Wolfpack Emotions 14.

14. Hazugság vagy elhallgatás?

Beléptünk az ajtón. Az első fal csupa üvegajtó volt Bár a veranda omladozott, mégis nagyon varázslatos hangulatot árasztott. Ahogy a lépcsőre léptem, beszakadt alattam. Megijedtünk a hirtelen hangtól, én pedig éreztem, hogy rendesen tele van a lábam szálkával. Megszorítottam Jake kezét. Ő óvatosan kiemelt, és leültetett a fűbe. Egyenként kezdtük el kiszedegetni a szálkákat, a fogaimat végig összeszorítottam.
- Sajnálom... Régi már, jobban figyelhettem volna... - hebegte. Kirántott egy gerenda méretű fadarabot a vádlimból, én pedig felkiáltottam. - Jól vagy? Kint van már. Bent bekötöm. - állt fel, és felhúzott maga mellé.
- Minden oké. - mosolyogtam rá. - Ha gondolod, szívesen segítek rendbe hozni a verandát! - ajánlkoztam boldogan. Jó bulinak ígérkezett, hogy megjavítsunk egy házat.
- Ahogy gondolod! - vont vállat Jacob. - Rád bízom. Felőlem tervezhetsz, vásárolhatsz, amit akarsz. Akartam már kérdezni... Csak nem tudtam mikor tegyem... Mit szólnál, ha majd egyszer itt laknánk? Olyan szép! - nézett vissza az óceánra.
- Majd egyszer! - kacsintottam rá. Bementünk.

