Wolfpack Emotions 9.

9. Már vártak rám.

Körülbelül három órán keresztül fetrengtem a vécében, olyan érzésem volt, mintha a gyomrom örökre ökölbe szorult volna. Szörnyű éjszakám volt. Jacob mellettem virrasztott.
Reggel őrült telefonálásba kezdett. Felhívta anyát, aki rögtön ide is jött. Aggódva tért ki egy újabb sugár elől, és leguggolt hozzám. Egész testem remegett, a bőröm jéghideg volt.
- Ez valami vírus, szerintem. - ráncolta a homlokát. - Kéne, hogy orvos lásson.
- Felhívtam Carlisle Cullent. Nemsokára itt lesz. - mondta Jacob az ajtóból. Alig volt erőm. Csengettek. - Itt is van. - suttogta a Hang.
- Mi a baj, kicsim? - simogatta anya a hajamat.
- Halvány fogalmam sincs. - nyöszörögtem, és megint csak megtiszteltem a vécét. Hirtelen egy undorító bűz csapta meg az orrom. A kezem remegni kezdett. Félve pillantottam fel, és megláttam Őt. Magas volt, szőke, fehér bőrű, és lenyűgözően gyönyörű.
- Miss Wanamaker? - szólított meg.
- Maga tényleg istenien néz ki, de iszonyúan büdös. - suttogtam akadozva. Megpróbáltam rámosolyogni. Halkan nevetett, míg Jacob megahangos nyerítése áthallatszott a szobából.
- Hasonlókat érzek. - guggolt le mellém a doki. A kezem még mindig remegett, de nem éreztem úgy, hogy ez a férfi veszélyt jelent, nem akartam megtámadni.
- Mi a bajom dokibácsi? - kérdeztem, majd megint hánytam egyet.
- Egyenlőre nem tudom. Most adok a combjába egy injekciót, amitől abbahagyja a hányást egy időre, addig pedig megvizsgálom. Rendben? - kérdezte halkan. Bólintottam, és felé nyújtottam a combom.
- Rajta. - nyögtem.
- Egy fiatal vérfarkas, aki együttműködik egy vámpírral. Ilyen se volt még! - kuncogott. Belekotort nagy, barna orvosi táskájába, és elővett egy injekciós tűt. Teleszívta valami fura folyadékkal, és belenyomta a combomba. Azonnal éreztem, ahogy a sűrű folyadék szétáramlik az ereimben. Mintha tüzes vassal égették volna a lábam. Ordítva hörögtem. Elkaptam a doktor kezét és őrült erővel szorítottam. Egy átlag embernek már simán kettétört volna a csontja, de Dr. Cullen gránitkeménységű volt. Aztán az érzés elmúlt. Lassan kezdett felengedni a gyomrom.
- Jobban vagy, kicsim? - simogatott Anya.
- Kicsit. - mosolyogtam. Megpróbáltam felállni, de egy láthatatlan erő visszalökött.
- Ezzel várjon még egy kicsit... - kapott el a doktor, és visszaültem a földre.

Carlisle órákig vizsgált, vért vett, meghallgatott a sztetoszkóppal, belenézett a torkomba, valamint a pulzusomat többször is megmérte. Nyugtalannak tűnt, de a kíváncsiság is a tekintetében csillogott.
- Mi a baj, doki? - kérdezte Jacob, mikor elaludtam, és Carlisle elkezdett szedelőzködni.
- Nem tudom, Jacob. Először ételmérgezésre gyanakodtam, de ez valami más. Lehet, hogy egyfajta influenzavírus van a szervezetében. Tegnap Seattle-ben megfogott egy kilincset vagy elment vécére, és már itt is van a baj. Egy hónapig volt idebent, kicsit elgyengült a természetes védőrendszere. Ebből a szempontból még teljesen emberi. - magyarázta Carlisle. - Ne aggódj, Jacob, még pár óra, és jól lesz. Szerintem ez egy kis gyomorinfluenza volt. - Jake óvatosan bólintott, majd kikísérte a doktort.


