Wolfpack Emotions 12.

12. Próbálkozások


Már ruhában rohantam le a lépcsőn a kocsikulcsommal a kezemben. Próbáltam praktikusan öltözni, hátha szembe jön egy vámpír... Miniszoknya, sima fehér trikó. Nem vettem cipőt, csak egy papucsba bújtam bele. Mondtam anyának, hogy elhozom Billy-t, és bevágódtam a BMW-be. Gyorsan hajtottam, olyan érzésem volt, mintha késésben volnék.
Mikor leparkoltam a piros ház előtt, kipattantam a kocsiból. Odamentem a bejárati ajtóhoz, de az zárva volt. Körbejártam az egész házat, még a garázsba is kimentem, de ott is csak a szétcincált mosógép vigyorgott rám a sarokból. Sehol nem volt senki, nagyon megijedtem. Nem éreztem vámpírszagot, így csak remélni tudtam, hogy Billy jól van. Visszapattantam a kocsiba, és La Push másik végét, pontosabban Clearwateréket tűztem ki célul. Csak vázlatosan tudtam, merre laknak, reméltem, odatalálok.
Két perc múlva már az ajtójukon kopogtattam. Harry nyitott ajtót. Meglepődött, mikor meglátta, hogy én állok odakint.
- Ugye itt van Billy? - meresztettem a szemeimet ijedten. Ziháltam a feszültségtől.
- Gyere be. Itt van. - bólintott Harry és beengedett. Billy tolószékében üldögélt a konyhaasztalnál Sue társaságában, mosolyogva kortyolgatták a kávéjukat.
- Szia, Anna! - ölelt meg Sue kedvesen.
- Sziasztok! Gyertek velem hozzánk! Kérlek! - hadartam. Értetlenül pislogtak rám.
- Miért is? - kérdezte Harry felvont szemöldökkel.
- Ülj le, nyugodj meg, és beszélj. - húzott ki Billy egy széket maga mellett. Idegesen lehuppantam rá, a kezemet tördeltem.
- Lényegében az történt, hogy mindenki elment, mert valami nagy dolog készülődik odakint. Engem itt hagytak egyedül, azzal az ürüggyel, hogy védjelek meg mindannyiotokat. Ezért szeretném, ha velem jönnétek hozzánk, hogy nekem is egyszerűbb legyen, és biztos élveznétek a társaságot meg minden... - csacsogtam. Billy megszorította a kezem, és mosolyogva bólintott

. Egy szó nélkül összeszedelőzködtek, majd elvittem őket hozzánk. Hajam a sok turkálástól enyhén zilált és kócos volt, idegesen mászkáltam körbe-körbe a házban. A család és a 'kényszervendégek' mind a nappaliban telepedtek le, idő közben kezdett sötétedni, és előkerültek a gitárok. Jó hangulat uralkodott az egész házban, régi Quieluite dalokat énekeltek, jól érezték magukat. Anya néha engedett felém egy aggódó pillantást, de ilyenkor Sue megnyugtatta, hogy semmi gond.

Három kerek órája jártam-keltem a nappaliba, a papucsot lerúgtam, mert bosszantóan kényelmetlen volt. Mezítláb tébláboltam, mikor meghallottam a Hangot. Keserves üvöltés volt, azt hittem beleszakad a szívem. Vajon mi lehet? Meg kell tudnom. Most azonnal. Odaléptem a többiekhez.
- Ez Jacob volt. Kimegyek, hátha megtudom, mi folyik itt... - motyogtam zavartan, és elindultam a kert felé. Feltártam az erkélyajtót, és ekkor megcsapta az orrom a szag. Az az undorítóan édes, orrfacsaró bűz, ami csak egy vámpírból áradhat. Odakint volt valaki. Jacobnak igaza volt. Gyorsan, tébolyultan csaptam be az ajtót, minden tekintet rám szegeződött.
- Vámpír. - sziszegtem dühödten. Az én családomat nem fogja megkapni!Noah szemei elkerekedtek, riadtan bújt Apa mellkasába. Sarah, Jessica és Michael is félelemmel telve néztek rám, csak a felnőttek voltak nyugodtak.
- Menj, intézd el! - kacsintott Apa. Elhűltem. Hogy ÉN?! Egy VÁMPÍRT?! Na ne hülyéskedjünk már...
