pedig a hóna alatt szorongatta. Nyomtam egy nagy, cuppanós puszit az arcára. Átvettem a másik oldalamra, mert ahogy rúgkapált a lábával, szüntelenül a legérzékenyebb bordámat találta el.

- Hol a család? - fordultam körbe a nappaliba.

- Hát... Jessica csomagol. A szüleid segítenek Suenak, Sarah bújócskázik, Michael és Noah itt vannak, az ikrek Jess-szel. Kit hagytam ki? - sóhajtott Jake.

- Senkit. - húztam a szám széles mosolyra. Elindultam fel az emeletre, Jessica szobáját tűztem ki célul. Noah továbbra is rajtam utazott.

Kopogtam.

- Csak akkor jöhetsz be, ha van nálad valami, ami megnyugtat! - rikácsolta. Benyitottam. Mikor meglátott, álla hangosan koppant a padlón. Eldobta ami a kezében volt, és elindult felém. Gyorsan letettem Noah-t. Pont időben, ugyanis a következő pillanatban Jess csapódott forró testemnek.

- Megnyugodtál? - kérdeztem, miközben szorosan öleltük egymást.

- Hiányoztál! - törölte le örömkönnyeit, és visszalépett az ágyon fekvő, nyitott bőröndhöz.

- Hova készülsz? Mamáékhoz? - ültem a ruhái mellé. Noah megforgatta nagy, barna szemeit, és kiszaladt a szobából. Mosolyogva néztünk utána, mielőtt Jess válaszolt.

- Igen. Úgy döntöttem, kimaradok ebből a dologból. - sóhajtott, és rakott egy pulóvert a többi ruhára. - Odaköltözöm. - nyögte ki nagy nehezen. Ledöbbentem.

- Hogy mit csinálsz?!

- Oroszországba költözöm a nagyszüleinkhez, Anna. Ott fogok élni, ott fogom elkezdeni a gimit szeptembertől, és végre lesz lehetőségem tökéletesen megtanulni oroszul.

- De... Én... Ez most mellbe vágott. - hajtottam le a fejem.

- Ne haragudj rám emiatt. De nem érzem itt jól magam. Felborult a megszokott életünk, és mivel nem kaphatom vissza, ezért elkezdek egy másikat. Sokat gondolkodtam rajta, és így döntöttem. Jut eszembe, kéne még pár pulcsi. Eljössz velem vásárolni ma délután?

- Vidd el az enyémeket. - legyintettem. - Nekem már nem kellenek, és úgy is mindig jajgattál, hogy akarod őket! - mosolyogtam kényszeredetten. Teljesen letaglózott a hír, hogy Jessica elköltözik.

- Köszi! - visította, és kirohant. Feltételezem, a szobámba ment, hogy begyűjtse az összes pulóveremet.

Mire visszért, én már az ablakban álltam.

- Anna... - kezdte a ruhakupac mögül.

- Felfogtad, hogy a térkép másik végére készülsz menni?! 15 éves vagy! Én se mernék egyedül ilyen messzire utazni! Tudod, milyen messze van Oroszország? - támadtam le.

- Ha gyakorlatilag azt nézzük, a térkép itt összeér, szóval ha nyugatról nézzük, nem vészes... - védekezett szelíden.

- Jessica, a rohadt eget, Japán, a Himalája, meg Tibet, meg fél Ázsia lesz köztünk! Azért ez elég cinkes... - vettem el tőle a pulcsikat. Letettem őket az ágyra, és megtöröltem a könnyektől nedves arcom.

- Ne... Anna... Te is tudod, hogy ez így lesz a legjobb! Nektek is egy gonddal kevesebb, és én is boldogabb leszek! - fogta meg a kezem.

- Még egyszer emlékeztetlek, hogy tizenöt vagy! Nem hiszem, hogy reálisan tudnál dönteni a saját életedről, és nem tudod megítélni azt sem, hogy mi a jó neked! Gondolkozzál már! - kiabáltam. Kitéptem a kezem a kezéből, és beletúrtam a hajamba.

- Fejezd be! Képzeld el, hogy igen is, tudom mi nekem a jó! Mellettetek kénytelen voltam felnőni, mert ti csak nagy gyerekek vagytok, egész idáig egy rózsaszín 'jajdejónekemhogyamerikaitinivagyok' világban éltetek, és hogy jaj milyen tuti hogy ekkora családunk van, de nem! Ez nem így van! Legalábbis most már biztosan nem. Te más lettél, Michael más lett, Sarah megint közel van egy újabb mélyponthoz. Noah retteg, az ikrek egyre nőnek, és bele fognak csöppenni egy olyan világba, ami talán nem is kéne, hogy létezzen! Szerinted ez normális?! Anna, én gondolkodtam. És elmenekülök innen, amíg lehet! Nem akarok én lenni a következő, nem akarom végignézni, ahogy szétesik a családunk! - üvöltötte vissza sírva. A szavai pofonként hatottak rám. Miért a kamasz húgom oktat ki engem az élet nagy dolgairól? Elméletileg nekem kéne nyertesen kikerülnöm ebből a vitából...