3 órával később ébredtem fel. Jacob ott ült mellettem, keze a karomon pihent, és nézte a tévét. Felé fordultam. Nem vette észre, hogy felkeltem. Néztem az arcát. Szemei alatt sötét karikák voltak, mintha évek óta nem aludt volna. Odahúztam magam hozzá. Ráfeküdtem a mellkasára és a hasát cirógattam.
- Jól vagy? - kérdezte csendesen.
- Igen, csak kimerültem. - válaszoltam mosolyogva.
- Szeretlek. - puszilta meg a homlokom, és elaludt. Kivettem a kezéből a távirányítót. Megnéztem a híradó ismétlését, majd kerestem valami izgalmas természetfilmet. A Spektrumon a farkasokat mutatták, helyzethez illő téma volt. Arra aludtam el ismét.


Másnap csak sós kekszet ettem, és nagyon gyengének éreztem magam. A fejemben képek alakultak ki sok húsról, meg mindenféle zsíros kajáról. Egész nap feküdtem. Jacob egy kicsit tudott csak velem lenni, mert a falkának ismét gondjai akadtak. Egyik reggel elment, és csak nagysokára hoztam vissza.

Jacob Black már három teljes napja volt távol, nem adott magáról semmi életjelet... A negyedik napon kora hajnalban kezdtem pánikolni. A vírus után már teljesen jól voltam, tudtam enni és a gyengeség is elmúlt. A bunda a hátamon már előző este kibújt, nem bírta tovább Jacob távollétét. Odakint még sötét volt, nem húztam le a redőnyt, hogy lássam, hátha jön egy farkas. És ahogy bámultam a Holdat, meghallottam. A Hang még így, vonyítás formájában is elérte a szívemet. Felugrottam. Tudtam, eljött az idő. Több mint egy hónap keserves várakozás után végre magam lehetek. Kinyitottam az ablakot, és kiugrottam a fűre. A farkasüvöltés lassan elhallgatott, én pedig az erdő felé vettem az irányt. Fél négy lehetett, sötét volt és nedves volt a levegő. Éreztem, hogy a testem forró lesz. A remegések a kézfejemtől indultak, majd szépen lassan elérték a gerincemet. Mikor az erdő széléhez léptem felugrottam a levegőbe, és egy kecses bukfenccel már farkasként landoltam. Hihetetlen érzés volt. Semmi fájdalom, semmi szenvedés... Nem is nagyon tudtam felfogni. Nem fáztam, hisz a bőröm elérte végleges, forró hőmérsékletét, már nem ártott nekem a hideg. A ruháim szanaszét szakadtak, de nem érdekelt. Csak futottam arra, amerről nemrég a vonyítását hallottam. A korom sötétség ellenére tisztán láttam mindent, messzebre is elért a tekintetem mint gondoltam volna. A fülem eddig is jó volt, most pedig a szaglásom is megerősödött. Éreztem a nedves avar és moha illatát, és vér szagát, ahogy egyre beljebb értem a fák közt. Tartottam az irányt, óriási, fehér árnyként suhantam, mancsaim alig érintették a talajt. Rendkívül gyors voltam, felszabadító érzés volt.
- Jake! Jacob, hol vagy? - kiabáltam gondolatban kétségbeesetten. Furcsa, orrfacsaró bűz csapta meg az orrom, alig kaptam tőle levegőt.
- Anna! Hát itt vagy! Hogy kerülsz ide? Istenem milyen szép a bundád... Gyere északnak, itt vagyunk mindannyian. Nem, ne fordulj le jobbra! Gyere vissza erre. Jaés... Készülj, nem lesz szép látvány... - csuklott el a Hang, amit az elmém vetített.
- Jacob. - értem ki egy tisztásra. Ott volt Ő, körülötte a farkasokkal, a tisztáson pedig 3 kupac azonosíthatatlan tárgy, amiből lila füst szállt fel, és annak volt olyan undorító bűze.
- Anna! - hallottam több felől is boldog hangokat. Elmosolyodtam. Már vártak rám... Megálltam előttük. Visszapörgettem a fejemben az eseményeket, hogy ne kelljen válaszolnom záporozó kérdéseikre.
- Üdv, hercegnő! - nevetett Seth.