- Nem megyek ki innen. Nem vagyok elég okos az ilyenhez, bármikor kicselezhet és bejöhet. - ráztam a fejem.
- Ne aggódj, menni fog! - bólogatott Billy biztatóan. - Hisz a szüleitek is alakváltóktól származnak, biztos erős vagy!
- SzüleINK? Nem csak Apa? - kapta fel a fejét Sarah. Ő volt közülünk az, aki mindig fennakadt minden részleten. Anya zavartan elmosolyodott.
- Anna, szerinted mégis miért fehér a bundád? Az oroszoknál kemény a tél, valahogy rejtőzködni kell a hóban, ha medve az ember! - kuncogott. Hűha, ez új volt.
- Majd ezt később! - ráztam meg a fejem. - Most kimegyek, és életemben először gyilkolni fogok! - sóhajtottam. Kinyitottam az erkélyajtót. Rögtön elárasztotta a szobát az ordenáré bűz. Odakint már sötét volt, mégis tisztán láttam. Gyorsan lekaptam a ruháim, és egy bukfenccel átváltoztam. Apa kijött utánam. Te szent Isten! Azonnal visszafelé kezdtem tolni, de nem engedte, csak nevetett.
- Sok sikert, tudom, hogy megtudod csinálni! - simított végig a bundámon. A következő pillanatban belöktem az ajtón a fejemmel, jobb első lábammal pedig elcsaptam egy vámpírt. Pont nekünk ugrott volna.

Apa behúzta a függönyt. Arra felé kezdtem rohanni, amerre az a mocsok pióca földet ért. Ott találtam, az ütésem erejétől leszakadt a keze. Éppen indult volna érte, mikor én is nekiiramodtam. Előbb odaértem, mint ő, az élettelen végtagot pedig jó messzire belehajítottam az óceánba. Szinte éreztem, ahogy az ölni akarás elönti a tudatom, vörösbe fulladt az elmém, vérben forogtak a szemeim. Hatalmas erővel rontottam neki, amitől meglepődött. A torkához kaptam, és kicsit ügyesebb voltam, mint Ő. A feje is az óceánban landolt. Ahogy jöttek a dühkitöréseim, úgy szaggattam darabokra a kőkemény, jéghideg testet. Apa jelent meg mögöttem, megriadtam.
- Ne félj, csak gyufát hoztam! - vigyorgott. Összegyűjtöttem a cafatokat, apa pedig tüzet rakott. Amikor gyufát akart elővenni, a doboz teljesen üres volt. Előkapott egy öngyújtót a zsebéből, és azzal kezdett szerencsétlenkedni. Szerencsére még időben sikerült meggyújtani a máglyát. Amint a tűzbe hajigáltuk az undorító maradványokat, sűrű, lila, émelyítő füst töltötte meg a levegőt. Apával visszaindultunk a házhoz.

Már majdnem ott voltunk a kertnél, mikor egy testet pillantottam meg a füvön fekve. Nagyot dobbant a szívem.
- Menj oda hozzá, nézd meg, én visszmegyek a házhoz, nehogy nagyobb baj legyen! - utasítottam Apát, miközben futni kezdtem a ház felé.
- Istenem, Harry... - hallottam apát, mielőtt visszaváltoztam volna. Felkapkodtam a ruháim, és berontottam a nappaliba. Senki nem volt ott.