- Egyáltalán nincs igazad! Lehet, hogy megváltoznak a dolgok, de ez az élet rendje, Jess! Fogd fel! Nem lehetünk örökké egy hatalmas család! Nekünk, gyerekeknek fel kell nőnünk, és saját családot alapítanunk, továbbvinni a dolgokat úgy, ahogy kell. De ha megijedsz, és elmenekülsz a változások elől, akkor ne csodálkozz, hogy a dolgok nem a megfelelő irányba fognak változni! Nem hiszem el ezt az egészet! Mégis miért mész el? Félsz, hogy te is az leszel, mint én?! Hát elárulom, hogy az nem attól függ, hogy hol vagy, hanem attól, hogy mi van ott. Vagy ki. Mert ha Oroszországban összeakadsz egy vámpírral, nem lesz ott senki, hogy megvédjen önmagadtól, vagy tőle. Ha ezt az életet akarod, újrakezdeni mindent nélkülünk egy sivár palotában több ezer mérföldre azoktól, akiket szeretsz, csak rajta! Egy szavadba kerül, és én kisétálok azon az ajtón, és nem akadályozlak meg abban, amit tenni készülsz. De a kedvenc pulcsijaimat kérem vissza, mert terveim vannak velük. - osztottam. Éreztem, hogy teljesen földbe tiprom szegényt, de kénytelen voltam. Gondolkodjon csak el rajta, hogy valóban itt akar-e hagyni maga mögött mindent, vagy marad velünk.

- Akkor fogd a szaros ruháidat, és hagyj békén! - sziszegte a fogai közt. Felkaptam a cuccot az ágyról, és kiviharzottam az ajtón.

A fiúk döbbenve álltak a folyosón, valószínűleg végighallgatták a veszekedésünket. Bementem a szobámba, ledobáltam a ruhákat a szőnyegre, és a fürdőbe léptem. Megnyitottam a vizet, és teleengedtem a kádat. Amíg a fürdősó feloldódott, addig levetkőztem, és leültem a kád szélére. Pont láttam magam a tükörben. Keresztbe tettem a lábaimat, és amíg megtelt a kád, a hajamat kezdtem fésülgetni. Mereven bámultam saját tükörképem szemeibe, kezem automatikusan ráállt a hajkefélő mozdulatra, míg gondolkodtam. Jessica elmegy. Sarah megint kezd visszaesni, Michael farkas. Harry-t holnap temetik. Már nem fájnak a bordáim, viszont az agyam görcsöl. Eléggé idegbajos típus vagyok, meglehetősen kiborultam Jess miatt...

Megtelt a fürdőkád, feloldódott a fürdősó, vastag habréteg úszott a vízen. Letettem a hajkefét a csap szélére, és óvatosan beleereszkedtem a hatalmas kádba. Elmerültem a víz alatt, hogy kiürítsem a fejemből a gondolatokat. A fürdősónak levendula illata volt, a kedvencem. Imádtam a levendulát. Lehunytam a szemem, és csendben áztattam magam. Arra gondoltam, hogy végtére is szuper, hogy farkas vagyok. Van egy csomó hasznos adottságom, és még csak ki sem használom őket. Ezen elmélkedve hegyezni kezdtem a fülem. Hallottam, hogy Jess hüppög a szobájában, és valamit csapkod. Michael és Jacob az alsó szinten ültek, és a falkáról beszélgettek. Aztán Jake felállt, elnézést kért az öcsémtől. Újból elmerültem a víz alatt, nem akartam tudni, hová tart, mégis hamar választ kaptam a kérdésemre.

4 megjegyzés:

  1. ááá nagyon tetszik :) alig várom a következő részeket *__* csak így tovább ;) és köszi hogy kitettétek a blogomat (: (L)

    VálaszTörlés
  2. nagyonörülök ancsa:) a 16 végétől behaltok, ide látom :D
    igeigen, igyekszem:)
    nincsmit, mi köszönjük hogy reklámozol minket :D (L)

    VálaszTörlés
  3. szia. egyszerűen imádom =)
    várom a folytatást. puszi (L)
    www.jessfunfiction.blogspot.com

    VálaszTörlés