- Seth. Nem ő az egyetlen lány. - morogta le Leah. - Üdv a csaptban! - pislantott rám kedvesen. Örült, hogy végre nem lesz egyedül.
- A hercegnő előbb utóbb úgyis ráragad, ilyen ragyogó fehér bunda mit keres az erdőben? - kuncogott Paul.
- Ne cikizd a szőrzetem! – húztam fel az orrom sértődötten. - Szerintem nagyon csinos!
- Itt erősnek és veszélyesnek kell lenni szivi, nem csininek! - csipkelődött Jared nevetve.
- Majd meglátjuk. - mondta Sam nyomatákosan. - Nem tudjuk még, hogy Anna megkapott-e minden farkasadottságot.
- Nem lehetne most hazamenni? - nyöszörgött Jake. - Ez a harmadik napja, hogy farkas vagyok. Nem ettem, nem aludtam és... nem voltam Annával. - fejezte be gyorsan. Ugyanis a fejében eléggé erotikus emlékképek jelentek meg, amiket utána én pörgettem tovább magamban. A fiúk először kuncogtak, majd hangosan nevettek.
- Anna! - szólt rám Jake. - Nem lehetne, hogy másra gondolsz? - kérdezte könyörgően. Rászegeztem a tekintetem, és elszégyelttem magam.
- Csak irigyek. - kuncogott Leah.
- Mintha neked nem lenne okod az irigységre... Mikor randiztál utoljára? - morgott Seth, és már ki is tért nővére támadása elől.
- Menjetek haza. - utasított Sam kedvesen. Őt is szórakoztatták az emlékeim, rögtön Emily arca jelent meg előtte.
- Viszlát Hercegnő! - kuncogott Paul és Jared.
- Össze ne dőljön az ágy! - hallottam Sethet.
- Seth, legalább te ne! Túl sokat voltál mostanában Emmettel... - nyögte Jake. Elköszöntünk és elindultunk hazafelé.
- Hol volt Embry? - kérdeztem, miközben az erdőben futottunk a ház felé. Hirtelen felidéződött bennem Melanie. Ahogy reggel kávét főz abban a parányi konyhában.... Jacob megtorpant. Visszamentem hozzá.
- Honnan tudsz te erről? - kérdezte mogorván. Megmutattam neki az emlékemet.
- Sajnálom. - tettem hozzá lehajtott fejjel.
- Nem, ne értsd félre, nincs semmi gond, csak megelpődtem. Nem gondoltam, hogy tudsz róla... - hajtotta le hatalmas fejét, majd felidézte édesanyja arcát nekem. Gyönyörű, indián nő, hosszú fekete haj, bársonyos rézszínű bőr... Ott ült Jacob mellett és mesét olvasott. - Nyolc éves voltam. - tette hozzá.
- Menjünk haza. - kezdtem futni. A könnyeimmel küszködtem, szinte fizikailag fájt az, hogy Jake lelkében egy üres lyuk tátong. Ott, ahol az édesanyjának kéne lenni. Elzártuk a gondolatainkat egymás elől, csendben rohantunk hazáig.
Csak az ablak alatt voltam hajlandó átváltozni, hogy ne kelljen átrohannom a kis füves részen meztelenül az erdőtől a házig. Beugrottam az ablakon és hangtalanul landoltam a parkettán. Átléptem a szőnyegre, onnan pedig beugrottam az ágyba és betakaróztam. Jake követett, de a szőnyegen megtorpant.
- Nem zuhanyozunk le? - mutatott a fürdő felé ártatlanul. Cinkosan rámosolyogtam és már el is tűntem az ajtó mögött. Nevetve lépett utánam, és elkapta a kezemet. Magához rántott. Hatalmas, boldog mosolyom a duplájára nőtt. Rögtön bizseregni kezdtem, ahogy összeért a bőrünk és az arcomban éreztem vadítóan édes leheletét. Penelopé.... Régen találkoztunk! Jake óvatosan lehajolt, és puha ajkai az enyémhez nyomódtak. Mint a legédesebb csokoládé, ami úgy elolvad a szádban... Jacob hihetetlenül óvatosan és finoman csókolt meg, mégis benne volt minden szenvedély. Egyik kezével megnyitotta a csapot, a másikkal a hátamat cirógatta, miközben csókolóztunk. Beléptünk a zuhanytálcába.Úgy éreztem, körülöttünk forog a világ. Tökéletesen boldog voltam. Jacobbal, magammal. Velünk.