- Oké, ezt elcseszted Anna... - motyogtam magam elé. Követtem a szagot, ami felvezetett az emeletre. Egyenesen a felső mosókonyhába tartottam, az ajtó nyitva volt. Egy szőke alak állt nekem háttal, rögtön átváltoztam és berontottam. Anya eltakarta Noah szemét, és mindannyian önkéntelenül közelebb húzódtak egymáshoz. Hátulról elkaptam a tag nyakát, aki a meglepetéstől nem tudott védekezni. Kirántottam a szobából. A feje hangosan koppant a folyosón, majd legurult a lépcsőn. Odalent szerencsére be volt gyújtva a kandallóba, hogy hangulatosabban teljen a fura délután. Odamentem, és ledobtam magam elé a fej nélküli testet. Egyik mancsommal ráléptem a vergődő mellkasra, és szép lassan elkezdtem szétszedni az ellenséget, aki az előbb a szeretteimre pályázott. Sírás ütötte meg a fülem, de nem mertem abba hagyni a cafatok tűzbedobálását. Mikor végeztem, a fejet is utánahajítottam. Undorító szag terjengett a házban, de most ez volt a legkevesebb. Apa sírt. Rögtön levágtam, hogy nagy baj van. Harryvel. Szinte biztosra vettem, hogy az öreg meghalt, nem tudtam őt megvédeni. Rettenetes bűntudat fogott el, és kivágódtam a kertbe. Odasiettem hozzájuk. Apa Harry kezét szorongatta, vállai rázkódtak a sírástól. Hirtelen ütés csapódott az oldalamba. Több reccsenést hallottam, és éreztem, hogy pár bordám eltört. Ugye, nem lehet minden tökéletes rögtön az első alkalommal.. Túl szépnek tűnt, hogy ennyivel megússzam a vámpírokkal való hadakozást. Nehézkesen feltápászkodtam, és nyögdécselve megindultam támadóm felé, aki őrült mosollyal az arcán várt rám. A lánynak hosszú fekete haja volt, gyönyörű fehér bőre, és vérvörös szemei. Egymásnak ugrottunk. Alul maradtam, nehézkesen tudtam mozogni a bordáim miatt. Ziháltam. Éreztem, ahogy két jéghideg kéz megragadja a bal hátsó lábam, és kettéroppantja. Belül üvöltöttem, fogalmam se volt, hogy szólhat ez kívülről. Vonyítás, bömbölés? De nem is ez volt a fontos.
- Hercegnő! - jelent meg Paul a fejemben. A következő pillanatban eltűnt a jeges kezek szorítása, és éles sikolyokat hallottam. Nem bírtam megmozdulni, a szememet is nehezemre esett kinyitni. Paul gondolatain keresztül végignéztem, ahogy Jacob és Seth mérhetetlen dühvel szétmarcangolják a lányt, a többiek pedig már emberi alakban mennek be a házba. Leah Harry teste mellett feküdt, hatalmas könyneket hullajtott, és meredten nézte, ahogy öccse és Jacob bosszút áll. Az akcióban inkább Seth vett részt, Jake akkor avatkozott közbe, mikor Sethre rátört egy-egy sírógörcs. Fájdalmas nyüszítéseik szívbemarkolóak voltak.
- És én még azt hittem, lesz egy boldog, emberi napom a családommal... - morogtam könnyeimmel küszködve. A fiúk az apa által gyújtott kupacba hordták a maradványokat, és egy percig némán a tűzbe meredtek. Ekkor már zokogtam. Én tehettem róla. Nem figyeltem oda eléggé. Jobbnak kellett volna lennem...
- Anna! Ezt ne csináld. Egyáltalán nem te tehetsz róla. Gyönyörűen teljesítettél, elintéztél egyedül két vámpírt kezdésnek, probléma nélkül! - dorgált finoman.
- Hagyj. Inkább mondd meg, meddig fog fájni, mikor tudok felállni, és hogy mindenki jólvan e! - nyüszítettem.
- Nem tudom. Biztos nem mostanában leszel jobban, szerintem elég sok csontodat taccsra vágta ez az undormány.. - húzta az orrát. Kedveltem Pault. Tudott komoly lenni, ha kellett, és megtartotta a lélekjelenlétét. Sarah rohant ki a kertbe, egyenesen felénk tartott. Megsimította apa hátát, megpuszilta a fejét, majd ijdeten közelített felém. Leguggolt a fejemhez, és egy könnycsepp jelent meg a szemében.
- Jól vagy? - suttogta aggodalmasan, és simogatni kezdett. Megnyugtatott az érintése, jobban éreztem magam tőle. Aztán hirtelen rámborult, és zokogni kezdett. - Annyira féltem! - vernyákolt.
- Sarah, menj be! - csendült apa hangja felettünk. A húgom utoljára megsimogatott, és visszaszaladt a házba. - Én is bemegyek. Beviszem... Harryt. Elboldogulsz? - kérdezte.
- El. Hol van Jake?
- Itt vagyok... - suttogta a Hang légyan. Sóhajtottam, kicsit megkönnyebbültem. - Mindeki jólvan, te sérültél csak meg. Elintéztük őket. - dörgölte hozzám az orrát. Apa eltűnt.