A ház tele volt szőttesekkel, sötét fa bútorokkal, kényelmes kanapék, kellemes kis konyha... Remekül éreztem magam benne az első pillanattól kezdve. Blackék házára emlékeztetett. Jake leültetett a kanapéra és elment kötszerért.. A nappali az ajtó mellett közvetlenül balra volt, egybenyitva a folyosóval. Egy függönnyel lehetett eltakarni, ami szintén bordós színű volt, és arról is Billy jutott eszembe. Tetszett ez a hagyományos stílus, mindig is az otthonos, zsúfolt házakat szerettem, mint a sivár, modern metál objektumokat. A kanapéval szemben egy plafontól padlóig húzódó könyvespolc volt ott, ahol nem egy üvegablakon láttál ki az óceánra. Ahogy a könyvek oldalára írt címet bogarásztam ülőhelyzetemből, megakadt a szemem egy képen. Odasétáltam, a kezembe vettem, és elmosolyodtam. Családi fotó... Jacob állt középen, két oldalán két szép lány, biztos a nővérei. Középen Billy és Melanie volt. Melanie... Csodálatos nő volt. Gyönyörű, hatalmas fekete szemekkel, káprázatos mosollyal. Olyan erős kisugárzása volt még így fényképről is, hogy biztos voltam benne, Billy helyébe én is feleségül vettem volna. És ekkor tűnt fel, hogy Billy milyen magas a képen... Hisz akkor még tudott járni! Nem is tudom, mi kényszerítette a tolószékbe...
- Nem megmondtam, hogy maradj ülve? - csóválta a fejét Jake bosszúsan, és odajött mellém. Kivette a kezemből a képet, és lefordítva tette fel a polcra. Annyira ráncolta a homlokát, hogy összeért a szemöldöke. Nem mertem rákérdezni, hogy mi a baja, gondoltam várok még egy kicsit. Felkapott, átvitt a tágas nappalin, majd óvatosan rádobott a kanapéra. Leült mellém, és az ölébe vette a lábamat.
- Azt az eget! Milyen retkes a taplad? - fintorgott.
- Nem tűnt fel, hogy végig mezítláb voltam? - vetettem felé lesajnáló pillantást. - És tegyük hozzá, hogy napok óta nem volt alkalmam tusolni... - motyogtam.
- Akkor most menj el. Ha bekötöttem a lábad, nem mész víz közelébe, azt most megmondom! - fenyegetett mosolyogva. Sóhajtva feltápászkodtam.
- Igen Apu! - forgattam a szemeim, és elindultam a ház további részei felé. Ráhibáztam, sikerült elsőre kikötni a fürdőben. - Jake! Van tusfürdő? - kiabáltam ki, miután lehúztam a felsőm. Nem jött válasz. Visszavettem a ruhám és kimentem a nappaliba. Jacob ugyan olyan testhelyzetben ült, mielőtt otthagytam, csak a feje hanyatlott hátra, és nyitott szájjal horkolt. Remek. Zuhany közben kitalálhatom, hogyan vigyem be az ágyba. Apropó! Hol az ágy? Elindultam a folyosón, de döbbenten tapasztaltam, hogy az a fürdőnél és a mellette lévő szobánál nem tart tovább. Egy háromszög alakú beszögellésbe torkollt, balra a fürdő ajtaja volt, így biztosra vettem, hogy a másik lesz a hálószoba. Csendesen benyitottam, és elállt a lélegzetem. A szoba egész modern volt, mégis őrizte a rusztikus hatásokat. Egy irdatlanul nagy, sötét franciaágy bevetve, letakarva egy óriási bordó szőttessel, fehér baldachinnal körülvéve. Azt hiszem, percekig álltam bambán az ajtóban, mire beljebb tudtam menni. Jól tettem, ugyanis az ajtó takarásában további meglepetések vártak rám. Az ággyal szembeni falnál végig egy komód húzódott, olyan fából volt, mint a franciaágy. Középen egy elég nagy, inkább hatalmas síkképernyős tévé állt, mellette egy-egy nagy levelű, zöld növénnyel. A padlón sötét parketta volt és fehér, bolyhos szőnyeg.
- Kizárt, hogy ez több éve ilyen! - suttogtam magam elé elképedten. A bal oldalamon a fal egy gardróbot rejtett. Egy méretes gardróbot... Bekukkantottam. Lényegében üres volt, néhány egyszínű póló volt odabent, pár alsónadrág, három farmer, és egy ruhazsák, amiben egy öltöny bújt meg. Nem jöttem rá, hogy hogy lehet ez a rend, ez az újszerűség, ha nem is él itt senki, és a verandát is fel kell újítanunk.
A táskát feldobtam az ágyra, és kicipzároztam. Legfőképp Billy ruhái voltak benne, Jacob nem nagyon öltözködött, nekem pedig Anya vesztemre otthon pakolta el a ruháimat. Három vagy négy bugyit azért találtam, azokat kivettem, a táskát pedig beraktam a gardróbba. Átmentem a fürdőbe. Ledobáltam a ruháimat, és lezuhanyoztam. Valami uniszex samponnal hajat mostam, és magamra kentem az első tusfürdőt, ami a kezembe akadt. Férfi illatú volt, természetesen, de nem igazán érdekelt. Mikor végeztem, alaposan megtörölköztem, felvettem egy bugyit, majd visszamentem a hálóba kivenni egyet Jake pólói közül. Utána hajat szárítottam, megfésülködtem, és a fogamat is megmostam. Ez egy jó másfél órát vett igénybe, addigra odakint egészen besötétedett. Visszapakoltam mindent oda, ahonnan elvettem, és kimentem Jakehez. Már ébren volt.
- Megtaláltál mindent?. - fordította felém a tekintetét a tévéről. Amint észrevettem, az is hasonlóan nagy volt, mint a hálószobai.
- Elfelejtetted megemlíteni, hogy itt élsz... - huppantam le mellé. Unottan megvonta a vállát. - Miért nem akarsz róla beszélni? - kérdeztem.
- Nem tudom. Nem élek itt, gyakorlatilag... Csak amikor... Nem, Anna, most még ne beszéljünk erről. - rázta a fejét bosszúsan.
- Hát jó, akkor bekötözöd a lábam? - lendítettem fel sebesült testrészemet, az ölébe. Szemügyre vette, majd kérdőn nézett rám.
- Anna... Ezt már nem kell bekötni. - vonta fel jobb szemöldökét. Értetlenül hajoltam előre, hogy a tévé halvány fényében én is szemügyre vehessem. Apró, rózsaszín csíkok voltak a vágások helyén. - Oh! - lepődtem meg, és visszazuhantam a kanapéra. A lábamat továbbra is Jacob ölében tartottam, nem igazán vett róla tudomást. - Te is elfelejtetted, hogy nem kell kötés, mert beakartad kötni! - szuszogtam.
- Valóban. - bólintott, de a szemét nem vette le a kosárlabdameccsről.
- Megmondanád, mégis mi a bajod? - csattantam fel.
- Semmi. - felelte higgadtan. Megadóan felemeltem a kezem.
- Bocs.

A nappalival szemben volt még egy helység, ami függönnyel volt eltakarva, ésszerűség példájaként a konyhának kellett volna ott lennie. Bedugtam a fejem a falról lógó textil mellett, és csakugyan egy konyhában találtam magam. Megint csak nem találtam szavakat. Mesébe illően hangulatos, és gyönyörű konyha volt. A függönnyel szemben egy kis ablak húzódott, jobbra pedig a már ismert üvegajtók a veranda felé.
Ez a konyha ismételten nem arra adott okot, hogy itt nem él senki. Teljesen olyan érzésem volt, mintha egy idegen házában lennék. Kés volt az asztalon, friss szőlő a tálban, a hűtő tele kajával... Ki kell derítenem, mi folyik itt! De Jake nem hajlandó beszélni róla... Majd beszélek Billyvel, ha Jacob elaludt.
Felkapcsoltam a villanyokat, és csináltam magamnak vacsorát. Négy szendvics után benyomtam egy hatalmas fürt szőlőt, és jóllakottan megsimogattam a pocakomat. Úgy döntöttem, lepihenek. Elpakoltam, bementem a hálószobába, és lefeküdtem. Küldtem egy sms-t apának, hogy minden oké, csak Jakekel kikapcsolódunk kicsit, és hogy majd felhívom, ha itt lesz az ideje. Bekapcsoltam a tévét, és egy szappanoperát kezdtem nézni, miközben az agyam sebesen pörgött. Mi van Jacobbal? Megértem, hogy letaglózta Harry halála, de nem hiszem, hogy azért ilyen fura... Mi történt vele? Azt hittem, azért hozott ide, hogy kettesben legyünk. Nem azért, hogy morogjon és nézze a meccset... A nagy gondolkodás közben elnyomott az álom.