- Jake! Annyira sajnálom! Az egész miattam van! - kezdtem sírni. Teljesen biztos voltam benne, hogy ha jobban figyeltem volna, nem történik ez.
- Nem a te hibád. Gyere, próbálj meg felállni. Akarod, hogy visszaváltozzak, és segítsek? - kérdezgetett gyengéden. Haboztam.
- Akkor nem hallod a gondolataimat. Fog úgy menni?
- Ha emberként elboldogulunk, így is menni fog. - jelentette ki, és egy méterrel hátrébb állt. Ugrott egyet, és emberi alakjában ért elém. Felkapta az alsóját, és beletúrt a bundámba.
- Bemegyek anyához. - mordult oda Seth emberként, szemei vörösek voltak a sírástól. Már Leah és Paul is bent voltak, ketten maradtunk odakint.
- Vissza tudsz változni. Csak mérhetetlenül fog fájni. Hidd el, tapasztaltam. - grimaszolt aggodalmasan. - Ehhez kell Leah és Carlsile. - pattant fel. Amint ezt kimondta, már éreztem is a szagot, a doktor lépett hozzánk.
- Edward erre jött haza az előbb, hallotta, hogy szükségetek lesz majd rám... - magyarázta. - Nos, lássuk, hölgyem! Próbáljon meg átfordulni a mésik oldalára. Ezaz! Most nehezedjen rá azokra a lábaira, amik nem fájnak! Nagyszerű. Jacob mindjárt hozza Leaht. Kap ruhát és megpróbálom rögzíteni a csontjait. De csak diszkréten ordítson, eléggé fog fájni! Egyszer csináltunk ilyet Jacobbal. Szörnyen rossz volt! - vonta össze tökéletesen ívelt szemöldökét. Ömlött belőle a szó, igazán el akarta terelni a figyelmem. Kedves volt tőle. El is feledkeztem róla, hogy egy vámpír. Annyira más volt! Nem mintha sok vámpírral találkoztam volna eddigi életem során... Leah tűnt fel Jake-kel az oldalán. Leguggolt hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan. Hangja kicsit elcsuklott. A ruháimat a kezében tartotta.
- Nem lesz egy kéjutazás! - sóhajtott Carlisle. Nagyon szúrtak a bordáim, ahogy levegőt vettem.
- Csináljuk. - mondta Jacob határozottan. Mind a hárman megtámasztottak.
- Amikor szólok, szorítsa össze a fogát, és változzon át! Majd mi megadjuk a kezdő löketet. - mondta Carlisle. Eltelt három másodperc. - Most! - kiáltotta. Elrúgtam magam az ép lábamról, ők pedig tovább taszítottak. A levegőben átváltoztam. Összeszorítottam a szemem, ordítottam, hihetetlenül fájt, ahogy a testem visszanyerte eredeti alakját. Vonyításom üvöltésbe váltott át, mikor már ember voltam. Jacob karjaiba érkeztem, puhán próbált elkapni, mégis úgy sikerült az ölébe érkeznem, hogy mégjobban ordítottam. A bordáim egyre jobban fájtak, viszont a lábam már egyáltalán nem. Összeforrt. Leah óvatosan felhúzta rám a ruháim, és megsimogatta az arcom.
- Köszönöm, hogy itt voltál. - mondta. - Jó ötlet volt, hogy idehoztad őket, Anyát megvédted, és Apa élete sem rajtad múlt. - Hangja rettenetesen megtört volt, és végtelenül őszinte. Megszorítottam a kezét. Halványan elmosolyodott, és visszament a házba.
Jake lefektetett a nedves fűbe. Óvatos volt, mégis nagyon fájt a kemény földön feküdni. A bordáim teljesen felmondták a szolgálatot, már alig kaptam levegőt.
- Azonnal be kell vinnünk a kórházba! Nagy a valószínűsége, hogy összeesett a tüdeje. Meg fog fulladni. - hadarta Carlisle. - Törd el a lábát. - mutatott előbb törött lábamra, és Jacob már rá is tette a kezét a combcsontomra. Riadtan pattantak ki a szemeim.
- NeeEEE! - csaptam át kiáltásból sikoltásba. Jake nem sokat teketóriázott, szétroppantotta a combomat, mint a ropit. Fulladozni kezdtem. Alig kaptam már levegőt. Elájultam.