Másnap reggel arra keltem, hogy sajognak a bordáim. Zihálni kezdtem, ahogy megpróbáltam a hátamra fordulni. Gondoltam gyorsabban túl leszek rajta, ha egy hirtelen mozdulattal áthelyezem a testsúlyom, de ez egy orbitális hibának bizonyult, mikor leestem az ágyról. A fejemet bevertem az éjjeliszekrénybe, a bordáim pedig hangosat reccsentek. Felordítottam. Hol van ilyenkor Jake? Fogtam az oldalamat, és feltápászkodtam. Kitámolyogtam a nappaliba, de az üres volt. Nagyon korán lehetett, odakint még sötét volt. Jake a fürdőben sem volt, a bordáim pedig minden bizonnyal megint elrepedtek.
Finom illatok jöttek a konyhából, reméltem, hogy Jacob főzőcskézik. Átléptem a függönyön, de csalódottan vettem észre, hogy sehol senki. Viszont a konyhapulton egy nagy tál palacsinta volt, még langyos hő áradt belőle, és a tetején egy szív volt szirupból. A tányér mellett egy papír volt, szinte teljesen teleírva. Leültem a palacsintával, és miközben elkezdtem enni, a kezembe vettem a lapot.
„Anna!
Ne haragudj a tegnapiért, kicsit furcsán alakulnak a dolgok mostanában, nem nagyon tudom, hol áll a fejem... de én ettől még nagyon szeretlek! A testvé Ha megkaptad ezt az üzenetet, hívd fel Apádat. A kocsidat odavittem, kint parkol, amikor elmész vele vigyázz, mert elég ratyi az út. A legjobb lenne, ha hazamennél, miután beszéltél apáddal. Persze, maradhatunk a házban ameddig akarsz, csak menj haza egy kicsit. Fontos! Ne legyél ideges, nem szabad átváltoznod, míg a bordáid nem jönnek rendbe! Remélem nem haragszol amiért olyan izé voltam tegnap, meg hogy ma reggelre eltűntem... A kulcsok a hűtőben vannak. Bocsi, hülye Black-szokás. :) Majd besz.

Jake.”

Letettem a villát.
- Na itt meg mi folyik már megint?! Nem lehet nyugta az embernek?! Ilyen nincs, komolyan mondom... Milyen hely ez itt? Csupa rossz, fura dolog... Na persze a bevésődés király, de ha ilyen dolgok árnyékolják be, nincs sok értelme... Szóval ne változzak át. Kár, hogy remeg a kezem... Hopp! Azt hiszem, kelleni fog egy új szék. Jézus de fájnak a bordáim! Most hogy zárjam be az ajtót? Anyám... Hogy telefonáljak? Anyám... Jaj de utálom ezt! - nyögtem fel, és az utasításokkal mit sem törődve letelepedtem a padló hideg csempéjére.
- Anna! Itt vagy? - jött be valaki az ajtón. Ismerős volt a hangja. Felálltam, és furán vakkantottam. Paul jött be a konyhába.
- Ez meg mégis mit keres itt?
- Oh, valami baj van, Hercegnő? - lepődött meg, mikor a konyhába lépve velem találta magát szembe. Bólintottam, és a papírra böktem. Paul felkapta a lapot, és gondosan elolvasta. Hümmögött és bólogatott.
- Miért nem változol vissza? Ha már úgyis átváltoztál, nem mindegy? - vont vállat. Felemeltem a jobb első lábamat, és a bal oldalamra simítottam. - Aha, a bordáid! - csapott a homlokára. - Figyelj. Változz vissza, és elviszlek Carlisle-hoz, hogy csináljon vele valamit, jó?
Helyben próbáltam visszaváltozni, ami jóval bonyolultabb módszer volt, mintha egyet ugrottam volna. A bordáim rettenetesen szúrtak, kiabáltam a fájdalomtól. Paul diszkréten eltakarta a szemeit, míg én bementem a szobába, és felvettem a tegnap miniszoknyám Jake egyik pólójával.
- Azt hiszem, indulhatunk! - jelentettem ki. Magamhoz vettem a mobilomat, megkerestem a lakáskulcsot, és beültünk a kocsiba.


kis csúszással, de itt van... (: